A spiritizmus felébreszti az összetartozás érzését

A spiritizmus nem feltűnést keltő lármával, hanem csendesen, de feltartóztathatatlanul, lavinaszerűen mindig nagyobb és nagyobb arányokban sodorja magával az embereket a hitbe, szeretetbe, alázatba, és elborítja őket tudással és megismeréssel, amely után a lelkük szomjazott.

A spiritizmus nem úgy működik, mint bármely emberi mozgalom, mert nem dolgozik erőszakkal, hanem tiszteli az emberek szabad akaratát. Nem alkalmazza még a legkisebb kényszert sem. A spiritizmus bizonyítékok kíséretében tanítást és megismerést ad a kereső lelkeknek, amelyet jogukban van vagy elfogadni, vagy elvetni. Aki elveti, azért veti el, mert még nem érkezett el az ő ideje ahhoz, hogy befogadja magába az örök élet hitét, a testvéri szeretetet, és a Krisztus alázatát.

Amint azt A spiritiszta kör a szellemvilág előszobája című fejezetben mondottuk, minden spiritisztának meg kell tenni a három lépést, illetve el kell érnie a harmadik fokozatot. Vagyis először kell, hogy felébredjen benne a hit, másodszor, hogy a felébredt hittel magáévá tegye a megismerést, harmadszor, hogy a felébredt hittel és a kapott megismeréssel megvalósítsa a Krisztus szeretetét és alázatát, vagyis valláskülönbség nélkül erőszakolja rá magára a szeretetet és az alázatot, az igazi testvériséget, mert ez nem megy simán, szép szerével.

Az alázatos, szeretettel teljes testvériséget minden spiritisztának ki kell erőszakolnia önmagából, azt erőszakkal rá kell kényszeríteni önmagára, önmagával szemben erőszakoskodnia kell, hogy magához ragadhassa a mennyeknek országát, a lelkének nyugalmát. Ezért mondta a Szeretet Nagy Szelleme, KIT nevezünk Jézusnak, hogy az Ő megjelenésétől kezdve a mennyek országáért erőszakoskodni kell, és csak ki erőszakoskodik önmagán, vagyis, aki ráerőszakolja magára a szeretetet, csak az ragadja magához a mennyeknek országát, lelkének nyugalmát, boldogságát.

Nagyon sok az olyan spiritiszta, aki azt mondja, hogy: „Én nem tudok alakoskodni, én nem tudok farizeuskodni, én nem tudom az alázatot, a szeretetet mutatni, ha azt nem érzem magamban, tehát csak azt szeretem, csak annak vagyok igazi testvére, akihez az érzéseim húznak, a többieket nem.” Ezen megtévesztő gondolkozással igazoltnak látja az ő ellenszenvét, egyes testvéreinek elkerülését. De nem látja igazoltnak azt, amikor a Szeretet Nagy Szelleme azt mondja az így gondolkozó spiritisztának, hogy: „Testvérem, mi érdemed vagyon neked akkor, ha csak azt szereted, aki téged szeret, aki neked rokonszenves, hiszen éppen ezt teszik a farizeusok is! Erőszakoskodj tehát a gondolatod, akaratod, érzésed és cselekedeteid fölött! Légy alakoskodó és farizeus gondolatban, érzésben és cselekedetben!”

Hogy kell tehát viselkednie a spiritisztának avval szemben, aki neki közönyös vagy ellenszenves? Úgy, hogy gondolata, akarata, érzése ellenére cselekszi és utánozza a testvériességet úgy, ahogy azt a neki rokonszenves testvérekkel szemben tenni szokta. Hiába mondja valaki, hogy utánzás majomszokás, avval nem mondott semmit, mert a mi egész társadalmi életünk csak utánzáson alapul. Mi utánzunk mindent, ami nekünk tetszik, tehát utánozzuk azt is, ami nekünk nem tetszik, de ami tetszik a mi testvéreinknek. A jónak az utánzása, majmolása, a jóban, a szeretetben való farizeuskodás majd átmegy a megszokásba és természetünkké válik a szeretet, az igazi testvériesség annyira, hogy mi foglyai leszünk a szeretetnek, a Krisztusnak! (Efez. 3,1)

A spiritizmus az emberrel a szeretetet, a testvériességet tanítás és példaadás által ismerteti meg. Kitanítja a spiritisztát, hogy miképp terelje gondolatát a törvényes útra, miképp hatványozza azt erejében akaratával addig, hogy abból jó érzés és jó cselekedet legyen, és végül bemutatja a szenvedő szellemeken azt, hogy azok azért szenvednek, és addig szenvednek, amíg nincs bennük szeretet.

