A rejtett dolgok napfényre jönnek
Jézus Urunk utasításai, amelyeket a tanítványainak ad, háromfélék: oktatók, bátorítok és figyelmeztetők. Oktató utasításaival már foglalkoztunk, most lássuk a bátorító szavait, amelyekre nekünk szintén szükségünk van. Ő tudta, hogy az ő tanítványai itt a földön sohasem lesznek olyan hatalomban, rangban, méltóságban, jólétben, amely megvédi őket a gúny és a támadások elől, mert a tanítvány nem lehet följebbvaló a tanítónál, se a szolga nem állhat magasabban az ő uránál. (Máté 10,24) Mi következik ebből?
Az, hogy mindazon ember, aki itt a Földön az Ő igéit hirdeti, és földi rangban, hatalomban, méltóságban Nálánál feljebbvaló, az nem az Ő tanítványa, szolgája. Ezért maradt Assisi Ferenc is szegénységben és minden rang, hatalom, méltóság nélkül. Jézus Urunk egyenesen eltiltja az Ő tanítványait a földi rangtól, hatalomtól, méltóságtól, amikor azt mondja, hogy elégedjenek meg az Ő földi sorsával: „Elég a tanítványnak, ha olyan, mint a Mestere, és a szolga, mint az ő ura.” (Máté 10,25)
Ha napjainkban széjjelnézünk és találunk olyan embereket, akik hirdetik az Ő igéit, és semmi földi hatalmuk, rangjuk, méltóságuk nincs, akik szegénységben élnek, gúnynak és üldözésnek vannak kitéve, akkor biztosak lehetünk afelől, hogy ezek az Ő tanítványai. De ezek közül is csak azok az Ő tanítványai, akik nem gyűlölik egymást, nem veszekednek egymással, nem tesznek különbséget egymás közt, nem fordulnak el egymástól úgy, mint az egyházak, hanem szeretik egymást. „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (János 13,35)
Jézus Urunk nekik mondja az Ő bátorító szavait: „Azért ne féljetek tőlük, mert nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jőne, és oly titok, ami ki ne tudódnék!” (Máté 10,26; Lukács 12,2) Jézus ezen szavai csak a spiritizmusban érthetők meg, mert a szellemvilágra vonatkoznak. Ugyanis, amikor az emberi testben levő szellem visszaadja a testét a földnek, akkor csak a szellemi ruhája, lelke marad meg. Ezt a lelket látják a látó médiumok és a szellemvilágban az összes szellem is, és amint az anyagi ruhánkon meglátszik minden anyagi folt, por és piszok, akképp a szellem ruháján, a lelkén is meglátszik minden szellemi folt, por és piszok.
Szellemi tisztátlanság pedig nem más, mint minden rossz, a szeretettel, az alázattal és a hittel ellenkező gondolat, érzés, szó és cselekedet. A szeretet, alázat, hit gondolatai, érzései a szellemvilágban fénylenek, és fényessé, ragyogóvá, hófehérré teszik a lelket, míg az ellentétes tulajdonságok, gondolatok, érzések, szavak és cselekedetek pedig szürkévé, sötétté, feketévé. A szürke, sötét és fekete szín azonban még nem volna baj, hiszen a különféle színű ruhák a Földön sem kellemetlenek, azonban a szellemvilágban a színek beszélnek, mert minden gondolatnak, érzésnek, cselekedetnek, szónak saját külön színárnyalata van. A lélek színei tehát világosan megmutatják mindenkinek az egész mindenségben a szellem gonosz gondolatait, érzéseit, szavait, cselekedeteit.
A szellemek honában mindenkinek a lelke egy nyitott könyv! Képmutatás csak a Földön lehetséges, de a szellemvilágban nem! Képmutató az, aki hirdeti a szeretetet, de a lelke telve van gőggel, gyűlölettel, irigységgel, hatalmi vággyal, de a szép szavaival, színészkedéssel, ügyesen elrejti ezen titkait, hogy ezek ne okozzanak neki kellemetlenségeket. Itt a Földön ezt meg lehet tenni, de a szellemvilágban nem. Ott hiába beszél a szellem szeretetről, alázatról, hitről, amikor a lelkének a színárnyalatai hangosan azt kiabálják a végtelenségbe, hogy: „Gőg, gyűlölet, hitetlenség van bennem!”
