Minden ismétlődik a spiritizmusban
Máté 9,33-34-ben azzal vádolják Jézust, hogy az ördög hatalmával cselekszi a gyógyításokat. Miért? Mert a sokaság csodálkozásában azt mondta, hogy soha nem láttak ilyet Izraelben, és hogy Ő Dávidnak Fia. A farizeusok ezt hallván vádolták meg az ördög cimboraságával, hogy evvel a váddal eltereljék a nép figyelmét a próféták ígéreteiről, amelyek Dávid Fiára vonatkoznak. (Ézsaiás 9,6-7; Jeremiás 23,5; 33,15; Ezékiel 24,23; Zakariás 13,1)
Az idézett helyeken ugyanis a próféták azt mondják Dávid Fiáról: „Az uralom, az Ő vállán lészen. Uralma növekedésének vége nem lesz.” (Ézsaiás 9,6-7) „Uralkodik, mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön. Jogot és igazságot szerez e földön.” (Jeremiás 23,5; 33,15) Ugyancsak David Fiával kapcsolatban a próféták írnak a hűtlen pásztorok, az istentelen papok ellen (Jeremiás 23,11), akik elszélesztik, szétválasztják a népet. (Jeremiás 23,1-2) és nem legeltetik a nyájat, hanem önmagukat legeltetik. (Ezékiel 34,23) „Megszüntetem őket a nyáj legeltetésétől, és nem legeltetik többé a pásztorok önmagokat.” (Ezékiel 34,10) „És állatok föléjük egyetlenegy pásztort, hogy legeltesse őket, az én szolgámat, Dávidot” (Ezékiel 34,23) Dávid héberül szerelmetes, kedves, tehát az Úr Jézus értendő alatta. Végül a keleti bölcsek is királynak mondják Jézust már az Ő megszületésénél (Máté 2,2), miként Jeremiás próféta is.
A farizeusok tehát tudták, hogy a próféták szerint Jézus az Isten küldötte, aki elveszi tőlük az uralkodást, és amikor hallották, hogy a nép is kezd rájönni erre, akkor megvádolták Jézust az ördög cimboraságával, hogy lerontsák a népnek eme hitét.
Ugyanez ismétlődik ma a spiritizmusban. A spiritisztákat is megvádolják ma a vallások, az egyházak az ördögi szövetséggel, mert most is csodálkozik a sokaság azokon a csodákon, amelyek a spiritizmusban történnek. És mindinkább terjed az, hogy amikor a médiumokon keresztül komoly tanítások adatnak, és hogy ezt nem adja más, mint a megígért Szentlélek és az Igazság lelke, akkor az egyházak ezt hallván megvádolják a spiritisztákat az ördög cimboraságával, hogy ezzel eltereljék el a sokaság figyelmét Jézus ígéretéről.
János 14,26-ban ugyanis azt mondja Jézus: „Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.” János 16,12-13-ban pedig tovább mondja: „Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.”
Az egyházak, a vallások látják, hogy a Szentléleknek és az Igazság lelkének elnevezett szellemek csakugyan ezt csinálják a komoly spiritiszta körökben, ezért félnek, hogy elvétetik tőlük az uralkodás, és ezért mondják, hogy az ördög cselekszi mindezeket. Vagyis azt mondják, hogy az ördög tanítja a spiritisztákat az Isten szeretetére, a testvéri szeretetre, a földi javakról való lemondásra, a gőgnek, a gyűlöletnek a leküzdésére.
Már most, ha a spiritisztákat ugyanúgy ördöggel vádolják, miként Jézust, akkor a spiritiszták ennek csak örülhetnek, mert ez a vád a legfényesebb bizonysága annak, hogy a komoly spiritiszták a Jézus tanítványai és szolgái. Amikor a farizeusok vádja ismétlődik, akkor a Jézus válaszának is ismétlődnie kell: „Minden ország, amely önmagával meghasonlik, az elpusztul. Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg. Mi módon állhat meg tehát az ő országa? ” (Máté 12,25-28) Vagyis, ha a Sátán az istenszeretetet, a testvéri szeretetet, a földi javakról való lemondást, a gőgnek és a gyűlöletnek a leküzdését tanítja, akkor önmagával hasonlott meg. Ha pedig a spiritisztáknál az ördög tanítja a szeretetet, akkor ki tanítja azt az egyházakban, a vallásokban? Ezért a vallások, egyházak maguk a bírái önmaguknak. Ha pedig a spiritizmusban a Szentlélek tanít, akkor kétségtelen, hogy elérkezett hozzánk a Jézus által beígért Szentlélek és az Istennek országa. Ez Urunknak a válasza napjainkban.
