Gyónás és bűnbánat – Így csináld, hogy jól csináld!
A gyónásról nagyjából a következő kép ugrik be mindenkinek. Az illető elmegy a templomba, bemegy egy kis fülkébe, ahol aztán egy papnak, egy vadidegen embernek elmondja a bűneit, legalábbis azokat, amiket nem szégyell elmondani. Persze nem kell hozzá túl nagy bátorság, hiszen az egész többnyire névtelenül és arctalanul zajlik. Aztán a gyóntató pap, aki végig hallgatta az illető mondókáját, ill. bűneit mond néhány bíztató szót, utasítja az illetőt, hogy mondjon el pár imát és kész is. Eztán az illető nyugodt szívvel távozik abban a téves hitben, hogy a bűnei megbocsátást nyertek és tiszta lappal kezdheti az életét, ill. tiszta lappal folytathatja azt. Nos, ha most egy gondolat motoszkál a fejedben, hogy ez az egész egy kész cirkusz és mi ennek az értelme, hát jól gondolod. Semmi!
Nem kell hozzá más csak egy kis józanész, hogy bárki belássa, itt valami sántít. Igen, még hozzá nem is egy, hanem rögtön egy csomó dologgal is baj van. Az első és legfontosabb dolog az, hogy bárki bármit is kövessen el, azért a karma törvényei szerint mindenképpen felelnie kell. A jóért jó, a rosszért rossz jár! Ez így működik, ha tetszik, ha nem! Teljesen mindegy, hogy ki és mit követett el, kicsit, nagyot, fontosat, jelentéktelent, hétköznapit, rendkívülit, jót, rosszat, mindig mindennek következménye van. Hol jó, hol rossz. A következménynek pedig az a szerepe, hogy kiegyenlítsen, hogy az egyensúlyt helyreállítsa, hogy az adott illetőt megtanítsa, hogy többé azt a bűnt, amit elkövetett ne kövesse el újra. Ha a bűnöket egy egyszerű gyónással, néhány ima elmormolásával ellehetne intézni, az semmi jóra nem vezetne, az csak pusztuláshoz és káoszhoz vezetne. Ha a rossznak nem lenne negatív következménye, akkor nem lenne visszatartó erő, és mindenki azt csinálna, amit csak akarna.
Még így is, hogy a karma működik, még így is rengeteg ember, ill. szellem dönt úgy, hogy a rossz utat választja, hogy kihasználnak másokat, hogy ártanak másoknak, hogy rombolnak és pusztítanak, lopnak, csalnak, hazudnak. De teszik ezt azért, mert abban a téves hitben vannak, hogy csak egy életünk van, és hogy a tetteiknek úgy sem lesz következménye. Pedig nem csak ez az egy életünk van, és bizony minden egyes elkövetett bűnnek következménye lesz, méghozzá olyan is, amit esetleg sok életen keresztül kell majd viselnie és szenvednie az illetőnek. De ezt A karma, a sors elől nincs menekvés! című írásban igen hosszan részleteztem.
A másik fontos dolog a földi gyónással pedig az, hogy egyetlen egy EMBERNEK sincs se joga, se hatalma, hogy bármilyen bűnt is, akár a legjelentéktelenebbnek tűnő bűnt is megbocsásson, megbocsáttasson, ill. semmissé nyilvánítson. Bűnt megbocsátani, semmissé nyilvánítani csak és kizárólag Istennek van joga és hatalma, amihez viszont nincs szükség semmilyen közvetítőre. Még ha valaki Jézushoz, vagy épp az angyalokhoz imádkozik is bűnbocsánatért, még ők is előbb úgymond Istennel konzultálnak a dologról, és csak azután történhet bármi is az illető ügyében.
Egy papnak, aki pont ugyanolyan hétköznapi gyarló ember, mint bárki más, akiben pont ugyanannyi gyarló tulajdonság van, mint bárki másban (egyébként már nem lenne itt a Földön), aki esetleg titokban pont ugyanannyi gyarlóságot követ el, mint bárki más, aki csak egy ember a sok közül, akinek éppenséggel az a munkája, hogy imádkozzon, hogy misét tartson, annak nincs jogában és hatalmában semmilyen bűnt megbocsátani, semmisnek nyilvánítani. Még ha azt mondja is, hogy „Isten nevében…”, még akkor sem, főként mivel egy pap nem tud kommunikálni Istennel, az angyalokkal és úgy általában véve a szellemvilággal sem, hogy meggyőződhessen arról, hogy Isten miképp vélekedik a papnál gyónó ember bűneiről, hogy Isten megadta-e a bűnbocsánatot vagy sem. Egy pap hiába mond bármit is, az az illető bűneit tekintve semmit sem érnek. Így ebben a formában, ahogy jelenleg zajlik a gyónás az egyes vallásokban, teljesen értelmetlen és káros is, mert abba a téves hitbe ringatja a gyónó embert, hogy így majd a bűnei megbocsátást nyernek, ráadásul még arra is sarkallhatja az illetőt, hogy újra és újra elkövesse a bűneit, hiszen azt mondhatja magában: „Sebaj, majd gyónok egyet és el van intézve.” Hát nem! Ha a gyónás bárkiből is értetlenséget vált ki, és csak a fejét csóválja rajta, teljesen természetes.
