Miatyánk a spiritizmus megvilágításában

Ha mi tudjuk azt, hogy Jézus Urunk minden szava és tette csak tanítás volt, akkor rájövünk arra, hogy a Miatyánk imája is csak tanítás, amely alázatra tanít bennünket, embertestben élő, gőgös, bukott szellemeket, hogy befogadhassuk magunkba a hitet és szeretetet. Jézus Urunk, mint tiszta szellem azért jött le a Földre látható anyagban, hogy megmutassa nekünk, hogy kell a Földön élni látható anyagban, alázatban, szeretetben.

A Miatyánk tehát nemcsak a keresztényeké, hanem minden népeké, szellemeké, hogy azok megtisztulván a gőgtől, higgyenek és szeressenek. Akik Jézust arra kérték, hogy: Uram, taníts minket imádkozni, azok zsidók voltak, mert az Ő idejében még nem voltak keresztények csak zsidók, rómaiak, görögök, törökök, hinduk stb., vagyis saját vallással bíró népek. A vallás és nemzetiség akkor egyet jelentett. Akkor a gyűlölködésre és háborúságra nem volt más ok csak a nemzetiség, míg ellenben ma, ok arra a vallás is, azért nem volt szükség új vallásra, csak a réginek a betöltésére. Így akarta ezt Jézus!

Jézus azért hozott nekünk olyan imát, amelynek első mondatában mi elismerjük az Istent a mi Atyánknak és magunkat gyermekeinek, mert az alázatnak a legelső megnyilatkozása az, ha a gőgös bukott szellem ismét közeledik Teremtőjéhez, és azt Atyjának ismeri el, mint egykoron tette. Amiként a gőgnek első lépése volt az Atya megtagadása, akként az alázat első lépése az Atya elismerése kell, hogy legyen!

Amikor a gőgös ember, szellem már teljes átérzéssel kimondja azt, hogy „Miatyánk, ki vagy a mennyekben!”, akkor ez már nagy alázatot jelent. Mert az a szó, hogy „Miatyánk” annyit jelent, hogy mi AZT, KIT idáig csak teremtő erőnek, életérőnek, természetnek, vagy legjobb esetben Istennek mondtuk, most már Atyának ismerjük el és magunkat gyermekeinek tekintjük. A gőgös ember, szellem tehát egy sem Istentagadó, mert valamiféle formában elismeri, csak Atyatagadó, mert Atyának nem akarja elismerni, mert az alázatot kíván!

Hogy az alázat teljes legyen, azért kell, hogy úgy mondjuk „Miatyánk” többes számban, és nem „Atyám”, egyes számban. Mert nagyobb alázat kell ahhoz, hogy én gőgömben azt mondjam „Miatyánk” vagyis elismerjem azt, hogy AKI az én Atyám, az a családomnak, szolgámnak és a sarki koldusnak is az édesatyja, tehát mindnyájan testvérek vagyunk. A többes számban való megszólítás tehát egyenesen csak a gőgös ember, szellem részére való, hogy az ne gondolja azt, hogy Isten csak az ő Atyja, de nem annak, akit lenéz és gyűlöl. Csak tiszta szellemnek van joga azt mondani, hogy „Atyám!”.

Azért mondta és mondhatta Ő, hogy „Atyám!”, és azért kell mondanunk nekünk „Miatyánk” mert Ő, a tisztaságában és nagyságában is elismert bennünket testvéreinek, mi pedig a mi gőgünkben egymást nem ismerjük el testvéreknek!

A Miatyánk megszólítás megköveteli, hogy mi higgyünk az Ő ígéreteiben s engedelmeskedjünk NEKI. De ehhez akarat kell, és ez az akarat csak akkor jön meg, ha mi alázatban már elismertük ŐT Atyánknak. Tehát nekünk legelső sorban csak alázatra van szükségünk. Míg alázat nincs bennünk, addig nincs bennünk hit, nincs szeretet, nincs engedelmesség!

„Ki vagy a mennyekben!” Ezt nekünk azért kell mondani, hogy rájöjjünk arra, hogy mi az Istent, mint Atyát csak az alázat, szeretet és hit mennyeiben tudjuk megérezni! Ő ugyan ott van a gyűlölet, a gőg, a hitetlenség poklaiban is, de mi ŐT ottan csak, mint az okoknak és okozatoknak a törvényét érezzük, amely nekünk nem tetszik, de amelyben szintén csak a végtelen szeretet van elrejtve.

Amikor a gőgös szellem már elismeri Teremtőjét Atyjának, akkor tovább kell mennie az alázatban és akarnia kell, hogy: „Szenteltessék meg a TE neved!” Vagyis akarnia kell, hogy az Atyának, mint Szeretetnek a nevében hozott összes törvények és parancsolatok legyenek szentek és sérthetetlenek, és nem az emberi parancsolatok, mert csak így jön el hozzánk az Ő országa, a béke országa és elmúlik tőlünk a mi országunk, a békétlenség országa! A megszentelés tehát nem tévesztendő össze a tiszteletben tartással, amikor mi tisztelettel kiejtjük az Ő nevét, vagy kalapot emelünk a templom és kereszt előtt.

