Senki sem mehet az Atyához, csak a szeretet által
Jézus Atyja a mi Atyánk, mi tehát testvérei vagyunk Neki és egymásnak. A mi Urunk, Jézusunk, a mi legnagyobb testvérünk azt mondja nekünk: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." (János 14,6) Az alázatos Jézus nekünk gőgös embereknek mondja, hogy Ő nem akar más lenni, csak az Atyához vezető út. Ő nem akar király lenni, Ő csak mutatja nekünk az Istent, mint végtelenül szerető Atyát, és mutatja a HOZZÁ vezető egyetlen utat, a SZERETETET! Mi emberek, mi testet öltött szellemek ugyanis annyira eltávolodtunk a mi Atyánktól, hogy szükségét nem érezzük, és teljesen függetleneknek tekintjük magunkat TŐLE. Mi függetleneknek tekintjük magunkat az Istentől mindaddig, és az Istenre szükségünk nincs mindaddig, amíg teljesedik a mi akaratunk, amíg jó dolgunk van. Valóságos áldás és jótétemény tehát ránk nézve, ha nem teljesedik a mi akaratunk, ha szegénység jön ránk, ha elvétetik tőlünk a magasabb értelem, a szellemi tehetségeink, a talentumok addig, amíg nem adjuk át magunkat az alázatos szeretetnek.
Csak az alázatos szeretet útján térhetünk mi vissza a mi Atyánkhoz. A tudás, az értelem magában, alázatos szeretet nélkül csak akadály. Hiába van tudásom, és mély értelmem, ha nincs alázatos szeretetem, nem látom meg sem az Atyát, sem Jézust. Mindenki meglátta és meglátja, és szüntelenül látja az Istent, aki nem lát BENNE mást csak az Ő végtelenül szerető Atyját. Így értendő az Isten meglátása. Azért mondja Jézus, hogy: „Aki engem látott, látta az Atyát.” (János 14,9) Jézus nem azért mondja azt, mintha Ő maga volna az Atya, hiszen akkor ellenkezésbe jutott volna önmagával, valahányszor az Ő Atyjáról beszélt. Jézus azért mondta ezt, mert Ő is, az Atya is, nem más, mint a végtelen SZERETET!
Mindazoknak tehát, akik még most a 20. században is látni szeretnék az Istent és Jézust, mindazoknak Ő most is azt mondja: „Annyi idő óta veletek vagyok, és még se ismertél meg engem?” (János 14,9) Aki Jézust csak, mint egy szép férfit, vagy mint egy ragyogó szellemalakot akarja megismerni és meglátni, az nem fogja megismerni, nem fogja meglátni. Ugyanígy nem látja meg, nem ismeri meg senki sem az Istent addig, amíg meg nem ismeri, meg nem látja BENNE a végtelenül szerető Atyját. Boldogok tehát, akik az Istent meglátják, mert ők tisztaszívűek. (Máté 5,8)
Amíg nem vagyunk tisztaszívűek, tiszták a gőgtől, gyűlölettől, amíg nincs bennünk alázatos szeretet, addig van is Istenünk, és nincs is. Van Istenhitünk és nincs is! Miért? Mert a mi Istenhitünk annyira fel van cifrázva külsőségekkel, szabályokkal, dogmákkal, formaságokkal, szentségekkel, sallangokkal, hogy mi éppen ezek miatt kezdünk kételkedni abban, hogy valóban ez lenne az igazi Istenhit? Hátha ez mind csak gyarló emberi találmány? A gyarló emberi találmányok miatt élünk mi abban a téves hitben, hogy akkor szolgálunk az Istennek, akkor tiszteljük az Istent, ha imádkozunk, énekelünk, hallgatjuk a prédikációt, a misét, ha gyónunk, áldozunk, ha operaénekesnőket szerződtetünk a templomba, mert ezt könnyebb megtenni, minthogy szeressük egymást.
Istenünk azért nincs, mert nem látjuk meg ŐT, mint SZERETETET, mint végtelenül szerető, gondviselő Atyánkat, és azért öltöztetjük ŐT fel a mi gyarlóságainkba. Mi úgy gondolkozunk, hogy azok állnak közelebb HOZZÁ, akiknek az a vallásuk, mint nekünk. Mi azt gondoljuk, hogy mi egészen más teremtései vagyunk az Istennek, mint a más vallásúak. Mi abban a téves hitben élünk, hogy csak a mi vallásunk tetszik az Istennek, a többi nem. Pedig NEKI csak a SZERETET tetszik és semmiféle vallás! Mi Isten kiválasztottainak gondoljuk magunkat a vallásunk miatt. Mi várjuk a mennybéli üdvösséget a vallásunkból kifolyólag és kérdésessé tesszük azt másoknál az Ő vallásuk miatt. Gondolkozzunk most a tömegeknek ezen a naiv hitén, vajon ez az igazi istenhit? Ez az Istennek az igazi meglátása? Ilyen az Isten?
