Jézus élete és mennybemenetele a spiritizmus megvilágításában

Ma áldozó csütörtököt, illetve Jézus mennybemenetelének a napját ünnepli a kereszténység. Egészen pontosan a kereszténység ma azt a napot ünnepeli, amelyen Istennek az egyik szellemgyermeke, a mi testvérünk, egy tiszta, soha el nem bukott, legmagasabb szellem, akit a Földön Jézusnak nevezünk, előttünk ismét láthatatlanná lett, és visszament az Ő fényhazájába. De, mivel a kereszténység irtózik a szellemtől, homályba burkolta ezt a napot, és elnevezte áldozó csütörtöknek.

A hivatalos elfátyolozás annyira sikerült, hogy a legtöbb keresztény azt sem tudja, hogy ma mit ünnepel, sőt azt sem tudja, hogy Jézus egy szellem volt, és hogy Ő ma is az, örökké ugyanaz, és hogy mi a testvérei vagyunk, ezért nevez Ő is testvéreinek. (Máté 12,49-50) Ez idáig rejtve volt szemeink előtt, de Jézus maga mondja Máté 10,26; Márk 4,22; Lukács 8,17 és 12,2-ben, hogy: „Nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jőne, és oly titok, mely ki ne tudódnék.”, ha itt az ideje.

Ez az idő most van, mert most tárja fel az Isten előttünk a szellemvilág titkait a spiritizmusban, vagyis a legújabb és legutolsó kinyilatkoztatásban, amely utoljára adatik ennek az emberiségnek, illetve szellemcsoportnak, amely most az utolsó idejét éli a Földön. Miután az utolsó idők mindig a legnehezebbek, azért nehezek és egyre nehezebbek a mi napjaink.

A spiritizmus most fedi fel előttünk a szellemvilágot és igazán dicséretére válik a Római Katolikus Egyháznak, hogy ez az egyház a legelső a keresztény egyházak között, amelyik legelőször, hivatalosan is elismeri Dr. Trikál József, római katolikus egyetemi tanár, pápai jóváhagyással megjelent könyvében (Az okkultizmus bölcseleti szempontból), hogy: „Szellemek vannak, és Isten is megengedi, hogy a jó szellemekkel érintkezzünk.” (12. oldal) „Az ember testet öltött szellem.” (25. oldal) „Szellemek léteznek, és működnek.” (43. oldal) „Mi a spiritizmust elvileg nem vetjük el, de nem is túlozzuk azt.” (142. oldal) „Tagadhatatlan, hogy a világ képe megváltozott, és mintha új idők szelét éreznénk, ami eddig babona volt, ma igazsággá emelkedett.” (145. oldal) „Vannak esetek, mikor a holtak tényleg megjelennek, sőt az angyalok is, aztán vannak esetek, amikor túl nagy, igen komoly szellemek szolnak a médiumból.” (146. oldal)

A Római Katolikus Egyháznak eme hivatalos kijelentése a túl nagy szellemről teszi időszerűvé azt, hogy most már foglalkozhatunk behatóbban a legnagyobb szellemmel, a mi Urunk, Jézusunkkal, aki földi és mennyei testben mutatta magát előttünk. (Kor. I. 15,40) Jézus földi, illetve a földiekhez hasonló testben volt attól a naptól fogva, hogy Betlehemben, az istállóban egy pillanat alatt, egy csecsemő alakját öltötte magára, egészen addig, amíg azt le nem tették a kősírba, és rá nem tették a zárókövet. Mennyei, vagyis szellemi testben pedig volt a feltámadástól kezdve egészen a mennybemenetele napjáig.

A mennybemenetelének napjáig a szellemi teste olyan volt, mint a Föld szféráiban tartózkodó szellemeknek a teste, illetve ezekhez is csak hasonló. A mennybemenetelének a napjától kezdve viszont abban a testben van és lesz örökkön örökké, amelyben Őt az Isten megteremtette, és amely testet halandó ember és bukott, meg nem tisztult szellem meglátni képtelen, mert azt a fényt nem bírná el.

Jézus a csecsemő alakot egy pillanatnyi materializáció által öltötte magára az istállóban azalatt, amíg Mária öntudatán kívül volt. A látszólagos emberi teste és élete annyira megfelelt a valóságnak, hogy sem az emberek, de még Mária és József sem kételkedet benne. Erre azért volt szükség, mert mindnyájuknak hinni kellett Jézus emberi voltában, hisz a rendeltetését másképp nem végezhette volna el, mert féltek volna Tőle, és még hozzáérni sem mertek volna.

