A pünkösdi esemény a spiritizmus megvilágításában
Meg van írva, hogy: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok.”(Csel. 2,1-4)
Ezen feljegyzett szavak mindenki előtt rejtélyesek, csodálatosak, megérthetetlenek mindaddig, amíg meg nem ismerkedik a spiritizmussal. A spiritizmus fényében eloszlik a homály, eltűnik a rejtély, amely idáig körülvette a pünkösdi eseményt, és kibontakozik előttünk egy igazi, komoly, spiritiszta szeánsz, illetve ülés, amely már a második, amely a Bibliában fel van jegyezve. Az elsőt Jézus maga rendezte a szabad természetben egy magas hegyen, amikor magával vitte Pétert, Jánost, Jakabot, mint alkalmas fizikális médiumokat, és megmutatta nekik az Ő dicsőségének egy oly parányi részét, amelyet még a testi szem elviselhet, de amely ragyogás az Ő valódi lényéhez képest még sötétség volt. (Máté 17; Márk 9; Lukács 9)
A második spiritiszta szeánszot, amelyet pünkösdnek nevezünk, azt az elküldött és Szentléleknek elnevezett, tisztult szellemeknek egy csoportja idézte elő. Ez a spiritiszta ülés egy házban, egy szobában folyt le, és a tizenkét résztvevő mind médium volt, és pedig éber transzban beszélő médium. A hegyen három ember látta az Úr dicsőségét, pünkösdkor háromezer ember fogadta el a bizonyság alapján a szellemet, Jézust és Istent.
A pünkösdi spiritiszta ülés és a mai komoly, igazi spiritiszta ülések közt teljes a hasonlatosság. Pünkösdkor is egy akarattal valának, és napjainkban is egy akarattal vannak a komoly spiritiszta körben a körtagok. Vagyis egy akarattal az Úrhoz felemelt lélekkel várják a megígért és a Szentléleknek elnevezett, tisztult szellemtestvéreket. Az Úrra, a legnagyobb teremtett Szellemre és a Szentlélekre, vagyis a tisztult szellemtestvéreinkre irányított egységes egy akarat és vágy vonzza és hozza a tisztult, tanító szellemek sokaságát. Amely körben csak egy általános kíváncsiság tölti be a körtagok lelkét, oda is eljönnek a szellemek, de azok nem a Szentlélek.
Hogy miként működik a Szent Szellemre irányított egységes akarat és vágy, azt megmagyarázták a szellemtestvéreink a következő szavakkal:
„Testvéreim, a ti vágyakozástoknak az ereje és fénye látszik a mindenségben. Úgy értsétek, hogyha ti összejöttök egy vággyal, egy érzéssel, hogy itt egy célt akartok betölteni, hogy a ti utatokra itt bizonyságot vártok, akkor ezáltal, egy ilyen összejövetel alkalmával, egy erős, meghatványozott fénysugarat küldtök a mindenségbe. Ez látható a mindenségben. Mikor mi látjuk a kiküldött fénysugarakból azt, hogy vannak egy hazában testvéreink, kik keresnek, kutatnak valakit, valamit, akik keresik azt, hogy ők kicsodák, honnan jöttek, és mi az ő céljuk, akkor a végtelen Szeretet, a mi Urunk, Jézusunk így szól hozzánk: Én szeretett testvéreim, nézzetek oda. Ott abban a kicsiny hazában, abban a kicsiny hajlékban, onnan felragyogott egy fénysugár, és az a fénysugár száll mindenfelé, nyugtalan keres valakit, keres valamit, vágyakozik valaki után. Menjetek és segítsétek ezeket a testvéreket, akik keresik az utat, amely vezet a mi jóságos Atyánkhoz! És mi akkor jövünk.”
„Ha látnátok azt a végtelen sokaságot, amely ilyenkor jön hozzátok, ha látnátok mily sokan, mily örömmel veszik körül azt a fénysugarat, hogy jöjjenek erősíteni, segíteni. Ekképpen van ez testvéreim, hogy a legnagyobb Szeretettől, a mi Urunktól jövő testvéreink az Ő végtelen nagy szeretetükkel messziről meglátják, megérzik a hívó, kereső vágyat, az egységes akaratot, és jönnek hozzátok.”
Ekképpen volt ez pünkösdkor is. Természetesen a tizenkét apostolnak a rendkívül erős, egységes vágyakozása és akarata, rendkívüli eredményt hozott létre. Ha ez most is megvolna, most is meglenne a hasonló eredmény, most is meglenne nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek a zendülése, és eltelne vele az egész ház.
