Jézus eltiltja az erőszakot és dogmát

Miként kívánja Jézus Urunk az Ő munkájának folytatását? Először is minden erőszak nélkül, azért mondta, hogy: „És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, mikor kimentek abból a házból, vagy városból, lábaitok porát is verjétek le.” (Máté 10,14; Márk 6,11; Lukács 9,5 és 10,11) Vagyis, ha valakinek nem kell az Ő tanításuk, azt hagyják békében, távozzanak tőle, de nem haragosan, a harag gondolataitól beszennyezve, beporozva, hanem harag nélkül. Tehát a rájuk szállt, haragos gondolatokat, mint a rájuk szálló port, még ott előttük verjék le, vagyis még előttük mutassák meg, hogy nem mennek el haraggal onnét.

Másodszor, Jézus az Ő munkáját minden szabály, keret, dogma nélkül kívánta folytatni, hiszen éppen azért szabadította fel az Ő tanítványait a zsidó törvények, szabályok, keretek, dogmák alól, a külsőségek, a böjtölés, a rituális mosakodás, a körülmetélés, és a Keresztelő János vízkeresztsége alól. Amikor Ő nem keresztelt vízzel senkit (János 4,2), avval példát adott nekünk, hogy mi se kereszteljünk vízzel senkit, hanem csak a felnőtteket öntsük le az Atyában, a Fiúban és a Szent Szellemben való hittel. Pál apostol helyesen fogta fel Jézusnak a keresztelésre kiadott utasítását, amikor azt mondja: „Mert nem azért küldött engem a Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem” (Kor. I. 1,17), vagyis nem vízzel, hanem hittel öntsön le mindenkit.

Jézus tehát nem akarta, hogy az Ő tanítványai új kereteket, dogmákat, szentségeket létesítsenek, mert tudta, hogy az ő gyarlóságukban ezeket rá fogják erőszakolni másokra, és a külsőségek miatt elszakadnak egymástól. Például a kenyér és az ostya, az oltár és az asztal miatt két felekezet fog keletkezni, és az egyik evangélikusnak, a másik meg reformátusnak mondja magát. Jézus tudta előre, hogy az Ő tanítványaiban még annyi gyarlóság lesz, hogy ha látnak olyanokat, akik nem az ő módszerük szerint követik Jézust, akkor azokat el fogják tiltani Jézusnak a más formák szerint való követésétől.

Ezért jegyeztetett fel Lukács 9,49-50-ben az az esemény, hogy János mondá az Úrnak: „Mester, láttunk valakit, aki a Te nevedben ördögöket űz, és eltiltottuk őt, mivelhogy Téged nem követ mi velünk. És monda néki Jézus: „Ne tiltsátok el, mert aki nincs ellenünk, mellettünk van.” Ez az esemény volna tulajdonképpen hivatva a kölcsönös türelemre felhívni az egyházakat egymással szemben, és a spiritizmussal szemben, mert az egyházak szolgái most is azt mondják az Urnak: „Mester, láttuk a spiritisztákat, akik a Te nevedben ördögöket űznek, és eltiltottuk őket, mivelhogy Téged nem követnek mi velünk.” Jézus pedig most újból ismétli az akkori válaszát: „Ne tiltsátok el őket, mert aki nincs ellenünk, mellettünk van!” Már pedig a spiritiszták nagyon is Jézus mellett vannak, mert Jézus nélkül nincsen spiritizmus!

A vallások azonban Jézusnak eme válasza dacára, mégis tűzesőt szeretnének bocsátani a más vallásúakra, vagy épp a spiritisztákra, mint az akkori tanítványok arra a falura, amely nem fogadta be Jézust és őket. (Lukács 9,53-55) Jézus most az ártani akaró vallásokat dorgálja meg az akkori szavaival: „Nem tudjátok, hogy minémű lélek van bennetek?” Vagyis nem tudjátok, hogy az Atya lelke van bennetek, Aki szereti a jókat, a gonoszokat is.

Mikor Jézus kiküldi az Ő apostolait és a tanítványait, akkor hatalmat ad nekik a tisztátlan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat és gyógyítsanak minden betegségeket, erőtlenséget. „Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.” (Máté 10,8; Lukács 10,9) Ezt teszik a spiritiszták, és ezt kellene tenni minden igehirdetőnek is, mert a test meggyógyítása által jobban hozzá tud férkőzni a lélekhez. Hajdan az igehirdetők tényleg gyógyítottak is, és akkor nagyobb is volt a hatalmuk a lelkek felett, amikor a pap egyúttal orvos is volt. Az első tanítványoknak sikerültek is a gyógyítások, ezért dicsekedtek a visszatérő tanítványok az Úrnak: „Uram, még az ördögök is engednek nékünk a te neved által!” (Lukács 10,17)

Az akkori gyógyítások nem voltak csodák, azok delejes erővel történtek, mint ma a spiritisztáknál. Mikor Márk evangélista arról tesz említést, hogy sok betegét olajjal megkenének, és meggyógyulának vala (Máté 6,13), akkor ott megdelejezett olajat kell érteni, hiszen a spiritiszták ma is gyógyítanak delejes vízzel, delejes vattával.

