A karma, a sors elől nincs menekvés!

Ha körbenézel a világban gyakran látni, hallani, hogy vannak látszólag ártatlannak tűnő emberek, akik becsületes, rendes életet élnek, és mégis a legkülönfélébb dolgoktól szenvednek, a legkülönfélébb módokon csapások érik őket. Gyakran nem is egy, hanem csapások sorozata, egyik a másik után. Ez a csapás lehet egy súlyos betegség, anyagi kár, természeti csapás, bűntény, baleset, stb. Ezek az emberek vegyesen lehetnek nők, férfiak, fiatalok, idősek, és néha-néha még gyerekek vagy épp csecsemők is. Ilyenkor gyakran érez az ember sajnálatot vagy épp dühöt, különösképp akkor, ha ez a csapás gyerekeket vagy csecsemőket ér. De az is gyakori mikor valaki szemmel láthatólag törvénytelen életet él, megkárosít, átver másokat a legkülönfélébb módokon, vagy csak egyszerűen a legkisebb körültekintéssel sincs a környezetére, más emberekre, és mégis megússzák a felelősségre vonást, mert valamilyen úton-módon mindig sikerül kibújniuk alóla. Akár látszólag ártatlan emberek szenvednek, akár bűnösök menekülnek meg a következmények elől, az mindig nagyon bosszantó tud lenni. De tudd, hogy nincs ok a zúgolódásra, mert mindig mindenki megkapja azt, amit érdemel. Ha csak ezt az életet nézzük, valóban igazságtalanak látszik a dolog, de nem csak ez az életünk van, hanem mindenkinek már sok előző élete volt, ahol sok jót, de sok rosszat is elkövetett, amikért bizony felelnie kell!

Itt a Földön, ha valaki elkövet valami rosszat, akár kicsit, akár nagyot, a bűnös néha megmenekülhet a felelősségre vonás elől, de a szellemvilágban ilyen nincs, ott a következmények elől, a karma, a sors keze elől elbújni, elmenekülni, megmenekülni nem lehet! Itt a Földön a bűnös elmenekülhet, lefizetheti vagy megfélemlítheti a tanúkat, a rend és a törvény embereit, de magas rangú, beosztású egyének esetén általában az is gyakori eset, hogy egyszerűen az illető a pozíciójánál és a magas rangú ismeretségi körénél fogva menekül meg a felelősségre vonás alól. De tudd, hogy bárki, bármilyen rosszat is kövessen el, azért mindig felelnie kell majd függetlenül attól, hogy itt a Földön felelősségre vonták-e vagy sem. A karma, a sors keze mindig mindenkit utolér, és mindig mindenki megkapja azt, ami jár neki, a jót és a rosszat is egyaránt. A karma, a sors mindig benyújtja a számlát, amit bizony ki kell egyenlítenie a bűnösnek. Ha nem is abban az életében, amikor elkövette, de a rákövetkezőben, sőt akár több életen keresztül is majd törlesztenie kell, attól függően, hogy mit követett el. A törlesztés pedig mindig sok szenvedéssel és küzdelemmel jár!

Éppen ezért sose zúgolódj, sose bosszankodj azon, ha látszólag ártatlan embereket látsz szenvedni, mert tudd, hogy megérdemli. Ha nem ebben az életében, akkor valamelyik előzőben követett el valamit, amiért most szenvednie kell. Ha bűnösöket látsz megmenekülni, szintén ne dühöngj, mert tudd, hogy a törvény keze elől lehet, hogy most megmenekült, de a karma keze elől nem tud, és ha nem ebben az életében, akkor majd a következőben fog felelni érte méghozzá sok szenvedéssel. Talán az a látszólag ártatlan ember, akit most szenvedni látsz, és sajnálsz, talán pont az is egy ilyen ember, aki az előző életében megmenekült a felelősségre vonás alól, és most kell egyenlítenie szenvedéssel, csapásokkal.

Persze a karma nem az emberi törvények alapján működik. A karma mindig igazságos és figyelembe vesz mindig mindent körülményt. Mert lehet, hogy valami az emberi törvények szerint rossz dolog, de a karma szempontjából nem az és fordítva, ami az emberi törvények szerint csak semmiség, egy apróbb kihágás, az lehet, hogy a karma szempontjából a legsúlyosabbak közé tartozik.

