A spiritiszta szemüveg

Mózes I. 1,28-ban a következők olvashatók: „És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” Ezen kísérő szavakkal küldte le az Isten az embereket a Földre. Ezen szavakban van benne a mi rendeltetésünk, melyet csak spiritiszta szemüvegen át látunk meg.

Materialista szemüvegén át mi ezen sorokból csak azt olvassuk ki, hogy mi itt a Földön szaporodjunk, sokasodjunk szám szerint, hogy töltsük be a Földet, persze csak a mi fajtánk, a mi népünk. Aztán hajtsunk birodalmunk alá, persze az idegen népeket, és uralkodjunk, persze csak az egyik a másikon, és aztán a tenger halain, az ég madarain és a Földön csúszó-mászó mindenféle állaton is, hogy jót ehessünk belőlük, és összefogdosván és eladván őket meggazdagodjunk.

Materialista szemüvegen át mi így látjuk az embernek a rendeltetését, és azt becsületesen végre is hajtjuk. Azaz csak végre szeretnénk hajtani, ha a természetnek nevezett Jóisten nem akadályozna meg bennünket. A Jóisten ugyanis betegségekkel, nehéz megélhetéssel, háborúkkal és elemi csapásokkal állja útját a szaporodási vágynak és a sokasodásnak. Nehézzé és bizonytalanná teszi az egymáson való uralkodást annyira, hogy aki ma még uralkodik, az nem tudja, hogy holnap nem-e kell már keservesen szolgálnia. Ami pedig az állatokon való uralkodást, az állattenyésztést, az állatkereskedelmet, az állatok fogyasztását és kihasználását illeti, abban a rossz gazdasági helyzet akadályoz bennünket.

A sok akadállyal, nehézséggel és a nagy bizonytalansággal, ma már annyit elért a Jóisten nálunk, hogy gondolkozunk el azon, hogy mi volna az a rendeltetés, amelyet az Isten nem akadályozna, hanem elősegítene. Mert a józan eszünk is azt diktálja, hogy lehetetlen, hogy az Isten, ki a végtelen bölcsesség és szeretet, Ő akadályozna bennünket az Ő akaratának végrehajtásában, az igazi rendeltetésünk megvalósításában, mely benne foglaltatik Mózes idézett szavaiban, de amelyet csak spiritiszta szemüvegen át látunk meg.

Ezen célból, hogy a spiritiszta szemüveget feltehessük, engedi az Isten a spiritizmus terjedését. Sőt egyenesen az Ő parancsára borítja el a spiritizmus az egész Földet. A spiritizmus tehát egyenesen az Isten kegyelme és az utolsó kísérlete az emberiség megmentésére. Mert, amint Jézus Urunk mondja (Máté 13,15): „Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták, hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”

Aki ma ellene van a spiritizmusnak az csak tudatlanságból vagy érdekből van ellene, vagy azért, hogy ne kelljen megtérnie! Mi hiába látjuk meg a mikroszkóppal az egy csepp vízben úszkáló százezernyi infuzóriumot, hiába látjuk meg a teleszkóppal a végtelen űrben keringő milliárdnyi égi testet, melyek közül a mi Napunk oly nagy, de a mindenségben mégis csak egy apró infuzórium, mert ez a sok tudás nincs hasznunkra, ha nem tudjuk azt, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, miért vagyunk itt, és hová megyünk innen? Ezért van szükségünk a spiritiszta szemüvegre, hogy mindezeket meglássuk.

A spiritizmus szemüvegén át látjuk még azt, hogy Isten a legnagyobb és egyedüli nem teremtett szellem. Ha tehát Ő, a maga hasonlatosságára és képére teremt valakit, akkor az csak szellem lehet, olyan szellemi testben, fényben, mint Ő! Mert a fény az egy finom anyag, és a fény anyaga, az Isten teste és a teremtett szellemek teste. Ezért rajzoljuk mi öntudatlanul is az angyalokat, illetve a tiszta szellemeket fényben, és a látomásainkban is ezért látjuk így őket.

A spiritizmus szemüvegén át meglátjuk azt, hogyha valamely szellem teste nem átlátszó, fényes, akkor ott már baj van, akkor ott már a teremtés óta történt valami. Tehát velünk, emberekkel is történt valami a megteremtésünk óta, mert a megteremtésünk alkalmával, egykoron mi is fénybe öltözött szellemek voltunk!

