A Grál monda, Vízkeresztség, Egyház

Amint tudjuk, Jézus Ununk nem működött egyhelyben, hanem amint az meg van írva: „Széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak, mert az Isten vala ő vele.” (Csel. 10,38) Ha most már tudjuk azt, hogy Jézus minden mozzanata, szava, cselekedete, példaadás, akkor rájövünk arra, hogy nekünk is úgy kell cselekednünk, miként Ő cselekedett. (János 13,15)

És mi széjjel is járunk mindnyájan, de nem azért, hogy példát adjunk a szeretetről, alázatról és hitről, hanem hogy gyűjtsük az anyagot és az anyagi ismereteket. Ha pedig valaki arra szánja magát, hogy széjjeljárjon prédikálni a szeretetről, akkor úgy tesz, mint az a mondabeli Grál lovag, aki a szeretet prédikálása miatt, nem ért rá gyakorolni a szeretetet.

A legenda szerint a Szent Grál az a kehely volt, amelyből Jézus az utolsó vacsorán tanítványaival együtt ivott. Állítólag Arimathiai József hozta magával Angolországba, hol hosszú időn át számtalan zarándok tiszteletének és hódolatának tárgyául szolgált. Aki a Szent Grál őrzőjévé akart lenni, annak köteleznie kellett magát a gondolatban, szóban, cselekedetben való teljes tisztaságra. Amikor az egyik őr ezt a fogadalmat megszegte, eltűnt a Grál. Ez időtől fogva sok lovag ment a keresésére. Egy ilyen lovag egyszer szintén felült az ő paripájára, felvette az arany, ezüst vértezetű ruháját, és elindult az ő kastélyából a világba, hogy megkeresse a Szent Grált. Ahogy kilovagolt a kastélyából, mindjárt a kijáratnál találkozott egy koldussal. De abbéli nagy igyekezetében, hogy csak az Istennek szolgáljon, nem törődött a koldussal, csak egy pénzdarabot dobott oda neki és ellovagolt.

Sokévi eredménytelen keresés után, mint meggörnyedt, ősz hajú, öregember tért vissza. A ruházata rongyokban lógott rajta úgy, hogy meg nem ismerték, a kastélyába be nem engedték. Miközben a keserű gondolataiba merülve ült a kastélya előtt, ugyanaz a fekélyes koldus jött eléje, és megszólította: „Az Istenért, oh hát segélj!” Rimánkodik szegény öreg, kinek arcát rút fekély borítja, s melyen könnye alápereg, és mint az Északi tenger jégszigete, oly fájdalomkeltő a tekintete. És a lovag szól: „Én édes Jézusom, légy ma velem, amit neki teszek, Neked teszem!” A koldus szeme felragyog, megismeri a lovagot, ki mint a gőgös gazdagok, fukar alamizsnát dobott, amikor a büszke paripán elindult a Szent Grál után. A gőgöt már levetkezé, száraz kenyerét kétfelé töri, majd a patak jegébe léket üt, és belemerítve a szegényes fapoharat, az aggnak enni, inni ad. S ím arany kehely ragyog már ott, s mennyei fény veszi körül a lovagot. Megdöbbenve áll a lovag, nincs már ott a kuporgó alak. Egy szelíd, édes hang beszél: „Én vagyok lovag, ne félj! Arra áldoztad életed, hogy a Szent Grált megkeresed. Hagyj fel vele, hisz itt van az a pohár, amelyből innom adsz. Nem alamizsna, testvérszeretet nyújt a nyomorban enyhületet. És hármat áldasz, ha ezt teszed. A szegényt, önmagad és engemet!”

Az egész Grál mondának az a célja, hogy figyelmeztessen bennünket arra, hogy az Ő szolgája csak úgy végez eredményes munkát, ha gyakorolja a szeretetet. Jézus Urunk tehát így kívánja az Ő munkájának a folytatását, hogy az Ő szolgái, illetve tanítványai erőt kapjanak a szeretet gyakorlására. A spiritizmus a következőkről világosítja fel őket: Mi mindnyájan körül vagyunk véve az ellentétnek egy nagy táborától. Ha én folyton a szeretetet adom, és ha csak egy embernek is, aki engem sohasem szeretett, aki az én szeretetemet sohasem viszonozta, akkor az állandó szeretetadásommal lekötve tartom az ellentétes szellemeknek ezt a nagy táborát, amely hozzám és a másik testvéremhez van kapcsolódva. Azért volt hajlandó az Úr megbocsátani Szodomának és Gomorának, ha legalább 10 igazat talál benne, akik csak folyton az ő szeretetüket adták volna (Mózes I. 18,32), mert a tíz igaz ember annyi ellentétes szellemet tarthatott volna lekötve, mint amennyi lakosa volt összesen Szodomának és Gomorának.

