A spiritizmus a megengedett Isten megkérdezése
A spiritizmus nem halott idézés, hanem a megengedett Isten megkérdezése. A spiritizmus ellenségei előszeretettel hivatkoznak a Mózes V. 18,11-12-ben írottakra, hogy a halott idézést utálja az Úr, tehát a spiritizmus bűn, mert halott idézés. Először is az Isten a végtelen Szeretet és Igazság, így tehát lehetetlenség, hogy utáljon bárkit is, mert a Szeretet nem gyűlöl, nem haragszik, és nem is utálhat senkit sem. Másodszor, tagadhatatlan, hogy az emberek sokszor összeülnek egy szeánsz megtartására csak azért, hogy beszéljenek például az elhunyt hozzátartozóikkal és kérdezzék őket a jövendő felől, vagy tanácsot kérjenek tőlük, de ez nem spiritizmus, hanem szellemidézés. Amikor valaki avval vádolja a spiritizmust, hogy az halott idézés, és ugyanakkor azt mondja, hogy a halottak nem jelenhetnek meg, hogy szellemek nincsenek, akkor ellenkezésbe jut önmagával. Hiszen, ami nincs, azt nem lehet idézni.
Mikor pedig azt mondják, hogy a szeánszoknál csak az ördög jelenhet meg, akkor rájuk cáfol az endori asszony esete is, mert hiszen akkor tényleg megjelent Sámuelnek, a nagy prófétának a szelleme és beszélt. Amikor a Biblia elismeri Sámuelnek a megjelenését, akkor ezzel bizonyságot ad arról, hogy a médiumok közvetítésével mi érintkezhetünk a szellemekkel, és olyanokkal is, akik magasan állnak fölöttünk. Az endori asszony esete tehát egy bizonyság arra, hogy a halottak szelleme és a nagy, tiszta szellemek is megjelenhetnek.
Az endori asszony esetében emlékezés van téve az igazi spiritizmusról is, amely meg van engedve, és amely „Isten megkérdezése” neve alatt volt ismeretes régen, és amelyet gyakoroltak is egész Izraelben. Ezért említi ezt a Biblia 21 helyen is, és pedig: Mózes I. 25,22; Mózes II. 33,7; Bírák 1,1; 18,5; 20,18; Sámuel I. 9,9; 14,37; 22,13; 23,2-4; 28,1-25; 30,3; Sámuel II.2,1; 5,19-23; Krónika I. 14,10.14; Krónika II.18,6.7; Királyok I. 22,5-8; Királyok II.8,8; 22,13; 34,26; Ézsaiás 8,19; Ezékiel 20,1-2
Az emberek tehát már régen is érintkeztek a szellemekkel a médiumok útján, és teszik ezt szüntelenül ma is. A médiumok olyan emberek, akik olyan rezgésszámokkal bírnak, melyek megfelelnek a szellemek rezgésszámaihoz úgy, hogy azok kapcsolódni tudnak hozzájuk, és amikor hozzájuk kapcsolódnak, akkor ezen médiumoknak elnevezett emberek egész, fél vagy éber transzban kimondják a hozzájuk kapcsolódó szellemek gondolatait. Ezen médiumoknak elnevezett emberek száma egyre szaporodik. Ez pedig a megjövendölt és bekövetkezett szaporodás, amit a Biblia is említ (Jóel 2,28-29), és bizonysága annak, hogy az Atyánk akarja ezt, mert a Jóel által említett sötétség napjaiban élünk, mert a vallásaink elfátyolozzák Jézus Urunk igazságait annyira, hogy azok nem fénylenek és nyugságot nem adnak.