A nagy kérdés, akkor most az, hogy akkor mit ér a gyónás, ha egyáltalán ér valamit, és hogyan kell rendesen csinálni? Ehhez először is azt kell tisztázni, hogy mi a gyónás célja. Nyilván, akik gyónnak abban a hiszemben, azzal a céllal teszik, hogy majd így a bűneik megbocsátást nyernek, és nem kell majd szenvedniük a következmények miatt. Ha valaki ezért teszi, hogy megmeneküljön a következmények elől, úgymond a „büntetés” elől, hát az nagyot fog csalódni, mert csak a valódi bűnbánat az, aminél van esély, hogy, ha nem is bűnbocsánatot, de esetleg enyhítést kaphat érte. Akit a negatív következményektől való félelem vezérel, az nem bűnbánat, az csak egyszerűen fél a következményektől, az csak érdek! Az semmit sem ér, az egyenlő a nagy nullával!
A lényeg tehát, hogy nem gyónásra van szükség, hanem valódi bűnbánatra! A valódi bűnbánathoz viszont először rá kell döbbennem a tettem káros következményeire, hatásaira, hogy azzal mekkora szenvedést, kárt vagy bármiféle kellemetlenséget okoztam másoknak, akár embernek, akár állatnak vagy növénynek, stb. El kell rajta gondolkoznom és töprengenem. De ez még nem elég! A valódi bűnbánathoz az is kell még, hogy amikor rádöbbenek a következményekre, át is kell, hogy érezzem őket, együtt kell éreznem azzal, akinek ártottam, olyannyira, hogy belül a lelkiismeret annyira mardosson emiatt, hogy legszívesebben visszacsinálnám az egészet és többé már ne legyek rá képes azt elkövetni. Ez a valódi bűnbánat, amikor tényleg megbánjuk a dolgot, amikor kínzó és mardosó fájdalmat érzünk a tetteink miatt olyannyira, hogy többé már nem tudjuk azt elkövetni. Ez a valódi bűnbánat! Csak és kizárólag ez az, ami esélyes arra, hogy esetleg bármiféle bocsánatot vagy enyhítést kaphat érte bárki is, és nem a gyónás, nem a pap által utasításba adott imák elmormolása, vagy egyéb vallási rituálé, stb. Amíg nem érzel mardosó lelkiismeret furdalást a tetteid miatt, amíg képes vagy újra és újra elkövetni azt, amit, akkor ott bármiféle bocsánatnak esélye nincs.
Ha rádöbbentél, hogy valami olyat tettél, ami nem helyes és lelkiismeret furdalást is érzel miatta, és többé már nem vagy képes elkövetni azt érzelmi okokból, mert már nem vagy képes ártani másoknak, és nem pedig a következményektől való félelem miatt, akkor az már fél siker, az már bűnbánatnak nevezhető.
A legfontosabb dolog tehát a bűnbánat. De még mindig van, amit tehetsz, amivel növelheted az esélyét, hogy bűnbocsánatban részesülj. Ezek után jöhet a gyónás, de a valódi gyónás! Azaz nem névtelenül, nem arctalanul egy sötét fülkében, egy vadidegen embernek, egy papnak, akinek semmi köze az egészhez, aki számára semmit sem jelentesz. Igen, tény és való, hogy ez egy baromi kényelmes megoldás, mert ehhez nem kell semmiféle bátorság, ez senkinek semmiféle nehézséget nem jelent, de nem is ér az egész semmit. A valódi gyónás az, amikor odamész ahhoz az illetőhöz, akinek ártottál, akit bántottál, megloptál, kihasználtál, megsértettél, stb., és bocsánatot kérsz! Na, ez a gyónás! Ehhez kell bátorság, ehhez kell erő, ez nehéz, olyannyira, hogy sokan nem is teszik, sőt nem is képesek rá! Pedig ez az, ami már nyom a latba valamit, ez az, ami már ér valamit a fenti világ szempontjából, de persze csak akkor, ha a bocsánatkérés mögött szintén valódi megbánás áll és nem érdek, az az nem a következményektől való félelem, ahogy azt már korábban említettem. Hanem az, hogy akarod, hogy az illető jobban érezze magát, akarod, hogy tudja, hogy téged is mardos a fájdalom a tetted miatt, hogy együtt érzel vele, stb. Nem a papnak kell a beismerés, hanem a szenvedő alanynak, az áldozatnak, aki ellen vétkeztél! Gondolj csak bele neked is milyen jól esik, amikor csak egyszerűen megbántott téged valaki és utána bocsánatot kért tőled. Néha már ennyi is elég a lelki nyugalmadhoz, nem de! Csak egy szó, „Bocsánat” és csodákra képes. Csak egy szó, még is sokan képtelenek kimondani. De még, ha képtelen is vagy kimondani ezt a szót, ha képtelen is vagy beismerni a hibádat, akkor legalább azt tedd meg, hogy többet ne kövesd el újra és újra ugyanazt a hibát és próbáld helyrehozni.
