A hegyi beszéd boldogjai

„És nagy sokaság követé őt Galileából és a Tízvárosból és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról.” (Máté 4,25) Lássuk kik voltak azok, akik követték Jézust. Ez a sokaság ötféle helyről jött, vagyis ötféle volt. Mózes öt könyvének népe volt, tehát zsidók, de ötfélék voltak. A galileaiak voltak a megvetettek, a tízvárosiak a tízparancsolathoz ragaszkodók, Jeruzsálem jelenti a béke birtokosát, a júdeaiak az Istenhez ragaszkodók, és a Jordánon túlról való az, aki még a keresztség, a tisztulás előtt áll, de közel van hozzá. Ezen elnevezésekből megtudjuk, hogy abban a sokaságban, amely Jézus után ment a hegyre voltak a megvetettek, a tízparancsolat betartói, a béke után vágyakozók, az Istenhez ragaszkodók, és olyanok, akik a keresztséghez, a tisztuláshoz közel voltak. Ezek mind tudatlanok is voltak, mert nem ismerték az Istenhez vezető utat, az igazságot, és az élet célját. Természetes aztán, ha Jézus után mentek, mert Ő az út, az igazság, az élet. Most is ilyen kereső lelkek mennek Jézus után, és Ő boldogoknak mondja őket.

Miért boldog az a kereső lélek, ki sír a képzelt igazságtalanságok miatt? Mert megvigasztaltatik! A síró ember megvigasztaltatik a vallásban is, mert ott megtudja, hogy az Isten akarata nélkül egy hajszála sem görbül meg, ha tehát az Isten megengedi a szenvedést, akkor az nem igazságtalanság. De kevesen vannak, akik ezt el is hiszik. Ők tudni akarják, ezért mennek el a spiritizmushoz, a tudáshoz, mert ott már tudják azt, amit a vallásban csak hinniük kellett.

A spiritizmus vigasztalása azért erősebb, mert ott megtudom, hogy a mostani szenvedésemet én magam okoztam az előbbi életemmel, hogy evvel fizetek és közeledek az Istenhez, a Szeretethez, a Békéhez, a Boldogsághoz! Ki még nem sír, az még nem ébredezik, az még alszik, annak még mellékes a vallás és a spiritizmus, az nem veszi komolyan.

Miért boldog az a kereső lélek, aki szelíd? Mert örökségül bírja a Földet! A vallás felelete az, hogy a szelídek csak azért boldogok, mert nem haragszanak, nem bosszankodnak, nem lázonganak, nem zúgolódnak. A spiritizmus viszont megvilágítja a Föld öröklésének a mikéntjét is. A szellemek mind azt mondják, hogy ez a Föld, ahogy mostanában van, már nem sokáig áll, elmúlik, és öröksége egy új Föld lesz. Az új Földön nem lesz más, csak béke és szeretet. Ezen új Földre születnek le aztán azok, akik most szelídek, vagyis ők örökségül bírják az új Földet. Az új Föld kialakulása már folyamatban van, nemcsak a szellemek mondják ezt, de bizonyítja az egyre fokozódó nyomor és pusztulás is. Ezek az átváltozás tünetei! Az új Földről beszél János jelenése is, ahol már nem lesz templom (Jelenések 21,22), nem lesz vallás, csak szeretet, ami egyesít, ahol a szelídek gyönyörködnek nagy békességben. (Zsoltár 37,11) Ezt tudjuk meg a spiritizmusból, és ez a tudás megvigasztal.

Miért boldog az a kereső lélek, aki éhezi és szomjúhozza az igazságot? Mert megelégíttetik! De ismét csak a spiritizmusban, mert az megadja a világosságból, az olajból a 100 bátust, a vallás ellenben csak 50-et. A 100 bátus olaj az az igazság, hogy az Isten kezdetben nem embert, hanem tiszta szellemeket teremtett, akik az anyagias világokba, anyagias testbe buktak le, embereknek neveztetnek, és innen sok életen át emelkednek vissza az Istenhez. Az 50 bátus olaj, illetve világosság csak annyi, hogy az ember Istentől jött és Istenhez megy vissza. Természetes, hogy a spiritizmus jobban kielégít, mint a vallás. (Lásd: Hamis sáfár példázata - Figyelmeztetés az egyházaknak és a spiritisztáknak)

Miért boldog az a kereső lélek, aki irgalmas? Mert irgalmasságot nyer! Ez természetes, mert ha irgalom és kegyelem van az embernél, akkor van Istennél is. A vallás szerint ez kedvezés, a spiritizmus szerint törvény, az ok és okozat törvénye. Az utolsó fillérig csak addig fizetek az okozatokkal, amíg rossz okokat idézek fel. Szeretettel, mint jó okkal megváltoztathatom a nehéz karmát, sorsot.

