A Miatyánk bizonyságban és igazságban való elmondása

Jézus Atyja a mi Atyánk, mi tehát testvérei vagyunk Neki és egymásnak. Az Urunk, Jézusunk, a mi legnagyobb testvérünk azt mondta: „De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” (János 4,23-24) Vagyis eljő az óra, amikor mindenki igaz Istenimádóvá lesz, és lélekben, SZELLEMBEN és IGAZSÁGBAN imádja az Atyát. Miután az ember testből és szellemből áll, tehát imádhatja az Atyát testben is, de akkor nem az igazságban.

Testben az imádja az Atyát, aki csak testnek gondolja magát, illetve a testnek nagyobb fontosságot tulajdonít, mint a SZELLEMNEK, és akkor természetes, csak testi szükségleteket kér, csak e világ dolgait kéri, és csak a maga részére kéri azokat. Miután Jézus, mint legtisztább, soha el nem bukott szellem azt akarja, hogy mi az Atyát SZELLEMBEN imádjuk, természetes, hogy a nekünk adott imájában, a Miatyánkban foglalt hét kérelem csak szellemi dolgokra vonatkozik. Anyagi dolgoknak, testi szükségleteknek kérése Jézus szerint fölösleges, mert ha mi csak szellemi dolgokat vágyunk, keresünk, akkor avval az Isten országát és igazságát keressük. Aki pedig keresi az Isten országát és az Ő igazságát, annak a többiek, az anyagiak mind megadatnak, hiszen a mennyei Atyánk jól tudja, hogy mindezekre nekünk szükségünk van, a mi kérésünk nélkül is. (Máté 6,32)

A mi Atyánkat szellemben imádni tehát annyit jelent, mint kizárólag csak szellemi dolgokat kérni és vágyni, a mi mindennapi imánkban és cselekedeteinkben. Igazságban pedig akkor imádjuk a mi Atyánkat, ha a Miatyánkban elmondott szavaink egyeznek a mi gondolatainkkal, a mi akaratunkkal.

Azt a szót, hogy „Miatyánk” kiejthetem én igazságban és hamisságban, illetve hazugságban is. Amikor én azt gondolom, hogy az Isten engem jobban szeret, mint a máshitűt vagy más nemzetiségűt, hogy én az Istennek különb gyermeke vagyok, mint más, amikor én azt akarom, hogy az Isten engem megsegítsen mással szemben, hogy tegye lehetővé másnak az elnyomatását, tönkretételét, amikor én Istent erre képesnek tartom, ilyen gyarlóságokkal ruházom fel, akkor csak az én Atyámnak, a hozzám hasonlók Atyjának tartom ŐT! Ha én így látom és nézem az Istent, és akkor mondom ki azt a szót, hogy „Miatyánk”, akkor hazugságban imádom ŐT!

Amikor azt mondom, hogy „Ki vagy a mennyekben” és akkor a sztratoszférán túlra, a csillagok közé küldöm az én gondolataimat és nem tudom azt, hogy a mennyeknek országa nem más, mint a Szeretetnek, Alázatnak, Hitnek a boldog állapota, amely kell, hogy bennem legyen (Lukács 17,21), akkor nem igazságban, hanem tudatlanságban vagyok a mennyeknek országa felől. Bizony, bizony, ha nem a Szeretetben, Alázatban, Hitben keresem a mennyeknek országát, a szellem boldog mennyei állapotát, akkor nem találom meg ezt a hármas mennyországot sehol a végtelenben, mindenségben és hazugságban imádom az Atyát.

Mikor a Miatyánk első kérelmét kimondom „Szenteltessék meg a te neved!”, akkor nekem tudnom kell, hogy én az Isten nevét akkor szentelem meg, akkor tartom tiszteletben, ha tisztelem becsülöm, szeretem minden felebarátomat, mert hiszen mindnyájan az Isten gyermekei vagyunk! És meg van írva: „Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az, mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?” (János I. 4,20) „Ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal.”(János I. 3,18)

Amikor a második kérelemben azt mondom: „Jöjjön el a te országod!”, akkor igazság szerint én azt kívánom, hogy jöjjön el az én lelkembe Ő, mint király, és akkor meglesz az én lelkemben az Ő országa. De amikor az én lelkemben csak én akarok uralkodni, amikor csak én akarom intézni az összes dolgaimat, az életemet, akkor hamisságban mondom ki ezt a kérelmet, akkor hazudok.

