A szellem testet öltése

Jézus Atyja a mi Atyánk, mi tehát testvérei vagyunk Neki és egymásnak. Ha mi Jézus testvérei vagyunk, akkor mi is lényegileg szellemek vagyunk. A Biblia első lapja tehát nem emberteremtéssel, hanem a bukott szellemek felébresztésével és testet öltésével foglalkozik. A hat nap, Atyánknak hat kegyelmi ténye. Az első vers elismeri, hogy kezdetben az Atya nem földet, hanem az eget teremtette és az egek minden seregét, a tiszta szellemeket, angyalokat. (Mózes I. 2,1)

A tiszta szellemek, illetve angyalok között van a mi legnagyobb testvérünk, a mi Urunk, Jézusunk, és voltunk mi is addig, amíg el nem buktunk. Bűnbeesett angyalokról beszél Péter II. 2, 4. és Júdás apostol 6. verse. A Földet nem az Atya teremtette, hanem a bűnbeesett angyalok, illetve szellemek sötét, nehéz, anyagias kisugárzásainak tömörüléséből keletkezett, amely tömörüléshez hozzávegyült később a tiszta szellemeknek kisugárzó fényes anyaga akkor, amikor az Atya mondá: „Legyen világosság!” A Föld kietlensége, pusztasága és sötétsége tőlünk, bukott angyaloktól volt és van. Azt nem az Atya teremtette. Hát elképzelhető az józanésszel, hogy AZ, AKI a legnagyobb fény, az abszolút világosság, AKINEK kisugárzásában egy parányi árnyék sincsen, hogy az kietlenséget, pusztaságot, sötétséget teremtsen. Hát tudok én festeni fekete alakokat, ha csak fehér színem van?

Ha az egek és az angyalok, vagyis a tiszta szellemek megteremtése után a mi Atyánk még azonnal Földet és rajta bennünket, embereket teremtett volna, akkor Jézus nem mondhatta volna azt, hogy mi testvérei vagyunk, hanem mondta volna azt, hogy mi testvérei leszünk! De mikor az egek és angyalok, illetve a tiszta szellemek meglettek teremtve, akkor oktalan és céltalan lett volna utána azonnal még Földet és embert teremteni csak azért, hogy az ember földi testének levetése után szintén égi angyallá legyen. (Máté 22,30)

Ha a mi Atyánk az egek és angyalok, illetve a tiszta szellemek megteremtése után azonnal még ezt a nehéz Földet és rajta embert teremtett volna, akkor Ő személyválogató lenne. Akkor Ő lenne az abszolút igazságtalanság, mert azonnal kétféle gyermekei lettek volna. Vagyis lettek volna földi test nélküliek, könnyebb helyzetben, az úgynevezett angyalok, kik sohasem halnak meg, még ha gonoszok is, és lettek volna a földi testben lévők, az úgynevezett emberek, nehezebb helyzetben, akik meghalnak mind, mert az első tiltott almát evett. Az embereknél tehát van eredendő bűn, az angyaloknál nincs. Ha egy angyal vétkezik, az nem hal meg, csak lehull az égről. (Lukács 10,18; Ézsaiás 14,12) és miatta nem szenved a többi. Mikor mi, mint bukott szellemek lehullottunk az égről, szintén nem haltunk meg, csak nehéz, sötét fluidjainkba voltunk burkolva.

A bukott szellemeket magában foglaló sötét fluidok, azonban még nem képezték azonnal a Földet, hanem hasonlók voltak a levegőben úszkáló sötét felhőtömegekhez. Amiként a sötét felhők felett lebeg a Nap az ő sugaraival, akként lebeg vala az Isten lelke, ősvilágossága a fluidok sötét mélységeiben levő, bukott szellemgyermekei felett. A magyar Biblia azért mondja: „Az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.” (Mózes I. 1,2), mert a víz folyékony anyag, az pedig latinul fluidum, tehát nem vizek, hanem sötét fluidok voltak kezdetben.

A végtelen SZERETET azonban nem tudta tétlenül nézni ezen állapotot, hanem gyakorolta az Ő kegyelmét, amikor az Ő ősvilágosságával bevilágított a sötét, gomolygó felhők, fluidok mélységeibe. A sötét fluidokban alvókat körülvette az Ő világosságával. Ez volt az ELSŐ NAP, az Isten első kegyelmi ténye. Képletesen kifejezve: „És mondá Isten: Legyen világosság, és lőn világosság. És elválasztá Isten a világosságot a sötétségtől! És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.” (Mózes I. 1,3-5) Vagyis lőn este, az első kegyelmi ténynek estélye, vége, és lőn reggel, a második kegyelmi ténynek a reggele, kezdete. Így következik minden este, illetve minden vég után a reggel, vagyis az új kezdet, mert a mi Atyánk kegyelmének soha sincsen vége.