A sebesen zúgó szelet akkor a hirtelen oda áramlott, tisztult szellemeknek a nagy sokasága idézte elő, hogy felkeltsék a figyelmet. A kettős tüzes nyelvek a minden apostolra rászálló szellemek voltak, ők ily alakban lettek láthatóvá. A nyelv a beszédet jelképezte. Minden apostol felett azért jelent meg a kettős tüzes nyelv, mert a szellemtestvéreink elmondása szerint, mikor egy magasabb, tisztult szellem akar szólni a médium által, akkor mindig egy közvetítőt használ, vagyis a kettős tüzes nyelv, két szellemtestvér jelenlétét jelenti egy médiumnál. Ezt a következő szavakkal jelentették ki a szellemtestvéreink:
„Minden eszköz (médium), médium készíttetik egy rezgésszámhoz már a leszületése alkalmával és után is folytatólag, hogy át tudja venni annak a szellemnek rezgésszámait, amely általa szólni, tanítani fog, amely hozzá rendeltetett. Ha most egy oly szellemtestvér akar általa beszélni, akinek a rezgésszámai mások, akkor kell, hogy egy közvetítő szellemtestvér jöjjön segítségére, aki átveszi a szólni akaró szellemtestvér rezgésszámait, és az ő tudatos tudásával megváltoztatja ezeket a rezgésszámokat olyanokká, mint amilyenek az eszköz (médium) rezgésszámai. Ezeket aztán átadja az eszköznek és az eszköz anyaga aztán visszaadja, nektek. Testvéreim, a végtelen kegyelemből mindenkor megadatik egy közvetítő szellemtestvér, aki közvetíti a más rezgésszámokat, és akkor ti tudtok érintkezni avval a szellemtestvérrel, akivel különben közvetítés nélkül érintkezni nem tudtok.”
A tizenkét apostol, tizenkét jó médium volt, és ők már a születésük alkalmával és után is elkészíttettek azokra a rezgésszámokra, amely rezgésszámokkal bírtak azok a szellemek, akik az apostolok által állandóan beszéltek. Ez olvasható Jeremiás 1,5-ben. Pünkösdkor azonban nem ezek szóltak, hanem mások, akiknek a rezgésszámai mások voltak, azért kellett mindegyiknek egy közvetítő szellem. Ezt jelképezte a kettős tüzes nyelv. A szenvedő szellemtestvérekkel való közlekedés más módón történik, ott nem szükséges közvetítő.
„És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok.” Vagyis, világosabban mondva, elfoglalta őket egy-egy tisztult szellem és a szellem szólt általuk olyan idegen nyelven, mint amilyen idegen tartomány és országbeliek jelenvoltak ott. A tizenkét apostol, tizenkét különböző nyelven szólt, mert tizenkét tartományból, országból voltak ott emberek Jeruzsálemben, és pedig: Mezopotámiából, Júdeából, Kappadókiából, Pontusból, Ázsiából, Frígiából, Pamfíliából, Egyiptomból, Líbiából, aztán voltak még ott rómaiak, krétaiak és arabok.
A tisztult szellemek tizenkét féle nyelven adtak tanítást az Istennek dolgairól, azért mondja az írás, hogy: „Halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.” (Csel. 2,11) „Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajon mi akar ez lennie?” (Csel. 2,12) Ugyanez ismétlődik napjainkban is. Napjainkban is, ha vannak egy spiritiszta szeánszon olyanok, akik nem értik a szellemközlekedést, sőt nem is hisznek a szellemben, akkor szintén álmélkodnak, amikor hallják, hogy például egy csak magyarul tudó médium miként beszél egészen jól latinul, olaszul, franciául stb. Ezek most is mondják, hogy: „Vajon mi akar ez lenni?”, mert nem tudják, hogy ez bizonyságul adatik nekik, hogy higgyenek legelőször az alapban, a szellemben, aztán a legnagyobb teremtett Szellemben, a mi Urunk, Jézusunkban, és általa a mindeneket teremtő Szellemben, a kezdet és vég nélküli Istenben.
Pünkösd ünnepe tehát figyelmeztet bennünket arra, hogy a Szentlélek az nem egy erő, amely csak valami boldogító érzéssel áraszt el bennünket, hanem az nem más, mint a tisztult szellemtestvéreinknek egy sokasága, akik beszélnek általunk, bennünk, sőt ha a szavaiknak engedelmeskedünk, akkor cselekednek is általunk. Ne nevezzük tehát a Szentlelket Istennek, mert az helytelen, hanem valahányszor összejövünk egy templomban, vagy egy spiritiszta szeánszon mindnyájan csak egy akaraton legyünk, vágyjuk a tiszta szellemtestvéreinket, és akkor ők eljönnek hozzánk, és mindenkor pünkösdünk lesz. Ámen!
Budapest, 1931. 5. 19.