Keresés, kutatás a spiritizmus megvilágításában
Keresésre és kutatásra már maga Jézus Urunk szólít fel bennünket, még pedig mindjárt a működésének a kezdetén, és egyúttal azt is megmondja az Ő hegyi beszédében, hogy mit keressünk: „Ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Keressétek először Istennek országát és az Ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek.” (Máté 6,31.33), vagyis a többi, a földi élethez szükségesek mind megadatnak néktek. Tehát minden ember és szellem, aki ugyanezt mondja, az Tőle való, aki tiltja a keresést, kutatást az Ellene van, az nem az Ő szolgája! A spiritizmus tanító szellemei is szintén erre bíztatnak, így Tőle valók. Ez világos!
Jézus Urunk azért teszi előbbre az Isten országának, a szeretet országának a keresését, mert ez mindenkinek elsőrangú kötelessége. Minden munkánkkal, szavunkkal, gondolatunkkal nekünk az Isten országát kell keresnünk. Az Isten igazságát pedig azért kell keresnünk, hogy belenyugodjunk mindenbe, ami velünk, köztünk van, hogy megértsük, mi miért van, kik vagyunk, miért vagyunk, és ne mondjuk azt soha, hogy nincs igazság a Földön, mert az lehetetlenség!
Hogy miként keressük az Isten országát, azt megmondják a vallásaink is, de az Isten igazságának a keresését, kutatását már tiltják. A spiritizmus evvel szemben alkalmat ad az Isten országának a keresésére, és bizonyságokat is ad az Isten igazságáról. Az alkalmak, amiket a spiritizmus ad a Szeretet országának a keresésére, nem egyebek, mint a spiritiszta körök. Jézus Urunk tehát azért alakítja az Ő szellemtestvéreivel a spiritiszta köröket, hogy ott alkalmunk legyen a Szeretet országának a keresésére, és bizonyságokat kapjunk az Isten igazságáról. A spiritiszta körök tehát nem szórakozó helyek, amiként az iskolák sem azok!
Amint az iskolák többfélék, akként a spiritiszta körök is többfélék. Mi több spiritiszta körbe is járhatunk addig, amíg meg nem találjuk azt, amely a lelki fejlettségünknek megfelel. Aztán pedig csak azért látogassunk el egy más körbe, hogy ott vagy erősséget adjunk, vagy kapjunk. Ez legyen a célja minden látogatásunknak.
Ha mi azt halljuk egy spiritiszta körben, hogy a gondolat és akarat oly erő, hogy mi azokkal kierőszakolhatjuk magunkból a szeretetet annyira, hogy még az addig ellenszenves embereket is képesek leszünk és fogjuk szeretni, akkor nekünk erre az állításra nem szabad csak azt mondani, hogy: „Szép-szép, és most gyerünk tovább, halljuk a többit!” Nem! Ez nem keresés, kutatás! Keresés, kutatás az, ha mi erre azt mondjuk: „No, ezt ki fogom próbálni, mert van nekem egy testvérem, aki nekem ellenszenves, akit ki nem állhatok. Ezentúl, ha küzdelmembe kerül is, de rá fogom magamra erőszakolni azt, hogy barátságosan megszólítom, nem fogom kerülni, mint eddig, hanem keresem a társaságát, keresem a vele való minél gyakoribb érintkezést, még ha a gyomrom is belefájdul. Én akarom őt szeretni, és minden gondolatom ezentúl az lesz, ha vele összejövök, hogy: Testvérem, te jó vagy, csak én nem tudom megtalálni az utat a te szívedhez, lelkedhez. Te is olyan gyermeke vagy az Atyának, mint én, és ha az Atya szeret téged és türelmes veled szemben, én is ezt akarom tenni. Én ki akarom próbálni, hogy a szeretetnek a magamra erőszakolása, amely kezdetben fájdalmas tettetés, színészkedés, később valóság lesz-e?” Ez a keresés!
Vegyünk most egy másik esetet az Isten országának, a Szeretet országának a kereséséről. A szellemtestvéreink azt is mondják, hogy semmi sincs ok és cél nélkül, tehát a szenvedésnek is van oka és célja. Az oka, hogy rászolgáltunk, a célja, hogy csiszolja a gyarlóságainkat. Ez a tudat hozzásegít bennünket ahhoz, hogy mi örülni fogunk tudni a szenvedésekben, az életveszedelmekben, sőt meg fogjuk tudni köszönni azokat. Ez a gondolkozás a szenvedést örömmé fogja átváltoztatni.
