Örökkévalóság, örökös változás

Jézus Atyja a mi Atyánk, mi tehát testvérei vagyunk Neki és egymásnak. Ha már most a mi legnagyobb testvérünk, a mi Urunk, Jézusunk az Ő megteremtése óta örökkévaló, akkor természetes, hogy valamennyi testvére, tehát mi is valamennyien örökkévalók vagyunk. Az örökkévalóságunk tehát természetes következménye a mi Urunk, Jézusunkkal való testvériségünknek. Örökkévalóságunk további bizonyítéka a tudománynak ama legújabbi megállapítása is, hogy semmisem vész el, csak átalakul. Ez az átalakulás mindenféle variációban történik legtöbbnyire igen hosszú időben, de sokszor igen rövid idő alatt.

Nincs tehát múlandóság, csak állandó változása az anyagnak, az anyag formáinak. Minden, ami van, örökké változik, DE ÖRÖKKÉ VAN! Minden örökkévaló, mint a Teremtő! Ez természetes, mert minden Belőle van. Hiszen, ha a mindenségben valami elveszhetne, akkor részletekben elveszhetne az Isten maga, és nem volna örökkévaló. És ott, azon a helyen, ahol valami elveszne, ott nem volna Isten, hanem egy üresség, Istentelenség! Az örök elkárhozás helyén tehát Istentelenség, szeretetlenség lenne.

Minden létezőnek, tehát az anyagnak az eredetét is az Istenben kell keresni. Az előző fejezetben már írtuk (Lásd: Nincs emberteremtés, csak szellemteremtés), hogy az anyag nem egyéb, mint az Isten kisugárzása. Az Isten az Ő kisugárzásából teremt mindent, de maga az által nem változik, nem lesz kevesebb. Az Isten kisugárzása eredetileg a legnagyobb világosság, fény, amely különféle színeket vesz fel, és anyagokká, világokká tömörülnek. Ha már most az ATYA bír ezzel a kisugárzással természetes, hogy ilyen kisugárzásuk van az Ő teremtett gyermekeinek, a szellemeknek is, mert csak így vannak az Ő hasonlatosságára teremtve. Hogy a szellemeknek, illetve angyaloknak is van ilyen kisugárzásuk, fényük, azt bizonyítják a Bibliában előforduló szellemjelenések is, illetve a megjelent fényes angyalok. A mi Urunk, Jézusunk is egyszer a megdicsőülés hegyén megmutatta három tanítványának az Ő kisugárzó fényének egy piciny parányát, mert hiszen többet nem bírtak volna el. (Lukács 9,29)

Ha Jézus testvéreinek nevez, akkor világos, hogy nekünk is ilyen kisugárzásunk volt és lesz. A mi kisugárzásunk most csak azért kisebb, általunk láthatatlan, mert bűnbeesésünk következtében nem vagyunk szabad szellemek, hanem TESTET ÖLTÖTT SZELLEMEK. Ezt már egy római katolikus főpap is elismerte, Dr. Trikál József, a pápai jóváhagyással megjelent könyvében (Az okkultizmus bölcseleti szempontból) a 25. oldalon. A magasabb lelki életet élőknél, az úgynevezett szenteknél ez a fény keresztültör, körülveszi a testet, ez a dicsfény, a GLÓRIA. Ez a fény tulajdonképpen a szellemnek a lelke, amely finom test. Ez ragyogó fehér, ha a szellemben csak szeretet van, és sötét, ha a szellemben a gyűlölet, a gőg az uralkodó. Vannak tehát fehér és sötét lelkű szellemek, emberek. A mi ATYÁNKNAK és a mi Urunk, Jézusunknak azért a legfényesebb a kisugárzása, mert mindkettő az abszolút SZERETET. Ez az Ő testük. Erre a finom testre, erre a kisugárzó szeretetre mondja Jézus, hogy azt nekünk ennünk és innunk kell, még akkor is, ha szellemek leszünk. Ott pedig nem lesz szája senkinek, és ott nem sütnek ostyát és kenyeret!

Tehát a szabad szellemek kisugárzásainak a tömörüléséből keletkezett az egész mindenség, ez a Föld is, és a mi testünk is közvetve fénysugárból lett, és fénysugárrá lesz. Örökkévaló tehát a lélek, mert a szellemnek örökös a kisugárzása, és örökkévaló a szellem, mert Istennek, a SZERETETNEK egy paránya. Ha most már örökkévaló a Szellem-Erő-Anyag, és nincs elveszés, elképzelhető-e a halál? Nincs tehát halál, csak élet van! Az élet pedig örökös változásból áll, amely változást mi fejlődésnek mondunk, mert állandóan felfelé, a nagyobb tökéletesség felé irányul, mint egy hullámvonal, mindig nagyobb és nagyobb köröket ír le a végtelenségig! Az örökkévalóság tehát egyértelmű a végtelenséggel.

