A tökéletesedés folyamata

Jézus Atyja a mi Atyánk, mi tehát testvérei vagyunk Neki és egymásnak. Nekünk Jézushoz hasonlókká kell lennünk (János I. 3,2) a tökéletesedés lelki folyamata által. A tökéletesedés lelki folyamatát ismerteti velünk Jézus Máté 18,15-20-ban: „Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát.” Atyámfia alatt itt nem ember értendő, mert hiszen világos, hogy az abszolút Igazság uralkodása alatt velem csak igazság történhet. Vagy rászolgáltam mindenre, vagy igazság szerint, küldetésképen vállaltam mindent, ami engem ér. Ellenem tehát nem vétkezhet még az sem, aki meggyilkol. Nekem tehát nincs jogom senkit megdorgálni azért, amit ellenem elkövet. De ez nem jelenti azt, hogy szó nélkül hagyjak mindent. Hiszen Jézus se hagyta szó nélkül, amikor a főpap szolgája arcul ütötte. Ő felvilágosította, figyelmeztette szeretettel, alázattal, de nem indulattal. (János 18,23) Ha Ő nem dorgálta azt, aki ellene vétkezett, csak figyelmeztette, nekem sem szabad. Csak a figyelmeztetés a kötelességem. Csak ha az Isten ellen, a SZERETET ellen, illetve mások ellen vétkezik az Atyámfia, akkor dorgálhatom meg. Hiszen Jézus is dorgálta a farizeusokat, mert félrevezették, kiuzsorázták, kihasználták a népet, de nem indulat, hanem szeretet és fájdalom volt hangjában és dorgáló szavaiban. (Máté 23,13-16.23.25.27.29.33; Lukács 11,42-44.47.52)

Atyámfia tehát ebben az esetben az én lelkem, mert hiszen az az Atyám teremtménye. És mikor Jézus azt mondja Lukács 21,19-ben: „A ti béketűrésetek által nyeritek meg lelketeket.”, akkor nyilvánvaló, hogy a lelkünket kell megdorgálnunk, hogy megnyerjük azt. Ha tehát a dorgálás után hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát, a lelked.

Mikor vétkezhet ellenem a lélek? Mikor bűnre csábít! Hogy bűnre csábíthat a lelkem az bizonyos, mert, mint Jézus mondja: A szívből, vagyis a lélekből szármáznak a gonosz gondolatok, a gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis káromlások, és ezek fertőzhetik meg az embert, a szellemet. (Máté 15,18-20) Ezen bűnökbe való csábításért meg kell dorgálnom a lelkemet négyszemközt. A négy szem a két anyagi, és a két lelki szem.

A teljes megértéshez tudnom kell még azt is, hogy a lélek tulajdonképpen a SZELLEMNEK a kisugárzó fényburka, fényteste. Azt a SZELLEM magából sugározza ki és élteti, attól elválaszthatatlan, avval egy örök egységet képez, akár emberi testbe van épp zárva, akár emberi test nélkül van. Ha ezt tudom, akkor rájövök, hogy az én tulajdonképpeni „ÉN”-em, a SZELLEM és a LÉLEK, vagyis én SZELLEM és LÉLEK vagyok emberi testbe zárva. Tehát én ellenem, csak én magam vétkezhetek, és így nekem csak saját magamat kell megdorgálnom négyszemközt. Vagyis magamba szállva harcolnom kell önmagammal. Az önmagámmal való harc a tökéletesedés lelki folyamata. A célja, hogy hasonló lehessek az én legnagyobb testvéremhez, a mi Urunk, Jézusunkhoz.

Képletes szavaival Jézus tulajdonképpen azt mondja nekem: Amikor felébred a lelkemben a rosszra csábító gondolat, akkor szálljak magamba, dorgáljam meg a vétkes gondolatomat, vagyis magamat. Mert hiszen vagy én termelem ki magamból azt a gondolatot, ami az enyém, vagy valakitől kaptam, elfogadtam, magamévá tettem, és így ismét az enyém, a lelkemé. Ha hallgat rám a lelkem, megnyertem a jóra a lelkemet, önmagamat. Önmagamnak négyszemközt való megdorgálása tulajdonképpen a magamba szállást és az önmagámmal való harcot, az önmagam felett való erőszakoskodást jelenti. Azért mondja Jézus, hogy az erőszakosoké a mennyeknek országa, és az erőszakoskodók ragadják magukhoz a mennyeknek országát, a békességet, a lélek nyugalmát, boldogságát. (Máté 11,12) Azért nekem küzdenem kell a lelkemben, a lelkemmel, önmagamban önmagammal.

Miért nem mondja ki ezt Jézus egész világosan ekképpen? Miért hagyja, hogy mi ezen fejünket törve, magunk jöjjünk rá, hosszas gondolkodás után? Azért, mert ez csak akkor lesz a mi igazságunk, ha mi magunk jövünk rá fáradtságos gondolkozás után. Hiszen tudjuk azt tapasztalatból, ha mi magunk jövünk rá arra az igazságra, hogy mi testvérek vagyunk, ha a szenvedések, sorscsapások által rájövünk arra, hogy mi másképp boldogok nem lehetünk, csak ha szeretjük egymást, csak akkor fogadjuk el ezt az igazságot, akkor lesz ez a mi igazságunk.

