Jézus nem akart látható egyházat, templomot

Jézus Atyja a mi Atyánk, mi tehát testvérei vagyunk Neki és egymásnak. Amint azt a korábbi fejezetben láttuk (Lásd: Jézus nem bízta meg Pétert anyaszentegyház-alapítással), Jézus Urunk nem bízta meg anyaszentegyház-alapítással sem Pétert, sem utódait, mert Péternek egészen világosan megmondta: ÉN építem fel az ÉN anyaszentegyházamat, és nem vesznek rajta diadalmat a különféle bűnök. Ez természetes, hogy akik az Ő anyaszentegyházában vannak, azokon nem vesznek erőt a bűnök, és megfordítva, akiken nem vesznek erőt a bűnök, azok vannak az Ő anyaszentegyházában. Természetes továbbá, hogy akik az Ő anyaszentegyházában vannak, azoknál megvannak a mennyek országának a kulcsai, a SZERETET, ALÁZAT, és megfordítva.

Jézus Urunk valahányszor egyes személyekhez szól, mindig mindnyájunkhoz szól, és valahányszor önmagáról beszél, mindig mirólunk beszél. Emberfia és Istenfia minden egyes ember és szellem, és minden egyes ember lehet Péter, lehet Júdás, lehet Nikodémusz, lehet Zakeus, lehet Márta és Mária! Sőt Jézus Urunk sokszor megszemélyesíti az alázatunkat, szeretetünket, hitünket, gyarlóságainkat, és családtagoknak, atyafiaknak, testvéreknek mondja őket. Mindezeket tudnunk kell, hogy kivegyük az Ő szavaiból a megváltó tanulságot.

Tehát, amikor Jézus Urunk Pétert egyszer kősziklának, egyszer pedig csak öt verssel odébb, Sátánnak nevezi, akkor mi ezt a nagy kontrasztot, ellentmondást csak úgy értjük meg, ha tudjuk, hogy egyik sem szólt csak az akkori Péternek. A kőszikla és a sátán elnevezés szól annak a gondolatnak, annak az érzésnek, amely feltámadt az akkori Péterben, és feltámad azóta szüntelenül mindnyájunkban.

Vagyis, amikor bármelyikünkben feltámad az a gondolat, érzés, meggyőződés, hitből eredő tudás, hogy Jézusra gondolva azt mondjuk önmagunkban: „Te vagy Uram a Krisztus, az élő Istennek Fia.”, akkor Ő a mi Urunk, Jézusunk mindenkor és örökkön-örökké azt mondja a mi lelkünkben ennek a hitvalló gondolatunknak, érzésünknek, meggyőződésünknek, hogy: „Nem a test és a vér jelentette ezt ki nekünk, hanem a mi mennyei ATYÁNK, és Ő ezen a kőszikla meggyőződésen, hiten, tudáson építi fel az Ő anyaszentegyházát minden emberben.”

Ha pedig a gyarlóságokkal teli lelkünkben a megpróbáltatás közeledtére az a félelemből eredő gondolat támad fel, hogy: „Mentsen Isten, nem eshetik meg ez én velem.”, akkor ha a lelkünkben elhangzanak azok a dorgáló szavak, hogy: „Távozz tőlem sátán, bántásomra vagy nékem, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.”, akkor ezek a dorgáló szavak szintén nem tőlünk erednek, hanem Ő mondja azokat, Ő szól a mi csüggedő gondolatunknak, de nem akképpen, amint a magyar Biblia mondja, hogy: „Távozz tőlem sátán!”, hanem amint a tót Biblia helyesen mondja, hogy: „Menj utánam ellentét!” Mert egy ellentétes gondolatot, érzést nem szabad senkinek magától elküldeni, hanem önmagában átváltoztatni, kitanítani. Mert az elküldött ellentétes gondolat elmegy máshoz, kárt tesz másban. Ezt tudta Jézus Urunk, azért nem szólhatott akképpen, amint a magyar Biblia írja. Látszólag én magam dicsérem meg a kőszikla hitemet, látszólag én magam dorgálom meg ellentétes gondolatomat, pedig igazság szerint Ő az, AKI szól az én lelkemben.

Így szól Ő állandóan én bennem és minden emberben, hiszen ha nem ekképpen volna, akkor miképpen lennének örök érvényűek az Ő szavai, miképpen lenne azokban tanulság? Bizony, ha Ő csak annak az első Péternek a hitét dicsérte, és csak annak az első Péternek a félelmét dorgálta volna meg, akkor abból nekünk semmi hasznunk nem volna. De mi gyarlóságunkban a dicséretre ráfogjuk, hogy az Péternek szólt, a dorgálás pedig a sátánnak, illetve a sátáni gondolatnak, tehát nem vagyunk következetesek, ha az érdekeink így kívánják.

