Jézust miért jobb érezni, mint látni?
Hogy miképp értendő Jézus jelenléte, hogy Ő velünk van a világ végezetéig, és hogy miképp érezzük meg azt, hogy Jézus velünk van arról már szóltunk. (Lásd: Jézus jelenlétét a vallásban hiszem, a spiritizmusban tudom és a Jézus jelenlétét a megértés után, meg kell érezni című fejezetek) Most azt kell megérteni, hogy jobb nekünk, ha mi nem látjuk, de érezzük Jézust, mert nagyobb hasznunk van nekünk a megérzéséből, mint a meglátásából. Azért mondta Jézus a tanítványainak az elmenetele előtt: „Jobb néktek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló, ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.” (János 16,7)
Mi a spiritizmusban is, csak hallunk a mi Urunk, Jézusunkról, de a személyét nem láthatjuk meg azért, mert Ő tudja, hogy mi akkor betelnénk az Ő személyével, de a lelkünkben továbbra is megmaradna, sőt még jobban megnövekedne a gőg. Hiszen a mindennapi élet is igazolja azt, hogy mi a nagyjainkat csak a haláluk után becsüljük meg. A nagy embereket, amíg köztünk élnek, alig vesszük észre, de a haláluk után szobrot emelünk nekik.
Ebbéli gyarlóságunk miatt történt az, hogy Jézus Urunk 33 éves életéből mi csak 3 évet ismerünk. Jézus az Ő látható személyét mindjárt az Ő látszólagos születése után elvonta a szemeink elől. Jézust Egyiptomba nem a Heródes haragja elől vitték a szülei, hiszen az Istennek és Neki volt annyi hatalma, hogy Heródes nem árthatott volna Neki még akkor sem, ha közvetlen a közelében lett is volna. Az Egyiptomba és a Názáretbe való elvonulás egyedüli célja az volt, hogy az emberek ne teljenek be az Ő személyével és ne szokják meg az Ő személyét, mert akkor még kevesebbet adtak volna rá.
Hiszen ma is úgy vagyunk Vele, betelünk csak az Ő festett vagy faragott képével, és azokat tiszteljük, imádjuk. Ezért kaptuk a Tízparancsolatban is azt, hogy: „Ne csinálj magadnak faragott képet, és ne imádd, és ne tiszteld azokat.” (Mózes II. 20,4.5) Jobb tehát, ha mi Jézust nem látjuk, hanem érezzük. Hisz sok ember van, különösen a spiritiszták közt, akik sűrűn látják az Úr Jézus reflexképét látomásokban, de mivel nem érzik ŐT, ez rajtuk nem változtat. Rajtunk tehát csak Jézus megérzése segíthet!
Mi csak akkor változunk meg, ha megérezzük Jézust, illetve akkor érezzük meg Jézust, ha megváltozunk. Hogy a változás nem az elérzékenyülésből, nem a több imából, nem a biblia olvasásából, nem a gyakori áldozásból áll, az természetes. Én csak akkor mondhatom, hogy megváltoztam, illetve megtértem, ha egészen más szempontból nézem a világot, mint eddig. Azért mondja Pál apostol: „Változzatok el a ti elméteknek a megújulása által.” (Róm. 12,2)
Vagyis a gőgöt váltsa fel az alázat, a gyűlöletet váltsa fel a szeretet, és a hitetlenséget váltsa fel a hit. Elméteknek ezt a változását különös jelek is követik, vagyis örülni fogtok akkor, amikor mások sírnak, szomorkodnak, teli lesztek bizalommal akkor, amikor mások kétségbeesnek, nyugodtak lesztek akkor, amikor mások rettegnek. Amikor mások aggodalmaskodnak a megélhetésért és féltik az életüket, ti akkor boldogan azt fogjátok mondani: „Atyám, legyen meg a Te akaratod!” Ez a Jézus megérzésének a haszna.
Akik megérzik Jézust, azok bizonyságok a bizonytalanságban, azok sziklák a viharban. Bizonyságokra és sziklákra pedig sohasem volt nagyobb szükség, mint ma, mert megélhetésünk napról napra bizonytalanabb, és a viharok a társadalomban, a politikában, gazdaságban napról napra nagyobbak. Azoknak a százezreknek, kiknek nem biztos a holnapi betevő falatjuk, azoknak bizonyság kell, hogy holnap is megkapják azt, amire szükségük lesz. Valamikor a megélhetés terén bizonyság volt a vagyon, a jövedelmező állás, de ezek most kicsúsztak a lábaink alól azért, hogy más bizonyságok után kutassunk. A vagyontalan és a munkanélküli tömegeknek gyötrő, kínos bizonytalanságát nem oszlatja el ma semmi más csak az, ha látják, hogy vannak hozzájuk hasonló szegények, akik állandóan derült, gondtalan arccal és víg kedéllyel, az örömtől eltelve járnak közöttük. Az aggodalmaskodók ezekre felfigyelnek, és keresik az okot, az örömnek, a nyugságnak az okát, és természetes, hogy a Jézusban találják meg azt, ha komolyan keresnek, kutatnak. Mert Jézus az, aki derült, gondtalan arcot, víg kedélyt ad a szegény embernek akkor, ha annak nem biztos a holnapi falatja.