Mi most az az egy vagy két tanú, amelyet nekem magamhoz kell vennem, amikor nem hallgat rám az én atyámfia, az én lelkem? Ez az én jóra való elhatározásom, az én jó iránti akaratom. Az önküzdelmemben ezeket kell magamhoz vennem. Ezekre, mint tanúkra kell nekem hivatkoznom a lelkem megkísértő, vétkes gondolataival szemben. Vagyis nekem magamban azt kell mondanom a megkísértés idején: „Én ezt a rosszat nem tehetem, hiszen az én akaratom, az én elhatározásom tanúim arra, hogy én a jót akarom, és csak a jóra határoztam el magam.”

Ha a vétkezni akaró, vétkes gondolatokkal terhes lelkem ezekre sem hallgat, akkor vigyem őt a gyülekezet elé, az én jó lelki tulajdonságaim elé, a jóság, irgalom, alázat, becsületesség, hűség stb. gyülekezete elé, és ha a vétkezni akaró lelkem ezekre sem hallgat, legyen előttem megvetett, gyűlöletes. Azért mondja Jézus: Aki meg nem gyűlöli a maga lelkét, nem lehet az én tanítványom. (Lukács 14,26) Mit jelent a lelkemet meggyűlölni? Önmagamat meggyűlölni. Vagyis azt mondani:

Uram, nem vagyok méltó Tehozzád. Uram, én egy hitvány, bűnös lélek vagyok, adj erőt az én erőtlenségembe! Uram, segíts, mert elveszek! Miért utasít engem Jézus először az önküzdelemre, és csak azután a TŐLE való segítségkérésre? Azért, mert Ő azt akarja, hogy én előbb harcoljak önmagammal, segítsek magamon, és akkor Ő is megsegít. Hisz azért mondja a közmondás: „Segíts magadon, és az Isten is megsegít!” Nekem tehát nem szabad tétlenül maradni, és csak az Ő segítségét kérni. Azért mondja Ő: „Bizony mondom néktek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen, és a mit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen.” (Máté 18,18) Vagyis azt a viszonyt, amit egy harc árán megköttök a lelketekben a jóval, az kötve marad a mennyben is, és az a viszony, amelyet egy harc árán feloldotok a lelketekben a rosszal, az oldva lészen a mennyekben is. Tehát itt újból azt kívánja tőlünk Jézus, hogy mi harcoljunk a lelkünkkel, önmagunkkal, és mi kössük meg a viszonyt a jóval, és oldjuk fel a közösséget a rosszal a már a Földön. Mert csak ha mi cselekedjük meg azt, akkor marad ez meg nálunk itt és ott!

Hogy az önmagunkkal való harcunk mikor lesz sikeres, azt is megmondja Jézus: „Ha közületek ketten egy akaraton lesznek.” (Máté 18,19) Vagyis, ha egy akaraton lesz bennünk, köztünk, velünk a SZERETET és a HIT. Ha én az én SZERETETEMMEL, HITEMMEL csak jó dogokat, gondolatokat, szavakat, cselekedeteket akarok kihozni magamból, akkor ezeket mind megadja az én mennyei Atyám. Ketten szó alatt tehát nem szabad embert érteni, mert hiszen, ha úgy volna, akkor két ember kérésére minden dolgot meg kellene adnia az Atyának, pedig tudjuk, hogy nem adja meg, mert csak a hit és szeretet, ez a kettő kérhet bármit.

Jézus végül kijelenti, hogy: „Hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18,20) Ez annyit jelent, hogy ahol, amely lélekben ketten, a SZERETET és HIT, vagy hárman, a SZERETET, HIT és ALÁZAT egybegyűlnek a harcra az Ő nevében, vagyis, amely léleknek a szeretete, hite, alázata Ő felé irányul, és ŐT, a lelki békességet, a lelki boldogságot akarja kiharcolni, akkor ott közöttük van Ő, az Ő békessége, öröme, boldogsága, üdvössége. Mert hiszen a mi szeretetünk, hitünk, alázatunk egyesülhet a világ dicsőségéért való harcra is. Ez akkor van, ha én szeretem a világ kincseit, ha hiszem, hogy megkapom a világ dicsőségét, ha megalázom magam, ha leborulok a hamis mammon előtt. Csakhogy, ha ezt teszem, ha az én szeretetem, hitem, alázatom a világ zászlaja alatt egyesül, hogy kiharcolja a világ kincseit, dicsőségét, akkor bizony nem lesz velem, nálam Ő, az Ő békessége, öröme! A ketten, hárman alatt tehát nekem ismét nem szabad embereket érteni.

Amint látjuk Máté 18,15-20 versei csak az önmagunkkal való harcra irányulnak, tanítanak. Amikor tehát azt látjuk, hogy a Bibliában ezen versek felé az van írva, hogy: „A kulcsok hatalma”, akkor azt úgy értelmezzük, hogy itt az önküzdelemmel, az önmagunkkal való harcunknak a hatalmáról van szó, és semmi másról! Csak a mindennapos önküzdelem a mennyország kulcsa, semmi más!

Budapest, 1935. 6. 13.