Amint a vízbe dobott kő nagyobb és nagyobb köröket ír le a víz tükrében, amelyek végül elvesznek a szemeink elől, akképp a végtelen fluid tengerbe helyezett szeretetparány, szellem is mindig nagyobb és nagyobb köröket ír le az ő működésében. Az ő működési köre egyre nagyobb lesz, oly nagy, hogy elvész a szemlélő előtt a nagy mindenségben, és csak a Teremtő Isten látja, irányítja, és örül neki, hogy a teremtett gyermeke hasonló HOZZÁ! Ezért van, hogy a 82. zsoltárban az Isten az Ő fiait Isteneknek nevezi. Azért van ott megírva, hogy: „Isten áll az Istennek gyülekezetében.” és „Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan.” Ezt helybenhagyta Jézus is. (János 10)

A folytonos változásokon átmenő fejlődés tehát megérthetetlen, felfoghatatlan magasságokba visz. Mi mindnyájan egykoron a megteremtésünk után ott voltunk ebben a megérthetetlen magasságban. Azután gőgünkben eltávoztunk onnan, mint a tékozló gyermekek, de ismét vissza kell térnünk oda, mert erre vagyunk predesztinálva, eleve elrendelve mind, egytől egyig. Ezért olyan a mi alaptermészetünk, hogy folyton kívánja a folytonos változást. Mi a legnagyobb jólétben és dicsőségben is folyton áhítozunk a változás után, és ha hosszabb ideig nincs változás, megunjuk az életünket, jó dolgunkat.

Amiképp van minden kicsiben, akképp van minden nagyban. Vagyis amiként szükséges és van folytonos változás a Földön, akképp szükséges és van változás a szellemvilágban is, az örökkévalóságban. Az örökkévalóságot is megunná a szellem, ha ott nem lenne változás! A folytonos változásban mindenütt két mozzanat észlelhető: MUNKA és PIHENÉS. Ez a kettő örökösen követi egymást itt és az örökkévalóságban is! Ezt észleljük itt a Földön legelőször az örökösen egymást követő nappalban és éjszakában. A nappalnak tulajdonkénen soha sincs vége, csak örökösen felváltja az éjjel, a pihenés, és örökösen újra eljön a reggel, és átveszi szerepét az éjszakától.

A nappal és éjjel örökösen ismétlődik nagyobb arányokban az egymást követő nyárban és télben. A nyárnak tulajdonképpen soha sincs vége, csak örökösen felváltja a pihenés, a tél, és örökösen újra eljön a tavasz, a nagyobb reggel, és átveszi szerepét a nagyobb éjszakától, a téltől. A nyár vége az alkony, az ősz. Isten elrendelte a testnek az ő pihenését az éjszakában és a természetnek az ő pihenését a téli időben, hogy a lélek, a szellem aztán újult erővel munkálkodjék a testben, a virágokban, a növényekben, a fákban.

A nappal és éjjel még nagyobb arányokban ismétlődik a reinkarnációban, az újra testet öltésben. Reinkarnációja van az életprincípiumnak minden következő nagyobb fejlődési fokozatban, a természetben, és reinkarnációja van a szellemnek, léleknek minden következő tökéletesebb életben, ugyanazon vagy magasabb bolygón. Végül legnagyobb arányokban ismétlődik a nappal és az éjjel a szellemvilágban, az örökkévalóságban működő szellemeknél. Ugyanis, mikor a szabad szellem már egy bizonyos, számokban ki nem fejezhető időben működött, akkor egy végtelenül boldog érzés, egy mennyei nyugalom veszi körül, amelyben nem jut el hozzá semmi hívó szó, érzés. A szellem itt teljes tétlenségben volna, ha nem vágyakozna azon testvérei után, akikkel már együtt volt, és akikkel ismét együtt lesz, és ha nem vágyakozna Ő utána, a mi Urunk, Jézusunk után. Ez a vágyakozás a szellemek pihenésében egy munka, mert erőgyűjtésnek felel meg, amelyből a felébredés gyönyörű és fenséges. Ez a kozmikus éjjel, illetve pihenés a teljes fényben szintén számokban ki nem fejezhető ideig tart.

Az örökkévalóságban ugyanis idő nincs, ott nincs különbség időben, ott csak világosság van. Ott nincs tér sem, távolság sem, mert a közlekedés ott gondolatok által történik, a gondolat pedig nem ismer távolságot, nem ismer akadályt. Ami a Földön sok évezred, az az örökkévalóságban csak egy pillanat. Hiszen Einstein is megállapította már, hogy az idő és a tér relatív fogalom, és a sebességtől, a helyzetváltoztatástól függ. Vagyis a sebesség és a helyzetváltoztatás az, ami előidézi vagy megszünteti az időt és a teret. Végtelenül boldog állapot vár tehát ránk az örökkévalóságban, ha itt szeretjük egymást!

Budapest, 1934. 6. 7.