Szabad akarat. Akarás és vágyás a spiritizmus megvilágításában

Semmi sem állandó, csak az állandó változás az anyagban és a szellemben! Az élet az változás, és ahol nincs változás, ott nincs élet. Kivételt csak az Isten képez, aki örökkön örökké ugyanaz! Mikor Pál apostol az írja: „Jézus Krisztus tegnap és ma, és örökké ugyanaz” (Zsidók 13,8), akkor ez csak az Ő akaratára vonatkozik, csak az Ő akarata ugyanaz, de egyénisége az változik, illetve fejlődik. Minden fejlődés, illetve változás indító ereje az akarat. Az akarat vele születik az emberrel, illetve a szellemmel, és a szellemnek a legnagyobb kincse, mert az akaratával haladni tud. Hogy a gyors haladás mily nagy öröm tud lenni, azt láthatjuk az embernél is, de hogy a szellemileg való gyors haladás még sokkal nagyobb öröm lehet, azt nem tudja az az ember, akinek álláspontja van. Az ember álláspontja a hitetlenség, gyűlölet, gőg, és mivel innen kimozdulni nem akar, ezért jön az erőszak, a nehéz megélhetés, gazdasági válság, elemi csapások, katasztrófák, hogy az álláspontunkból kimozdítsanak.

A mindig erélyesebben fellépő erőszakot nem lehet elhárítani konferenciákkal, kormányváltozással, csak akarattal. Nekünk akarnunk kell, hinni, szeretni, alázatosnak lenni. Csak ebbe a három irányba elindított akarat fogja megmenteni az egyeseket, de e világot már nem! Erre már késő van. Ami megíratott, annak be kell következnie, és be is fog következni! (Jelenések 9) Mit csináljunk evvel szemben? Rettegjünk? Nem! Akarjunk hitben, szeretetben, alázatban élni a mai naptól kezdve.

Az akarat az, amely életre kelti, létrehozza bennünk azt a jót, ami még nincs bennünk, és kiűzi belőlünk azt a rosszat, ami még bennünk van. Semmisem nehéz, ha az ember akar, csak akarnia kell! Az akarat a forrása minden jónak és rossznak. Senkinek sincs joga azt mondani: „Én nem akarok evvel az emberrel érintkezni, én elkerülöm, mert rossz, én ezt az embert ki nem állhatom!” De igenis kiállhatod! Csak akard! Az akarat képesít téged, embert arra, hogy az ellenségedet is tudjad szeretni, hogy jól cselekedjél avval is. A rossznak mondott embert már csak azért sem szabad kerülnöd, mert nem tudhatod, nem-e te térítheted meg őt a jó útra! De lehetséges az is, hogy ő térít meg téged, mert hátha te vagy a rossz!

Ha a szeretet, vagyis a törvény szerint cselekszik a szellem, akkor a szabad akaratának nincs határa, illetve a szabad akaratának önmaga szab határt. Csakhogy az akkor már nem határ, az már saját akarat. De ha a szeretet, a törvény ellen cselekszik, akkor a szabad akarata mindig nagyobb és nagyobb korlátokba ütközik az Isten kegyelméből azért, hogy kevesebb felelőssége, kevesebb jóvátennivalója legyen. Sőt szabad akarata teljesen meg is bénul akkor, ha tudatosan csak a szeretet ellen akar cselekedni. Az akaratot azonban nem az Isten korlátozza és bénítja meg, hanem az ok és okozat törvénye, az igazság, amelynek állandó kísérője a kegyelem.

Az Isten azért rendezte ezt így, mert felelősségterhes, nagy dolgokkal akarja megbízni teremtett szellemgyermekét, mint az Ő munkatársát. A szellemek, emberek az Isten munkatársai, ezt mondja Pál apostol (Kor. I. 3,9) és Jézus Urunk, mikor a szőlőmunkásokról beszél (Máté 21; Márk 12; Lukács 20) A mi akaratunkkal mi azonban nemcsak az Istennek a munkatársai vagyunk, hanem Krisztusnak a testvérei is! Ezt mondja maga Jézus Urunk is Máté 12,49-50-ben. Amikor Jézus Urunk testvéreinek nevez bennünket, akkor evvel elismeri, hogy Ő nem az Atya, hogy Ő nem Isten, mert Istennek nincsenek testvérei, csak teremtményei. Ha pedig Jézus Urunk a testvérünk, akkor Ő éppen olyan teremtett szellem, mint mi vagyunk, avval a különbséggel, hogy Ő sohasem bukott el, mert Ő mindig az Atya akaratában élt. Ő csak akaratban egy az Atyával, másképp nem!

Az emberek tévesen értelmezik a Bibliát, amikor Jézust Atyának vagy Istennek mondják, mert Ő maga mondja: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta.” (János 3,16), továbbá „Elmegyek az Atyához, mert az én Atyám nagyobb nálamnál.” (János 14,28) Mikor az Ő tanítványai azt mondták neki: „Te vagy a Krisztus az élő Istennek Fia.” (Máté 16,16; János 6,69), akkor Ő ezt helybenhagyja, azaz: Ő a Fia, tehát Ő nem az Atya, nem az Isten.

