Jézus a szegletkő

Lukács 20,16-ban azt mondja Jézus Urunk a főpapoknak, írástudóknak és véneknek, hogy: „A szőlőnek ura elveszti azokat a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja ki.” Mikor ők ezt hallották, azt mondták, hogy: „Távol legyen az!” A gonosz szőlőmunkások mindig ezt mondják annak, aki rájuk olvassa az ő gonoszságukat, hogy távol legyen az tőlünk. Ma ugyanezt mondják a komoly, figyelmeztető szellembeszédekre is, hogy távol legyen tőlünk ez a spiritizmusnak elnevezett, ördögi dolog. Jézus az ellenkezéssel szemben az írásokra hivatkozott. Így kell tenni minden spiritisztának is, vagyis hivatkoznia kell a Bibliára, mert ez minden szőlőmunkásnak irányadó és szent.

Miért hivatkozik Jézus a szegletkőre a 118. zsoltár 22-23. versére? Mert az elküldött Fiú a szegletkő, az építők a szőlőmunkások, és amiként az építők megvetették a szegletkövet, akként a szőlőmunkások is kivetették a Fiút. Végül a szőlőmunkások is, az építők is munkálkodnak az Isten országán és építik azt. Miért beszél Jézus egyáltalán ezen két esetről? Mert előzőleg a gonosz szőlőmunkások, a főpapok, írástudók és a vének kérdőre vonták, hogy micsoda hatalommal cselekszi ezeket, hogy tisztítja a templomot, és beszél a templomban, holott iskolai, teológiai képzettsége, emberi felhatalmazása ehhez nincsen. Tehát ki adta Neki ezt a hatalmat? (Máté 21,23; Márk 11,28; Lukács 20,2) Ez van most nálunk is.

Ha Jézus mindjárt egyenesen megmondja nekik, hogy az Isten hatalmazta fel erre, akkor kinevetik, ha pedig hivatkozik a szegletkőre, hogy Ő az, aki Istentől lett akkor kigúnyolják. Hogy ne legyen alkalmuk sem nevetni, sem gúnyolódni, hanem gondolkozzanak, előbb elmondja nekik a gonosz szőlőmunkások példázatát, és csak azután hivatkozik a zsoltáríróra, hogy mi az, ami ott a szegletkőről meg van írva: „Mi az tehát, ami meg van írva?” (Lukács 20,17) Jézus, aki nem végezte el az ő iskolájukat, Ő az, aki figyelmezteti őket az írás olvasására és az írás megértésére! „Ezt az írást sem olvastátok-é?” (Márk 12,10) „Sohasem olvastátok-é az írásokban?” (Máté 21,42) Napjainkban a spiritizmus teszi ezt, ezért ellenszenves annak, akit figyelmeztet az írás olvasására, megértésére!

A főpapok, írástudók és a vének megértették Jézus szavait, de sajnos csak annyit, hogy róluk szólt. (Máté 21,45; Márk 12,12; Lukács 26,19) De, hogy ki legyen a Fiú, és mi legyen a Szegletkő azt megérteni nem akarták, mert akkor el kellett volna ismerniük, hogy Ő a megtestesült szeretet, alázat és tudás. Napjainkban pedig már el kellene ismerni azt, hogy az Isten Fia, a Szegletkő nem más, mint a szeretetnek, alázatnak és a tudásnak a legnagyobb materializált, teremtett Szelleme.

Amint örökérvényű a szőlőmunkások példázata, akképp ismétlődik örökké a szegletkő esete is, minden szellemcsoportnál, minden egyes embernél, szellemnél. A régi időkben, amikor csak kövekből építettek házakat, akkor az építők egy nagy kőhalomból válogatták ki az alkalmas köveket. Az építés közben az építők, amely követ megvetettek, mert a súlyuk és nagyságuk miatt alkalmatlanok voltak, azt az építés befejeztével, mint szegletkő a szeglet megvédésére használtak. Így tesznek örökké azok is, akik ki akarják építeni az ő lelki világukat.

A lelkivilágukat, az Istennek országát ki akarták építeni Izrael építőmunkásai is, és válogatták a különféle köveket, a hagyományokat, a kőbe, de nem a szeretetbe vésett, rideg törvényeket, a külsőségeket, ceremóniákat, formákat, emberi rendelkezéseket, külső tisztálkodást, testi böjtöt, állati véráldozatokat, dogmákat. Amikor ezek között válogattak, mindig előttük volt az a nagy, súlyos kő: a szeretet, súlyos alázat és a nagy hit az egyben. Ez nem felelt meg nekik sehogy sem, ezért mindig félrelökték, megvetették. Ez az eset azóta is mindig ismétlődik. Minden egyes ember nem más, mint egy, a gőgben elbukott szellem, akiknek ellenszenves a szeretet, alázat és a hitből jövő tudás, ezért az nem kell neki, csak maga mellé állítja, mint szegletkövet, hogy az védje meg mások ellen.

