Mennybemenetel és Jézus második eljövetele

Áldozó csütörtöknek nevezték el vallásaink azt a napot, amelyen a mi legnagyobb testvérünk végleg eltűnt tanítványainak szeme elől, mint látható, materializált szellem, miután előzőleg 40 napon át hol feltűnt, hol eltűnt, vagyis esetenként, hol materializálódott, hol dematerializálódott. A templomokban egyszerűen minden magyarázat nélkül csak felolvassák a következőket:

„És mikor ezeket mondotta, az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől. És amint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.” (Csel. 1,9-11)

Látszat szerint itt csak a mennybemenetel ténye van röviden leírva. Pedig bizonyos, hogy itt minden szó sokat jelent. Ha keressük, megtaláljuk az értelmét. Mindenekelőtt azonban tisztában kell lennünk a mennynek, a mennyeknek, a mennyek országának, az Isten Országának fogalmával. Jézus Urunk erről azt mondja: „Az Isten országa ti bennetek van.” (Lukács 17,21) Pál apostol pedig azt írja: „Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm.” (Rom. 14,17) Ugyancsak tovább mondja Jézus: „És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van.” (János 3,13) Vagyis csak annak van szüksége, és kell felmenni a mennybe, aki onnan alászállott, az pedig minden emberfia, mert mindnyájan alászállottunk onnan a mi bukásunk következtében, és minden emberfia csak akkor szállhat fel a mennybe, illetve csak az mehet fel a mennybe, aki már itt a mennyben van. Jézus szavai mindig ránk vonatkoznak akkor is, ha látszólag csak magáról beszél. Ilyen értelemben olvassuk a Bibliát!

A mennyet tehát ne gondoljuk valahol túl a sztratoszférán, mert az egy állapot, a szeretetnek, békességnek, örömnek az állapota. Jézus mindig ebben az állapotban volt, van és lesz! NEKI tehát nem volt szüksége a mennybemenetelre, csak nekünk. Amikor az Ő fényteste betölti az első világfokozatot, az Ősnapokat, akkor egyúttal betölti ezen a Földön lakó minden egyes, UTÁNA vágyakozó ember lelkét is. Amikor tehát Ő elment, akkor is itt maradt. Hiszen, ha nem maradt volna itt, akkor miképpen éreznénk meg ŐT, te és én édes testvérem? És miképpen volna igazság az Ő szava, amikor Ő kijelentette: „És ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Máté 28,20)

Jézus Urunk tényleges elmeneteléről, felvitetéséről és visszajöveteléről igazság szerint szó sem lehet. Az elmenetel jelenti az Ő meg nem érzését, azt a szomorú időt, amikor mi belőlünk eltávozik a SZERETET megérzése, a visszajövetel pedig jelenti az Ő újra való megérzését, azt az örvendetes időt, amikor újra eljön hozzánk a SZERETET megérzése. Mi mindig megérezzük a SZERETET eltávozását és visszajövetelét. Tehát amiképpen éreztük a SZERETET eltávozását, akképpen érezni fogjuk a visszajövetelét, és akképpen jön vissza hozzánk a Jézus. A Nap mindig velünk van, de ha eltakarják a felhők, nem érezzük. Ő is mindig velünk van, de ha eltakarják a gőg, gyűlölet hitetlenség felhői, akkor nem érezzük. Azért íratott meg: „Felhő fogá el ŐT.”

A mennybemenetel tanulsága tehát az, hogy ha mi ebben a látható testünkben felemelkedünk a mennyek országának állapotába, akkor tegyük láthatatlanná a mi személyünket, hogy az emberek ne minket csodáljanak, hanem függesszék szemeiket az égre, az égiekre és dicsőítsék az Istent. Vagyis úgy fényljék a ti világosságtok, hogy az emberek ne titeket, de az Istent dicsőítsék. (Máté 5,16)

