Ne higgyetek, de keressetek, kutassatok!

Az igazság csak úgy törhet utat magának, ha az emberek, szellemek függetlenítik magukat az uralkodó gondolkozástól, és saját új utakon haladnak. Hogy ezeket aztán gyűlölik azok, akik a réginél akarnak megmaradni, az természetes. Ez volt Jézus idejében is. Ez azonban még nem volna baj. A baj az, ha az eltérő véleményen levők gyűlölik egymást és ennek következtében szétválnak. Mert ez éppen olyan hatást szül a világ előtt, mint amilyen hatással, lett volna a világra az, ha a Jézus első tanítványai gyűlölték volna egymást az esetleges véleménykülönbségük miatt, és elváltak volna egymástól. Az ilyen viselkedés nagyon sokat árt a hitben még gyenge lelkeknek.

Ha valaki véleménykülönbség miatt meg tud haragudni és képes elválni a társaitól vagy képes kiközösíteni a testvérét, azzal bizonyságot tesz arról, hogy nincs benne szeretet. Másnak eltérő véleménye miatt szenvedélyes szóvitát nem szabad kiprovokálni, mert az már az igazságnak a ráerőszakolása a másikra, és ennek következménye az ellenségeskedés. A vallások is ellenségeskednek egymással, de ehhez mi emberek már annyira hozzászoktunk, hogy az előttünk egészen természetessé vált, és ha a vallások egyszerre valamiképpen kibékülnének, akkor az volna a világ nyolcadik csodája. De az a csoda, nem fog megtörténni soha! Ezért létesíti most Jézus egyre sűrűbben a spiritiszta köröket és mondja nekünk: „De ne így legyen közöttetek!” (Máté 20,26) „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”(János 13,35)

A tapasztalat igazolja, hogy a szeretetet semmisem képes elrontani annyira, mint az eltérő vélemények miatti vitatkozások, szenvedélyes szócsaták, amelyek sohasem vezettek a kívánt eredményhez, az egyforma véleményhez, hanem csak ellenszenv, elhidegülés keletkezett utánuk. De ez nem is lehet másképp, mert a vitatkozás, a szócsata hamis út. Ezen az úton mi csak a gondolkozásnál maradunk és nem tudunk felemelkedni a szeretethez. Nekünk pedig nem annyira a vitatkozás által kihozott igazság kell, hanem a SZERETET. Hiszen a SZERETET és az ALÁZAT a legnagyobb igazság, a Jézus Urunk igazsága!

Hogy a szócsaták haszontalanságára rájöjjünk, tudnunk kell azt, hogy az ATYA egyformán szereti a különböző véleményen levőket, és aki a gondolkozásában tévelyeg, azt még jobban szereti, mert a betegnek van szüksége nagyobb szeretetre. Tudnunk kell még azt is, hogy az ATYÁNK nem a véleményünk, hanem a szeretetünk után ítél meg minket! Az ATYA tehát korlátlan gondolatszabadságot ad nekünk, csak a gyarló, gőgös ember az, aki nem tudja türelmesen elviselni az ellenvéleményt, és csak azt szereti, aki hasonlóképpen gondolkozik, mert azt hiszi, hogy az ő véleménye egy örök igazság. Pedig örökre leszögezett, teljesen megértett igazság nincs sehol, csak az Atyánál és Jézusnál. Aki megköti magát egy igazsághoz, az megáll, és nem ismeri meg a további utat, az nem tudja, hol a cél, hol a vég, az elzárja magát a további fejlődéstől. Minden emberi igazság egyszer elveszti az ő fényét, amikor betölti rendeltetését, és akkor új fények gyúlnak ki belőle. Minden igazságunk csak egy kiinduló pontja egy további, új igazságnak.

Éppen ezért nem szabad ragaszkodnunk, odakötni magukat egy állításhoz sem, amely egy könyvben vagy bárhol megjelent, vagy akár egy szellemileg leadott tanításhoz sem. Még maguk a tiszta tanító szellemek is azt mondják, a mi körünkben is, hogy: „Ne higgyetek nekünk, de keressetek, kutassatok!” Már most, ha egy tanító szellemtestvér azt mondja nekem, hogy ne higgy nekem, hanem keress, kutass, akkor hogy lehetek én ember létemre olyan, hogy azt mondjam a testvéremnek: „Csak ennek higgy, mert csak ennek van igaza! Ne keress, ne kutass!” Világos, hogy ehhez jogom nincsen, mert ez erőszak!