A karma mindig mindent teljes egészében, összefüggéseiben néz sok életre visszamenőleg is. A szellemvilágban nincs megvezethető bíróság, nincsenek hamis tanúk és bizonyítékok, nincsenek hazug, minden hájjal megkent ügyvédek, stb. A karma elől eltitkolni, elrejteni semmit nem lehet. A karmát megtéveszteni, becsapni, megvesztegetni nem lehet, mert minden, ami valaha történt a világban, az visszanézhető, még a mi gondolataink és érzelmeink is. Bizony, minden egyes gondolatod, ami valaha is megfordult a fejedben, minden egyes érzésed, amit valaha is éreztél, minden egyes tetted, amit valaha is tettél az visszanézhető! Itt a Földön a gondolatok, az érzelmek, a valódi szándék, a tettek eltitkolhatóak, de odaát nem. Itt a Földön megtéveszthetsz bárkit, a szellemvilágban viszont nem, ott mindenki egy nyitott könyv, ott nincs hazugság. Ezért igazságos a karma, mert mindig mindent figyelembe vesz, de szó szerint!

Nézzünk néhány példát. Például most látsz az utcán egy vak gyereket, ami nagyon helyesen sajnálatot és szomorúságot vált ki belőled, esetleg még bosszankodsz is, hogy milyen kegyetlen az élet egyesekkel. De vajon akkor is bosszankodnál rajta, ha tudnád, hogy az a gyerek néhány élettel ezelőtt mondjuk a középkorban embereket kínzott és vakított meg? Ugye nem!

Vegyünk egy másik példát. Egy látszólag rendes család otthonát, házát egy nagy vihar porig rombolta, esetleg tűzvész martaléka lett, vagy épp egy bedőlt lakás hitel révén a bank elvesz tőlük mindent. Szintén szomorú és dühítő eset. Látszólag! De, ha tudnád azt, hogy esetleg a család valamennyi tagja valamelyik korábbi életükben szintén kiforgatták az embereket a vagyonukból, elvették mások otthonát és ezért most nekik is el kell szenvedni, hogy elveszítik az otthonukat és földön futókká válnak, akkor már is nem lesz igazságtalan a dolog. Sőt, épp ellenkezőleg, te is azt mondod, hogy megérdemlik.

Még rengeteg példát lehetne említeni, de ez a kettő is jól szemlélteti a karma működését. Azonban a karma működése nagyon összetett, hisz nem csak egy életet, hanem mindet nézi, és nemcsak a tetteket, hanem minden apró körülményt, minden gondolatot, szándékot figyelembe vesz. Hogy a karma egy adott rossz cselekedet milyen módon fog kiegyenlíteni, azt nem lehet tudni. Például ha megölsz valakit, nem biztos, hogy az lesz a következménye, hogy téged is majd megölnek valamelyik életedben, hanem például az, hogy olyan életet kell élned, ahol embereket kell megmentened.

A karma mindig úgy egyenlít, hogy annak pozitív hatása legyen az adott illetőre és a nagy egészre nézve is. Azaz szenvedje el, amit le kell, de tanuljon is belőle az illető és utána már többet ne kövesse el azt a hibát, azt a rossz dolgot. Mert nézzük csak milyen a földi rendszer. Úgy ahogy van hibás! Egyrészt a földi törvénykezés igazságtalan hisz sok mindent nem vesz figyelembe, kijátszható és megvezethető, és éppen ezért a bűnös az elkövetett bűnéért cserébe gyakran nem igazságos mértékű büntetést kap. Néha túl keveset, néha meg túl sokat. Ráadásul az elzárásból vagy épp a pénzbüntetésből nem tanul semmit. Sőt elzárás esetén nagy az esélye, hogy a börtönben csak még rosszabbá válik, ahelyett hogy javulna! A karma viszont mindig mindenkit olyan következménnyel súlyt, amitől az illető javul, fejlődik, amiből az illető tanul, ugyanakkor el is szenvedi, amit el kell. Ugyanazért a rossz dologért két különböző ember, ill. szellem nem biztos, hogy ugyanazt fogja elszenvedi, hisz ugyanaz a következmény két különböző fejlettségű, egyéniségű embernél, szellemnél nem ugyanazt váltaná ki.