Továbbá az ő elmenetele arra is tanít bennünket, hogyha mi tőlünk elvétetik az Ő megérzése, ha gőgünk, gyűlöletünk, hitetlenségünk miatt elvesztettük a SZERETET megérzését, ha a gőgnek, gyűlöletnek, hitetlenségnek a felhője takarja el előlünk a SZERETETET, akkor mi is függesszük szemeinket az égiekre. Mert akik szemeiket az égre függesztik és nem a földre, azoknál is megjelenik az a bizonyos két fehér ruhás férfiú. Az egyik jelképezi a tiszta fehér múltúnkat, a másik a tiszta fehér jövőnket. Mind a kettőt csak akkor látjuk meg magunk mellett már itt a Földön, ha az égre függesztjük szemeinket. Aki szemeit mindig csak a földre, az anyagra szegezi, az előtt nem tűnik fel sem az Ő tiszta fehér múltja, sem az ő tiszta, fehér jövendője. Az nem látja meg, hogy ő honnan jött és hová megy. De ha mi már megláttuk ezeket, akkor ők szólnak is hozzánk, azért van ekképp megírva, hogy: „Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe?” Azaz ti lelki szegények, mert azok voltak a Galileabeliek, ne maradjatok állva, nézve, hanem menjetek és cselekedjetek, mint Ő mondotta néktek. Menjetek Jeruzsálembe, a bűnös világba, azok közé, akik megfeszítették a SZERETETET, és legyetek nékem tanúim a Földnek végső határáig! Vagyis tegyetek tanúbizonyságot a SZERETETRŐL. (Csel. 1,8)

Az Ő második eljövetele alatt tehát az Ő második megérzése értendő! Hiszen Ő világosan megmondta, hogy az Ő országa, és nem Ő szemmel láthatólag jön el. (Lukács 17,20) Csak érzésben! Ő, a volt férfi alakjában már soha többet a Földre nem jön, azért mondta Ő tovább, hogy ha valaki azt fogja mondani nektek, hogy: „Ímé, itt a Krisztus, vagy amott; ne higgyétek!" (Máté 24,23) Már pedig, ha Ő tényleg szemmel láthatóan jönne el egyszer, akkor bizony mindnyájan azt mondanánk, hogy íme, itt a Krisztusi. Tehát ne várjuk ŐT szemmel láthatóan, amikor Ő már úgyis nálunk van, csak mi nem érezzük ŐT, vagyis nem érezzük a SZERETETNEK a végtelenül boldog érzését.

Jézusnak a lénye, nem az a szép, eszményi férfialak, AKIT akkor láttak, hanem Ő oly fenséges, hatalmas szellem, AKI semmiféle alakhoz kötve nincsen, hanem millió és milliárd alakban jelentheti ki magát előttünk. A legnagyobb önzés és a legnagyobb oktalanság kell ahhoz, hogy mi arra várjunk, hogy megjelenjen köztünk, és a mi emberi alakunkban maradjon köztünk az, AKIT mi Istennek tartunk csak azért, hogy nekünk itt e Földön örökké, jó, boldog, szép, gondtalan életünk legyen mindörökre, ebben az emberi testben. Amíg az emberek gyűlölik egymást, amíg egyedüli Szentségnek nem teszik meg a Szeretetet, amíg ragaszkodnak a Föld kincseihez, addig Jézus erre a Földre, látható alakban nem is jöhetne le.

A mennybemenetel napján tehát ne gondoljunk Jézus látható eljövetelére, és egyáltalán semmi másra, csak arra, hogy nekünk legyen mennybemenetelünk, hogy mi menjünk fel a SZERETET, a BÉKE, az ÖROM állapotába már itt a Földön, még ebben a testben, mert ha ez nem lesz meg még ebben a testben, bizonnyal a test levetése után sem megyünk fel a mennybe! Bizonyságot adnak erről az összes szenvedő szellemek, minden spiritiszta körben, az egész világon, hogy a test halála, elvesztése a lelki állapoton nem változtat.

Az ember mennybemenetele itt a Földön hasonló egy tényleges léggömbben való felemelkedéshez, amikor mi mindig kevesebbet és kevesebbet látunk ebből a Földből lelkileg is. Akkor emelkedünk fel már itt e Földön a mennyekbe, ha a lelkünk mindig kevesebbet és kevesebbet lát e Földből. Amikor a mi lelkünk elől fokozatosan eltűnik a mi aranyunk, a mi házunk, a mi dicsőségünk, a születés és halál, amikor egyformáknak látjuk az embereket és nem tudjuk észrevenni az ellenséget, nem látunk társadalmi különbséget, és ezért aztán egyforma adagokban adjuk a mi szeretetünket, és CSELEKSZÜNK AZ Ő EMLÉKEZETÉRE.

Budapest, 1934. 5. 10.