A hegyi beszéd lelki szegényei

Jézus Urunk az Ő hegyi beszédét a boldog állapotok felsorolásával kezdi meg azért, hogy mi ismerjük fel a valódi boldogságot. Ne mondjuk magunkat boldogoknak akkor, mikor Ő azt mondja ránk „Te boldogtalan lélek”, és megfordítva, ne tartsuk magunkat boldogtalanoknak, amikor Ő azt mondja nekünk: „Boldog vagy testvérem!” E visszás helyzet okozója, a gőg és a tudatlanság. Miután a vallás nem tudja legyőzni a mi gőgünket, és tudást adni nem akar, ezért kellett jönni a spiritizmusnak, hogy ezt megcselekedje.

A spiritizmus avval győzi le a mi gőgünket, hogy ott még a tudatlan, a megtévesztő, a rosszakaratú szellem is kivétel nélkül mind azt mondja, hogy: „Ti mindnyájan testvérek vagytok, szeressétek egymást, mint testvérek!” A spiritiszta szeánszon le kell dobni a rangot, a méltóságot, a világi tekintélyt, legalább az ülés tartamára. A templomban ez nem kötelező, ezért képtelen a vallás a gőg leküzdésére. Egy spiritiszta körben addig nincs komoly munka, amíg legalább a belső kört képező törzstagok igazi testvéri szeretetben össze nem forrnak, ellenben a templomi istentiszteletek mindenhol az egész világon, minden templomban a legkomolyabban folynak le dacára annak, hogy a megjelent hívek nem szeretik egymást, hogy egymást gyűlölik, hogy egymásnak ellenségei. Ezért képtelen a vallás a testvériség felébresztésére.

Mi az oka annak, hogy a vallás mindezekre képtelen, és tehetetlen a mi gyarlóságainkkal szemben annyira, hogy dacára annak, hogy egyre épülnek az újabb és újabb templomok, mégis egyre jobban növekedik köztünk a gőg és a gyűlölet? Ennek oka az, hogy a vallások mind eldobták a szellemet és nem akarják elfogadni a szellem felismerésivel járó tudást. A vallások mindaddig eredményt elérni nem fognak, sőt egyre tehetetlenebbek és nélkülözhetőbbek lesznek addig, amíg csak a lélekről beszélnek, amíg gyermekes félelemmel kerülik a szellemet. Mert a lélekre mi ráfoghatjuk, és rá is mondjuk azt, hogy az csak egy Istenből kisugárzó erő, míg ellenben a szellemről még a gyermek is tudja azt, hogy az egy egyéniség, aki cselekedni képes és cselekszik is.

Amíg valaki fel nem ismeri azt, hogy Ő testet öltött szellem, amíg az egyéniséget csak a látható testben, anyagban látja, addig azt mondja az ő gőgjében és tudatlanságában, hogy nincs nekem szükségem Istenre, nem az Istennel vagyok én körülvéve, hanem az anyaggal. Ha az Istent szeretem, semmim sincs, de ha az anyagot szeretem, mindenem van. Az Isten csak egy fogalom, az anyag ellenben valóság, azt látom, érzékelem, de az Istent nem. Szükséges tehát, hogy szeressem és gyűjtsem az anyagot, hisz az tesz engem boldoggá.

Amikor a spiritizmusban megtudjuk, hogy szellemek voltunk, szellemek vagyunk, és szellemek leszünk, és hogy a szellem egyedüli gazdagsága az, és a szellem mennyországa az, ha a lelkét megtölti szeretettel, alázattal és hittel, akkor felmerül bennünk a kérdés, hogy miért mondja Jézus boldogoknak a lelki szegényedet, és nem azokat, akiknek a lelkük már gazdag a szeretetben, alázatban és hitben? Azért, mert először is szeretetben, alázatban, hitben gazdag lélek nincs a Földön, másodszor mert mi a lelki szegénység alatt értjük az értelemnek és a tudásnak hiányát. Lelkileg gazdag tehát az, akinek mély értelme és sok világi tudása van.

Jézus Urunk tehát tulajdonképpen nem azt mondja, hogy boldogok vagytok ti, kik szegények vagytok a szeretetben, alázatban, hitben, mert tiétek a mennyeknek országa, hanem azt mondja, hogy boldogok vagytok ti, akik felismertétek, hogy az a mély értelem, az a gondolkozási tehetség, az a sekély világi tudás, amivel bírtok, hogy az nem teszi a lelketeket gazdaggá. A lelketek mindezek dacára szegény, hogy a lelketeknek még valamiben hiánya vagyon, mert ha ezt felismertétek, akkor már törekedni fogtok arra, hogy megszerezzétek a valódi lelki gazdagságot, a szeretetet, alázatot, hitet. Ha pedig erre törekedtek, ha csak szeretetben, alázatban, hitben akartok élni, akkor már tiétek a mennyeknek országa, a szeretet, a béke. Nektek tehát csak akarni kell szeretetben, alázatban és hitben élni, és akarni kell nem csak a Földön, hanem mindenhol, minden bolygón, örökké!