Ha az első tanítványok Jézusnak Péterhez intézett szavaiban megértették volna az igazságot, akkor nem estek volna bele abba a végzetes, gyilkos gőgbe, hogy nekik, és csak nekik van joguk az egyházalapításra, hogy csak az ő általuk alapított anyaszentegyház az egyedüli igaz és egyedül üdvözítő, és a több mind hamis, eretnek! Jézus azt mondja most is ezen egyháznak, ezen egyház vezetőségének: „Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” (Máté 25,40) Valahányszor tehát, amikor a keresztények a múltban valakit meggyilkoltak, mindannyiszor a Jézust gyilkolták meg, és amikor most napjainkban egymást gyűlölik és üldözik, akkor tulajdonképpen a Krisztust gyűlölik és üldözik, kergetik. Ő most nekik mondja: „Saul, Saul, mit kergetsz engem?” (Csel. 9,4) De a keresztény inkább a betűhöz ragaszkodik, csakhogy pompában, fényben és gyűlöletben élhessen.

Jézus Urunk már csak azért sem hatalmazhatta fel Pétert és az utódait, az embereket egyházalapítással, mert Ő előrelátta a vallások háborúskodását, amikor azt mondja: „Halálra adja pedig testvér testvérét, atya gyermekét, támadnak magzatok szüleik ellen, és megöletik őket.” (Máté 10,21) Vagyis halálra adják egymást, egymás elmúlását kívánják a keresztény testvéregyházak, mert hiszen testvérek, mert csak a köntösük, a külsőségeik, a dogmáik mások és mások. A több évszázados múlttal bíró tradíciókban, hagyományokban, dogmákban megöregedett régi egyház, mint Atya, elmúlását, halálát kívánja a belőle kiszakadt, tehát gyermekeket, gyermekeit jelentő új keresztény egyházaknak. És amint az Atyát jelentő egyház halálra kívánja az új, belőle kiszakadt gyermekegyházakat, akként a gyermek keresztény egyházak is neki támadnak a szülőt jelentő keresztény egyháznak, hogy megöljék. Megmondatott! Bekövetkezett! Ha Jézus Urunk ezt előrelátva mégis megbízta volna Pétert és utódait az egyházalapítással, akkor most Ő volna a bűnös.

Hogy Jézus Urunk nem akarta azt, hogy az emberek egyházakat alakítsanak, az kilátszik onnan is, hogy Ő nem templomokba, hanem magánházakba küldi az Ő tanítványait. (Máté 10,11.12.14; Márk 6,10-11; Lukács 9,4.5; 10,6.8) Ha Jézus tanítványai betartották volna Mesterük utasításait, akkor sohasem építettek volna egyetlenegy templomot sem. Akkor ma a keresztények nem templomokban tartanának istentiszteletet, hanem az arra méltó magánházakban. Jobban mondva, nem csapnák be önmagukat avval, hogy ők istentiszteletet tartanak. Mert templomban Istent tisztelni nem lehet, csak a családban, a társadalomban, a házakban.

Mert az istentisztelet tulajdonképpen az Isten parancsolatainak, a SZERETET parancsolatainak tiszteletben tartása, tisztelése, vagyis a SZERETET gyakorlása, ami csak a családban, a társadalomban, a házakban lehetséges, ha szeretem mindazt, akivel összejövök, gondolattal, szóval, cselekedettel. A templom tulajdonképpen csak iskola, tanítóház, ahol az Ő tanítványai kitanítják a hallgatóságot arra, hogy miképpen kell a szeretetet gyakorolni, és miképpen kell értelmezni Jézusnak mély értelmű és örök jelentőségű szavait, illetve igazságait. Hiszen Jézus maga is kijelenti a zsidóknak, hogy: „Naponként nálatok ültem, tanítván a templomban.” (Máté 26,55)

Ha most már a templom csak iskola, ha ott Istent tisztelni nem lehet, akkor fölösleges ott mindenféle ceremónia, liturgia, celebrálás, pontifikálás. Sőt ezek felettébb károsak, mert mi ezeket istentiszteletnek tartva, nem tiszteljük az Istent, a SZSRETETET a családban, társadalomban, a házakban. Igaz, hogy mindezekben a lelkem felemelkedik, de mi hasznom van nekem abból, ha az én lelkem a családban a házban nem emelkedik fel. Mi hasznom abból, ha én csak a templomban nem káromkodom, de azon kívül igen, mi hasznom nekem abból, ha én csak a templomban távolítom el magamból a gyűlöletet, irigységet, haragot, indulatot, de a templomon kívül elárasztom ezekkel a családot, társadalmat, házakat stb. Mi hasznom az Úr felmutatásból a templomban, ha én nem mutatom fel az Urat, a SZERETETET a templomon kívül az életben. Mi hasznom a templomi áldozásból, ha nem hozok áldozatot a szeretetnek, alázatnak a családban, a házban.

Azért akarta Jézus, hogy az Ő tanítványai ne alapítsanak egyházakat, ne építsenek tomplomokat, hanem amely városba, faluba bemennek, tudakozzák meg, kinek a háza méltó abban, hogy ott családi kört alakítsanak, és ott maradjanak mindaddig, amíg tanítványokká nem tették, és meg nem keresztelték, illetve le nem öntötték az Atyában, a Fiúban, a Szentlélekben, illetve a SZELLEMBEN való hittel a jelenlevőket. Ezt akarta Jézus, mert egy magánházban találkozva felismerjük egymásban a testvért, megszeretjük egymást, de a templomban soha.

Budapest, 1934. 11. 22.