Amiképp szükség van ma a bizonyságokra, akképp szükség van a sziklákra is. Sziklák ma azok az emberek, akik az életveszedelem láttára mosolyognak, és mosolyukkal eloszlatják a tömegek kétségbeesését. Miután az életveszedelemben boldogan mosolyogni csak az az ember tud, aki megérzi Jézust, tehát végeredményben a szikla is ismét csak a Jézus, aki megmutatta nekünk, hogy nem baj az, ha a testet megölik, mert nincs halál, csak élet van, a szellemnek az élete.
Miután a vallások eldobták maguktól a legnagyobb bizonyságot, a szellemet, ezért jött Isten kegyelméből a spiritizmus, aki fölvette az egyházak által elvetett szellemet, és evvel döngeti a hitetlenség várait. Ha Jézus az eltemettetése után nem támadt volna fel, mint szellem, és nem mutatta volna magát 40 napon át, mint látható szellem, akkor az Ő tanításai nem értek volna többet, mint például a Szókratész tanításai, feledésbe mentek volna. Ha a spiritizmus nem ad bizonyságot a szellemről, nem terjedne. Mikor a spiritizmus bizonyságot ad a szellemről, akkor bizonyságot ad Jézusról, mint a legnagyobb teremtett Szellemről, és bizonyságot ad Istenről, mint egy kezdet és vég nélküli szellemről.
Ha nem volna Isten, nem volna Jézus, ha nem lenne Jézus, nem volna lehetséges a Jézus megérzése, ha nem volna Jézus megérzése, nem volna lehetséges az emberi testben élő léleknek, szellemnek az átváltozása. Amikor látjuk a Jézusra hallgató emberek átváltozását, akkor be kell látnunk, hogy van Jézus, és be kell látnunk, hogy micsoda rendkívüli nagy hasznunk van nekünk a Jézus megérzéséből. Jobb nekünk tehát, ha mi nem látjuk, csak megérezzük Jézust.
Amiképp a mi lelkünk megérzi Jézust és közeledik Feléje, akképp érzi meg a vas a mágnest, akképp érzi meg a szobanövény az ember szeretetét, és végül akképp érzi meg az állat is az ember szeretetét. Pedig a szeretet, a mágnes vonzóereje nem láthatók, de attól még hatnak. Ezért van például, hogy a szobanövények nem fejlődnek egyformán mindenkinek a keze alatt. Egy szerető lénynek a jelenléte egy pozitívum a növény előtt, az állat előtt, csak az ember előtt nem pozitívum Jézus jelenléte. Miért? Mert így teljesen felelősségnélküli az életünk, így kivonhatjuk magunkat a kötelező haladás és a hálaadás alól. Igaz, hogy az Isten nélkül az élet értelmetlen és céltalan, és Jézus nélkül a cél el nem érhető, de mi nem törődünk avval, mert nekünk ellenszenves az alázatos Jézus.
Hiszen mi megélünk az alázatos Jézus mibenléte nélkül is. A földműves, az iparos, a kereskedő, a tisztviselő, az igehirdető, mind-mind nagyon szépen megélnek Jézus alázata nélkül is, és a világ tökéletesedik és halad. Halad a civilizáció, a kultúra, a technika az ő csodás találmányaival az alázatos Jézus nélkül is. Krisztus hiányát mi nem érezzük, sőt egyenesen kellemetlen nekünk, mert annyira alázatos. Az Ő alázata egyenesen bántó, sőt megbotránkoztató.
De, az alázatos Krisztus jelenléte nélkül minden civilizáció, minden kultúra, a technika minden találmánya a vesztünkre tör, ezt azonban még idáig nem vettük észre, illetve nem akarjuk észrevenni. Azt érezzük mindnyájan kivétel nélkül, hogy valami rettenetes vég előtt áll most az egész világ, érezzük, hogy valami rettenetes dolognak, mégpedig a János jelenéseinek 9. részében megjövendölt három jajnak kell következnie, ha az Isten igazságos akar lenni velünk szemben. De, hogy ez mind csak azért van, mert nekünk nem kell az alázatos Jézus, azt belátni nem akarjuk. A mi politikánk az egyiptomi fáraók politikája. Mi pusztulunk, fogyunk a sorozatos csapások alatt, de a gőgünk nem törik meg, inkább rohanunk a vesztünkbe.
Budapest, 1932. 3. 31.