Ha még is van benned elég erő és bátorság, hogy beismerd a hibád, hogy bocsánatot kérj a szenvedő alanytól, előfordulhat, hogy az illető elutasítja, nem kér a bocsánatodból, sőt fájdalmában, sértettségében még el is küld melegebb éghajlatokra. De amennyiben a te bocsánatkérésed őszinte volt, ez nem számít semmit sem, a lényeg, hogy te megtetted.
Mi az, amit még tehetsz? A valódi bűnbánat és a valódi gyónás után, igyekezz jóvátenni, enyhíteni tetteid káros következményeit. Néha ehhez, ahogy már említettem elég egy őszinte bocsánatkérés is, de néha, a tetteid formájától és következményeitől függően, akár többre is szükség lehet. Például anyagi kártalanítás, egyéb segítségnyújtás, a bántó, zavaró viselkedésed megváltoztatása, stb. De persze nem azért, mert a bíróság elrendelte, nem azért mert muszáj, és nem érdekből, hanem azért mert egyszerűen érzed, tudod, hogy te vagy a bűnös, hogy ezt kell tenned, mert ez jár annak, aki ellen vétkeztél.
Ha mindezeket megtetted, azaz valódi bűnbánatot tanúsítottál, majd valódi gyónást csináltál, azaz bocsánatot kértél a szenvedő alanytól, beismerted neki a bűnödet, vagy legalább igyekeztél jóvátenni azt, akkor és csak akkor nyílhat esélyed bármiféle bocsánatra, enyhítésre, a bűneid semmisé nyilvánítására. De ehhez nem kell templomba menni, csak egyszerűen otthon egy őszinte és beismerő imában a saját szavaiddal Istenhez fordulsz és elmondod, hogy pontosan miben és ki ellen vétkeztél, elmondod, hogy már bánod, hogy elkövetted, az amit, elmondod, hogy hogyan próbáltad helyre hozni a vétkedet, és kérheted Istent, hogy ha lehetséges, ha Ő is jónak látja, akkor bocsássa meg az elkövetett bűnödet. De kérheted az imádban továbbá azt is tőle, hogy segítsen neked, hogy a jövőben ne kövesd el újra, segítsen neked a jó úton járni még akkor is, ha az neked nehézségekkel jár.
És még valami! Gyakori eset, hogy amikor elkövetünk valamit, akkor még nem érzünk megbánást, nem érezzük, hogy vétkeztünk volna. Néha idő kell, míg átérezzük tetteink következményeit, néha idő kell, míg felfejlődünk annyira, hogy ezt átérezhessük. Gondolj csak például a gyerekkorodra. Mindenki csinált jó pár olyan dolgot gyerekkorában, amire felnőtt fejjel már nem büszke és már nem követné el újra, sőt már bánja is, mert tudja, hogy nagy butaság volt. Például gyerekkorban gyakori eset, mikor az erősebbek kicsúfolják, piszkálják a gyengébbeket valamely gyengeségük vagy épp a különbözőségük miatt. Akkor ezt a csúfolódó a gyermeki szinten csak egy jó heccnek tartja, pedig nagyon nagy szenvedéseket okoz vele a másiknak. Jó esetben felnőtt fejjel már bánja a dolgot, de ehhez hosszú éveknek kell mégis eltelnie. De megbánni, bocsánatot kérni, jóvátenni sosincs késő, legyen szó bármiről is!
A lényeg, hogy bűnt megbocsátani, semmissé nyilvánítani csak és kizárólag Istennek van joga, csak neki áll hatalmában bármit is felülbírálni. Bűnbocsánatot egyedül tőle kérhetsz és kaphatsz, abban az esetben, ha tényleg megbántad azt, amit elkövettél. Az embereket be lehet csapni, de Istent és a szellemvilágot nem. Ők látják, hogy valóban megbántad a tetted vagy sem, ők látják, hogy a bocsánatkérésed, a jóvátételed őszinte volt vagy sem, ők látják, hogy csak a következményektől való félelem vezérelt vagy a valódi megbánás.
Az igazi spiritizmus a tiszta hitnek, a megelégedettségnek és a boldogító tudásnak a forrása.