A gyógyításon kívül Jézus még egy látszólag semmitmondó utasítást is ad a tanítványainak: „Ha pedig bementek a házba, köszöntsétek azt.” (Máté 10,12) Lukács 10,4-ben pedig azt mondja: „Az úton senkit ne köszöntsetek!” Miért? Mert az úton azt szoktuk üdvözölni, aki velünk szembe jön. De lehet-e azt üdvözölni, az előtt hódolattal meghajolni, aki velünk az Úr útján szembe jön? Ugye nem! Azt nem lehet hódolattal üdvözölni, hanem azt figyelmeztetni kell, még ha oly hatalmas is, még ha oly veszedelmes is, mint a kígyó vagy skorpió. Azért, hogy ezektől ne féljünk, ha szembe jönnek velünk az Úr útján, azért mondja nekünk, tanítványainak az Úr: „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején, és semmi nem árthat néktek.” (Lukács 10,19) Ne féljetek, az aki veletek szembe jön az úton, az az ő hatalmának magasságából, mint a villámlás le fog hullani. Ezt mondja eme szavakkal: „Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből.” (Lukács 10,18) A házban levőket ellenben azért lehet köszönteni és nekik békességet kívánni, mert ők nem jönnek velünk szemben, hanem egy helyben, az általuk felépített világnézetben, az általuk összehordott anyagban megmaradva, jól érzik magukat. Ezeknek kívánhatnak a tanítványok békességet, mert ha nem méltók a békésségre, úgy sem lesz részük benne, mert a békességet adó szellemek a tanítványokhoz jönnek vissza.

Mikor Jézus Urunk kiküldi az Ő tanítványait, akkor kijelöli nekik az irányt is, hogy merre menjenek. És pedig azt mondja: „Pogányok útjára ne menjetek, és Samaritánusok városába ne menjetek be, hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett juhaihoz.” (Máté 10,5-6) Jézus Urunk itt képletesen beszél, hogy a zsidók meg ne botránkozzanak az utasításain. A zsidók tényleg azt hitték, hogy a tanítványoknak nem szabad a pogányokhoz és a szamaritánusokhoz menni, csak Izraelben kell maradniuk, és meg voltak elégedve. De a tanítványok ismerve az Ő végtelen szeretetét, megértették, hogy Ő azt mondja nekik: Ne térjetek rá arra az útra, amelyen járnak azok, akiknek több Istenük van, akiknek Istenük még a pénz, a gyomor, az élvezet, a hírnév, tekintély, hatalom. Ne menjetek azokba a közösségekbe, amelyekben az én igéimet nem hirdetik a maguk eredeti tisztaságában, ahol az én szavaimat bepiszkítja az érdek, az önzés, a hatalmi vágy, hanem menjetek inkább azokhoz, akik csak az egy Istennek akarnak szolgálni, de tévelyegnek a szeretet, az alázat, a hit gyakorlásában, mert nem találták még meg az igaz utat. Jézus tehát nem akarta kizárni az üdvözlésből sem a pogányokat, sem a szamaritánusokat, és nem szerette jobban a zsidókat, csak elfátyolozta előttük a mindenekre kiterjedő szeretetet, hogy hallván, meg ne botránkozzanak.

Jézus végül részletes utasítást ad még az Ő tanítványainak a megélhetésükre és az ellátásukra is, amikor ezt mondja: „Ne szerezzetek se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt a ti erszényetekbe. Se útitáskát, se két ruhát, se sarut, se pálcát, mert méltó a munkás az ő táplálékára.” (Máté 10,9-10; Márk 6,8-9; Lukács 10,4) Márk szerint egy pálcát vihetnek, sarut is kössenek, de két ruhát ne öltsenek. Lukács szerint sarut ne hordozzanak tartalékban. Vagyis, ha a három utasítást egybe vetjük, akkor az a három azt jelenti, hogy induljanak el hazulról úgy, amint vannak, egy felkötött saruval, egy pálcával, egy ruhával, mert ezekre otthon is szükségük van, de útközben ne szerezzenek, és ne hordozzanak magukkal tartalék sarut, mert akkor bebiztosítván magukat, nem vigyáznak a lépéseikre, és belegázolnak a szeretetbe, alázatba. Ne szerezzenek útközben táskát, mert akkor arra fognak törekedni, hogy azt megtöltsék világi javakkal. Ne szerezzenek és ne is vigyenek magukkal két ruhát, mert akkor az egyikben a világnak fognak szolgálni, a másikban az Istennek, és gyakrabban a világnak, és ritkábban az Istennek. Ne szerezzenek maguknak pálcát útközben, mert akkor abból hatalmi jelvény lesz. Végül ne szerezzenek maguknak aranyat, ezüstöt igehirdetés közben, mert evvel rossz példát adnak a világnak.

Budapest, 1933. 3. 30.