Jézus nem volt alávetve a mi anyagias testünk szükségleteinek, kényszereinek. Amikor Ő az emberek előtt evett és ivott, az csak látszat volt, mert az étel és ital a szájában dematerializálódott. Mikor Jézus még csecsemő formájában látszólag Mária emlőiből táplálkozott, akkor a magasabb, Jézust körülvevő szellemek vezették el a tejet. Mária azonban erről nem tudott. Azon se csodálkozzunk, hogy Máriának teje volt dacára annak, hogy ténylegesen nem volt terhes, mert az nem föltétlen szükséges a tejképződéshez, mert a tej nem egyéb, mint szétbontott vér, és a vérnek tejre való felbontását pedig többféle okkal elő lehet idézni.

Akkoriban a gyermekeknek, két-három éves korukban, amikor már járni tudtak, már megengedték, hogy szanaszét járkáljanak, és önmagukat táplálják a mindenhol bőségben levő gyümölccsel. Jézus eleinte a többi gyermekkel, azután egyedül tartózkodott. Mindig el-el távolodott az emberek szemei elől, haza érve pedig sohase kért ennivalót, de mindig azt gondolták felőle, hogy már jóllakott gyümölccsel, amint az Ő gyermek társai is.

Máriának, ha gondozni akarta gyermekét, mindig valamilyen akadály adatott, amin csodálkozott is, és nem értette meg azt. Jézus nagyon gyakran távolodott el akkor az atyai háztól, amikor Mária eledelt készített, mert így elkerülte az ebédet. Mikor Mária és József keresték és várakoztak rá, Jézus mindig azt mondani nekik: „Nincs szükség, hogy nyugtalankodjatok, és engem keressetek!” Amikor felszólították, hogy velük egyék, azt válaszolta: „Nincs szükségem semmire!” Ők mindig azt gondolták, hogy már jóllakott gyümölccsel. Így maradt távol Jézus akkoriban, amint az ottani szokások szerint, a korafejlett gyermekeknek az lehetséges volt. Ő fokozatosan egyre hosszabb ideig, néha néhány napig is távol maradt. Ilyenkor mindig azt mondta: „Megyek imádkozni.” Ez volt Jézus gyermekkora 12 éves koráig.

Mit csinált Jézus attól az időtől fogva, hogy 12 évesnek nézett ki, azon ideig, amíg 30 évesnek látszott? Dolgozott és gyakorolta a szeretetet a felebarátaival szemben, teljesítette az összes emberi kötelességeket a szüleivel, rokonaival, szomszédaival szemben, alárendelte magát a munka törvényeinek, a testi, lelki munkálkodásnak. Eközben el-el távozott a fényhazájába is, ami úgy történt, hogy mikor emberi szem nem látta eltűnt, míg az Őt fedő szövetruha rá lett bízva az arra a célra rendelt szellemekre. Ilyenkor Mária és a többi ember mindig azt hitték, hogy elvonult imádkozni.

Ugyancsak elvonult az Ő fényhazájába ama 40 napban is, amikor az emberek azt hitték, hogy a pusztában van, böjtöl és megkísértette a sátán. De a megkísértés nem történt meg! Az csak képletes tanítás, hogy miképpen viselkedjünk mi a felsorolt kísértésekkel szemben. Felfoghatatlan, hogy az ember miként gondolhatta, hogy akár egy pillanatig is a sátán befolyása alá került az, akiből Istent csinált!? A megkísértés esete csak tanulság céljából jegyeztetett fel a Bibliában!

Jézus a feltámadása után 40 napig tartózkodott itt szellemi testben azért, hogy evvel is bizonyságot adjon azon életről, amelyet körülöttünk a szellemek élnek, amikor azok is néha-néha hol feltűnnek, hol eltűnnek előlünk zárt falakon, ajtókon át. Hogy Jézus újból elfog jönni hozzánk a Földre azt megmondta az apostoloknak az a két fehérruhás férfinek látszó szellem is, akik Jézus eltűnése után megjelentek ezen szavakkal: „Ez a Jézus, aki felviteték tőletek, akképpen jő el, amiképpen láttátok Őt felmenni a mennybe!” (Csel. 1,11), vagyis szellemruhában, de majd csak akkor, ha itt nem lesz más, csak szeretet!

Budapest, 1932. 5. 5.