A spiritizmus egyesíti azokat, akiket a papok szétválasztanak

A spiritizmus tulajdonképpen nem egyéb, mint ébresztő, amely az alvó emberszellemet felrázza mély álmából, hogy felnyissa szemeit és rávezesse a helyes útra.

A spiritizmus rávezeti az alvó emberszellemet annak a meglátására, hogy mit veszített el egyszer, hajdan, a régmúltban, annak idején, amikor gőgjében eltávozott a teremtő Atyjától, és aztán megmondja, hogy mi a teendője, hogy visszatérjen ismét az Atyához.

A spiritizmus egy pirkadó fény, amely oly erősen világít az alvó ember szemébe, hogy véget vet az ő szunnyadozásának és arra serkenti, hogy felkelvén induljon el a világosság felé, a régen elhagyott, dicső fényhazája felé.

A spiritizmus egy erőforrás, amely erőt ad az embernek, ahhoz, hogy haladhasson azon a meredek lejtőn felfelé, amely régi hazájába vezeti vissza. Mert bizony elhagyja az embert az ő ereje valahányszor gyarlóságaiba elmerülve, nem tud kiemelkedni azokból, valahányszor abba akarja hagyni a küzdelmet, mert reménytelennek látja a jövőt, valahányszor elveszik a munkakedvét a nem várt események és csalódások, valahányszor önküzdelmében a sorozatos sikertelenségek következtében önmagával meghasonlik és reményt veszetten, szomorúan, kétségbeesetten áll.

A vallás ilyenkor csak vigasztalást és reményt ad, a spiritizmus ellenben erőt ad, mert megmutatja az igazságot, azt az igazságot, amelyet a vallás nem ismer és nem is akar ismerni.

A spiritizmus megmutatja a rendeltetést, a számunkra kijelölt munkát és megmutatja a munkánknak azt az eredményét, amelyről még álmodni sem mertünk volna soha. Megmutatja nekünk azt, amiről Pál apostol azt mondja: „Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg se gondolt, azt készítette Isten az Őt szeretőknek.” (Kor. I. 2,9) Ennek a meglátása emberfölötti erőt ad.

A spiritizmusban mondják meg nekünk a szellemek, hogy: „Jól jegyezzétek meg magatoknak, ti emberek, hogy minden egyesnek megvan a maga végzendője, amelyet magának kell elvégeznie, és dacára ennek, ti mégis együvé tartoztok, és egymásra vagytok utalva. Ha tehát egymástól elszakadtok, akkor vétkeztek egymás ellen és az Atya ellen. A külön munka dacára, ti azért vagytok egymásra utalva, mert az egyénenként végzendő munkához, nektek egymásból erőt kell merítenetek. Ez az erőátvétel kifejeződik a testvéri szeretetben. Azért kell tehát nektek közösségben élni, és közösségben élve egymást szeretnetek, hogy hozzájussatok ahhoz az erőhöz, Isteni erőhöz, mely képesít titeket minden munka elvégzésére. Csak testvéri szeretetben adhattok egymásnak erőt, testvéri szeretet nélkül soha!”

A spiritizmusban mondják meg nekünk a szellemek, hogy: „Ti emberek, a ti saját érdekeitekből mondta néktek Jézus, hogy szeressétek egymást, mert csak Ő tudta azt, hogy csak a szeretetből árad az az erő, amely képesíti az embert mindenre, minden hivatás betöltésére, minden munka elvégzésére. Csak az emberből emberbe ki és beáradó szeretet teszi az embert erőssé, munkaképessé, bátorrá, rettenthetetlen hőssé! Csak az, aki valakit szeret, képes azért, akit szeret mindent elviselni, mindent eltűrni, képes annak mindent megbocsátani, mindent elnézni, képes azért, ha kell meg is halni.”

A spiritizmusban mondják meg nekünk a szellemek világosabban Pál apostol szavait (Kor. I. 13): „A szeretet hosszútűrő, elnéző avval szemben, akit szeret, a szeretet nem irigykedik arra, akit szeret, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel avval szemben, akit szeret. A szeretet nem cselekszik éktelenül annak, akit szeret, a szeretet nem keresi a maga hasznát avval szemben, akit szeret, a szeretet nem gerjed haragra az iránt, akit szeret, a szeretet nem rója fel a gonoszt annak, akit szeret. A szeretet nem örül a hamisságnak, vagyis nem örül annak, ha látja, hogy mások hamisak az iránt, akit ő szeret. A szeretet együtt örül az igazsággal, vagyis örül, ha látja, hogy mások igazságosak avval szemben, akit ő szeret, a szeretet mindent elfedez, vagyis elfedezi annak a hibáit, akit szeret, a szeretet mindent hiszen annak, akit szeret, a szeretet mindent remél attól, akit szeret, a szeretet mindent eltűr attól, akit szeret, a szeretet soha el nem fogy avval szemben, akit szeret!”

