Az ember eredete

Jézus Atyja a mi Atyánk, mi tehát testvérei vagyunk Neki és egymásnak. Ha Jézus a mi testvérünk, akkor a mi családfánk nem eredhet Ádámtól és Évától, ez természetes. Ha én, az én leszármazásomnak kutatásában csak Ádámig és Éváig megyek vissza és ott megállok, és nem megyek vissza még régebbi időkbe, akkor tényleg nem fedezem fel a Jézussal való testvériségemet. Nekem pedig ezt fel kell fedeznem először azon okból, mert Ő testvérének nevez, másodszor azért, mert Jézus Atyja az én Atyám is, és harmadszor azért, mert ha ezt felfedezem, akkor és csak akkor tudom meg, hogy tulajdonképpen ki vagyok én.

Tizenkilenc évszázadon át mi a leszármazásunk kutatásában a Biblia első lapjánál, Ádámnál és Évánál tovább nem mertünk elmenni, mert vallásaink ellene voltak és kategorikusan ki jelentették, hogy nincs tovább. Voltak azonban engedetlenek, akik tovább forgatván a Biblia lapjait, olyan két leletre akadtak, amelyek kétségbevonhatatlan bizonyítékai annak, hogy mi is hasonlóan Jézushoz, már a Föld létezése előtt léteztünk. Az első lelet Jób könyvében volt elásva 38,4.7.21-ben. Ott az olvasható, hogy az Isten azt mondja a panaszkodó Jóbnak: „Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának? Hiszen már akkor megszülettél, napjaidnak száma nagy!” Ezek szerint az ember már volt e világ alapjainak felvettetése előtt!

Ezen két értékes lelet után, maradhatunk-e mi tovább is Ádámnál és Évánál, amint ezt a vallásaink nagyon szeretnék? Határozottan nem! Az emberteremtés meséje már túlhaladott álláspont. Most már tudjuk, hogy Ádám és Éva történetében nincsen szó emberteremtésről, a mi megteremtésünkről. Az lehetetlen azért, mert mi emberek már Jóbbal és a mi Urunk, Jézusunkkal együtt megszülettünk már e világ alapjainak felvettetése előtt, amikor az Istennek minden fiai vigadozának, amikor még nem szomorkodott, nem szenvedett senki, tehát a szellemek bukása előtt! Mert világos, hogy tiszta, vigadozó szellemek voltunk, mert földi testünk nem lehetett, ha még ez a Föld, akkor nem létezett. Hajnalcsillagok voltunk, egyformák a mi Urunk, Jézusunkkal. Hogy már nem vagyunk hajnalcsillagok, hogy már nem vagyunk vigadozó Istenfiak, szabad szellemek, hanem e nehéz földi testbe vagyunk felöltözve, annak oka a mi bukásunk. Micsoda tehát az ember? TESTET ÖLTÖTT SZELLEM!

Foglalkozzunk tehát az emberrel, mint testet öltött szellemmel, különösen most mindenszentek napján. Mert nagy vándorlás van ilyenkor a temetőkbe, a temető néma lakóihoz, mint mi mondjuk és gondoljuk azért, mert erre tanít a vallás. De ha én már tudom azt, hogy a megszületés tulajdonképpen nem más, mint egy bukott szellem testbeöltözése, akkor világos lesz előttem, hogy a halál nem lehet más, és nem is más, mint a bukott szellemnek a testből való kiszabadulása. A temetőben tehát nincsenek eltemetve emberek, hanem csak emberi testek, formák, amelyek keletkeztek akkor, amikor mondá Isten: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.” (Mózes I. 1,26) Vagyis teremtsünk emberi testeket, a mi képünkre és hasonlatosságunkra teremtet, de elbukott szellemek részére. „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából” (Mózes I. 2,7) Vagyis formálta vala az Úr Isten az emberi testet a földnek porából. És Isten az emberi testeket, férfiúvá és asszonnyá teremtette (Mózes I. 1,27), de amint a szellem elhagyja a testét, megszűnik a nemiség. Hiszen Jézus maga mondja, hogy a feltámadásnál nem lesznek férfiak és nők, csak Isten angyalai, illetve szellemek. (Máté 22,30)

Hogy a szellem a test halála után tovább él és cselekszik, azt megmutatta Jézus Urunk az Ő feltámadása után 40 napon át, amikor a tanítványai közt tartózkodott, és hol feltűnt, hol eltűnt bezárt ajtókon, falakon át. Ekképpen van minden szellem, ha a testéből kiszabadul. Azért hogy a hozzátartozói felismerhessék szinten a földi testéhez hasonló szellemtestet vesz fel, hogy lehessen viszontlátás. Amikor már a Földön senkije sincsen, amikor már felszabadul a Földnek szférájából, akkor semmiféle alakhoz nincs már kötve, bármily alakot fölvehet.