Hiszen így van ez a mi piciny és nagy gyermekeinknél is. Ha mi a járni tudó két, három éves gyermeket reggel kivasalt, szép, vakító fehér ruhában kiengedjük az udvarra, és az egy idő múlva piszkosan és sárosan jelenik meg előttünk, akkor már tudjuk, hogy ott baj van, hogy ott történt valami. Hogy a kis cseppség elbukott a Föld porában és hiába tagadja, elárulja őt a rátapadó piszok és sár. Ugyanígy vagyunk a felnőtt gyermekeinkkel is. Ha ők piszkos külsővel és belsővel jönnek be hozzánk a nagyvilágból, akkor már mi szerető szülők tudjuk azt, hogy velük már történt valami, hogy elbuktak a bűn fertőjében. Mi is tagadjuk, hogy teremtésünk óta történt velünk valami.

A spiritizmus szemüvegén át, mi tehát meglátjuk azt, hogy mi bukott szellemek vagyunk, és megtudjuk azt, hogy amint a sárban elbukott piciny gyermeknek szüksége van a megtisztulásra, akként nekünk is szükségünk van a megtisztulásra ebben a ránk tapadt fizikai testben. De, amint a sárral beszennyezett piciny gyermeket a gondos szülő nem a legszebb belső szobában tisztítja meg a sártól, hanem megtisztítás végett beviszi a fürdőszobába, akként tett a Jóisten is mi velünk. Kitett bennünket megtisztulás végett erre a Földre, amely messze van a belső, fényes szobától, a tiszta hazától!

Már most, ha mi, mint gondos szülők, a sárral beszennyezett és a fürdőszobába kitett piciny gyermekeinknek nem mondjuk azt, hogy: „Édes csöppségeim nektek adom ezt az egész fürdőszobát, szaporodjatok és sokasodjatok itt önmagatoktól, hogy sokan legyetek itt piszkosak, és töltsétek be az egész fürdőszobát, hajtsátok birtokotokba mindazt, ami itt van, uralkodjatok piszkosan az összes itt található berendezésen, tárgyakon.”, hasonlóképen az Isten sem mond nekünk ilyet.

Lehetetlen, hogy az Isten tőlünk, bűnnel beszennyezett szellemgyermekeitől, a megtisztulás helyett csak azt kívánná, hogy szaporodjunk itt a Földön, mikor mi erre, azaz új lelkek teremtésére mi képtelenek vagyunk. Lehetetlen, hogy azt kívánná, hogy ahogy vagyunk, piszkosan hajtsuk a birodalmunk alá, a piszok alá mindent és uralkodjunk így piszkosan, szennyesen mindenekfelett, hogy amihez csak érünk minden piszkos, szennyes, bűnös legyen tőlünk. Még a leggyarlóbb földi bíró sem ítéli el a bűnösöket arra, hogy szaporodjanak és sokasodjanak, és uralkodjanak mindeneken, ahogy nekik tetszik. Hiszen akkor a bűnös léleknek még jobb dolga volna, mint a legtisztább angyalnak, mert attól is több kívántatik.

Hogy töltsük be tehát az égész Földet? A szaporodás alatt nem a számszerinti sokasodást kell érteni, mert a lelkek számát, sokaságát megszaporítani egyedül csak a jó Isten tudja! Mi arra SOHA képesek nem leszünk! Ha tehát, kezdetben az Isten erre a Földre mondjuk 1 millió bűnös, piszkos lelket küldött megtisztulás végett, akkor ahhoz az ember nem tehetett hozzá egyet sem! A változó létszám csak azt mutatja, hogy akik meg tisztultak, azok elmentek a tisztább, belső hajlékokba, és pótlólag jöttek és jönnek még további piszkosak, mint kint az udvaron bepiszkított, a Föld porában elbukott gyermekek.

Nekünk tehát a tisztaságban, a jóságban, a szeretettben, a hitben és alázatban kell szaporodni és sokasodni! A számszerinti szaporítás az Istennek, a szülőnek a dolga. A betöltés alatt, pedig nem annak a Földnek betöltése értendő, amelyen járunk, hanem amelyben járunk. Vagyis ezt a testet kell betölteni szeretettel, alázattal, hittel. A birodalmunk alá pedig nem a felebarátot, a testvért, a testvérnemzetet kell hajtanunk, hanem a saját gyarlóságainkat.

A halak, amelyeken uralkodni kell, azok a szívek vértengerében úszkáló gőg, gyűlölet, harag, bosszú, irigység. Az égi madarak a fejben, mint a test legmagasabb részében szálló, bűnös gondolatok, a jövő-menő, megkísértő gondolatok. A földön csúszó-mászó mindenféle állatok pedig a testünkben csúszó-mászó állatias vágyak.

Mindezeket a megváltó igazságokat a materialista szemüvegen át meglátni egyáltalán nem lehet. A vallásos szemüveg már mutatja mindezeket, de csak homályosan. Mindezeket tisztán és világosan csak a spiritiszta szemüvegen át láthatjuk meg, ezért áldassék az Isten szent neve, hogy látókká tett minket a spiritizmus által.

Budapest, 1931. 5. 27.