A megidézésnél nem szükséges, hogy az hangos szóval történjék. Elég már az is, ha csak avval a vágyakozással ülnek össze egy szeánszra, hogy a kíváncsiságukat kielégítsék. Már mondottuk, hogy az akarattal elküldött gondolat, egy olyan rezgés, amely színt vált ki a mindenségben, tehát ha többen ülnek össze ugyanazzal a vággyal, akkor az oly erővel fénylő, kutató sugárkéve a mindenségben, hogy azt a fényt meglátják a szellemek, és az annak megfelelők odatódulnak, körül repdesik azt, mint az éjjeli lepkék a lámpafényt. Azonban a médiumitást nem azért adja az Atya, hogy mi emberek csak kíváncsiságból, szórakozásból menjünk el ilyen médiumokhoz, és a mi ügyes-bajos dolgainkban, az anyagiakban adjanak tanácsot. Az érdekeinket, a kíváncsiságunkat kielégítő vágyakozásból szeánszra összeülni nem helyes és veszélyes is lehet, mert esetleg valamely szellem állandóan ott marad a médiumnál és megszállja azt. Az a médium, aki erre adja magát, az nem nevezhető prófétának, az csak halottidéző. (Sámuel I. 28,7)
De Sámuel I. 9,9-ben ír a megengedett szellemközlekedésről is, amikor azt mondja: „Régen Izráelben azt mondák, mikor valaki elment Istent megkérdezni: Jertek, menjünk el a nézőhöz, mert akit most prófétának neveznek, régen nézőnek hívták.” Hogy mit kérdeztek az emberek akkor, amikor elmentek Istent megkérdezni egy próféta által, arról szól ugyancsak Sámuel I. 9,6. Ott Saul szolgája azt mondja, hogy menjenek el az Isten emberéhez, Sámuel prófétához, hogy az megmondja nekik, merre menjenek HAZAFELÉ! Csak eziránt szabad az Istent megkérdezni, hogy merre, milyen úton, miképpen menjünk HOZZÁ vissza, HAZA! Vagyis csak olyan problémák, és olyan kérdések képezhetik a kérdezés tárgyát, melynek célja a tanulás, és amelyek a fejlődésünket szolgálják, amelyek megfejtésével könnyebben, hamarább tudunk HAZAMENNI az Atyánkhoz, és a mi Urunk Jézusunkhoz! Ez a megkérdezés pedig a hegyen, vagyis felemelkedett állapotban történjék a gyülekezés napján. (Mózes V. 18,16)
Ez történik a bibliai alapon álló, etikai spiritiszta körökben, amikor azok a gyülekezés napján, vagyis hetenként, meghatározott napon összegyülekeznek a hegyen, vagyis felemelkedett lelki állapotban. Ilyenkor és ilyen működésben nevezhető a médium prófétának, máskor nem. Miután azonban a próféta is csak egy gyarló ember, ezért elbizakodhat, beléje lopódzhat a gőg, a hiúság és szólhat olyat is, amit nem az Úr mondott. Azt az igét pedig, amit nem az Úr mondott, arról ismerjük fel, hogy nem teljesedik be. (Mózes V. 18,20-22)
Ezért mindig nagy figyelemmel kell kísérni a médium magánéletét, beszédét, cselekedeteit, és ha az ő magánéletében elbizakodottságot, hiúságot, gőgöt veszünk észre, ha csak kis árnyalatban is, vigyázzunk, mert akkor már nem az Úr igéit mondja!
De nem szól az Úr a próféta, a médium által akkor sem, ha a kérdező ember vagy gyülekezet nem az Isten útján jár, ha gonoszság van velük. Erről az esetről szól Sámuel I. 28,6: „És megkérdezé Saul az Urat, de az Úr nem felelt néki sem álomlátás, sem az Urim, sem a próféták által.”, mert előzőleg már az Úrnak lelke eltávozék Saultól, és gonosz lélek jött hozzá! (Sámuel I. 16,14) Ha tehát az Úr nem szól a médium által, annak oka lehet a médium és a kérdező ember vagy gyülekezet, ha gonosz szellem jön hozzájuk.
Sámuel I. 28,6 verse említést tesz még az „URIM”-ról. Azt mondja, hogy az Isten szólhatott Izrael embereinek az urim által is. Az urim nem volt egyéb, mint a zsidó főpap mellpajzsa, amely két képből állott és tizenkét drágakővel volt kidíszítve. A régi Izraeliták ugyanis elmentek sokszor a főpaphoz is Istent megkérdezni, és ilyenkor felvette a pap az urimot, és ők azt hitték, hogy az urim által beszél az Úr, pedig a pap médium volt régen, de nem kenyérkeresetből lett azzá, mint ma a legtöbben. Ma, ha egy papnál rájönnek arra, hogy médium, akkor igyekeznek őt lehetetlenné tenni felsőbb helyről.
A megengedett spiritizmust, szellemközlekedést a Biblia tehát 21 helyen Isten megkérdezésének nevezi. Hogy ilyenkor nem az Isten szólt az világos, mert az Ő rezgésszámait sem az ember, sem az emberi testben nem élő szellem átvenni nem tudja. Csak egy van, AKIT ismerünk, ez pedig a mi Urunk, Jézusunk, AKI át tudja venni a mi édes Atyánk rezgésszámait, színeit, és ezek által beszél az Atyával.
Tehát mindig egy magas, tisztult szellem volt az, aki beszélt az Úr helyett. Hogy a Biblia mégis azt mondja, hogy az Isten szólt mindenkor, az azért van, mert régen az emberek, ha fehér, ragyogó szellemet láttak, akkor azt gondolták, hogy Istent látnak. Ezért mondta az endori asszony is Saulnak, amikor meglátta Sámuelnek a vén, szakállas, magas, fehér alakját, hogy: „Istenfélét látok feljönni!” (Sámuel I. 28,13) Isten meglátásáról és hallásáról beszél a Biblia mindjárt a kezdetben is. (Mózes 3,8) Pedig akkor is csak egy magas szellem volt ott az édenkertben. A Biblia tehát a spiritizmusnak, a szellemközlekedésnek a legjobb bizonyítéka, csak a sötétség nem fogadja be a világosságot.
Budapest, 1933. 11. 2.