Mindezek után tudjuk, hogy halottak tulajdonképpen nincsenek, mert a holtak szellemei a halál után rögtön a megérdemelt helyükre jutnak. Nincsenek a temetőben, és nem várakoznak egy általános feltámadásra! Minden egyes szellemnek saját külön feltámadása van, amely után az ég többi angyalaival munkálkodik hol köztünk, hol más bolygókon. A szellemek nagyon is köztünk élnek, ezt a tapasztalat is igazolja! Erről Szent Ágoston is beszél a De cura pro Mortius című iratában, ahol azt írja: „A halottak megjelenhetnek, és sokszor meg is jelentek.” (64. oldal) Tehát nincsenek a koporsókban. Jézus János 5,28-29-ben koporsó alatt az emberi testet érti! Az Ő szava pedig az, amikor emberi testbe zárt szellem meghallja az Ő szavát, ébresztő rezgését, gondolatát.

A mi gondolatainkat, vágyainkat is meghallják, illetve meglátják a mi elköltözött hozzátartozóinknak szellemei, és velünk vannak szellemi testben, mint szellemek. Már most, ha más, még teljesen meg nem tisztult szellemek lehetnek és vannak is velünk, amikor vágyakozunk utánuk, akkor világos, hogy a mi Urunk, Jézusunk is velünk van, akár vágyakozunk Utána, akár nem. Csak aki nem vágyakozik Utána, az nem érzi az Ő jelenlétét, az Ő erősségét. Hogy Ő velünk van mindnyájunkkal, azt Ő meg is mondta Máté 28,20-ban: „Ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Mindnyájukkal azért van, mert az ATYA is velünk van mindnyájunkkal, Ő és az ATYA pedig egyek mindenben. Más szellemek ellenben csak vágyakozásra, jönnek hozzánk, vagy küldetnek TŐLE!

Amint mondottuk, a szellemek az Ő szellemtestükkel vannak velünk. Ezt a szellemtestet Pál apostol mennyei testnek nevezi. (Kor. I. 15,40) A mi Urunk, Jézusunk is az Ő mennyei testével van velünk, hiszen, ami lehetséges más szellemeknek, az lehetséges NEKI is. Az Ő mennyei teste pedig, amely betölti az egész mindenséget nem más, mint az Ő kisugárzó szeretete, amely igyekszik behatolni minden embernek és minden szellemnek a lelkébe, és be is hatol oda, ha az befogadja, illetve eszi, issza az Ő szeretetét! Hiszen, ha az Ő teste és vére csak a katolikus oltári szentségben volna benne, akkor a Föld szféráiban és a más bolygókon tartózkodó szellemek nem ehetnék, nem ihatnák azt. Világos, hogy az Ő teste és vére az Ő SZERETETE.

Amely lélek eszi, issza az Ő fénytestét, szeretetét, az meglátszik azon a lelken, mert az az ember vagy szellem csak folytonos szeretetben, örömben, békességben él, vagyis csak annak az embernek vagy szellemnek van tulajdonképpen élete. Mert az aggodalmaskodásban, békétlenségben, félelemben, búsulásban, haragban, gyűlöletben, irigységben való élet nem nevezhető életnek. Azért mondja Ő nekünk, hogy: „Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.” (János 6,53)

Miután a tapasztalat azt igazolja, hogy akik élnek az oltári szentséggel, azoknak a 99 százaléka tovább éli megszokott anyagias, bűnös életét, így egészen bátran mondhatjuk, hogy aki az oltári szentség vétele után is az korábbi életét éli, az nem vette magához Jézus testét és vérét. Az ostya és bor lehet szimbólum és lehet valóság. Az csak tőlünk függ, hogy mi tényleg a Krisztus valóságos testét és vérét vesszük-e magunkhoz. Az független az egyháztól, a templomtól és a templomi szertartástól, és kell is, hogy független legyen. Mert ha Jézus valóságos teste és vére csak a katolikus oltári szentségben volna benne, akkor az 1275 millió nem katolikus sohasem venné, inná az Ő valóságos testét és vérét, és elkárhozna, és azért Ő volna a felelős, amiért hagyná őket eretnekeknek leszületni. Aztán ha elmúlik ez a Föld, akkor elmúlik az oltári szentség is, akkor elmúlna az Ő testének, vérének vétele is, ez pedig nem múlhat el sohase, mert Ő mondta. Ezért az Ő teste és vére nem péksütemény, hanem SZERETET.

Budapest, 1934. 11. 1.