A hegyi beszéd

A hegyi beszédben és a spiritizmusban halljuk Jézusnak a szavait a maguk eredetiségében. A hegyi beszédben elhangzottakat az emberek megmásítani még nem merték, a spiritizmusban jövő szavakat pedig a leadás pillanataiban megváltoztatni nem tudják. A hegyi beszédben Jézus Urunk közvetlenül szólt hozzánk, a spiritizmusban pedig a Szentléleknek elnevezett tanító szellemek szólják az Ő szavait. Van-e erre bizonyság? Igen. A bizonyság a hegyi beszéd két utolsó verse, amely így hangzik: „És lőn, mikor elvégezte Jézus e beszédeket, álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán, mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.” (Máté 7,28-29) Ugyanezt a hatást és eredményt észlelhetjük egy komoly spiritiszta körben, amikor ott elhangzik a Szentléleknek mondott tanító szellem tanítása. Ott is álmélkodik a sokaság a tanításon, mert a Szellem úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudó emberek.

Amint a gyümölcséről ismerjük meg a fát, akként a beszédeiről ismerjük meg a tanítót, a szellemet, legyen az emberi testben, vagy emberi test nélkül. „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é, mert sok hamis próféta jött ki a világba.” (János I. 4,1) Vagyis, még ha emberi testben van is, vizsgáljátok meg őket, hogy Istentől vannak-e, mert sok hamis szellem jött most ki e világra emberi testben, akik elferdítik az írás igazságait, hogy ha lehet, megtévesszék még a választottakat is.

Van azonban még más bizonyság is arra, hogy a spiritizmusban is éppen úgy halljuk Jézus Urunknak eredeti, meg nem másított tanításait, mint a hegyi beszédben. Ez a második bizonyság a tömörség, a csodásan egyszerű természetes szavak. A hegyi beszédben nincs egy fölösleges mondat, nincs egy fölösleges szó, ugyanígy beszélnek a spiritizmusban a Szentléleknek mondott tanító szellemek is, akik TŐLE küldettek. A sok fölösleges és cifra mondattól és költői kifejezéstől telített beszéd az embereket és azon szellemeket jellemzi, akik az ékes beszéddel nem az Ő dicsőségét keresik, hanem a magukét. A bőbeszédű szellem nem mondható Szentléleknek. A hegyi beszéd azért nincs ékesszólással megírva, mert Jézus nem akart hivalkodni az Ő tudásával, pedig megtehette volna. Elhihetjük!

A hegyi beszéd első és második verse, habár csak bevezetés és semmitmondónak látszik, mégis sokat, igen sokat mond nekünk, de különösen azoknak, akik hirdetik az Ő igéit, akik az Ő szolgáinak mondják magukat. Az első vers azt mondja: „Mikor pedig látta Jézus a sokaságot, felméne a hegyre, és amint leül vala, hozzámenének az ő tanítványai.” (Máté 5,1) Nyilvánvaló, hogy ezek a szavak, ez a megállapítás, hogy Jézus felment a hegyre és leült, nem azért jegyeztettek fel, hogy mi tudjuk azt, hogy Jézus hol és hogyan mondta el a tanítását, illetve hogy mi tudjuk azt is, hogy Ő nem állva, hanem ülve mondta el azt. Hisz a szónokok nálunk mind állva beszélnek, de Jézus éppen azt nem akarta, hogy az emberek az Ő személyét lássák.

Ezen szavak nem a helyet és a test helyzetét akarják megörökíteni, mert a hely és a test helyzete Jézus előtt, egy szellem előtt nem fontos. Csak a bűnnel terhelt emberi testben levő szellemnél fontos az, hogy hol imádkozik, és miként imádkozik, állva, ülve, térdelve, és milyen ruhában, milyen hangon és milyen időben. Az emberi testben levő szellemeknél ebből áll az istentisztelet, hogy meghatározzák a helyet, időt, ruhát, hangot, az álló, ülő, vagy térdeplő helyzetet akkor, amikor az Istennel közlekedni akarnak.

Amikor a testet öltött szellem, az ember ezt a sok külsőséget betartja, akkor azt mondja: „Istentiszteleten voltam.”, és meg van elégedve önmagával. Jézusnál mindez nem fontos, azért mondta Ő a samáriai asszonynak, hogy: „Asszony, hidd el nékem, hogy eljő az óra, amikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul.” (János 4,21.23)

Azon szavak tehát, hogy Jézus felméne a hegyre, és leüle, azt jelentik, hogy a Jézus fellépett a szellem álláspontjára, és nem emberi álláspontról beszélt. Vagyis beszélt abban a tudatban, hogy szellem, és szól most a mélyen bukott, emberi testben levő szellemeknek. Hasonlóképen minden igehirdetőnek is, ha beszélni akar, előbb fel kellene mennie a hegyre, a szellem álláspontjára, vagyis abban a tudatban kellene beszélnie, hogy ő bukott, testet öltött szellem, és szól a hozzája hasonlókhoz. Így beszél hatalommal, tömören.

