A szeretet kierőszakolása önmagámból

Máté 11,12-13 és Lukács 16,16-ban azt mondja Jézus Urunk, hogy: „A törvény és a próféták Keresztelő Jánosig valának: az időtől fogva az Istennek országa hirdettetik. A Keresztelő János idejétől fogva pedig mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt.” Ha tudjuk azt, hogy Izrael vallása nem állt másból, mint Mózes törvényéből és a próféták kijelentéseiből, akkor rájövünk arra, hogy Jézus az idézett szavakban tulajdonképpen azt mondta: Vallás csak Keresztelő Jánosig volt! Ha pedig az Isten országa alatt a szeretetet értjük, akkor Jézus tovább azt mondja: Keresztelő János idejétől fogva mind mostanáig a szeretet hirdettetik, ezentúl erőszakoskodnak a szeretetért, mindenki erőszakkal tör a szeretetbe, és az erőszakoskodók ragadják el a szeretetet!

Az ERŐSZAKOSKODÁS tehát csak a szeretetre vonatkozik, nem a vallásra, hisz a vallást mindenkire ráerőszakolják már egyhetes gyermekkorában. A testet öltött szellemen az emberek már egy hetes gyermekkorában erőszakot követnek el, amikor az akarata ellenére besorozzák egy vallásba, és azt hiszik, hogy evvel az erőszakos tettel a gyermektestben levő szellemet besorozták az Isten országába, a szeretet országába. Ez a tévelygés azért van, mert a sorozóbizottság azt hiszi, hogy az anyag, a víz, vegyi összetétel szerint H2O (két rész hidrogén és egy rész oxigén) a testbe öltözött szellemet besegíti az Isten országába, a szeretetbe. Bizonnyal nem!

Hogy valaki bejusson az Isten országába, a szeretetbe, azért erőszakoskodnia kell önmagán mindennap, egész életén át. Ez a Földön a legnehezebb, de megkönnyíttetik annak, aki naponként felfohászkodik a mi Atyánkhoz, hogy: „Édes Atyám segíts! Én Uram, Jézusom növeld bennem a szeretetet, alázatot, hogy szeretni tudjam azt is, ki nekem ellenszenves, aki engem nem szeret, aki nem viszonozza az én szeretetemet.”

Ezen fohászra mindenkinek, mindennap szüksége van, mert mindenkinek van egy közeli családtagja, rokona, vagy egy ismerőse, akinek a közvetlen közelségében éli a napjait, vagy vele egy födél alatt él, és aki neki annyira ellenszenves, hogy örül, ha nem látja. Egy ilyen testvér, illetve legalább egy ilyen testvér mindenkinek adatik, és pedig nem véletlenül, mert ennek oka és célja van. Az ok az, hogy bennem nincs szeretet, a cél pedig az, hogy kierőszakoljam önmagámból a szeretetet az ilyen testvérrel szemben, hogy tökéletes legyek, mint az én mennyei Atyám tökéletes, AKI felhozza az Ő napját, a SZERETETET, mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt, ÁLDÁST ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. (Máté 5,45) Csak ebben lehetek olyan tökéletes, mint az Atya, másban nem!

Hogy miképp kell nekem kierőszakolnom magamból a szeretetet egy olyan testvérrel szemben, aki nekem ellenszenves? Arra útmutatásul szolgáljon a következő részletes magyarázat. Először is, ha én találkozom avval, aki nekem ellenszenves, ha közelembe jön az, akinek a közelsége bánt, zavar, akkor nekem gondolatban azt kell mondanom: „Testvérem, én akarlak szeretni, testvérem, én szeretlek, testvérem, te jó vagy, csak én vagyok a gonosz, mert én bennem van még gőg és gyűlölet. Édes jó Atyám, édes Jézusom, adj nekem erőt, hogy szeretessem ezt a testvéremet is.”

Másodszor, ha én egy nekem ellenszenves testvéremmel vagyok együtt, és engem zavar például még az ő lélegzése is, vagy az éjjeli nyögdécselése, horkolása annyira, hogy én majdnem kiugrom a bőrömből, akkor nekem ilyenkor gondolatban azt kell mondanom: „Én nem akarom, hogy mindez engem zavarjon, én azt akarom, hogy ez előttem kedves legyen. Én mindezt szeretettel akarom hallgatni, én akarom, hogy az ő jelenléte nekem kedves legyen. Édes jó Atyám, édes Jézusom, segíts, adj erőt, hogy én ellenszenv helyett szeretettel tudjak tekinteni az én testvéremre.”

