A józaneszű gondolkodás spiritizmushoz vezet
A Biblia első lapja szerint mondá Isten: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.” (Mózes 1,26) Mi az Istent úgy ismerjük, hogy Ő a szeretet, a bölcsesség és a mindenható jóakarat. Evvel szemben az embert, illetve önmagunkat úgy ismerjük, hogy mi tele vagyunk gőggel és végtelenül gyönge akarattal bírunk a jó iránt. Mondhatjuk mi tehát, hogy mi az Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve? Nem!
Mi ugyan igyekezzük ezt az ellentétet kimagyarázni a bűnbeeséssel, hogy csak Adám és Éva, az első emberpár, vagyis az első két lélek lett az Isten képére és hasonlatosságára teremtve, a többi lelkek ellenben már nem, mert az első kettő vétkezett! De evvel ellenkezésbe jutunk a Bibliával, mert Ezékiel próféta által azt mondja az Úr: „Amely lélek vétkezik, annak kell meghalni, a fiú ne viselje az apa vétkét, se az apa ne viselje a fiú vétkét.” (Ezékiel 18,20) Sőt Ezékiel 18,2-3-ban meg is tiltja nekünk az Úr, hogy Neki ilyen igaztalanságot tulajdonítsunk, és mi mégis ezt tanítjuk már 1931 év óta!
Mi helytelenül azt tanítjuk, hogy az első két léleknek az Isten maga formálta a testét és tisztán, ártatlanul lehelte bele őket önmagából az általa megformált két testbe, míg ellenben mi velünk és a többi, sok milliárd lélekkel már nem úgy tesz. Ezeknek és nekünk a szülők által adja a bűnös testet, és a lelket nem ártatlanul, tisztán, hanem gyarlóságokkal bemocskolva leheli be a magzat testébe, azért szükséges a lemosás a keresztvíz által. Az első két lélekkel tehát az Isten kivételt csinált, azok tiszták voltak a bűnbeesésig, mi ellenben, és a sok milliárd lélek már teli vagyunk gyarlósággal, amint ébredezni kezd bennünk az öntudat.
Mi erre azt mondjuk, hogy a Bibliában meg van írva, hogy az Isten nem személyválogató. (Mózes V. 10,17; Kronika II. 19,7; Róm. 2,11; Csel. 10,34) Márpedig az a különbség, amit ha az Isten tett volna én köztem és az első két teremtett lélek közt, az a legdurvább személyválogatás lett volna! És ezért természetes, hogy a kereső lélek nem szűnik meg Istent személyválogatással vádolni mindaddig, amíg meg nem ismerkedik a spiritizmussal!
A spiritizmus tanítása szerint az egész mindenségben a kauzalitás törvénye, vagyis az ok és okozat vaskövetkezetességű törvénye uralkodik! Vagyis ok nélkül nincs semmi! Minden következménynek van előzménye! A spiritizmus tanítása szerint a teremtő Isten az ok, a teremtett ember az okozat. De miután az Isten, mint ok csak abszolút jó, világos, hogy ami az Ő teremtő kezéből kikerül, az okozat, annak is csak jónak kell lenni. Hiszen megmondta az Ő szent Fia, hogy gyümölcseiről ismeritek meg a fát. Őt is! (Máté 7,16 és 12,33)
Tehát valahányszor csak az Isten egy lelket küld önmagából ide erre a Földre egy újonnan született testbe, annak a léleknek, az ő öntudatra jutásának idejében okvetlen csak jónak kellene lenni, mert hisz az okozat, a fa, amelyből leszakadt az jó! Evvel szemben azonban, azt látjuk, hogy amint a gyermeki lélek öntudatra ébredezik, abban azonnal ébredeznek, öntudatra kelnek a gyarlóságok. Ez a jelenség nagyon sokat mond! És pedig azt mondja, hogy a születésnél a lélek nem jön közvetlenül az Isten teremtő kezéből a testbe, mint ahogy az tanítva van. Mert, ha közvetlen az Istentől jönne, akkor nem volna mindjárt Megváltóra szüksége, nem volna mindjárt vízzel való lemosásra szüksége! Vagyis bűn nélkül való volna, mint maga az Isten is bűn nélkül való! Ez világos!