De ez még nem elég, mert Jézus Urunk, amikor szellemi álláspontról beszélt, akkor leült, vagyis belehelyezkedett az anyagban elfáradt, az anyagban ülő, pihenni akaró emberek helyzetébe. Tehát az igehirdetőnek is ezt kell tennie. Vagyis, ha felemelkedik szellem álláspontjára, akkor szintén helyezkedjen bele a hallgatóinak elfáradt helyzetébe, az ő nyomorúságukba, az ő bajaikba, mert csak úgy értik meg egymást. Hiszen tudjuk magunkról, hogy a panaszkodó, elfáradt embert csak úgy értjük meg, ha beleképzeljük magunkat az ő szenvedő helyzetébe, ha nem maradunk állva a mi képzelt fölényünkben.

A második vers azt mondja: „És megnyitván száját, tanítja vala őket!” (Máté 5,2) Ez annyit jelent, hogy megnyitván lelkivilágát, tanítja vala őket az igazságra. Hasonlóképen az igehirdető is, amikor tanítani akar, akkor nyissa meg az ő lelkivilágát a hallgatói előtt. Hogy a száj megnyitását nem szó szerint kell venni az világos, mert ha az ember beszélni akar, akkor kell, hogy megnyissa száját. Ez annyira természetes, hogy ennek az előrebocsátása fölösleges volna akkor, ha azt szó szerint kellene értelmezni. Ezen feljegyzett szavak figyelmeztetik az igehirdetőt, hogy ha beszél, akkor nyissa meg az ő lelki világát, abból beszéljen, és ne palástolja el azt ékes szavaival, mert bizony a bennünk levő hitetlenséget mi sokszor elpalástoljuk az ékesszólással. Ilyenkor a beszéd csak szép, de hatása, eredménye nincs, a hallgató kenyér helyett követ kap.

A hegyi beszéd első verse azt is mondja, hogy a hegyre Hozzá menének az Ő tanítványai, és ezeknek szólt Ő! Jézus tehát nem a lent, az anyagban visszamaradt sokaságot mondja boldognak, hanem csak az Ő tanítványait, akik mindenkoron Utána mennek a hegyre, a szellemi magaslatra, vagyis keresik Őt, mint szellemet, mint a SZERETET NAGY SZELLEMÉT. Aki visszamarad az anyagban, vagyis lent az anyagiasságában, az boldogtalan, ha anyagilag szegény, ha bármi okból sír, ha szelídségével visszaélnek, ha éhezi az igazságot, ha háborúságot szenved, ha irgalmas és viszont irgalmasságot nem nyer a Földön, ha gonosz hazugságot mondanak reá.

Tehát aki a szenvedésben boldog akar lenni, az emelkedjen ki az anyagból arra a magas tudásra, hogy Jézus szellem, és az anyag és az anyagban való élet csak múló jelenség, csak alkalom a szeretet, alázat elsajátítására. Aki erre a magaslatra még ebben a földi életében fel akar jutni, az kapaszkodjék bele a spiritizmusba, fogadja el Jézusnak a spiritizmusban kinyújtott kezét. Ha ezt a kezet megragadja, csodálkozni fog, hogy az egyszerre milyen magasra emeli ki őt az anyag fölé, az anyagban, keretekben, dogmákban, formákban visszamaradt testvérei fölé, a SZERETETBE, az ALÁZATBA, az IGAZSÁGBA, az ÉLETBE, az ATYÁHOZ VEZETŐ ÚTRA!

Kik mentek és mennek most is Jézus után a szellemi magaslatra? Az anyagi kincsekben és a világi tudományban szegények. Ezért mondja Jézus legelőször ezeket boldogoknak, mert előttük nincs akadály, mert ők előnyben vannak. Jézus ismerte a szegénység előnyeit, azért választotta ki tanítványait a szegények közül. Ezek kaphatók voltak a szeretet gyakorlására és terjesztésére, mert nekik nem volt veszteni valójuk, ők csak nyerhettek. Ellenben a gazdag a szeretet gyakorlásában nem szerezhet újabb vagyont, csak elveszítheti a meglévőt. A gazdag kikerüli a szegényt, mert annak látására nem érzi jogosultnak az ő gazdagságát. A gazdag fél Jézustól, mert félreérti. Jézus nem mondta a gazdag ifjúnak, hogy adja el minden vagyonát az embereknek, hanem azt, hogy adja el a szeretetnek, és minden tehetségét és megismerését, amit a szeretettől kap, azt pedig ossza el a szegényeknek. Jézust félreértik a szegények is, mert azt hiszik, hogy a szegénység már maga egy érdem, és a gazdagság bűn. Ez a félreértés is oka annak, hogy Jézust nem követik sem a gazdagok, sem a szegények.

Budapest, 1933. 1. 12.