Hogy az emberek nagyobb részét a spiritizmushoz nem a szeretet megismerésére, a testvériesség gyakorlásra irányuló állhatatlan vágy, hanem a kíváncsiság vezérli, az nem baj. A kíváncsiság is egy eszköz az Isten kezében, és úgy működik, mint egy kötél, amellyel odahúzza az embert az igazság meghallgatására, mert az igazság hallásából majd megjön a hit! (Róm. 10,17) De a kíváncsiságnál megmaradni akaró embereket a szellemi vezetők szándékosan türelmi próbák elé állítják például azáltal, hogy az újonnan létesült körben heteken, sőt hónapokon át fejlesztik az eszközöket, a médiumokat, és éppen azt nem hallják, amire kíváncsiak, nem hallják a manifesztálást, hanem hallják a szeretetnek, a testvériességnek a folytonos ajánlását.

A spiritizmus rohamosan árasztja el az igazsággal az embereket, a lelkeket valláskülönbség nélkül. Nemesíti és vezeti Krisztushoz az emberek, a lelkek nagy seregét az áltál, hogy felébreszti az emberekben, a lelkekben, illetve szellemekben az összetartozás érzését, növeli, erősíti a testvériességet, létrehozza a felekezeti, társadalmi békét és a népek kibékülését.

A spiritizmus, akképp működik, hogy a magánházakban, kisebb körökbe tömöríti az eddig soha nem hallott, soha nem látott embereket, hogy azokban felébressze az összetartozás, a testvériesség érzését, hogy azok felismerjék egymásban a testvért, hogy leomoljanak köztük a faji, vallási és társadalmi válaszfalak és belássák, hogy mindnyájan egy Atyának a gyermekei vagyunk, együvé tartozunk. A tanító szellemek minden rendelkezésre álló eszközzel felhívják a körtagok figyelmét a szeretetre, mint a mindenségnek egyik legfőbb törvényére.

A tanító szellemek nagy örömöt találnak már abban is, ha látják a körtagokban az igyekezetet, mert tudják, hogy a testvéri szeretet kifejlődése is a fokozatos fejlődés törvényének van alávetve. A tanító szellemek, mikor figyelmeztetik a körtagokat a tökéletlenségeikre, egyúttal megmutatják azokat az eszközöket is, amelyek alkalmasak a tökéletlenségek leküzdésére és megmutatják azt a magas célt, amelyet habár fáradtságos munka árán is, de el kell egykor érnünk mindnyájunknak.

A szeretetnek és a testvériségnek az érzését az embernek már a családi körben kellene elsajátítania. De az emberek erre még a szűk családi körben sem képesek, mert a családi kört annak a helynek tekintik, ahol szabad folyást engedhetnek az ő indulataiknak, a haragnak, érzékenységnek, érzékiségnek, gőgnek stb. Ezért az Isten az Ő tisztult szellemgyermekei által más családi köröket alakít és alapít, amelyekbe a tanító szellemek megismerést és felelősségérzetet visznek be, és a körtagokat erkölcsi kötelességek elvállalására bírják rá, és az önmunkálkodásra figyelmeztetik. Alig van spiritiszta kör, ahová a tanító vezető szellemek szegény, szenvedő szellemtestvéreiket ne hoznák el azért, hogy a körtagok ezeken gyakorolják a szeretetsegítség munkáját, és ne viselkedjenek nevetve és érdektelenül a szenvedőkkel szemben.

Budapest, 1931. 2. 7.