Ha mi erre azt mondjuk lehetséges, hogy úgy van, de nem próbáljuk ki, akkor nem vagyunk keresők, kutatók. Ha én komolyan keresek, kutatok az Isten országa után, akkor én azt fogom mondani: „Ezt én kipróbálom, és ha a nyomor miatt el leszek keseredve, ha a pletyka miatt fel leszek indulva, ha az életveszedelem kétségbeeséssel tölt el, akkor azt fogom mondani: Atyám, legyen meg a TE akaratod, Atyám, köszönöm, hogy erre is méltónak találtál, Atyám, én örülni akarok mindennek! Kezdetben ugyan felháborodik ez ellen a józan eszem, de azért mégis kipróbálom, hogy lesz-e azután megnyugvásom.” Ha ezt teszem, akkor keresem az Istennek országát, az abszolút békesség országát.
Vegyünk végül egy harmadik esetet. A szellemtestvéreink azt mondják, hogy mindenki addig van itt az anyagban, amíg a rendeltetését be nem fejezi. Ha addig bármi veszedelem is fenyegeti az életét, megmenekül. Ha valaki teljesíti a rendeltetését, akkor mindig megkapja azokat a létfeltételeket, életszükségleteket, amelyeket kért, vállalt. Megkapja a kért szegénységet, nyomort, vagy a gazdagságot.
Ne aggodalmaskodjék tehát senki sem a teste miatt, csak a lelke miatt. Ha mi ezt nemcsak elhisszük, hanem ebben a tudatban magunkra erőszakoljuk a nyugságot, és a legnagyobb nyugalommal azt mondjuk az ínségben, az életveszedelemben: „Atyám, legyen meg a TE akaratod”, akkor nemcsak kerestük, de már meg is találtuk az Istennek országát, a béke országát.
Mint mondottuk, az Istennek országát, a szeretetet és békét mi megtalálhatjuk a vallások keretein belül is, de sokkal könnyebben a spiritizmusban. Miért? Mert a templomba eljárhatunk mindennap, anélkül, hogy valakihez egy szót is szólnánk, anélkül, hogy bárkivel is törődnénk, mert akik a templom padjain mellettünk ülnek, azok ránk nézve teljesen közömbösek, azoknak a gyarlóságai bennünket nem bántanak.
Amilyen különbség van egy katona és egy ezred katona menetelése között, olyan különbség van egy templomba járó és egy spiritiszta körbe járó haladása között. Ahogy az egy katona, úgy a templomlátogató is egyedül halad az élet poros országútján a perzselő nap tüzében, a perzselő vágyai és a gyarlóságai tüzében, és őt csak az a por, csak az a kellemetlenség bántja, amit maga okoz magának. Egy ezred katonája viszont kénytelen elviselni azt a port is, azokat a kellemetlenségeket is, amelyeket a testvérei okoznak, akik a tikkasztó nap hevében vele együtt menetelnek, az út porában. Ez a katona nyugodtan tűri a fején és az egész testén végigfolyó, maró izzadtságot, nem figyel az inge alá folyó, piszkos izzadtságra, nem bántja az, ha már teljesen csuromvizes, hanem örömmel, vígsággal menetel a társaival, sőt még dalolni is tud. Miért? Mert belátja, hogy másképp a társaival való együttmenetelése nem lehetséges, csak ha nyugodtan eltűri, beszívja azt a port, amit azok okoznak.
Ezt a viselkedést kell elsajátítania mindenkinek, mert csak így haladhat vígsággal, örömmel, a testvéreivel, mert senki sem különb, mint a többi ember. Senkinek sem szabad odafigyelnie a testvérei bántalmazására, maró pletykáira, elítélő szavaira, hanem éljen abban a tudatban, hogy ez természetes, mert a testvéreim éppen olyan gyarlók, mint én, ők is felkavarják a port, és én is. Én jó kedvvel, örömmel, velük együtt akarom keresni az Istennek országát, a szeretetnek és a békességnek az országát, mert magamban elmélkedve, meditálva, imádkozva, bizony nem találhatom meg azt, csak úgy, ha köztük élve, elsajátítom a TÜRELMET, az ELNÉZÉST, a MEGBOCSÁTÁST.
Az Isten országának keresésén kívül keresnünk kell még az Isten igazságát is. Ezt szintén csak a spiritizmusban találjuk még, mert csak az mondja meg nekünk, hogy mi miért van, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, miért vagyunk, és hová megyünk. A vallások mindezen kérdésekre kielégítő választ nem tudnak adni, ők csak az Isten országának keresésében segítenek minket, de az Isten igazságának a keresésében már nem.
Az emberek azért járnak napról napra egyre többen spiritiszta körökbe, mert éheznek, szomjúhoznak az Isten igazsága után. Az Isten igazságát pedig megtalálják a leadott szellemi tanításokban és a szenvedő szellemek által hozott bizonyságokban. Ha mi megismertük az Isten igazságát, akkor sokkal hamarább fejlődik ki bennünk a SZERETET, az ALÁZAT, a HIT. Hogy Jézus Urunk csak másodsorban említi az Isten Igazságának keresését, az azért van, mert a szellem, az ember csak a fejlettségnek egy bizonyos fokán kezdi éhezni és szomjúhozni Isten igazságát és tudja elhordozni azt.
Budapest, 1932. 12. 15.