Mennybemenetelre nekünk van szükségünk

Jézus Atyja a mi Atyánk, mi tehát testvérei vagyunk Neki és egymásnak. A mi Urunk, Jézusunk, a mi legnagyobb testvérünk az áldozó csütörtöknek elnevezett mennybemenetel napján is miérettünk cselekedett. Amint NEKI nem volt szüksége a leszületésre, a meghalásra, a feltámadásra, akképp nem volt szüksége a mennybemenetelre sem. Mert Ő a SZERETETNEK NAGY SZELLEME, mindig a mennyekben volt és a mennyek benne voltak, vannak. Igazság szerint mi nem beszélhetünk mennybemenetelről, csak elmenetelről, az Ő látható alakjának elmeneteléről.

Amint Jézus csak látszólag született, látszólag halt meg, akképpen csak látszólag támadt fel emberi testben, és látszólag ment fel a mennybe is. A látszólagos mennybemenetelre azért volt szükség, mert ha Ő a negyvenedik napon minden szó nélkül egyszerűen csak eltűnt volna, akkor mi 19 évszázadon át minden nap vártuk volna az Ő hirtelen megjelenését még ma is, és nem tudtuk volna, hogy hol keressük ŐT, hol tartózkodik Ő. Nem tudtuk volna, hogy Ő a mennyeknek országában él és van.

Csakhogy egy nagy baj van velünk, mi megfeledkeztünk arról, hogy mit mondott Ő a mennyeknek országáról. Ő, azt mondta, hogy: „Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van, mert ímé az Isten országa ti bennetek van.” (Lukács 17,21) De a hitetlen emberek még mindig csak ott tartanak, hogy azt mondják: A mennyeknek országa amott van a magasban, a Föld felett, a Föld körül. A hitetlen ember tehát, ha Jézusra gondol, sohasem gondolja ŐT maga mellett, hanem legfeljebb valahol a magasban a Föld felett, a föld körül.

Bizony, ha Jézus csak valahol a magasban élne, és nem volna közvetlen velünk, köztünk, és nem tölthetné be a mi lelkünket, akkor nem volna hasznunk BELŐLE. Természetes, hogy Ő csak akkor élhet a lelkünkben, ha abban van a mennyeknek országa, mert az Ő helye csak a mennyeknek országa. Tehát, akiben van a mennyeknek országa, a szeretet, alázat, hit boldog lelki állapota, abba bement, abban él Jézus, illetve a Jézusi szeretet, alázat, hit. És megfordítva, akibe bement a Krisztusi szeretet, alázat, hit, abban van a mennyeknek országa is. Erről az igazságról tett bizonyságot Pál apostol is, amikor azt mondta: "Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal. 2,20) Pál apostol boldog lelki állapotába, mennyországába, tehát már bement a Krisztus, nála megtörtént a mennybemenetel, és így kell megtörténnie minden egyes embernél is. Vagyis minden egyes emberbe kell, hogy bemenjen Jézus, vagyis minden egyes ember boldog lelkiállapotába, mennyországába kell, hogy bemenjen a Jézusi szeretet, alázat, hit, és be is megy.

Az igazság ugyanis az, hogy amely pillanatban bennünk van a mennyeknek országa, vagyis a szeretet, alázat, hit boldog állapota, abban a pillanatban megtörtént ott a Jézus mennybemenetele is, vagyis bement oda, és bent van ott Jézus is, illetve az Ő szeretete, alázata, hite. Ez a két tény annyira függ egymástól, hogy egyszerre történik meg mind a kettő. Jézus mennybemenetelét, belénk való menetelét csak úgy értjük meg, ha Jézus alatt értjük a szeretetet, alázatot, hitet, és a mennyeknek országa alatt a szeretet, alázat, hit boldog lelki állapotát, boldogságát.

Ilyen értelmezésben természetes és világos, hogy egyik a másik nélkül lehetetlen. Jézus és a mennyeknek országa egymás nélkül lehetetlen. De, hogy ne gondoljuk, hogy Jézus csak fogalom, és pedig a szeretet, alázat, hit fogalma, hogy tudjuk azt is, hogy Jézus egy finom szellemi testben létező személy, KI állandóan velünk, közünk van, és bennünk élhet, tehát az Ő mennybemenetelét, belénk való menetelét meg kell világítanunk ebből a szempontból is.