A bukott szellemek, vagyis mi mindnyájan azonban nem azért jövünk a Földre, hogy a szeretetet, alázatot, és a hitből jövő tudást csak szegletkőnek használjuk, hogy mi az mellettünk legyen, hanem azért, hogy az bennünk legyen, vagyis azt be kell építeni. Az legyen az alap, és azon feküdjön a többi kő, mert ha a többi kő, a külsőségek, a formák, a dogmák a szereteten fognak nyugodni, az alapjuk a szeretet lesz, akkor azok nem visszataszítóak, hanem vonzóak lesznek. Jézus sem akarta ezeket eltörölni, csak szeretettel betölteni. Ugyanezt akarják a spiritizmusban tanító Szentléleknek elnevezett, tisztult, magasabb szellemek is. Az ember, mint testbe, formába öltözött szellem, nem lehet el formák, külsőségek, ceremóniák nélkül. De nekünk ezeket éppúgy be kell töltenünk, ki kell díszítenünk a szeretettel, mint ahogy kidíszítjük, betöltjük a templomainkat festményekkel, szobrokkal, hogy azok vonzóak, lélek felemelők legyenek.

Amíg bennünk nincs szeretet, alázat és hitből jövő tudás, amíg a mi formaságaink, dogmáink, ceremóniáink nem lesznek átitatva a szeretettel, alázattal, a hitből jövő tudással, amíg mi a szeretetről, alázatról, hitről csak beszélünk, addig az nálunk, csak szegletkő. Vagyis egy rajtunk kívül álló valami, amelybe, ha sötétben járunk, legfeljebb csak belebotlunk, ráesünk és megsértjük magunkat, vagy ha az esetleg ránk esik, akkor az, sebet üt rajtunk, összetör bennünket.

Jézus Urunk is azért mondja: „És aki e kőre esik, szétzúzatik, akire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt.” (Máté 21,44; Lukács, 20,18) Vagyis, aki a sötétben jár, és egyszer belebotlik a szegletköbe, beleütközik az igazságba, az alázatba, szeretetbe, és a hitből fakadó tudásba, az szétzúzatik, illetve szétzúzatik az ő gőgje, gyűlölete, hitetlensége. Akire pedig az esik rá, vagyis akire ráesik a szeretet, alázat, a hitből jövő tudás, akkor szétmorzsolja azt, vagyis szétmorzsolja annak a gőgjét, gyűlöletét, tévelygő hitét. Ez a szegletkő!

A mi Urunk, Jézusunk az Ő végtelen szeretetével, alázatával, tudásával nem tud mást, csak jót cselekedni. Azért végtelen az Ő jósága, mert valóságos áldás, mennyei üdvösség és megváltás az, ha valaki a sötétben járva, egyszer ráesik, belebotlik a mi Urunk, Jézusunkba, vagyis az Ő szeretetébe, alázatába, hitből jövő tudásába, vagy megfordítva, ha Ő esik rá, illetve, ha az Ő szeretete, alázata, tudása esik rá!

Csodálatos a mi szemeink előtt, hogy a spiritizmus is az Úrtól lett, és azért lett, hogy mi minél előbb érintkezésbe kerüljünk ezzel a szegletkővel, a mi Urunk, Jézusunkkal, hogy Ő szétzúzza az Ő szeretetével, alázatával, tudásával a mi gőgünket, gyűlöletünket és tévelygő hitünket. A mi Urunk Jézusunkkal, evvel az áldást hozó és megváltó szegletkővel mi ugyan érintkezésbe kerülünk a vallásainkban is, csakhogy nem olyan észrevehetően, érezhetően, mint a spiritizmusban. Mert más az, ha nekem az Úr Jézusról egy szellem beszél, aki látja Őt, és más az, mintha csak egy ember beszélne Róla, aki csak sejti Őt. Amíg az ember a spiritizmusban csak az elhunyt hozzátartozóival való érintkezést, a csodálatosat, az érdekeset, a szórakoztatót keresi, és nem Őt, a megtartó, a védő szegletkövet, addig nem kerülhet érintkezésbe Vele, addig a spiritizmusból haszna nincs.

Hogy pedig Ő a nehéz, a nagy, a súlyos szegletkő nem morzsolja össze annak a személyiségét, aki rá esik, és nem zúzatik össze annak az egyénisége, akire Ő ráesik, azt Ő maga mondja: „Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem, hogy megtartsa.” (Lukács 9,56) Vagyis, Ő a szegletkő nem azért lett, hogy szétzúzza, összemorzsolja az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa azáltal, hogy szétzúzza, összemorzsolja az ő gőgjüket, gyűlöletüket és tévelygő hitüket vagy hitetlenségüket az Ő végtelen nagy szeretetével, alázatával és tudásával. Ez az összezúzás és szétmorzsolás legsikeresebben a spiritizmusban történik akkor, ha mi élünk az ott kapott tudással.

Budapest, 1932. 5. 12.