Megkísértés

A mi Urunk, Jézusunk arra tanít bennünket, hogy azt mondjuk: „Ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól.”(Máté 6,13; Lukács 11,4) A megkísértés tulajdonképpen egy megpróbáltatás, egy vizsga, amelyre minden haladni akaró embernek szüksége van, mert azt, hogy mekkora erő van bennem, azt csak akkor tudom meg, ha kipróbálom. Ezért fohászkodik a zsoltáríró is ekképpen az Atyához: „Próbálj meg, Uram, és kísérts meg. Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!” (Zsoltárok 26,2; 139,23)

Világos most már, hogy nekünk nem szabad szó szerint értelmeznünk a Miatyánknak ezt a kérelmét. Jézus Urunk a megkísértés alatt itt a Miatyánkban, de csakis itt, nem a megkísértő alkalmakat érti! A megkísértő és gonosz emberekre és szellemekre pedig egyáltalán nem gondol sehol és soha. Csak mi gondolkozunk így. Az embereket, szellemeket a megkísértés és a gonosz fogalmából és elnevezéséből nekünk teljesen ki kell kapcsolnunk, mert ha a megkísértő és a gonosz alatt nekünk embereket és szellemeket is lehetne és szabadna értelmeznünk, akkor a Miatyánknak ez a kérelme tulajdonképpen ekképp hangzana:

„Ne vigy minket a lelkileg beteg testvéreink közé, de szabadíts meg bennünket a mi gyarló testvéreinktől, kiket mi gonosznak mondunk!” Ez lehetetlenség! Hiszen a megkísértőnek és gonosznak mondott ember és szellem is az én testvérem, a mi testvérünk, és a mi Atyánknak a szeretett gyermeke, és Jézus Urunk határozottan nem akarja azt, hogy mi elkerüljük, illetve szabadulni akarjunk azoktól a testvéreinktől, akik lelkileg betegek, mert azoknak annál inkább szükségük van orvosra, mi reánk, akik már jóknak, lelki orvosoknak is tartjuk magunkat.

Nekünk végre tudnunk kell már, hogy a MEGKÍSÉRTŐ ÉS GONOSZ NEM MÁS, MINT A SAJÁT ELLENTÉTES AKARATOM! A Miatyánkban tehát azt kérjük: „Ne vigy minket, ne engedj bennünket a saját ellentétes akaratunkba, de szabadíts meg a saját ellentétes akaratunktól.” Hogy ez bekövetkezhessen az szükséges, hogy mi harcoljunk a saját ellentétes akaratunkkal, evvel az ellenséges királlyal.

Szükséges tehát, hogy megütközzön, harcba induljon egymással az a két király, akikről szó van Lukács 14,31-32-ben. Ha az ellentétes akaratomnak, az ellenséges királynak a hadereje kétszer annyi, vagyis húszezer, akkor világos, hogy a jóakaratommal nem bocsátkozhatom vele harcba. Mikor áll fenn ez a helyzet? Akkor, ha én a lelki fejlődés terén még csak ott tartok, hogy: Én hiszek a mi Atyánkban, és a mi Urunk, Jézusunkban is, de emellett a hitem mellett, csak azt tudom szeretni, aki engem szeret, és kerülöm azt, aki engem nem szeret; ha csak ott tudok alázatos lenni, ahol az érdekem kívánja; ha telve vagyok kapzsisággal, anyagias vágyakkal, vágyakozom a világ dicsősége, hírneve, hatalma után; ha bennem van az aggodalmaskodás, a félelem, az irigység, a becsvágy, a gőg, az érzékenység.

Amíg nálam ez a helyzet, addig az ellenséges király, az én ellentétes akaratom kétszer olyan erős, neki húszezre van, és a másik király, a jóakaratom nem szállhat vele harcba, mert az én jóravaló akaratomnak a hadereje csak tízezer, ami az, hogy: Én csak azt tudom szeretni, aki engem szeret, és csak ott vagyok alázatos, ahol az érdekem kívánja.

Evvel szemben az ellentétes akaratomnak húsz ezre van. Ebből tízezer az, hogy én kerülöm, sőt ki nem állhatom azt, aki engem nem szeret, és gőgös vagyok ott, ahol csak lehet. A másik tízezer pedig, ami szintén az ellenséges táborban van, és ami a győzelmemet lehetetlenné teszi, az nem más, mint az anyagi világhoz való bűnös ragaszkodásom, a kapzsiságom, a telhetetlenségem, az aggodalmaskodásom, félelmem, irigységem, a hatalom, a hírnév, a tekintély utáni vágyakozásom, a becsvágyam. Ezek az én javaim, illetve az ellentétes akaratomnak a javai, hadereje, a másik tízezer, azaz összesen húszezer.

Csak ha a felsorolt javaktól búcsút veszek (Lukács 14,33), akkor veszíti el az én ellentétes akaratom az ő túlsúlyban levő győzedelmes tízezrét, és nem marad több neki sem, csak tízezer, vagyis az ellenségeim iránti ellenszenvem és gőgöm. Tehát csak akkor, ha ez a világ már nem az én világom, akkor kezdhetem meg a harcot és lesz győzelmem azokban a megkísérlésekben, amelyek adódnak e földi életemben!

