Forma és lényeg

„És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.” (Mózes I. 2,7) Az ember tehát forma és lényeg, és az egész mindenség is az. Minden formának a mibenléte a napsugárban rezgő por, vagyis az anyag. Minden lényegnek a mibenléte pedig az erő, a szellem. Az Isten tehát mikor teremtett, nem tett mást, minthogy az erőt, a szellemet, vagyis a lényeget formákba burkolta, illetve az anyagi formákba lényeget lehelt bele. A teremtés lényeg és forma nélkül el nem képzelhető, mert a forma lényeg nélkül halott, a lényeg pedig forma nélkül nem nyilatkozhat meg. Lehetetlenség az életegység forma és erő nélkül, és lehetetlenség az egyéniség forma és szellem nélkül.

Csak a lényeg, illetve a szellem által lettek az emberi formák élő lélekké. Ha a lényeg, a szellem elhagyja az emberi formákat, akkor azokból halottak lesznek. Halottak, illetve holtak lehetnek azonban az emberi formák akkor is, ha bennük van a lényeg, a szellem, de az kizárólag a forma szolgálatában áll. Azért mondja Jézus Urunk, hogy: „Hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat.” (Máté 8,22) „Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és a kik hallják, élnek.” (János 5,25)

A földi élet elsőrangú és egyedüli célja tehát a lényeg, a szellem fejlesztése. A fejlődő szellem fejleszti aztán a formát is, mert annak is kell fejlődnie. Nekünk, embereknek tehát a szellem kultúráját kellene űzni, de a mi állami, társadalmi, gazdasági életünk, külső és belső politikánk, felibe helyezi a formát a lényegnek, és nem a szellemet szolgálja. A mi vallásaink hiába utalnak bennünket csak a lényegre, a szellemre, minekünk a lényeg, a szellem csak másodrangú, sőt sajnos utolsórangú kérdés, dacára annak, hogy mi mindennap látjuk a formák megsemmisülését, változását.

Változnak, megsemmisülnek tengerek, kontinensek, szárazföldek, hegyek, völgyek, ezredéves határok, növények, állatok és emberek formái. Az összes változások és megsemmisülések között legérzékenyebben az emberi forma változása és megsemmisülése érint bennünket. Ha egy kedves hozzátartozónk meghal, mi kétségbeesve kísérjük ki a formát a temetőbe és átadjuk magunkat a búsulásnak, sőt belerohanunk még az öngyilkosságba is, mert nem hisszük el azt, hogy amikor mi a koporsóban fekvő formát siratva kikísérjük a temetőbe, hogy ugyanakkor a felszabadult lényeg, a szellem bennünket kísér ki oda és vissza. A formából felszabadult lényeg, a szellem aztán búsul a mi búsulásunkon, illetve a mi hitetlenségünkön. Mert minden ember, aki nem tud megvigasztalódni egy kedves hozzátartozójának a halála fölött, az hitetlen, nem hisz a lényegben, a szellemben, annak csak forma kell.

A formákhoz való ragaszkodást, illetve a hitetlenséget, az emberek különösen egy-egy haláleset után mutatják ki. Ha egy megvigasztalódni nem tudó ember azt mondja egy haláleset után, hogy: „Most már minek éljek, most már az én életem hiábavaló.”, akkor az az ember nem tudja, hogy mi is az emberi életben a lényeg. Nem tudja, hogy a földi élet célja, a lényegnek, a szellemnek a haladása. Nem tudja, hogy a jóságos mennyei Atya éppen avval a szomorú halálesettel akarja őt figyelmeztetni a lényegre, a szellemre.

Egy tehetséges jó és kedves fiatalembernek vagy fiatalleánynak a halála különösen, ha az 20-26. életév között következik be, legtöbbnyire azért történik, hogy felrázza a szüleit az ő hitetlenségükből, hogy felfigyeljenek a lényegre, a szellemre. Vigyázzanak tehát azok a szülők, kiknek kedves az ő gyermekeik élete, akik gyönyörködnek az ő gyermekeikben. Ébredjenek fel mielőbb az ő hitetlenségükből, a formákhoz való ragaszkodásukból, szívleljék meg a Megváltó tanítását, mert ők lesznek az okai gyermekeik halálának. Ugyanis úgy van az, hogy a hitetlen szülőkhöz leszületik a szellemvilágból egy jóakaró ismerősük, hogy náluk, mint az ő gyermekük, virágzó fiatalkorában meghaljon, hogy mélyen megrendítse az ő lelküket, hogy felfigyeljenek a Megváltó tanításaira, a lényegre.

A Megváltó az Ő tanításaival szintén el akarja terelni a mi figyelmünket a formáktól. Szavaival figyelmeztet bennünket arra, hogy minden nyomorúságunknak az oka nem más, minthogy nagyon is ragaszkodunk a formákhoz, az anyaghoz.