Mondtuk már többször, hogy Jézus láthatatlan szellemi teste, kisugárzó finom szeretetanyaga betölti ezt a mindenséget. Ebben élünk, mozgunk mi akképpen, amint úszkálnak, mozognak például a tenger vizébe dobott üres, de légmentesen elzárt bádogdobozok. Már most, amint a tenger vize állandóan csapkodja a légmentesen elzárt, benne úszkáló bádog dobozok falait, akképpen a Jézus szellemi teste, tengernyi, finom szeretetanyaga állandóan kopogtatja a szeretettől légmentesen elzárt emberi lelkek falait. Ha tehát az írásokban, imákban, szent énekekben azt olvassuk, hogy Jézus zörget a lélek ajtaján, akkor ezt a képletes kifejezést így kell értenünk. Jézus finom szeretetanyaga, teste állandóan körülveszi a lélek falait, és be akar hatolni oda, mint a tenger vize a légmentesen lezárt bádog dobozba, mely benne úszkál.

De, amint a tenger vize csak akkor tud behatolni a légmentesen összeforrasztott bádogdobozba, ha azon egy rés képződik, ha rést talál rajta, akképp a Jézus finom szeretetanyaga, teste is, csak akkor tud behatolni a légmentesen ELŐLE elzárkózó emberi lélekbe, ha ezen egy rés képződik, ha ezen egy rést talál. Mi ez a rés, ez a pici nyílás a lelken, mikor képződik ez rajta? Ez a piciny rés a szeretet, alázat, hit után való piciny vágyakozás! Ez akkor képződik a lélek falán, ha abban felébred egy piciny vágy a szeretet, alázat, hit után. Nagy jelentősége van tehát a jó utáni vágyakozásnak.

Ha a tengerben úszkáló, légmentesen elzárt bádogdobozon egy piciny rés képződik, akkor az történik, hogy, amilyen arányban behatol oda a víz, az olyan arányban tódul ki abból az abba préselt gáz Ugyanez történik a lélekkel. Amilyen arányban hatol bele Jézus finom szeretetanyaga, olyan arányban távozik belőle a belepréselt gőg, gyűlölet, hitetlenség. Ha most már a mi lelkünkbe behatolt Jézus finom szeretetanyaga, teste, akkor mondhatjuk, hogy Jézus él mi bennünk, az Ő személye él mi bennünk.

De emellett mindenki, minden szellem teljesen megőrzi, megtartja a maga saját egyéniségét örökre. Vagyis, minden egyes szellemnek saját élete van önmagában mindörökké. Ezt megerősíti Jézus is, mert dacára, hogy kijelenti „Én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van.” (János 14,11), de azt is mondja, hogy: „Mert amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában.” (János 5,26)

Ez valóság! A test lehet testben. Erről bizonyságot kapnak azok a látó médiumok is, amikor látják, hogy az egyik szellem keresztülmegy egy másik szellemen, vagy épp egy emberen, amikor látják, hogy az egyik szellem kisugárzása behatol egy másik szellem kisugárzásába, lelkébe, testébe, vagyis az egyik szellem teste, betölti a másik szellem finom testét.

Ha tehát Jézust, mint személyt értjük, akkor is, az Ő mennybemenetele, belénk való menetele, a mi mennyországunkba való bemenetele hasonlatos a tengervíznek a bádogdobozba való benyomulásához, bemeneteléhez, ha az azon egy rést talál. Itt is, ott is, egy test belemegy egy másik testbe. A bemenetel tehát tény és valóság!

Amikor Csel. 1,11-ben azt olvassuk, hogy: „Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.”, akkor nekünk, ennek a megértéséhez tudnunk kell azt, hogy valamikor régen, igen régen, mikor mi még, mint tisztán megteremtett szellemek elbuktunk, a SZERETET, ALÁZAT, HIT felvitetett, elvitetett tőlünk. És amint a Csel. 1,9 írja: „És felhő fogá el őt szemeik elől.” Vagyis a felhő, az anyag fogá el Őt, a SZERETETET szemeink elől, a megérzésünk elől. És amiképpen láttuk, éreztük a szeretetnek, alázatnak, hitnek elmenetelét, akképp fogjuk látni, érezni ismét a szeretetnek, alázatnak, hitnek visszajövetelét is a mi lelkünkbe, mert Ő a lelkünkből vitetett fel.

De, hogy ez megtörténhessen, ahhoz szükséges, hogy mi ne maradjunk állva az anyagban, a gőgben, gyűlöletben, hitetlenségben, hanem mozogjunk, cselekedjünk a nagyvilágban. Azért szólt a tanítványokhoz feddőleg a két fehérruhás férfiú, vagyis a tiszta fehér MÚLT és a tiszta fehér JÖVŐ, hogy: „Mit állotok nézve a mennybe?” (Csel. 1,11) Bizony, ha csak állunk és nézünk a mennybe, a szeretet, alázat, hit boldog állapotába, nem jön el az hozzánk, de ha cselekszünk, és úgy nézünk a mennybe, a szeretet, alázat, hit boldog állapotába, akkor az bennünk lesz, és egyidejűleg belemegy Ő mint SZERETET, és mint SZEMÉLY.

Budapest, 1935. 5. 30.