A spiritizmusban mondják meg nekünk a szellemek, hogy: „Ti emberek, lássátok Pál apostol szavai szerint nincs köztetek egy sem, aki így tudná testvérét szeretni, még a legmagasabb egyházfejedelmek sem. Ti emberek, ti még akkor sem tudtok így igazán szeretni, amikor a ti szívetek dobbanása és egy más szív dobbanása közt összhang keletkezik, mert ti a szívetekben fellobbanó szeretetért mindjárt egy egész szívet akartok cserébe, és ha nem kapjátok meg, hát boldogtalanok vagytok. Ti emberek, ha két szerető szívet láttok, mindjárt keresitek a háttérben az érdeket és készek vagytok a gyanúsítással.”

A spiritizmusban tehát a szellemek újból hirdetik Krisztus tanait, a szeretetet, alázatot, hitet azért, hogy az emberek lássák, hogy ami a Bibliában írva van, azt nemcsak a papok hirdetik, hanem a láthatatlan szellemvilág lakói is. Az tehát olyan fontos, hogy amellett eltörpül minden politikai, gazdasági kérdés, sőt gyászos az eredménye minden politikai, minden gazdasági helyzetnek, amely nem a Biblia szerint lett elintézve. Ezen a kijelentésen hiába mosolyognak a népek miniszterei, mert nem az ő mosolyuk, hanem a népek sírása a mérvadó.

A spiritizmus tehát nem egyéb, mint a Krisztus tanainak az újbóli hirdetése a szellemek által, és a spiritiszta tulajdonképpen nem az, aki a szeánszokon hallgatja a szellemek beszédeit, hanem aki megtartja azokat.

Ha most valaki, ezek után azt mondja, hogy ha a szellemek csak prédikálni tudnak, és követelik a prédikációk betartását, akkor a szellemek hallgatására nincs is szükség, hisz ugyanezt csinálják a papok is a templomban, akkor erre az legyen a válaszunk, hogy a szellemek beavatkozására igenis szükség van. Mert a papokra már nem hallgatunk, továbbá a papok felekezetek szerint elválasztják az embereket, a szellemek pedig a felekezetek áltál elválasztott embereket szeretetben egyesítik, hogy megvalósítsák az egy akol, egy pásztor eszméjét. Mert a felekezetek papjai erre nem lesznek képesek.

De ha az igazi spiritizmus csak a Krisztus evangéliumának a hirdetéséből és betartásából áll, akkor mi haszon van a spiritizmusban előforduló fizikai jelenségeknek, a kopogásoknak, asztalmozgatásoknak, materializációs tüneményeknek, apport jelenségeknek?

Ezeknek az a hasznuk, hogy azok a keményfejű hitetlen Tamások, akik csak az öt érzékük által engedik magukat meggyőzetni, hogy ezek így győzettessenek meg arról, hogy vannak láthatatlan lények, kik a mi földi környezetünkbe behatolnak, akik a Földön egykor emberek voltak, most pedig szellemek, lelkek test nélkül. És hogy mi is tulajdonképpen nem vagyunk mások, mint szellemek testben, de a halálnak nevezett átmenet után, mi is láthatatlan szellemek leszünk, találkozunk azokkal, akiket szerettünk, sőt azokkal is, akiket nem szerettünk, ami egy cseppet sem lesz kellemes, de nem kerülhető el.

Aki már mindezekről meggyőződött, és mindezeket elhitte, arra nézve a fizikai tüneményeknek a szemlélése már nem egyéb, mint hiába való játszadozás, fölösleges időpazarlás, amely őt az Isten által vezetett mozgalom lényegétől és céljától eltávolítja, mert a spiritizmusnak a végcélja nem lehet más, mint az embernek szellemi, lelki haladása, tökéletesedése.

Akinek még nem fő a lelki tökéletesedés, hanem a tudományos köpenybe való burkolózás, a tudományos spiritizmussal való brillírozás, ám tegyék, de ne felejtsék el azt, hogy a földi embernek rendeltetése nem az érzékfeletti dolgok kutatásában, hanem a lélek, a szellem tökéletesedésében áll.

Aki még csak a tudományos spiritizmusnál tart, az hasonló ahhoz a gyermekhez, aki az elemi iskolában tanulja még a betűket az írást, olvasást, vagy legjobb esetben hasonló azon tanulóhoz, aki boncolja a mondatokat, és keresi bennük az alanyt, állítmányt és a tárgyat, de nem keresi még a mondat értelmét.

A spiritizmus is tehát azt bizonyítja, hogy minden szükséges, minden jó, de csak addig, míg idejét nem múlta.