Jézus Urunk azonban nem elégszik meg evvel a válasszal, hanem tovább folytatja. Ha ti elismeritek a sátánt hatalmasnak, erősnek, és elismeritek, hogy az Ő háza és palotája az a lélek, amelyet ő elfoglalt, akkor miképp mehet be valaki ebbe a lélekbe, hogy abból elrabolja, eltávolítsa a hatalmasnak, a sátánnak a kincseit? Ugye csak úgy, ha előbb megkötözi a hatalmast, a sátánt. (Máté 12,29) Ha ti elismeritek a sátánt erős fegyveresnek, aki őrzi az ő palotáját, a megszállt lelket, akkor ki lehet az, aki őt legyőzheti, aki elveheti az ő fegyverét, aki zsákmányolhat nála, és amit tőle zsákmányolt, azt szétszórhatja, ki lehet az, aki elrabolhatja az ő kincseit? Ugye, csak egy nálánál erősebb? (Lukács 11,21-22)
Ez a nálánál erősebb pedig, aki elszedi kincseit, fegyvereit, az ellentétes akaratot, a hitetlenséget, a gyűlöletet, a gőgöt, ez nem más, mint az oda behatoló szeretet, alázat és igazság. És kitől sugárzik a Szeretet, Alázat? A Szentléleknek elnevezett tisztult szellemektől. És ki ontja és adja az igazságot? Nem más, mint az Igazság lelkének elnevezett, tisztán maradott szellemek.
Miután pedig a mi Urunk, Jézusunk a Szeretetnek, Alázatnak és Igazságnak örök forrása, tehát az Ő idejében Ő maga volt az, aki a hatalmas és erős sátánt megkötözte, ő maga volt az, aki behatolt a megszállt lélekbe, és elrabolta, elzsákmányolta, és szájjel szórta, megsemmisítette annak fegyvereit, kincseit, és így megtisztította a megszállt lelkeket.
Napjainkban pedig a spiritizmusban a lelkek megtisztítását nem végzi senki más, mint a mi Urunk, Jézusunk által küldött, és Szentléleknek és Igazság lelkének elnevezett, tisztult és tisztán maradott szellemek. Itt újból azt látjuk, hogy minden ismétlődik a spiritizmusban.
Mikor a farizeusok nem tudtak válaszolni és hallgattak, akkor azt mondta nekik Jézus Urunk, hogy: „Aki velem nincsen, ellenem van, és aki velem nem gyűjt, tékozol.” (Máté 12,30; Lukács 11,23) Jézus Urunk itt azt mondja, hogy az embernél csak ez a két állapot lehetséges, tehát nem lehetséges egy harmadik állapot, hogy az ember nem volna sem Vele, sem Ellene, hogy közömbös lehetne az Úr iránt. Aki Jézus iránt közömbös, az is az Ő ellensége. Jézus ellensége tehát a mai világ túlnyomó része, az a sok millió, amely nem törődik Vele, a SZERETETTEL!
Jézus ellensége tehát az, aki előtt közömbös a szeretet, alázat, hit. Nem a Jézus követője az, aki imádja az Ő volt látható alakját. Az Ő egykori, volt, látható, tapintható személye iránt lehet valaki közömbös, és szólhat az ellen a volt személy ellen, azt Ő nem bánja, ezért mondja maga is, hogy: „Aki az embernek Fia ellen szól, annak megbocsáttatik.” (Máté 12,32) De, aki a Szeretet, Alázat ellen szól, ha szembekerül vele, ha megismerte, annak nem bocsáttatik meg. Ilyenek a farizeusok.
A mi Urunk, Jézusunk szeretete, alázata, igazsága iránt nem lehet közömbös senki sem, mert ha ezeket nem tartja be, nem gyakorolja, akkor szembe kerül Vele. Hasonlóképpen van nálunk is. Valaki lehet közömbös a földi bíró személye iránt, de nem lehet közömbös az általa hozott vagy képviselt törvények iránt, mert ha valaki szembekerül a földi törvényekkel, akkor szembekerül magával a bíróval, a törvényhozóval.
Ezek után beláthatjuk, hogy vele lehet még Mózes híve, Budha, Mohamed, Allah, Krisna, Visnu híve is, ha szeretetben, alázatban, igazságban él, de ellene lehet pedig a mindennapi templomlátogató, a mindennap imádkozó, és a mindennap áldozó keresztény, ha nem él igazságban, szeretetben és alázatban, és ha nem gyűjti magába mindennap a szeretetet, alázatot, hitet.
Aki nem gyűjti magába a hitet, szeretetet, alázatot mindennap, az tékozol. Tékozlás alatt értendő a fokozatos mindennapi mulasztás, mert a fokozatos mulasztás, fokozatos süllyedés az ismeretlen mélységekbe. Hogy mi a tékozlás, azt nagyon világosan és érthetően mondja Jakab apostol 4,17-ben: „Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak. " Minden elmulasztott jó cselekedet az tékozlás, és sajnos ez mindennap ismétlődik nálunk.
Budapest, 1932. 11. 10.