A nyomorúság nagy haszna

A nyomorúságok napjai szükségesek és az Isten kegyelme nyilatkozik meg bennük. Mert Isten kegyelme minden olyan esemény, amely képes lelkünket a közönyösség álmából fölrázni, képes életünknek új irányt adni, az eddigi életünket megváltoztatni, és az élet célját velünk megismertetni. Minél jobban nehezednek tehát mi reánk a nyomorúság napjai, annál jobban ontja ki reánk az Isten az Ő kegyelmét. Isten kegyelme nélkül, a nyomorúságok nélkül az ember meglenni nem tudna.

Furcsán hangzik, de igaz, mert a nyomorúság az Isten kezében nem más, mint a pásztor kezében az ostor. Ha mi természetesnek és szükségesnek találjuk a pásztor kezében az ostort, úgy természetesnek és szükségesnek kell találnunk az Isten kezében a nyomorúságot. Az Isten ugyanis az embernek szabad akaratot adott, hogy az ember a saját szabad akaratából maradjon meg a szeretet mezején, a szeretet határain belül, de az ember az ő szabad akaratával legtöbbször eltávolodik az Istentől, mert nem tudja azt, hogy szeretet nélkül nincs élet, és ha van élet, akkor az nem élet!

Ha az ember eltávolodik a szeretet mezejéről, az Isten kibontja az Ő kegyelmi eszközét, a nyomorúságot, miként a pásztor az ő ostorát, és megsuhogtatja az Ő juhocskái felett, az embereknek nevezett szellemgyermekei felett. Hogy miként bontotta ki Isten az Ő ostorát, a nyomorúságot, azt láttuk. A világ nyomorúsága kibontakozott a világháború és a kegyetlen békeszerződések által, tehát az ostor a mi kezünkben van, a népek kezében, és az egyes ember kezében.

Ha figyeljük a nyájat legeltető pásztort látjuk, hogy mielőtt használná az ő ostorát, szól a juhoknak, és ekképpen tesz az Isten is. Mielőtt rábocsátaná a nyomorúságot, a szenvedést az Ő gyermekeire, az emberekre, szól nekik, bejelenti azt nekik. Azért íratta meg az Ő prófétája által: „Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak.” (Ámós 3,7)

Ha kutatunk az Isten bejelentései után, akkor meg is találjuk azokat. Máté 24-ben be vannak jelentve a már bekövetkezett és a még bekövetkezendő földindulások, háborúk, üldöztetések, hamis próféták és ama nyomorúságok napjai, amelyek kezdetét ma éljük. János jelenéseinek 9. részében pedig be van jelentve a három jaj, amelyek közül az első jaj, a sáskák által való pusztulás már az ajtónk előtt van, mert a sáskák, a repülőgépek már megszülettek, és csak arra várnak, hogy mikor indítja el őket az emberi gyűlölet!

Mózestől kezdve, valamennyi próféta, illetve médium mind figyelmeztette és fenyegette a zsidó népet, hogyha nem tartja be az Isten legfőbb és egyetlen törvényét a szeretetet, hogy akkor mi lesz vele. Ezekre az előzetes figyelmeztetésekre és fenyegetésekre a mi korunkban is szükség van, mert nagyon eltértünk a szeretettől. A zsidó nép története állandó figyelmeztetés a Föld mindenkori népeinek. Ha mi azt figyelmesen olvastuk volna, akkor elkerülhettük volna az eddigi összes csapásokat, és a mostani nyomorúságot is. Ha a zsidók történetét hittel, értelemmel olvassuk, akkor rájövünk most is, hogy mi rászolgáltunk a most kezdődő nyomorúságra.

Mi, akik bővelkedünk a földi kincsekben, ma úgy élünk, mint ha örökké itt maradnánk a Földön ebben a testben. A mai társadalom minden embere, a királytól a koldusig annyira neki adta magát az anyaggyűjtésnek, mintha itt örök élete volna, mintha nemcsak a jelen, hanem a jövő felett is rendelkezne. Sohasem volt tehát nagyobb szükség a nagy nyomorúságra, mint napjainkban. A nagy nyomorúság tanítja meg a népeket és egyes embereket az önzetlen szeretetre, és hozza közelebb egymáshoz az ellenséges népeket és embereket.

A nagy nyomorúság figyelmezteti az erőset, a hatalmasat, a gazdagot, hogy elpusztul ő is, ha a gyengét, az erőtlent, a szegényt nyomorba dönti, ha kihasználja és nyomorban hagyja. A nyomorúság oly tanító mestere a Föld összes népeinek, hogy minden embernek, nem panaszkodni, hanem örülni kellene a nyomorúság napjainak, mert azok hatalmas lépéssel visznek bennünket előre az Istenhez, a Szeretethez. A nyomorúság indítja a diplomatákat most arra, hogy az ellenséges országokba utazzanak, és a népeket arra, hogy őket szeretettel fogadják.