Hogy az embernek mindjárt, amint megszületik tisztító keresztvízre és Megváltóra van szüksége, annak az az oka, hogy a lélek, amikor ide a Földre megszületik, egy egész légió ördögi eszmét hoz magával, amelyek azt bizonyítják, hogy az ember mielőtt ide erre a Földre jött volna, már az ördöggel érintkezett. Egy ilyen ördögi eszme többek közt a TULAJDON ESZMÉJE!
A TULAJDON ESZMÉJE az emberiség legszörnyűbb tévedése, mert egymaga idézi elő az emberiség nyomorát és szenvedéseit. A tulajdon eszméje a sátán leghatalmasabb fegyvere, mellyel szétválasztja és egymásra uszítja az embereket, megsemmisíti a barátságot, rokonságot, testvéri, gyermeki, anyai szeretetet és sajnos a társadalom már nem is tudna nélküle meglenni!
A tulajdon eszméje az, ami átváltoztatja a szeretetet gyűlöletté, a békét harccá, az alázatosságot gőggé, hiúsággá, az elnézést könyörtelenséggé, az adakozást irigységgé, fösvénységgé, a könyörületet irgalmatlansággá! Ha a tulajdon eszméje ennyi bajt okoz, ez annak a bizonysága, hogy mi nem tudjuk mi a tulajdon. Tulajdon csak az, ami a tulajdonosban benne van! Ami tulajdonságává lett, ami vele úgy összeforrt, mint a lélek a szellemmel, vagy a lélek tulajdonságai a lélekkel! Mindezeket még az ásó kapa sem választja el egymástól.
A tulajdon tehát tulajdonság, a szellemnek és a léleknek kiegészítő része! Minden más nem az ember tulajdona, hanem a Föld tartozéka, még az emberi test is, mert a tér és az idő korlátozza az embert mindennek a használatában, még a testének a használatában is! Minden földi dolog, amit az ember használ, a Teremtő Atyáé! Az ember tehát csak a sáfárja a földi kincseknek és vagyonnak.
Hogy minden földi dolog, nem a miénk, hanem az Atyáé kilátszik onnan is, mert minden az Ő műhelyéből került ki, és a tulajdonjogát Ő állandóan gyakorolja is, amennyiben mindent akkor vesz el tőlünk, amikor NEKI tetszik! A tulajdon szentsége úgy értelmezendő, hogy ahhoz, amit mi tulajdonunknak nevezünk, úgy kell nekünk nyúlni, mint egy szentséghez, és mielőtt azt a saját céljainkra használnánk, előbb meg kell kérdeznünk a lelkiismeretünket, hogy megtehetjük-e ezt, csak is így leszünk hű sáfárok.
Ha tudjuk, hogy a Föld kincsei és anyaga nem lehet a mi tulajdonunk, csak a mi tulajdonságaink, akkor megértjük Jézus tanítását: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják. Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben.” (Máté 6,19-20) „Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek.” (Lukács 12,31) Vagyis ne a földi kincseket gyűjtsetek, amit az idő úgy is tönkretesz, hanem keressétek mindenekelőtt az Istennek országát, az Isten országát alkotó tulajdonságokat, az alázatot, szeretetet, hitet és az igazságot addig, amíg el nem oszlanak előttetek a látszólagos igazságtalanságok, és a többi, a földiek pedig mind megadatnak néktek.
Csak az alázat, a szeretet, a hit és az igazság birtoklása tehet titeket a boldogságnak, a mennyek országinak a részeseivé. Mikor Jézus azt mondja, hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak a mennyek országába (Máté 19,24), akkor evvel a lehetetlent állítja elénk! Lehetetlen tehát, hogy a tulajdon eszméjét az Isten plántálta volna belé annyira a lélekbe, hogy amint a kis gyermeki lélek feleszmél az ő öntudatlanságából, az azonnal úgy neki adja magát az anyaggyűjtésnek, mint a tojásból kibújt csirke a daraszem gyűjtésnek, vagy köleskása gyűjtésének.
Ez a lehetetlenség bizonyítja azt, hogy amikor Biblia kezdetről beszél, akkor ez a kezdet nem lehet a Föld és nem lehet ez az ember, aki avval az átkos felfogással születik, hogy csakis a vagyon teheti boldoggá, hogy szükséges, hogy törje magát utána, senkit nem kímélve. Istennél az ŐSOKNÁL ilyen kezdő, közvetlen okozatok, lehetetlenek! Igaz a spiritizmus és a Biblia állítása, hogy az ember létezett mielőtt ez a Föld létezett volna! (Jób 38,4.21)
Budapest, 1931. 3. 30.