Miért boldog az a kereső lélek, akinek a szíve tiszta? Mert ő az Istent meglátja! Az Istent meglátni, annyit jelent, mint Krisztust meglátni. Azért, mondja Jézus János 12,45-ben és 14,9-ben: „Aki engem látott, látta az Atyát.” De a fő az, hogy szeressük egymást. Az indulatos vitatkozás az Istennek, a Szeretetnek a káromlása. Amely szívből ez jön, abból jöhet gyilkosság, házasságtörés, paráznaság, hamis tanúbizonyság. (Máté 15,19-20) Az ilyen ember nem látja meg Jézust, még a szellemvilágban sem. Ezen tisztátalanságok fertőzik meg az embert.

Miért boldog az a kereső lélek, aki békességre igyekszik? Mert Isten Fiának mondatik! Vagyis lsten azt mondja rá: „Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.” (Máté 3,17) Amely emberről, lélekről Isten ezt mondja, az viszont Istent mindig csak Atyának mondja miként Jézus, és boldog még a szenvedésben is miként Jézus. Ezen viszonyhoz hozzásegít minket az, ha békességben élünk testvéreinkkel és harcban állunk önmagunkkal. Aki harcban áll a testvéreivel, perlekedik mindenkivel a maga igazságáért, az lehet a világ szemében okos, de a lelke telve van békétlenséggel. Aki a perlekedést az Istenre bízza (Zsoltárok 35), az lehet a világ előtt buta, ostoba, hülye, gyáva, bolond, de a lelke telve van békességgel, boldogsággal.

Miért boldog az a kereső lélek, amelyik háborúságot szenved az igazságért? Mert övé a mennyeknek országa. Jézus azért mondja, hogy ezeké a mennyeknek országa, mert aki a megtalált igazságért szenved, az akként cselekszik, miképpen Jézus, és már a Földön az Atya országában jár miként Jézus. Övé az Atyának országa. Az igazságot kereső ember a Földön mindenkor háborúságot szenved, mert a kereső lélek kellemetlen a jóllakott, betelt emberre nézve, és elviselhetetlen, mert megzavarja a jóllakott, betelt embert az ő kényelmének az élvezetében, mert a kereső lélek keresése kérdésessé tesz mindent, kérdésessé teszi az uralkodó világnézetét, a politikusok és az egyházi férfiak viselkedését, a fennálló kereteket, dogmákat, például az eredendő bűnről, az örök elkárhozásról, a feloldozásról stb.

Végül tudnunk kell, hogy miért boldog az a kereső lélek, akit szidalmaznak, háborgatnak, és minden gonosz hazugságot mondanak reá Őérette? Mert jutalma bőséges lesz a mennyekben! Ebben az utolsó kijelentésben az a fontos, hogy ott Jézus Urunk azt mondja, hogy csak annak az üldözött igazságkeresőnek lesz bőséges jutalma a mennyben, aki Őérette szenvedi el az üldözést. Mert az igazságkereső szenvedhet önhibájából is akkor, ha a megtalált igazságot ráakarja erőszakolni másra, és el akarja törölni azt, ami szerinte nem igazság. Ilyen esetben önmagáért, a saját tévedéséért szenved és nem Őérette, és nem lesz egyáltalán jutalma sehol, még a mennyben sem!

Az üldözött igazságkeresőnek csak akkor lesz bőséges jutalma a mennyben, ha az igazságot csak magáért az igazságért keresi, hogy beteljen vele az ő lelke, és azoknak a lelke, akik már elhordozhatják azt, ha azért szenvedi el a háborgatást, a szidalmakat, és a gonosz hazugságokat, mert az igazság csak pusztán meglátszik az ő életében, csak keresztül csillámlik rajta.

A háborgatás és szidalmazás még mindig jobb, mintha minden ember jót mond felőlünk. Mert mit jelent ez? Ha minden ember jót mond felőlünk, az azt jelenti, hogy jót mondanak felőlünk még azok is, akik felismerték a mi hibáinkat, de nem mernek reánk rosszat mondani, mert félnek tőlünk, vagy pedig jót mondanak felőlünk azok, akik már egyszer figyelmeztettek bennünket, de mi nem hallgattunk rájuk. Mert ez a helyes eljárás! Figyelmeztetni, meginteni egyszer a tévelygőt, és a figyelembe nem vett egyszeri megintés után, csak jót mondani felőle. Így kerülhetők el a szétválások. Hiszen a lelkiismeretnek mondott intő szellemi hang is ekként viselkedik velünk szemben, csak egyszer mondja azt, hogy: „Ne tedd ezt!” Azután hallgat, és hagy bennünket cselekedni. A többszöri, a sokszori figyelmeztetés már erőszak! Ha az igazságkereső ekként viselkedik a testvéreivel szemben bizony sok kellemetlenséget, sok viszályt, sok háborgatást, sok szidalmat kerül el. Ha ennek dacára is éri háborgatás, akkor az Őérette van!

Budapest, 1933. 1. 26.