Ez egy nagyon kellemetlen helyzet, ezért mondja Jézus Urunk bátorítólag a tanítványainak most is a farizeusokra, főpapokra célozva: „Azért ne féljetek tőlük, szánalomra méltók lesznek ők egykor előttetek és a sokaság előtt, mert nincs oly rejtett dolog, ami ott napfényre ne jőne, és oly titok, ami ott ki ne tudódnék.” Ezek szerint lesznek megítélve a képmutatók, ha a szellemvilágba átmennek. Hogy ez így lesz azt megmondja az írás is: „Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az. (Prédikátor 12,14) Jézus Urunk idézett, bátorító szavai erőt adtak, és adnak a tanítványainak a gúny elviselésére. A következő szavai pedig bátorságot adnak nekik azokkal szemben, akik az anyagban való életüket, illetve a megélhetésüket veszélyeztetik az ő meggyőződésük, az ő igazságuk miatt:
„Mondom pedig nektek, én barátaimnak, ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik, hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.” (Máté 10,28; Lukács 12,4-5) Az az idő ugyan, amikor a tanítványokat tényleg megölték, az már elmúlt, de jött aztán az az idő, ami már múlóban van, és amelyről János az ő jelenéseiben ír: „És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.” (Jelenések 13,17) Vagyis, Jézus igazi tanítványainak lehetetlenné tették a megélhetésüket.
Mikor Jézus azt mondja tanítványainak, hogy ne féljenek azoktól, akik a testet ölik meg, illetve a testi megélhetést lehetetlenné teszik, akkor evvel arra bátorítja a tanítványait, hogyha a szellem fejlődése, a lélek tisztulása ezt megköveteli, bátran áldozzák fel az életüket, illetve a megélhetésüket. Áldozzák fel a testet, mint a szellem a lélek edényét, hogy annak eltörése után, abból a szellem, a lélek, mint drága, illatos kenet szálljon fel a mi Atyánkhoz. A szellem, a lélek érdekében történt testi halál mindenkor nyereség! Azért mondja Pál apostol: „Nékem az élet Krisztus, a maghalás nyereség.” (Filip. 1,21)
A haláltól, a megélhetéstől való félelem csak annál az embernél van még meg, akinek Krisztus még nem a mindennapi barátja. Ezért kezdi Krisztus az Ő bátorító szavait úgy: „Mondom pedig néktek, én barátaimnak!” (Lukács 12,4) Addig, amíg nekünk Krisztus csak Isten Fia, csak Mester, csak Megváltó, Akihez csak imádkozunk, és nem a mindennapi barátunk, Akivel beszélgetünk, addig félünk a haláltól, és a megélhetésünk miatt. Krisztus a mi legjobb barátunk, Ki gondol ránk szüntelen, ezért legyünk mi is ilyen hű barátai és beszélgessünk VELE mindennap, és akkor nem félünk semmitől. A haláltól való félelmünk azt bizonyítja, hogy mi nem beszélgetünk mindennap Krisztussal, mint legjobb barátunkkal.
Mikor Jézus Urunk végül az Ő bátorító szavaiban a verebekről beszél, és azt mondja tanítványainak, hogy: „Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.” (Máté 10,29-31; Lukács 12,6-7) Akkor evvel feltárja előttünk az Istennek végtelen szeretetét, AKI törődik még nemcsak azokkal a kis csöppségekkel, de még a hajunk szálaival is, és ha mégis megtörténik, hogy egy ilyen gyenge teremtés a téli fagyban holtan esik le a háztetőről, akkor az, az Isten akaratával történik. A mi elköltözésünk a Földről tehát az Isten akaratával történik akkor, ha mi már befejeztük a rendeltetésünket, de előbb nem!
A verebekről szóló példázatnak azonban még mélyebb szellemi értelme is van. Máté 10,29-ben azt mondja Jézus: „Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért, és egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül!” Vagyis, a két verebecskét, az egy kis szeretetet és egy kis alázatot meg lehet venni egy kis hitért, és az egy kis szeretettel, és egy kis alázattal teli ember nem megy el a Földről a rendeltetésének a befejezése előtt. Lukács 12,6-ban pedig azt mondja: „Nemde öt verebet meg lehet venni két filléren, és egy sincs azok közül Istennél elfelejtve.” Vagyis Mózes öt könyvének törvényeit, az öt verebet, meg lehet venni két parancsolaton: Szeresd Istenedet és szeresd felebarátodat. Ez a két fillér, és az öt törvénykönyv betartói közül pedig egy sincs Istennél elfelejtve. Tehát Isten gondol azokra is, akikben csak kis szeretet, kis alázat van, és azokra is, akik csak a törvényeket tartják be. A hajszálak pedig a fejünkből kiáramló gondolatainkat jelentik. Ha ezek is mind számon vannak tartva, akkor megértjük, hogy nekünk nagyon is vigyáznunk kell a gondolatainkra!
Budapest, 1933. 4. 6.