Jézus minden szava azt mondja, hogy minden bűnnek az eredete az, hogy mi jobban szeretjük a formát, az anyagot, mint a lényeget. Ezért maradunk mindig a bűnben, ezért nincs haladásunk. A munkánk és igyekezetünk haszontalan célokra van irányítva, mert a jólét, a hatalom, a rang és pénz, haszontalan formák. Mindezen haszontalan formákat Jézus Urunk egy gyűjtőnévvel, a mammonnal jelölte meg, és melléje állítja a lényeget, a szellemet, hogy kiszabadítson minket a legfélelmetesebb formának, a pénznek a bűvköréből.

A pénznek a bűvköréből még azok sem szabadultak föl, akik nem törekednek a pénzszerzésre, nem vágyakoznak a vagyon után, de aggodalmaskodnak a jövő miatt, a holnapi nap miatt. Az aggodalmaskodók még mindig rabjai a legveszedelmesebb formának, a pénznek, és nem hisznek a lényegben, a szellemben, nem bíznak föltétlenül a Iegmagasabb lényegben, Istenben. Azért mondja ezeknek Jézus: „Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől.” (Máté 6,34) Miután azonban Jézus Krisztus szavaiban még maguk a keresztények sem hisznek, és inkább szolgálnak a mammonnak, mint a lényegnek, a szellemnek, ezért a jóságos Atya most legutoljára inti az embereket a spiritizmusban megnyilatkozó szellemgyermekei által, és hívja őket, hogy lássák meg a lényeget, és ismerjék meg az Ő legnagyobb fiát, a Messiást!

De a mai embereknek ugyanaz a válaszuk a hívó szóra, mint amilyen válasza volt egykoron Nathanaelnek, amikor őt Fülöp hívta, hogy nézze meg a názáreti ács Fiát, kiben ők megtalálták a Messiást: „Názáretből támadhat-e valami jó?” (János 1,46-52) A 20. század Nathanaelja is, ha meg akarják neki mutatni a komoly spiritizmust, szintén egy kézlegyintéssel azt mondja: „Ugyan kérlek, támadhat-e valami jó a spiritizmusból, hiszen az csalás.” A mai Nathanael is azt gondolja, hogy ha a mai tudomány a mikroszkóppal, űrteleszkóppal nem tudja kimutatni a lényeget, hogyha az egyházi pompában élő nagy tudású teológusok, írástudók és főpapok nem tudnak a halálról, a túlvilágról és a lényegről, a szellemről többet mondani, mint amennyit én is tudok, akkor bizonyára a spiritizmus sem mondhat többet, és ha mégis többet mond, akkor az csalás.

De ha a mai Nathanael szintén őszintén, a lelke mélyéből keresi a Megváltót, a Messiást, mint az akkori Nathanael, akkor az újabb lelki hívó szóra elmegy a spiritizmushoz, hogy lásson, meglássa a lényeget, hogy szembekerüljön a Mesterrel. A komolyan és őszintén kereső és kutató Nathanaeleket, embereket, most is azzal fogadja a Krisztus nevében szóló Igazság szelleme, hogy: „Íme, egy igazán kereső, a lényeg után kutató, akiben hamisság nincsen, mert nem avval a szándékkal jött ide, hogy ezután kigúnyoljon.” És ha a kutató, kereső ember kérdezi a szóló szellemet, hogy: „Honnan ismersz engem?” Akkor az ugyancsak úgy felel, mint akkor felelt Jézus Nathanaelnek: „Bizony mondom néked, mielőtt ide eljöttél volna, már ismertelek és láttalak, amint a fügefa alatt voltál.” Ha a fügefa alatt értjük a kételyek terebélyes fáját, akkor a mostani világosabb válasz úgy fog hangzani: „Láttalak a kételyek árnyékában vergődni!”

A kutató ember aztán, mikor kételyei eloszlanak a spiritizmusban, és meglátja a lényeget, akkor nem tartja Jézust továbbra is csak a názáreti ács fiának, egy embernek, hanem azt mondja: „Uram, Te vagy az Istennek Fia, Te vagy a királyok királya, Te vagy a legfőbb kinyilatkoztatott lényeg.” És az Igazság szelleme újból válaszol, miként akkor Jézus Nathanaelnek: „Azért hiszel, mert eloszlottak a kételyeid. Bizony, bizony mondom néked, hogy nagyobbakat fogaz majd látni ezeknél. Mostantól fogva meglátjátok megnyílva az eget és az Isten angyalait, amint felszálltak és leszállnak az ember Fiához.”

Vagyis mostantól fogva, amikor elhiszitek, hogy a názáreti próféta az Istennek Fia, a Messiás, amikor hitelt adtok a szellemi szavaknak, akkor a szellemek tanításai megnyitják előttetek az eget, a szférákat, a naprendszerekhez tartozó bolygók világát, és meglátjátok az Isten angyalait, vagyis a magasabb, tisztult szellemeket, miként leszállnak azok hozzátok szféráról szférára, világfokozatról világfokozatra, és ugyancsak viasza az Isten Fiához, a megismert legnagyobb lényeghez, hogy felszabaduljatok végre a formák rabságából, mert lejárt már a tévelygéseknek az ideje!

Budapest, 1931. 9. 17.