A szellem szabad akarata, szabadsága hasonlattal élve olyan, mint egy vezető kötélhez vékony fonállal, igen tágan hozzákötött lepkének a szabadsága. Ezeknek igen tág terük van arra, hogy a vezető kötéltől eltávolodjanak, vagy ahhoz közeledjenek, de mivel a vékony fonál nem engedi őket a végtelenségbe, tehát közülük egy sem veszhet el. A lepkék mi vagyunk szellemek, hol emberi testben, hol test nélkül. A vezető kötél a szeretet, és a vékony fonál a kegyelem. Őrök elkárhozás, elveszés tehát nincs! De amiként a messzire eltávozott lepkét elkapja és földhöz vágja a vihar, a szárnyait eláztatja az eső, és földhöz ragadva, elkábítva marad addig, amíg fel nem szárítja, fel nem emeli a napsugár, akként van ez a szellemmel is, ha anyagba záratik. Az anyagba zárás legkönnyebb állapota, az emberré levés.

Az emberi test mi rajtunk, szellemeken olyan, mint például a kutyán a kolonc. Annak a kutyának, amely messzire el szokott csavarogni a háztól, hogy a mezőkön nyulakra vadásszon, koloncot kötnek a nyakára. A mennyei Atya kegyelme az embernek nevezett szellemre kolonc gyanánt ráadta az emberi testet, hogy ebben bizonyítsa be azt, hogy nem fog Tőle eltávolodni az ő szabad akaratával, akkor sem, ha majd leveszi azt róla. Ha a mennyei Atya látni fogja azt, hogy mi már csak szeretetben élünk, akkor majd leveszi rólunk ezen emberi testet, ezt a koloncot. A kolonctól tehát nem szabadulhatunk meg önkínzás, önsanyargatás, aszkéta, remete életmód által, hiszen a kutya sem szabadulhat meg a kolonctól, ha azt marja, rágja, rángatja. Ne bántsuk, ne gyengítsük meg tehát a mi testünket oktalan életmóddal, mert annak nincs értelme, legfeljebb megrövidítjük a mostani életünket, és akkor majd ki kell azt pótolni a következő életben még nehezebb körülmények között. A test egészségére és tisztaságára tehát vigyáznunk kell, mert ha az beteg és nehéz a bűntől, mint a kutyának a kolonca a sártól, akkor nehéz a mi haladásunk. Hogy az emberi test megnehezíti az Atyához való közeledést az nem baj, mert megnehezíti az Atyától való eltávolodást is.

Nekünk tehát ebben az emberi testben csak egy feladatunk van. Erős akarattal kifejleszteni a szeretetet és eltávolítani magunkból minden a szeretettel ellentétes érzést annyira, hogy az ellentétes érzések bennünk csak a kiváltásuk pillanataiban maradjanak meg, de nem tovább. Vagyis, amint valami helyzet, vagy esemény kiváltja belőlünk az ellenkezést, az ellentmondást, gőgöt, gyűlöletet, haragot, irigységet, megkívánást stb., akkor azonnal kéznél legyen az erős akarat, amely kiöli ezeket. Aki nem él mindjárt az első pillanatokban azonnal az erős akaratával, az elbukik a megkísértésekben. Attól még lehet abban az emberben jóság, szeretet, hit, alázat, az lehet jó ember, csak egy baja van, hogy nem használja az akaratát.

Hogy az akaratunk erősödjön, ahhoz szükségünk van a megismerésre. A megismerés pedig akkor jön, ha a lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. (Kor. I. 2,10), és ha egymást kölcsönösen tanítjuk, felvilágosítjuk, és a véleményünket kicseréljük. A véleménycsere azonban rendkívüli türelmet és szeretetet követel, mert különben az ellenségeskedéssé fajul. Példa erre a sokféle vallás! A véleménycserénél egy dologra kell nagyon ügyelni, és pedig, hogy senkinek sem szabad azt mondani: „Nekem igazam van, a te véleményed rossz.” Más nézetét elítélni, élesen bírálni, ócsárolni, eretnekségnek bélyegezni, átok alá helyezni, embernek joga nincs! A különböző véleményen lévőknek csak egy joguk és kötelezettségük van: Egymást szeretni és alázatosnak lenni. Ha így lesz, csak egy vallás lesz, a szeretet vallása. Jézus sem akart mást, csak hogy szeressünk.

Véleménycserénél csak azt szabad mondani, hogy: „Testvérem, én most így látóm az igazságot, te meg úgy. A lelki fejlettségünk nem egyforma. Maradj te a te véleményednél, és én az enyémnél addig, amíg idővel a haladó lelki fejlettség ebben a pontban összehoz bennünket. Addig is szeressük egymást, mert sem az Atya, sem az Ő Fia nem kívánják tőlünk azt, hogy mi egy nézeten legyünk felőlük.” Ezért ne erőszakoljuk egymásra a mi igazságunkat. Itt szűnjön meg tehát a mi akaratunk, itt csak vágynunk szabad. Van tehát olyan tere is az életnek, ahol nem szabad akarni, csak vágyni. Szeretetben, hitben, alázatban haladni, ahhoz akarat kell. Mást megjavítani, vagy valakin, valamin változtatni, ahhoz vágy kell!

Budapest, 1931. 10. 22.