Elképzelhető-e, hogy a végtelenül szerető Atya azt akarta volna, hogy az Ő parancsolatainak a betartása százféle alakban, formában történjék? Elképzelhető-e, hogy a végtelen SZERETET az Ő gyermekeit egymástól teljesen különálló osztályokba, vallásokba osztotta volna be, és mindegyik vallásbélitől más kötelezettségeket kívánna, és egyes vallásbélieknek különös engedményeket tett volna, csak is a vallásuk miatt? Elképzelhető-e, hogy a végtelenül szerető Atya millió és millió teremtményeitől azt kívánná, hogy azok az istenfogalom, a formaságok és a szentségeknek nevezett dogmák miatt egymást gyűlöljék, üldözzék, megöljék? Elképzelhető-e, hogy a végtelenül szerető ATYA egyik gyermekének azt mondaná, hogy: Te több vagy előttem, mint a másik a te vallásod miatt. Te a kedvenc gyermekem vagy azért, mert ebben a vallásban hagytalak megszületni téged. Én azért kedvellek, mert te távol tartod magadat a más vallásúaktól, és mert gyűlölettel nézel rájuk.
Csak, ha ilyen meztelenre vetkeztetjük a mi istenhitünket, akkor látjuk meg menynyire degenerálódott, elkorcsosult a mi istenmeglátásunk, a mi vallásosságunk! A mi istenhitünkből, a mi vallásosságunkból kifolyólag mi lábbal tiporjuk egymás boldogságát, és erre az istenhitre, erre a vallásosságra mi még büszkék is vagyunk, sőt ezért tartunk igényt a paradicsomra. Ennek azonban egyszer vége kell, hogy legyen! Nem lehetséges, hogy örökké tartson ez a tévelygésünk!
A végtelenül szerető ATYA azért küldte le a nehéz anyagba az Ő Fiát mi hozzánk, hogy az alázatos szeretetben mutassa meg nekünk az Atyát és a HOZZÁ vezető utat. Jézus eljövetele óta nekünk nem kell mást tennünk, csak szeretnünk egymást gondolatban, szóban, cselekedetben. Ez teljesen elég! Jézus nem tett különbséget köztünk, Jézus egyformán segített mindenkit, egyformán állt rendelkezésére mindenkinek. Ebben kell ŐT utánoznunk és mi mégis úgy gondoljuk, hogy a gyűlöletünkben utánozzuk ŐT.
Mi Megváltónak mondjuk Jézust, holott Ő csak útnak, igazságnak és életnek mondja magát. Ő sehol sem nevezte magát Megváltónak, Ő nem is akar más lenni, csak út, igazság és élet. Ő nem is mondja senkinek, hogy te már meg vagy váltva az én vérem által. De nekünk, gyarló embereknek nem kell az út, nem kell az igazság, nem kell az élet, nekünk csak Megváltó kell, AKI már megváltott bennünket az Ő szenvedései által, AKI már biztosította nekünk a mennyek országát, a Paradicsomot az Ő kiontott vére által. Nekünk tehát a szenvedés már fölösleges, ezért is kerüljük azt annyira, hogy inkább mást hagyunk szenvedni, csakhogy mi ne szenvedjünk, inkább másnak okozunk szenvedést, csakhogy mi elkerüljük.
Ez a mi hitünk, a mi vallásunk. De sem az ATYA, sem Jézus nem gyönyörködik ebben a lehetetlenségben. Nálunk azért alakult ki ez a lehetetlenség, mert nem értjük az Ő szavait. Amikor Ő azt mondja, hogy: „Senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.” (János 14,6), akkor Ő nem azt mondja, hogy senki sem mehet az Atyához, csak az én személyem által, hanem azt, hogy senki sem mehet az Atyához, csak az én SZERETETEM, ALÁZATOM, TUDATOS HITEM ÁLTAL. Hiszen, ha csak a személyének a dicsőítését kívánná, akkor Ő csak a keresztényekké lenne. De éppen azért mindenkié, mert mindenkitől csak SZERETETET, ALÁZATOT, HITET kíván, SEMMI MÁST! Értsük meg jól, SEMMI MÁST! Azért Ő az egyedüli közbenjáró, senki más, mert csak Ő egyedül nem kíván tőlünk semmi mást, csak alázatos szeretetet és tudatos hitet! Csak Ő egyedül járt azon az úton, amely mi köztünk és az Atya között van. Vagyis Ő járt közbe, Ő tette meg az utat oda-vissza az Atyától ide, és innét vissza, hogy mi meglássuk az utat, az Igazságot, az ÉLETET!
Senki sem mehet az Atyához, csak a szeretet által