A MÁSODIK NAP, illetve második kegyelmi ténye az Istennek az volt, hogy a még egymással összekeveredve levő tiszta és bukott szellemgyermekeit szétválasztotta egymástól egy oly közbevetés által, amilyenről ír Lukács 16,26. verse, hogy: „Akik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.”, azért vagyon köztünk egy nagy közbevetés, vagyis mennyezet. A Biblia erről így ír: „Legyen mennyezet a víz között, amely elválassza a vizeket a vizektől.”, vagyis azokat a fluidokat, amelyekben a bukottak voltak, azoktól a fluidoktól, amelyekben a tiszták voltak. „Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől.”, vagyis elválasztá az alsó, bukott fluidokban alvó szellemgyermekeit, a felső, tiszta fluidokban munkálkodó szellemgyermekeitől. „És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap.” (Mózes I. 1,6-8)

A HARMADIK NAP, illetve Istennek harmadik kegyelmi ténye, hogy a mennyezet alatt levő, szétszórtan, felhők módjára gomolygó bukottakat eggyé, gömb alakú földdé, szárazzá tömörítette. A körülöttük képződött ürességet pedig a levegőnek elnevezett fluidnak, folyékony anyagnak a tengerévé tette. Azután pedig megkezdte a szárazfölddé tömörült fluidokban alvó, bukott szellemgyermekeinek a felébresztését azáltal, hogy megindította a fejlődés folyamatát a növényvilággal. Vagy is megbízta őket a növényvilág kifejlesztésével és éltetésével a legkisebb fűszáltól kezdve a legnagyobb faóriásokig.

A NEGYEDIK NAP, illetve Istennek a negyedik kegyelmi ténye, hogy az eddigi állandóan egyforma gyengébb világosság helyébe világító testeket, Napot, Holdat és csillagokat helyezett az égre. A Föld világosságot kapott, keletkezett az éjjel és a nappal, szabályozva lett az idő. Hogy azonban ünnepek keletkezzenek, világos, hogy ahhoz más világító testek kellettek. Kellett a nagy világító Nap, a mi Urunk, Jézusunk, és a kisebbik Hold, Mózes, és a kicsiny csillagok, a próféták. Aki tehát megelégszik Mózessel és a prófétákkal, az az éjszakai világításban jár. A nappali világosságot csak a mi Urunk, Jézusunk adja.

AZ ÖTÖDIK NAP, illetve Istennek ötödik kegyelmi ténye, hogy a növényvilágban öntudatlan életet élő, bukott szellemgyermekeit átvitte az állatvilágba, még pedig a legkezdetlegesebb vízi és légi állatokba, és megbízta őket az egész vízi és légi állatvilág kifejlesztésével és éltetésével, a legnagyobb halakig és madarakig.

A HATODIK NAP, illetve az Istennek hatodik kegyelmi ténye, hogy a vízi és légi állatvilágot éltető, bukott szellemgyermekeit átvitte a szárazföldi emlősállatokba, ahol már félig ösztönszerű, félig öntudatos életet éltek, végül az értelmes gondolkozó állatok éltetése után, átvitte őket az emberi testnek az éltetésébe, emberekké tette őket. Ezen kegyelmi tényről a Biblia ekképp emlékezik meg:

És mondá Isten a körülötte levő, el nem bukott, hű szellemgyermekeinek: Teremtsünk emberi formákat a mi képünkre és hasonlatosságunkra. Teremtsünk, de az elbukott testvéreitek, az én tékozló gyermekeim részére. Ekkor a magas, tiszta szellemek emberi testeket formáltak, hirtelen materializáció által, pillanatok alatt, és ezekbe léptek át az értelmes gondolkozó állatokból kijövő, bukott szellemek. És teremté Isten az első emberi formákat, férfiúvá és asszonnyá. Majomból tehát sohasem lett, és sohasem lesz ember.

Ez az emberek keletkezesének, illetve a bukott szellemek, emberré levésének a folyamata a Földön és a többi, a Földhöz hasonló bolygókon akkor, ha a Föld anyagába zárt szellemek ébresztetnek fel emberi testekben teljes öntudatra és Istenhitre. Jöttek aztán a Földre egykoron a magasabb hazákból lebukott szellemcsoportok, miután előzőleg sokáig bolyongtak a végtelenségben, és bolyongásukban elaludtak, elvesztették öntudatukat. A magas, tiszta szellemek legelőször ezek részére csinálták pillanatnyi materializáció által emberi testeket még akkor, amikor még nem volt az egész Földön növényzet, és mikor emlősállatok sem voltak. Ezekről szól a Biblia második teremtéstörténete. A paradicsom, melyet elvesztettünk, nem itt volt.

Budapest, 1934. 6. 21.

Köszönetnyilvánítás!

Szeretnék köszönetet mondani valamennyi szellemi lénynek, akik odaátról segítettek nekem az életem során, akár szellemi üzenetekkel vagy bármilyen egyéb módon. Külön szeretném megköszönni a sok szellemi segítséget és üzenetet a Nagymamám és Nagypapám szellemének, az Angyaloknak és az Őrangyalomnak is. Tudom, nem vagyok egy egyszerű eset, ezért külön hálás vagyok, hogy ennek ellenére foglalkoztok velem.

Köszönöm!