Hogy milyen megkísértések jöhetnek hozzánk, az meg van írva a tizenkét tanítvány által kitalált megkísértés meséjében, amelynek a megírását Jézus Urunk csak azért engedte meg, mert az nagyon sokat mond. Ebből megtudjuk, hogy az ember, illetve a testbe öltözött, bukott szellem három oldalról kísérthető meg. A megkísértésnek három igen nagy és tág tere, mezeje van. Az első az anyagiasság, a második az uralkodni vágyás, nagyravágyás, a harmadik pedig a gőg. (Máté 4) De néha a második helyen áll a nagyravágyás, és a harmadik helyen az uralkodni vágyás és gőg. (Lukács 4)

Hogy mindhárom téren az ember, a testet öltött szellem egy földi élet alatt nem győzedelmeskedhet, az világos és természetes, mert az elbukás ebbe a három fő gyarlóságba szintén nem egyszerre, hanem egymásután történt meg. A bukott szellem az első testet öltéseiben, földi életeiben az anyagra éhes, és ezt az éhségét, az anyagiasságát kell leküzdenie. Ha ezt már leküzdötte, akkor felváltva, hol a nagyravágyásával, hol az uralkodni vágyásával és a gőgjével harcol. Mi tehát körülbelül tudhatjuk, hogy a testet öltések elején vagy a végén vagyunk.

Amikor a bukott szellem azért születik le, hogy legyőzze az anyagiasságát, akkor hozzájön az ördög, vagyis az anyagiasság gondolata, és azt mondja neki: „Miért élsz te szegénységben, ebben a világban? Csinálj az értéktelen semmiből is kenyeret, például bűnös spekulációval, megtévesztéssel, ravasz fondorlattal, a konjunktúra ügyes kihasználásával stb. Ha Istenfia vagy, ha egy bölcs Istennek a gyermeke vagy, akkor ezt megteheted.” Ha az ember ilyenkor azt tudja mondani, hogy: „Nem teszem, mert az én lelkemben már meg van írva, hogy ez a világ nem az én világom, nekem tehát e világ kenyerét bűnös módon megszereznem nem szabad.”, ha ezt mondom és teszem, akkor győztem.

Amikor a bukott szellem azért születik le embernek, hogy legyőzze a nagyravágyását, akkor hozzájön az ördög, vagyis a nagyravágyás gondolata, és felsegíti őt egy magas állásba, pozícióba. Vagyis felviszi őt az életpályáján oda, egy olyan kedvező helyzetbe, ahonnan maga alatt látja mind azt a dicsőséget, amit elérhet, mindazokat a lehetőségeket, amik neki tekintélyt szerezhetnek, és azt mondja neki: „Látod, mindezeket megszerezheted magadnak, ha leborulsz előttem, a nagyravágyás előtt, és imádsz engem, a nagyravágyást!” Ha az ember ilyenkor, vagyis ilyen kedvező, csábító helyzetben, pozícióban azt tudja mondani, hogy: „Nem teszem, mert az én lelkemben már meg van írva, hogy ez a világ nem az én világom, nekem tehát e világ dicsőségére, országaira szükségem nincs.”, ha ezt mondom és teszem, akkor győztem.

Amikor a bukott szellem azért születik le embernek, hogy legyőzze az uralkodási vágyát és gőgjét, akkor hozzájön az ördög, vagyis az uralkodási vágy és gőg gondolata, és elviszi a szent városba, Jeruzsálembe, azaz megmutatja neki azt az életpályát, azt a működési teret, ahol a lelkek felett uralkodhat. Elviszi az életpályáján a papok, írástudók, főpapok és farizeusok közé, mert ezeknek a sokasága képezi a szent várost, Jeruzsálemet. Odahelyezi, felsegíti a legmagasabb tudásba, a vallás terén elérhető legmagasabb pontra, egyházi méltóságba, képletesen mondva a templom ormára, és azt mondja neki: „Ha Isten fiának tartod magadat, miután most csak az Isten dolgaival foglalkozol, vesd alá magadat az uralkodás szédítő mélységébe, és vesd alá magadat az anyagra. Vagyis, ne bocsátkozzál le lassan, fokozatosan mindig nagyobb és nagyobb alázatba, ne igyekezzél mindig többeknek és végül mindeneknek szolgálni, hanem légy megközelíthetetlen, büszke és parancsoló. Vesd rá magadat a világ kincseire, tekintélyére, hatalmára, dicsőségére, mert másképp e világon nem uralkodhatsz, csak ha az anyagban veted meg a lábadat. Attól pedig ne félj, hogy az anyagon összezúzod magadat te, aki az Isten dolgaiban vagy foglalatos te, aki a Felségesnek az árnyékában lakozol, mint az Ő felkentje.”

Ha az ember ilyenkor azt tudja mondani: „Nem teszem, mert ez a világ már nem az én világom, én nem azért jöttem a szent városba, nem azért lettem pap, nem azért emeltettem a templom ormára, vagyis nem azért emeltettem a legmagasabb egyházi méltóságba, hogy Istent kísértsem, hogy rávessem magam az anyagra, hogy levessem magamat az uralkodás szédítő mélységébe.”, ha ezt mondom és teszem, akkor győztem. De a szent városban, a templom ormán levők nincsenek ekképpen!

Budapest, 1934. 3. 1.

Köszönetnyilvánítás!

Szeretnék köszönetet mondani valamennyi szellemi lénynek, akik odaátról segítettek nekem az életem során, akár szellemi üzenetekkel vagy bármilyen egyéb módon. Külön szeretném megköszönni a sok szellemi segítséget és üzenetet a Nagymamám és Nagypapám szellemének, az Angyaloknak és az Őrangyalomnak is. Tudom, nem vagyok egy egyszerű eset, ezért külön hálás vagyok, hogy ennek ellenére foglalkoztok velem.

Köszönöm!