Aki csak folyton adja és adja az ő szeretetét mindenkinek, és nem vár viszont szeretetet senkitől, az a szellemvilágban fogja csak majd meglátni azt a nagy megtért tömeget, amelyik általa tért meg, és azokat is, akik viszont ezektől a megtértektől indíttatva javulnak meg, és így tovább. Őt az Úr azután a következő alkalommal egy nagy tömegnek a vezetésével fogja megbízni. Ezek után értjük meg csak az Ő mondását: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután.” (Máté 25,21) A felügyeletünkre és vezetésünkre bízott sokaság ezután annyira meghatványozódik, hogy végül ez a sokaság ki fog tenni egy bolygóra, majd egy egész naprendszerre valót, és végül aztán egy mindenség vezetésével bízatunk meg, amiként a mi Urunk, Jézusunk. Mi annak a mindenségnek Atyja, Istene leszünk, miként Atyja, Istene az általunk ismert mindenségnek a mi Urunk, Jézusunk. Hogy ez így lesz, arról szól az írás is: „Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan.” (Zsoltárok 82,6) Ezt megerősíti Jézus is János 10,34-ben, mert ez a mi rendeltetésünk.

Miután Jézus Urunk lejövetele előtt látta, hogy a Földön nincs alkalmas ember az Ő munkájának ekként való folytatásához, ezért leküldött maga előtt 12 apostolt és 70 tanítványt, és elmenetele előtt utasította őket is: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében.” (Máté 28,19) Vagyis, öntsék le őket nem vízzel, hanem az Atyában, Fiúban, és a Szentlélekben való hittel, hogy higgyenek minden népek az Atyában, a Fiúban és a Szent Szellemben. Ezt a szellemi keresztséget rendelte el Jézus, és nem a vízkeresztséget, mert az nem változtatja meg az embert! Csak az Atyában, a Fiúban és a Szellemben való hit teszi az embert tanítvánnyá. Azért mondta Keresztelő János, hogy Jézus nem fog keresztelni vízzel. (Márk 1,8) Jézus nem is keresztelt meg vízzel senkit sem, és a tanítványai, apostolai sem voltak vízzel megkeresztelve. (János 4,2)

A vízzel való keresztelés és a körülmetélés csak Keresztelő Jánosig volt. Azért mondta Jézus, hogy: „A Keresztelő János idejétől fogva pedig mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt. Mert a próféták mindnyájan és a törvény Jánosig prófétáltak vala.” (Máté 11,12-13) Vagyis azóta csak azoké a mennyek országa, akik erőszakoskodnak önmagukon, és kierőszakolják magukból a szeretetet. Csak a betűhöz való ragaszkodás szülte a dogmát, a szentségnek elnevezett vízzel való leöntést, amely elválasztja a testvért a testvértől. Jézus ugyan nem törölte el sem a körülmetélést, sem a vízzel való keresztelést, csak kijelentette annak szükségtelenségét azokban a szavakban, hogy a törvény és a próféták csak Keresztelő Jánosig szóltak. Ezeknek meg kell szűnni, mert szétválasztanak minket!

Jézus nem így kívánta az Ő munkájának a folytatását, hogy bennünket szétválasszon a külsőségek által, ezért nem akart Ő semmiféle külsőségeken alapuló gyülekezeteket létesíteni. Ezt megmondta egész világosan Péternek. Jézus nemhogy megbízta volna Pétert egyházalakítással, de egyenesen eltiltja őt ettől, amikor azt mondja neki, hogy: „De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.” (Máté 16,18) Vagyis, Ő maga építi fel a sziklaerős hiten! Jézus tudta azt, hogy ha Ő egy embernek és az utódainak megbízást adna egy anyaszentegyház alakítására, akkor a megbízott emberek vérontással és tömeggyilkolással is igyekezni fognak megakadályozni másokat, egy más egyház megalakításában.

Csak a magyar Biblia ismer anyaszentegyházat, de így is elfogadható, ha csak szellemi értelemben vesszük, úgy hogy az Anya jelenti a szeretetet, Szent az Istent, és Egyház egy család. Tehát az Anya-Szent-Egyház az Istennek egy szerető családja. Ezen, és csak ezen nem vesznek diadalmat a pokol kapui, vagyis a bűnök. Ez örökké hatalmas, de ami emberi rendelkezéseken, külsőségeken alapul, az folyton veszít a hatalmából, egyre gyengül, és nincsen hatással a lelkekre.

Hogy Jézus csak a hiten felépült és a szeretetben egyesült Isteni családokat akar, azt láthatjuk abból is, hogy amikor kiküldi az Ő apostolait és a tanítványait, akkor nem mondja nekik, hogy építsenek kőházakat, hanem a városokba, falvakba és azok házaiba küldi őket. (Máté 10,11-12; Márk 6,10-11; Lukács 9,4-5 és 10,6-8) Hasonlóképpen van a spiritizmus is az egész világon, minden városban, minden faluban, az egyes magánházakban, és pedig az arra méltó házakban. (Máté 10,13; Lukács 10,6) A spiritizmusnak sem kell külön kőház.

Budapest, 1933. 3. 9.

Köszönetnyilvánítás!

Szeretnék köszönetet mondani valamennyi szellemi lénynek, akik odaátról segítettek nekem az életem során, akár szellemi üzenetekkel vagy bármilyen egyéb módon. Külön szeretném megköszönni a sok szellemi segítséget és üzenetet a Nagymamám és Nagypapám szellemének, az Angyaloknak és az Őrangyalomnak is. Tudom, nem vagyok egy egyszerű eset, ezért külön hálás vagyok, hogy ennek ellenére foglalkoztok velem.

Köszönöm!