Mikor Jézus Urunk boldogoknak mondja a lelki szegényeket, ugyanakkor megfenyegeti a lelki gazdagokat, vagyis azokat, akik lelkükben gazdagoknak képzelik magukat, Lukács 6,24-26-ban azt mondja nekik: „De jaj néktek gazdagoknak, mert elvettétek a ti vigasztalásotokat. Jaj néktek, kik beteltetek, mert éhezni fogtok. Jaj néktek, kik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok. Jaj néktek, mikor minden ember jót mond felőletek!” Ezen gazdagok azok, akik a gazdagságban, a hatalomban, a tekintély kiélvezésében elvették az ő vigasztalásukat. Ezen gazdagok azok, akik beteltek önmagukkal, avval a tudattal, hogy „Lám, milyen sokra vittük!”, kik beteltek az ő hivatalukkal, elért politikai, vagy egyházi méltóságukkal, ranggal vagy a felületes családi boldogsággal, akik önteltségükben nevetnek, mert minden ember jót mond felőlük.

Csak most mikor már megismertük a lelki gazdagokat, illetve megismertük azokat, akik a Földön lelki gazdagoknak tartják magukat, most fogjuk teljesen megérteni azt, hogy kik tulajdonképpen a lelki szegények.

Lelki szegények tehát azok, akik még a legnagyobb gazdagságban és tudomány birtokában is érzik azt, hogy a lelkük üres, hogy lelkileg szükséget szenvednek, hogy nincs bennük semmi olyan maradandó érték, ami tartós, zavartalan boldogságot adna, ami szilárd alap volna. Lelki szegények azok, akik a legnagyobb világi dicsőségben, hírnévben is érzik az ő lényüknek, életüknek ürességét dacára annak, hogy a világ azt mondja róluk, hogy az életük tartalmas, akik érzik életük felületességét dacára annak, hogy a világ szemében pontosak, komolyak, akik érzik életük fogyatékosságát dacara annak, hogy betartják a törvényeket. Lelki szegények azok, akik elégedetlenek mind avval, amijük van, ami körül foglalatoskodnak, akik a hivatásuk betöltésén kívül még valami másnak a mélységes szükségét érzik, akiket a politikai szabadság, egyenlőség és testvériség, és az emberhez méltó életmód kielégíteni nem tud. Szóval lelki szegény az, aki lenyomta magában a gőgöt, és alázattal elismeri, hogy dacára annak, hogy mindene van, még sincs semmije!

A lelki szegénység felismeréséhez mi a vallásban nagyon nehezen jutunk hozzá, azért mert a vallásban nem kapjuk meg a bizonyságát az örök életnek, a szellemnek. Mindaddig, amíg a vallás csak a lélekről beszél, mint kisugárzó isteni erőről, és azt mondja, hogy örök élet az, hogy mi az utódaink emlékében élünk, mindaddig mi nem tartjuk érdemesnek azt, hogy kutassunk a lelki szegénység után, hiszen az utódaink csak a lelki gazdagságunkról, a tudásunkról emlékeznek meg, és akinek az nincsen, azt elfelejtik, annak tehát nincs örök élete.

Égető szükség van tehát a spiritizmusra, mert mikor a spiritizmus bizonyságot ad az örök életről, akkor elindítja a képzelt lelki gazdagokat arra, hogy felismerjék a szegénységüket, és keressék a szeretetet, alázatot, hitet, a mennyeknek országát és megszerezzék azt. A spiritizmusban gyönyörűen beszél a lelki szegénységről az egyik szellemtestvérünk, Assisi Ferenc ekképpen:

Fivéreim és nővéreim! Bizony, bizony mondom nektek, hogy örvendjetek, amikor már azt hiszitek, hogy szegények vagytok! Testvéreim, ha megérzitek, hogy szegények vagytok, akkor örvendjetek! Testvéreim, legyenek bár kincseitek, legyen bár mindenetek a világon, de ha egy vágyat éreztek Őutána, ha valami hiányzik a lelketekből, ha rájöttök arra, hogy szegények vagytok, akkor kezdjetek el örvendezni, mert akkor már elindultatok Őfeléje, elindultatok ahhoz a fényhez, ahhoz a kincshez, ahhoz az igazsághoz, amely örökkön-örökké él!

Bizonnyal testvéreim, lelki szegény minden ember és lélek, aki érzi, hogy neki hiánya vagyon, aki vágyódik valami után, és a vágyódásában tudja, hogy vágyódása Őfelé irányul, és hogy Őbenne találta meg azt, ami kielégíti Őt örökkön-örökké. Lelki szegény minden lélek, akinek minden vágya csak Ő, az Őtőle jövő szeretet, ki nem ismer mást, csak adni és adni az Ő testvéreinek, és kérni, és kérni csak Őtőle. Ezek azok a lelki szegények, akiknek oly kincsük van, mely többé el nem vétetik tőlük. Testvéreim, legyünk mindenkoron mi is ilyen lelki szegények, érezzük az Őutána való vágyat örökké!

Budapest, 1933. 1. 19.