Bálványimádó az, aki visszautasítja a szellemet. Mi a megváltás lényege?
Minden Krisztusimádó, aki nem gyakorolja a szeretetet, az bálványimádó! Az egész világon egyre szaporodó spiritiszta szeánszokon részt vesznek az emberek valláskülönbség nélkül, tehát katolikusok, reformátusok, zsidók, és szépen, szeretetben megférnek egymás mellett, mert ott minden vallásfelekezet lemond a bálványimádásról. Ott Jézus is, Mózes is csak a SZERETET tanítója, kiket követni kell.
A vallásfelekezetekben az emberek azért nem férnek meg egymással, mert Jézusban is, Mózesban is csak a személyt nézik és imádják, mint egy bálványt. A keresztények így vannak Jézussal, a zsidók Mózessel, a többiek Budhával, Mohameddel. Amint az állatimádók nem követik az imádott állatok cselekedeteit, akképp a zsidók nem követik a Mózes tanításait és a keresztények nem követik Jézus cselekedeteit. A Föld népei tehát mind bálványimádók, különbség köztük csak külsőségekben van. A különféle külsőségek alkotják a különféle vallásfelekezeteket.
Hogy melyik vallásfelekezet, illetve melyik bálványimádás jobb, célravezetőbb? Egyik sem! Mert először is a bálványimádás egyáltalán nem lehet jó, másodszor mert minden bálványimádásnak az eredménye egy, vagyis a gyűlölet, veszekedés, háborúság, ami természetes, mert a bálvány nem képes senkit szeretetre indítani. Tehát, ha a keresztényt a Jézus imádása nem képes szeretetre indítani, akkor Jézus előtte éppolyan bálvány, mint a csontból faragott Budha szobrocska, és éppúgy megcsókolhatja azt, mint a feszületet.
Akiknek Krisztus csak bálványuk, azok a most bekövetkező gázháborúban megmutatják, hogy mit tanultak ők az ő bálványuktól, és majd hozzá fognak folyamodni, hogy áldja meg az ő gázbombáikat, hogy azok minél biztosabban öljenek.
Mielőtt azonban bekövetkezne a János jelenéseiben bemondott, küszöbön álló három jaj, az Isten még egy utolsó mentő kísérletet tesz, hogy megmentse azt, akit lehet. Ez a mentő akció a spiritizmus, amelyben a mai médiumok a hajdani próféták szerepét végzik.
A spiritizmusban az Istennek tisztult szellemgyermekei most újból és utoljára hirdetik az egy igaz Istent, a Szeretetet, és újból ismertetik velünk a Szeretet Nagy Szellemét, hogy tanuljunk Tőle szeretetet most az utolsó időkben. Mert, hogy a bekövetkező gázháborúban a legbiztosabb gázmaszk a szeretet lesz, azt megírva találjuk János jelenéseiben. (9,4; 7,3; 14,1-3)
A gázvédelmi liga működése tehát nem ér semmit, mert az emberiséget nem a gázmaszkkal, nem a bálványokkal lehet megmenteni, hanem egyedül csak a szeretettel. Azért tanít bennünk a spiritizmus arra, hogy Jézust ne csak, mint személyt imádjuk, ne a feszületet nézzük és csókoljuk, mert akkor Ő csak egy bálvány lesz előttünk, hanem akarjuk Őt magunkévá tenni, mint Szeretetet.
A spiritizmusban tehát minduntalan hivatkoznak a szellemek arra a legnagyobb szellemre, akit a Földön Jézus Krisztusnak neveznek. Azonban ne gondolja ebből senki azt, hogy a szellemek el akarnak téríteni titeket a ti bálványotoktól, és egy más bálványhoz akarnak elvezetni. A jó, tiszta szellemek nem beszélik rá az embereket valláscserére, bálványcserére, éppen ezért ha valamely szellem, vagy valamely ember titeket egy más vallásfelekezet részére akar megnyerni, attól forduljatok el, mert az nem az Isten szolgája. Nem! A szellemek a következőket mondják:
Mi szellemek nem akarunk téríteni, hanem csak elvezetni az embereket a bálványimádástól a szeretet gyakorlásáig, mert nálunk nincs vallás csak szeretet, illetve nálunk a vallás nem áll másból csak szeretetből. Mi meg akarjuk az embereknek mondani, hogy a Krisztusnak elnevezett nagy szellem, a Szeretetnek Nagy Szelleme, nem csak a keresztényeké, hanem minden népeké, és hogy a keresztények hiába hajlongnak előtte, és mondják Neki: Uram, Uram, mint egy bálványnak, bizony nincs az hasznukra, ha nem követik Őt a szeretetben!
A megváltót csak ezen a Földön nevezik az emberek Jézus Krisztusnak. A nagy mindenségben Ő a Szeretet Nagy Szelleme! Csak itt magyarázzák ki az Ő megváltását helytelenül, csak itt tekintik magukat megváltottaknak az Ő szenvedése és kiontott vére által a testben élő bukott, bűnös szellemek, emberek.