Ráadásként a kiegyenlítés, a következmények megélése néha még időben el is halaszthatóak, sőt bizonyos esetekben az illetőnek még választási lehetősége is van, hogy a következményt milyen formában kívánja megélni. Azaz, ha valaki elkövetett valamit, amiért majd el kell szenvednie valamit, akkor bizonyos esetekben lehetséges, hogy ne a következő életében feleljen érte, hanem majd csak néhány élettel később, és még az is lehet, hogy választhat, hogyan akarja kiegyenlíteni azt, amit elkövetett. Ez mindig megbeszélés kérdése odaát a szellemvilágban!

Mikor fordulhat elő halasztás, választás? Számos oka lehet. Ahogy említettem ez egy nagyon összetett dolog, de például, ha az illetőnek, vagy a környezetének a nagy egészet tekintve jobb, ha majd később egyenlít, vagy az illetőnek előbb más dologban fejlődnie kell, valami más fontos dolgot teljesítenie kell, vagy egyszerűen sok nehéz élete volt már és pihennie kell, erőt kell gyűjtenie a kiegyenlítés előtt, stb.

A lényeg, hogy sose dühöngj, sose zúgolódj, mert tudd, hogy a karma mindenkit utolér. Igen, még téged is! Nagyon szenvedsz valamitől, esetleg egy súlyos betegségtől, csapások értek téged? Tudd, talán épp most egyenlítesz egy korábbi életedben elkövetett tettedért vagy mulasztásodért. Ez a gondolat segíthet és erőt adhat neked, hogy elviseld azt a nehéz helyzetet, dolgot, amitől épp szenvedsz.

De van még egy fontos dolog! Ha valaki szenved valamitől, csapások érték, bajba került, az nem mindig a karma miatt van, nem mindig azért van, mert elkövetett az egyik előző életében valamit, amiért most felelnie kell. Néha egyszerűen csak az emberi butaság, hülyeség és a felelőtlenség az oka, ha valaki szenved, ha valakit baj ér. Ha például valaki egy krokodiloktól hemzsegő folyóba ugrik, akkor ne csodálkozzon rajta, ha felfalják a krokodilok. Ha valaki hegyet mászik, annál fenn áll a veszélye, hogy lezuhan, megfagy, stb. Ezek extrém esetek, de jól szemléltetik, hogy néha egész egyszerűen az ember tehet róla, hogy nehéz helyzetbe kerül. Ugyan így van a hétköznapi kicsi és nagy dolgokkal egyaránt. Mert a karma nem csak a nagy vagy fontos esetekben működik, hanem az egészen jelentéktelennek tűnő hétköznapi esetekben is, amire az ember esetleg amúgy ügyet sem vet. Például, ha valaki megbánt másokat, ha udvariatlan, bunkó, esetleg előrefurakodik a postán a sorban, ha valaki így viselkedik, számíthat rá, hogy vele is így fognak viselkedni majd, és ugyanezt kapja ő is vissza másoktól.

De, hogy ki mikor kapja meg a karmától azt, ami jár neki? Majd akkor, amikor a legkevésbé számít rá, amikor már el is feledkezett a tettéről, amikor a leginkább fogja őt is bántani a dolog, amikor rá is pont ugyanolyan módon fog hatni a következmény, mint ahogy az ő cselekedete hatott másokra. Ezért van az, hogy sokszor az emberek az előző életbeli tetteik miatt szenvednek. Mert ha abban az életükben kapták volna meg a karmától a következményt, akkor nem ugyanaz lett volna a hatása.

Például, ha egy bűnöző kirabol az utcán egy „ártatlan” járókelőt, akkor úgy igazságos és úgy az igazán hatásos a karma, ha ezt a bűnözőt szintén hasonló körülmények között, „ártatlan” járókelőként rabolják ki. Hisz bűnözőként, ha őt ilyen történés érné, az nem lenne neki büntetés, nem lenne neki tanítás, mert egész egyszerűen az alacsony rezgése és a durva lelki világa miatt, ő ezt nem élné meg ugyanolyan megrendítő és szörnyű tapasztalásként, mint az az „ártatlan” járókelő, aki ellen ő is elkövette ugyanezt. A karma tehát mindig mindenre figyel!