A szegénység többet használ az embernek, mint a gazdagság, azért jött le a mi Urunk, Jézusunk is olyan anyagi szegénységben a Földre, hogy azt mondta magáról: „Az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania.” (Lukács 9,58) Ezen kijelentésének azonban sokkal szebb és mélyebb, vagy talán sokkal szomorúbb a szellemi értelme, mert evvel azt mondja Jézus Urunk, hogy a Földön nincs lélek, amelyben állandó hajléka lehetne. Jézus látszólagos szegénysége, nincstelensége, látszólagos nyomorúsága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy bizalommal fogadták a Föld szegényei, nyomorultjai.

A Föld akkori nyomorultjai láttak maguk előtt egy embert, akinek nem volt semmije, még tarisznyája, még botja sem, és akinek arcáról állandóan sugárzott a megelégedettség, a lelki nyugalom, aki sohasem aggodalmaskodott, hanem rendületlenül bízott egy láthatatlan hatalomban, akiről azt hirdette, hogy az a mi gondviselő Atyánk. Azért volt Jézusnak hatalma a lelkek felett, mert nemcsak beszélt, de példát is adott. A Föld mai nyomorultjai, szegényei ilyen példát nem látnak, azért ragaszkodnak ők is az anyaghoz, a hatalomhoz, a pompához. Jézust ugyan lehet követni a jólétben, a hatalomban is, de a jólétben, a hatalomban példát adni nem lehet.

Mikor Jézus Urunk azt mondta a gazdag ifjúnak: „Add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben.” (Máté 19,21; Lukács 18,22), akkor Ő ezen szavaiban nem azt mondja, hogy a vagyonunkat osszuk el, és amit érte kapunk azt osszuk el a szegények közt. Jézus utasításának a lényege tehát az, hogy: Mi a vagyonunkat és minden lelki tehetségünket ne a bűnös önzésnek, hanem az önzetlen szeretetnek adjuk oda. Az önzetlen szeretet nem ad nekünk mindezekért csengő aranyat, ropogó bankókat, hanem a segítés iránti vágyat, és ezt a vágyat mindjárt beváltja jó cselekedetekre. Ezeket a jó cselekedeteket kell nekünk szétosztani a szegények közt, és kincsünk lesz a mennyben, vagyis a mi lelkünkben, mert a mennyeknek országa mi bennünk vagyon.

Az anyagilag és lelkileg gazdag embernek tehát olyannak kellene lennie, mint egy terebélyes fának, amelynek ágai között és alatt sok ember talál menedéket és oltalmat. A gazdagság és a vagyon azért adatott az embereknek, hogy azt az Isten útmutatása szerint használják, és ne csak magukra és családjukra pazarolják. Mert a vagyon nem az övék. Az anyagi és a lelki gazdagság az egy misszió, és az anyagi vagyon az egy próba. Ha a vagyonos és az előkelő származására büszke ember tudná azt, hogy az ő előkelő ősei közül sokan, mint igen szegény emberek öltöttek testet és közelében élnek, sőt hogy ők lehetnek azok a koldusok is, akikre nem is akar ránézni, és akiknek érintésétől is irtózik, akkor bizony eladná a vagyonát és mindenét az önzetlen szeretetnek.

Ha tudjuk azt, hogy az Isten igazsága megköveteli azt, hogy a szívtelen gazdag a következő földi életében, mint nyomorgó és koldusszegény éljen itt a Földön, akkor belátjuk, hogy a nyomorúságra itt a Földön szükség van. Hiába igyekeznek a Földön a nyomorúság leküzdésére, az sikerülni nem fog soha, amíg a módszer nem a szeretet, hanem az erőszak. Az erőszak itt hiábavaló, hiszen ha az Isten akarta volna, akkor már régen minden erőszakoskodás nélkül megszüntette volna itt a Földön a nyomorúságot. Dehogy az Isten ezt nem teszi, ebből az következik, hogy a vagyonbéli, rangbéli és hatalombéli különbségekre a Földön szükség van.

A gazdagság és szegénység, a bőség és a nyomor, az emberi tökéletlenség következménye és fokmérője. Minél nagyobb a gazdagság és szegénység, minél nagyobb a hatalmaskodás és az elnyomás, annál tökéletlenebbek az emberek, és megfordítva, minél tökéletlenebbek az emberek, annál nagyobbak a társadalmi különbségek. Napjaink tehát azt bizonyítják, hogy mi már igen nagyot haladtunk a tökéletlenség felé. Nagy szükség van tehát a nyomorúság napjaira, mert az Isten a nagy nyomorúságban teremti meg köztünk az egyenlőséget, és az egymás iránti szeretetet!

Budapest, 1931. 11. 13.