Pedig a megváltás nem az Ő szenvedéseiben és az Ő kiontott vérében van, mert amit Ő, a legnagyobb szellem itt elszenvedett azt mindjárt utána ezren és ezren hasonlóan elszenvedték. Elszenvedték az üldözéseket, kínokat, fájdalmakat és a borzasztó halálnemeket, amelyek még nagyobb fájdalmakat okoztak nekik, mint a Megváltónak. Látszólagos szenvedéseik nagyobbak és érzékenyebbek voltak.
Jézus Krisztusnak a látszólagos áldozata egészen másból állt, és pedig abból, hogy az Istennek ez a legtisztább szellemgyermeke dicsőségének teljes élvezetéből, Isteni erejének hatásköréből alászállott, mindenről lemondott ti értetek, kik itt szenvedtek és sírtok. És Ő örömmel hagyta oda az Ő dicsőségét, ezért az Neki nem is volt áldozat. Szeretet nem ismer áldozatot, csak örömöt.
Ő örömmel hagyta ott a legmagasabb fényhazáját és hat világfokozaton és hat világfokozatnak a szféráin keresztül idejött, erre a legutolsó bolygóra. Evvel példát adott nem csak a Föld lakóinak, hanem a hat világfokozat összes szféráinak, összes bolygóinak, az azokban dicsőségben élő összes szellemnek, hogy hasonlóan cselekedjenek, hogy ne maradjon nyugodtan a nagy szellemek közül egy sem, amíg csak valahonnan, a mindenségnek valamely legtávolabbi, legutolsó helyéről is felhangzik egy jajszó és sírás, ha csak egyetlen lénytől is.
A Jézusnak nevezett nagy szellem felhívta az egész mindenség figyelmét azon igazságra, hogy az egész nagy mindenségben nem lehet addig boldog s nyugodt egyetlen egy szellem sem, amíg csak találkozik valahol egy legkisebb szellemmel is, aki sír, aki segítségért kiállt. Legkisebb alatt értendő a fejlettségben legkisebb.
No, most ti földi emberek, kérdezzétek meg magatoktól, hogy mennyi nyugalomról, élvezetről, szórakozásról volnátok ti képesek lemondani egy nyomorgó, szenvedő, idegen ember kedvéért? Látjátok a példát? De lássatok még egy példát, hogy fogalmatok legyen, mit tett értetek a Szeretet Nagy Szelleme.
Képzeljétek el, hogy egy ember egy kirándulás alkalmával eltéved egy nagy erdőben. Kivezető utat, biztos irányt, amelyen haza juthatna, nem talál. Napok óta bolyong, kutat, keres, de mindig csak jobban belemegy az erdő sűrűjébe. Ruhája elszakadt, elesége elfogyott, és az éhhalálon kívül még a vadállatok rémes ordítása is halálfélelemmel tölti el. Ekkor leszáll előtte egy repülőgépről egy pilóta és azt mondja neki: „Én a magasból láttam hol van a te lakóhelyed. Bizony nagyon nehezen juthatsz te oda vissza, mert azóta, hogy eltávoztál hazulról, a földrengések, árvizek, orkánok elpusztították az utat. Repülőgépemen el nem vihetlek, mert az csak az én részemre való. De mivel azt akarom, hogy mégis haza jöjj, hát elhagyom a repülőgépemet, és megyek mindenütt gyalog előtted, te csak kövess engem, mindenütt és mindig csak az én lábnyomomba lépj, és ne félj, biztosan hazaérünk!” És ők elindultak!
Mennek szakadékokon, vízmosásokon, mélységek felett, egy-egy szál kidöntött fenyőfán, szédítő mélységek szélén, éles, kiálló köveken, sziklákon, lejtős, csúszós partokon, tüskés bozóton át, és küzdenek mind a ketten a leselkedő vadakkal.
Az eltévedt ember ennyi önfeláldozás láttára kérdi a pilótát, de hát ki vagy te, hogy feláldozod magad én érettem? És felel a pilóta: „Én a te testvéred vagyok, csak ebben a pilóta ruhában nem ismertél fel engem, nekünk egy lakóhelyünk van!”
Testvéreim, ez a Szeretet Nagy Szellemének a megváltó munkája. Ha az eltévedt ember csak az Ő vércseppeit és a sebeit nézte volna, melyeket a tüske s a vadállatok okoztak Neki, és nem ment volna maga is utána, bizony nem juthatott volna haza sohasem. A megváltás tehát két részből áll: Jézus útmutatásából és saját fáradozásunkból. És az emberek mit csinálnak? Hogy ne kelljen megtenni a fáradtságos utat Ő utána, kitaláltak egy vallást, amely megnyugtatja őket, hogy ők már a kiontott vér által meg vannak váltva, már otthon vannak azonnal a testi halál után. Micsoda tehát most Jézus az emberek előtt? Egy bálvány, aki előtt leborulnak, akit imádnak, akihez egy egész életen át imádkoznak, de akivel nem törődnek, elég, ha Ő ragyog előttük az Ő dicsőségében!
Budapest, 1930. 12. 6.