A második kérésben Jézus Urunk azt kívánja a gőgös embertől, szellemtől, hogy alázatban kívánja: „Jöjjön el a TE országod!” Mert amíg ragaszkodik a saját országához, a gőg, gyűlölet és hitetlenség országához, addig tele lesz aggodalmaskodással és háborúsággal, szenvedéssel, és ezek kényszerítik őt, hogy végre kimondja alázatban, megtörve kimondja: „Jöjjön el a TE országod!”

Hogy az Atya országa csak akkor jön el, ha mi az Ő akaratát tesszük, az világos, azért tanítja tovább Jézus a gőgös szellemet, embert, hogy alázatban szóljon az Atyjához: „Legyen meg a TE akaratod!” Amikor a gőgös ember, szellem ezt kimondja saját akaratból, alázatból, akkor éri el az alázatnak a legnagyobb fokát. Csakhogy a gőgös ember, szellem nem teszi ezt a Jézus tanításának a hallatára, hanem egy egész könny és vértengeren kell a gőgös szellemnek átmenni több évezredes reinkarnációk folyamán, amíg a sorscsapások, illetve a saját bűneinek a súlya ide kényszeríti! Jézus Urunk ezt tudta, azért tanított meg bennünket úgy imádkozni, hogy elkerüljük a szenvedéseket a reinkarnációk végtelen sorozatában. Amikor mi azt kívánjuk, hogy az Atya akarata legyen „úgy a mennyben, mint a Földön”, akkor azt jelenti, hogy nemcsak a boldogságban, hanem a boldogtalanságban is megnyugszunk, tehát nem zúgolódunk ellene, akarata ellen.

A többi négy kérelemben az ember, szellem már, mint alázatos gyermek könyörög az Ő Atyjának és mind a négy kérelmet azért kell többes számban elmondani, hogy eszméljen rá minden ember, szellem, hogy a mi boldogságunk abban áll, ha egymást boldogítjuk, segítjük, tehát ha én nemcsak magamnak, hanem mindnyájunknak kérem a lelki kenyeret, bocsánatot, segítséget és szabadítást. Mert a mindenségben addig nyugalom nem lesz, míg mindnyájan nem leszünk a célnál.

Amikor nekünk azt kell mondanunk, hogy „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, akkor nekünk, mint engedelmes gyermekeknek alázatban kell kérni a lelki kenyeret, mert hiszen világos, hogy szellem a szellemtől nem kérhet anyagot, mikor az anyagot csak vezeklés céljából kapta. Tehát legyünk már egyszer okosak, és ha látjuk, hogy anyagi életünk nincstelenségből, vagy más okból veszélyben van, akkor örüljünk neki, vigadjunk, ha nem kapjuk meg az anyagi kenyeret.

Amikor nekünk arra kell kérnünk az Atyát, hogy: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”, akkor az Atya bocsánatát kérve, meg kell ígérnünk, hogy mi soha többé, még gondolatban sem fogunk megemlékezni a testvéreink vétkeiről, mert hiszen mi is azt akarjuk, hogy a mi vétkeink is teljesen tűnjenek el a mi gondolatvilágunkból, gondolatban se bántsanak minket.

Amikor alázattal kell esedeznünk, hogy „Ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól”, akkor ezekben a szavakban beismerjük a mi gyengeségünket, hogy még nem vagyunk képesek győzedelmeskedni a megkísértésekben, mert még sok bennünk a gőg, gyűlölet, hitetlenség. Miután azonban tudjuk, hogy a megkísértésekben próbáltatik ki a mi alázatunk, hitünk és szeretetünk, tehát készek vagyunk elfogadni minden megkísértést, de szabadíts meg előbb bennünket Miatyánk a mi gonosz tulajdonságunktól, legelőször a gőgtől! Tehát csak a gőgös embernek, szellemnek kell a kísértés elhalasztásáért imádkozni, mert még nem bírná el!

Mikor a gőgös szellemnek, embernek befejezésül azt kell mondani „Mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké!”, az azért van, hogy a gőgös szellem, ember alázattal ismerje be, hogy: Tiéd Atyám a békesség országa, Tiéd Atyám a hatalom, hogy megszabadíts bennünket ebből a békétlenség országából, és Tiéd Atyám a dicsőség minden legkisebb győzelmünkért, amit magunkon aratunk!

A Miatyánk tehát a legmélyebb alázatra váló tanítás, melyet azért kell mindennap elmondani, hogy megmaradjunk alázatban mindennap, de nemcsak mi, hanem a mi szellemi környezetünk is. Mikor mi az úgynevezett halottakért elmondunk egy Miatyánkot, akkor mi történik? A feléjük irányított szeretetteljes gondolatunk ide vonzza őket hozzánk, ők végighallgatják a Miatyánkban foglalt legfenségesebb tanítást az alázatról, és ők is alázattal fordulnak az Úr Jézus felé! De miután ők látják a mi gondolatainkat is, azért vigyázzunk, nehogy ellentétes gondolataink megbotránkoztassák őket!

Budapest, 1931. 1. 12.