A legnagyobbat hazudok azonban akkor, és hazudik minden egyes ember kivétel nélkül a harmadik kérelemben, mert hamissággal mondjuk ki mindnyájan azt, hogy: „Legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a Földön is!” Nincs ember, akinek ne volna saját vágyakozása, aki ne akarjon testi egészséget, anyagi jólétet, akinek ne volnának saját tervei, szándékai, és amikor ezekre gondol éjjel-nappal, és ezeket akarja megvalósítani, és ugyanakkor azt mondja „Legyen meg a Te akaratod”, akkor nem imádkozik igazságban, hanem hazugságban.

Amikor kimondjuk a negyedik kérelmet: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!”, akkor ezt is hamisságban, és tudatlanságban mondjuk ki, mert először is, itt nem anyagot, hanem a mindennapi szeretetet, a mindennapi alázatot, és a mindennapi hitet kérjük a mai napra. Ha mi ezt a lelki táplálékot vágyjuk, evvel akarunk élni és élünk, akkor a többiek, az anyagiak, minden kérés nélkül úgyis megadatnak nekünk. (Máté 6,33) Amikor pedig anyagot, megélhetést kérünk, akkor csak szavakban használjuk a többes számot, a valóságban azonban csak önmagunk részére kérjük a megélhetést. Hiszen, ha mi igazságban mindenki részére kérnénk, vágynánk, akarnánk a megélhetést, a mindennapi kenyeret, akkor volna abból elégségben mindenkinek, már az első MIATYÁNK elhangzása után.

Ugyancsak hamisság, hazugság kíséri az ötödik kérelmünket is: „És bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!”, mert mi csak a magunk részére kérjük a bűnbocsánatot, és nem mindenki részére. A legtöbb hamisság azonban akkor van bennünk, ha egyáltalán nem is gondolunk arra, hogy mi is megbocsássunk az ellenünk vétkezőknek. Hiszen, ha igazságban mondanánk el ezt a kérelmet, akkor már a legelső MIATYÁNK elmondása után meg kellett volna szűnnie a világon minden harcnak, bosszúnak, üldözésnek, ellenszenvnek!

Hamisság és tudatlanság kíséri végül a hatodik és hetedik kérelmünket is: „És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!”, mert mi nem tudjuk, nem akarjuk tudni azt, hogy a megkísértő és a gonosz tulajdonképpen nem más, mint a saját akaratunk. Tehát itt tulajdonképpen arra kérnénk az Atyát, hogy ne vigyen, ne engedjen bennünket a saját akaratunkba, de szabadítson meg bennünket a saját akaratunktól, mert az a mi legnagyobb ellenségünk, az az egyedüli gonosz, és az bennünk van. Mert hiszen rajtunk kívül nincs gonosz, mert ami rajtunk kívül van, az minden a hasznunkra van. (Róm 8,28) Amíg mi a gonoszt magunkon kívül látjuk, és annak az eltávolítását kérjük, mindaddig nem szabadulunk meg a gonosztól, és hazugságban imádkozunk, különösen akkor, ha a szabadulást csak önmagunknak kívánjuk, és nem kérjük az Atyát, hogy felebarátainkat is szabadítsa meg a bennük levő gonosztól, az ő saját akaratuktól.

Amikor azt látjuk, hogy a Miatyánkban nekünk nem szabad kérni sem testi egészséget, sem anyagi jólétet, felmerül bennünk a kérdés, mit szóljunk az életveszedelem perceiben? Azt, amit Jézus. Ő azt mondta: „Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár, mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te.” (Máté 26,39) Mert hiszen azért jutottam ide, mert magam kértem azt Tőle. Az igazság ugyanis az, hogy minden, ami bennünket ér, minden földi életünkben, tehát nemcsak a szenvedés, de az erőszakos halál is, mindazt mi magunk kértük már a leszületésünk előtt. Tehát nem kérhetjük annak a megszüntetését. De miután mindaz, amit leszületésünk előtt kértünk, el van fátyolozva előttünk, azért tanított Jézus úgy imádkozni az életveszedelemben: Atyám! Ha lehetséges, szabadíts meg engem.

Budapest, 1935. 5. 23.