Harmadszor, ha én egy olyan testvéremmel élek egy födél alatt, aki a barátságos, szeretetteljes kérdéseimre választ nem ad, aki mindennap élvezi az én jóságomat, akit én tartok el, és mégis soha egy kedves szót nem kapok tőle, semmiben segíteni nem akar, aki mindig elfordul tőlem, mindig kerül engem, vagy ha beszél velem, akkor durván, sértő szavakkal megbánt, akkor nekem az ő szeretetlen viselkedése dacára, mégis mindig szeretettel kell ránéznem, és mindig újból és újból kedvesen kell őt megszólítanom és szeretettel kell hozzá közelednem. Nekem mindig ezt kell tennem, mert én evvel mutatom ki az alázatomat, mert az alázat nem áll másból, mint abból, ha én állandóan kedves vagyok avval szemben, aki velem állandóan figyelmetlen, hideg, rideg, ha én mindig kedvesen szólítom meg azt, aki sohasem viszonozza azt dacára annak, hogy én jogosan elvárhatnám azt. Ez az alázat okvetlen szükséges, mert ha én barátságos megszólítást várok, előbb adjam én, ha én mosolyt várok, előbb adjam én, ha én előzékenységet várok, előbb adjam én, és ha nem kapom, akkor újból adjam én. Ez az értelme annak, hogy nyújtsam a balorcámat, érzékenységemet, ha a jobb arcomra, szeretetemre ütést kapok. Hogy ezt meg tudjam tenni, ahhoz minden egyes alkalommal ki kell kérnem az én édes Atyámnak és az én Uram, Jézusomnak a segítségét, erejét!

Negyedszer, ha a nekem ellenszenves testvérem távol van tőlem, és előfordul, hogy a kezembe akadnak az ő szétszórt, rendetlenül heverő ruhadarabjai vagy az általa használt tárgyak, amelyeket én eddig utálattal löktem el magamtól, meg sem akartam fogni, érinteni, mintha azokban valami ragály lett volna, akkor nekem ilyen esetben ki kell erőszakolnom magamból annyi szeretetet, hogy ugyanazt a ruhadarabot vagy tárgyat, amelyet eddig félrelöktem, megfogni, megérinteni nem akartam, most szeretettel megfogjam és a megfelelő helyre tegyem, sőt szeretettel gondoljak arra, aki ezt viseli, aki ezt használja, és aki nekem eddig ellenszenves volt.

Mindezeket megtenni nehéz, nagyon nehéz, de ha akarom és kérem hozzá az erőt a mi Atyánktól, és a mi Urunk, Jézusunktól, akkor nincs hatalom, amely engem ebben meg tudna akadályozni. Ha én naponként heteken, hónapokon át ekként erőszakolom ki a szeretetet magamból, akkor bizony, bizony mondom nektek, nem telik el egy év sem, és aki nekem ellenszenves volt, azt szeretni fogom, és az én ellenszenvem részvétté változik át. Nekem ugyanis tudnom kell azt, hogy aki nekem az én szeretetemért szeretetet nem tud adni, vagy pedig nem akar adni, AZ LELKI BETEG! A lelki betegekkel szemben pedig részvéttel és fokozott szeretettel kell viselkednünk. Hiszen azért mondta a mi Urunk, Jézusunk, hogy: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.” (Máté 9,12; Márk 2,17; Lukács 5,31)

A szeretet kierőszakolásának csakis az ilyen lelki betegekkel szemben van helye, akik szeretetet adni nem tudnak, nem akarnak. Hogy ez nehéz, az nem is kifejezés erre, mert ez természetfölötti, emberfölötti, ez Isteni küzdelem! De okvetlen szükséges, hogy mi ekképp erőszakoljuk ki magunkból a szeretetet mindazzal szemben, aki nekünk ellenszenves! Hogy miért? Azért, mert a mindenségben másképp harmónia és boldogság lehetetlen. A mindenségben ugyanis tér és távolság nincsen, azt csak az ember ismeri és fájdalmasan érzi. A valóság azonban az, hogy a mindenségben élő milliárdnyi szellem az ő állandó kisugárzásával állandóan össze van kapcsolva egymással, állandóan egymásra hat, még mi emberek, testbezárt szellemek is, és ha csak egy lelki beteg találtatik valahol, akkor annak a kisugárzása nem hagyja nyugton azokat, akik tisztaságban, dicsőségben, boldogságban élnek. Ez a szellemvilágban természetes, csak az embernek nevezett testben élő szellem bukott olyan mélyre, hogy az a luxusban nyugodtan tudja nézni maga mellett a szenvedést.

Egy tiszta szellem inkább otthagy 99 fényes dicső hazát, amelyekben csak igazak laknak, és leszáll e 100. anyagias Földre, ahonnan az eltévelyedettek, betegek sírása hangzik állandóan. Ekként cselekedett Jézus is! Ide kell fejlődnünk nekünk is. Mindaz tehát, akihez adatott egy hosszabb időre egy ellenszenves, beteg testvér, az adjon hálát ezért a kegyelemért, ezért a kincsért, mert ezáltal alkalma van felismerni magában a gőgöt, gyűlöletet, és alkalma van megtisztulni ezektől. Akinek ilyen kincs adatott és megtisztult általa, az irigylésre méltó, mert nem jön többet a Földre. A szeretetlenül viselkedő testvér ellenben szánalomra méltó, mert miután mindent vissza kell fizetni az utolsó fillérig, újból a Földre születik le, és pedig nehezebb körülmények között kell majd önmagából kierőszakolnia a szeretetet. Vigyázzunk tehát!

Budapest, 1934. 1. 11.