De karmája, nem csak az egyes embereknek, hanem a népeknek és országoknak is van! Attól függően, hogy az egyes népek, országok milyen életet élnek, hogyan fejlődnek, milyen viszonyt tartanak fenn más népekkel, országokkal, miként viselkednek nemcsak a saját állampolgáraikkal, de a többi nép, ország állampolgáraival szemben is, folyamatosan karmát generálnak. Hol jót, hol rosszat. Ha egy nép, ország igyekszik békében élni, másokkal jó viszonyt ápolni (és itt a szeretetből és nem pedig az érdekből való jó viszonyra gondolok), másokkal együttműködni, másokat segíteni, akkor azzal jó karmát generál. Ha egy nép, ország ellenséges, folyton csak a hadakozás, az érdek vezérli, vagy az elszeparálódás, az elkülönülés, akkor azzal rossz karmát generál és bizony meglesz a negatív következménye. Hisz minden, amit nem a szeretet vezérel, hanem a gyarló tulajdonságok (még nép és ország szinten is), az következményekkel jár, ott tanításra van szükség! A karma pedig tanítja a népeket, az országokat, ha kell természeti csapásokkal, szenvedéssel, nyomorral, háborúkkal! Az elmúlt századok történelme nem véletlenül volt oly véres, mert minden nép pont azt kapta, amit az ott élő népek, emberek érdemeltek a korábbi tetteikért. Mert bizony mindig mindenki oda születik, olyan országba ahol olyan tapasztalásban lesz része, amit érdemel. A szellemek elmondták, hogy még a természeti katasztrófák sem véletlenek! Ha valahol kitör egy vulkán, vagy épp egy tornádó, földrengés, szökőár söpör el mindent, az nem véletlen. Akinek nem kell ilyet megélnie, az nem ilyen helyekre születik, azt ilyen baj nem fogja érni. Bizonyos országok, bizonyos területein különösen sok a természeti katasztrófa, de nem véletlenül. Ha ilyet látsz mindig jusson eszedbe, hogy minden embernek sok előző élete volt, és a korábbi tetteiért mindig mindenkinek felelnie kell. Ha valaki ilyen helyre születik, az nem véletlen.

És itt elérkeztünk egy nagyon fontos kérdéshez. Hogyan viselkedjünk a bajba jutott embertársainkkal szemben? Ha most már tudjuk, hogy sokan karmikus okokból szenvednek, akkor most egyesek esetleg tévesen azt mondhatják, hogy megérdemlik, hagyjuk őket szenvedni, hiszen ők is biztos szenvedést okoztak valamelyik előző életükben másoknak. De ez téves megállapítás! Ugyanis, ha ezt tennéd, akkor azzal megint csak karmát generálnál saját magadnak! Hisz ez a részvéted, az együttérzésed hiányáról, és a kegyetlenségedről tanúskodna! A karma pedig azzal tanítana téged, hogy te is ilyen helyzetbe kerülnél, amikor mások segítségére szorulsz, de ők még is cserben hagynak. Ez igaz egyéni, de nép és ország szinten is. A karma jó eséllyel így tanítana meg téged az együttérzésre. Hisz a földi élet elsődleges célja, amit már sokszor írtam, az az, hogy mindenki megtanuljon szeretetben, alázatban másokkal békében együtt élni, amihez elengedhetetlen az együttérzés is.

A lényeg, hogy a jövőben bármit is teszel, bármilyen dologgal kapcsolatosan is, akár kicsi, akár nagy dologról van szó, mindig jusson eszedbe, hogy amit te teszel, azt fogod vissza kapni egykor. Ezért mindig úgy cselekedj másokkal, ahogy te szeretnéd, hogy veled cselekedjenek hasonló helyzetben, hasonló körülmények között.

Az igazi spiritizmus a tiszta hitnek, a megelégedettségnek és a boldogító tudásnak a forrása.