Ha pedig egy ember, vagy egy szellem által leadott igazságra nincs jogom azt mondani, hogy csak ez az igazság, akkor nincs jogom türelmetlenkedni, és szenvedélyes szócsatákat vívni az én testvéreimmel, hiszen a tanító szellemek sem teszik ezt, pedig ők jobban tudnának vitatkozni. Ha mi ragaszkodunk a mi igazságunkhoz, akkor a tiszta tanító szellemtestvér csak annyit mond: „Testvérem, a te meglátásod szerint, igazság van veled, maradj annál!” Véleménykülönbség esetén ekként szóljanak egymáshoz és akkor nem lesznek türelmetlenek, nem fognak szenvedélyesen vitázni, nem fognak egymástól elszakadni, hanem megmaradnak szeretetben akkor is, ha a véleményük különböző!

De a türelmetlenek mégis azt mondják: „Neked az én igazságomat, vagy ennek a kijelentését el kell fogadnod, mert ha el nem fogadod, akkor tévesen tanítod az embereket és evvel nagyon rosszat teszel.” Ezen indokolásból azonban kilátszik a lóláb. Mert a türelmetlen testvérnek nem az fáj, hogy én másokat megtévesztek, tévesen tanítok, hanem az fáj neki, hogy nem az általa elfogadott igazságot tanítom, hirdetem. Jézus egy-egy tanítását csak avval az egyszerű kijelentéssel zárta le, hogy: „Akinek van füle a hallásra, hallja!”(Máté 13,43; Márk 4,9.23; Lukács 8,8 és 14,35) Tehát nem vitatkozott!

A türelmetlen még avval is indokolja az ő türelmetlenségét, hogy azt mondja: „Én csak azért provokálom a vitát, a szócsatát, hogy egy véleményre jussunk, mert csak így lehetséges a haladás, a fejlődés!” Pedig a világ képe az ellenkezőjét mutatja ennek. A világ teli van egymással homlokegyenest ellenkező állításokkal, felfogásokkal, világnézetekkel, és ezek sokasága között halad a fejlődés. Tehát ebből az indokolásból is kilátszik a lóláb, a megkötöttség, a türelmetlenség!

A mi Urunk, Jézusunk sem hívott fel bennünket lerögzített igazságok elfogadására, hanem tanításaival gondolkozásra késztetett bennünket, amikor a szellemvilágról beszélt. Mi dacára annak, hogy Ő nagyon sokat beszélt nekünk a mennyeknek országáról, mi erről nagyon keveset tudunk, majdnem semmit. Ő történeteket beszélt el a mindennapi életből, és azután azt mondta: „Ekképpen vagyon a mennyeknek országában!” Ez által azt akarta elérni, hogy mi gondolkozzunk, és mi jöjjünk rá arra, hogy hát miképpen is vagyon a mennyeknek országában. Jézus hegyi beszéde is, amilyen egyszerű, annyi sok gondolkozni való van rajta. Ő nem akarta senkinek megspórolni a gondolkozását, mint az egyházak, amikor magyarázattal ellátott, több kötetes Bibliát adnak a nép kezébe, és megakadályozzák a további gondolkozást.

Testvéreim, ne legyünk tehát türelmetlenek egymással szemben, amikor a szellemvilág leírásáról, vagy olyan dolgokról van szó, amelyeket bizonyítani senki sem tud. Ne legyünk olyanok, mint az egyházak, mert akkor mi is hasonló sorsra fogunk jutni. Hallgassuk meg különböző tanításokat a mindenségről, és aztán ha ellentétes véleményt hallunk, ne higgyünk se ennek, sem annak, hanem gondolkozzunk, keressünk, kutassunk mi magunk, és akkor ki fog alakulni bennünk egy nekünk megfelelő igazság, és maradjunk annál addig, amíg az kielégít. Hiszen minden világnézet, amelyet mi magunknak a szellemvilágról alkotunk, az tökéletlen. Mi a mindenségről és az ottani viszonyokról nem alkothatunk magunknak helyesebb fogalmat, mint egy nagy városról, ha azt csak egy padláslyukból nézzük.

Aztán ne felejtsük el azt sem, hogy mi folyton fejlődünk, és a fejlődés azt mutatja, hogy aki ma még a legnagyobb ateista, istentagadó volt, az holnap már a legerősebb istenhivő lehet. Mi az évek folyamán a legellentétesebben gondolkozunk, ezért ne mondjuk soha másnak az igazságára azt, hogy: „Az nem jó, az rossz!” Ne utánozzuk ebben az egyházakat, mert Jézus erre példát nem adott. Egy legyen a mi vágyunk, a mi célunk: Nyújtsuk ki egymásnak kezeinket, éreztessük egymással, hogy mi egymást szeretjük, hogy testvérek vagyunk mind!

Budapest, 1933. 11. 16.