Szellempélda - A hitről

Szellemtestvéreink 1933. 5. 4-én világosították meg ezt a következő példával. Vala egy vándor, ki elhagyá övéit, elindul egy messzi-messzi útra. Elvégezvén útjának célját visszaindul az övéihez, de az úton leszakadá előtte egy hegynek egy nagy sziklája, és elzárván az utat előtte, ő ezen átmenni nem tud. Visszafordulván, választ egy más utat, hogy övéihez visszatérhessen. Bizonnyal sötétség jő rá, de ő nem törődvén vele, sietve folytatja az útját, s mielőtt még felvirradt volna a hajnal, találkozik egy testvérével, kit ismert, és ki jött az övéitől, kiket ő otthon hagyott. Ennek a találkozásnak végtelenül megörült, és kérdé: Hogy vannak az övéi? Mondá az néki: Ne siess már oly nagyon a tieidhez, mert akit a legjobban szerettél, az nem vagyon már többé, az elköltözött, nem találod meg már őt, mert még messze az út hozzá. Mire te haza érsz, őt már eltemetik. De a vándor mondá:

Bizony mondom néked, hogy én hiszem, hogy én még őt megtalálom, én hiszem, hogy ő még életben van és csak elaludt. Én hiszem, hogy ő nem hagy el engem, míg vissza nem térek hozzá. Mondá a testvére: Bizony a te hited már nem segít rajta, mert mikor én elindultam onnan, már akkor is az utolsó óráit élte, és azok, kik ismerik az ő betegségének mibenlétét, ők mondották, hogy már nincs segítség, hogy ő már elköltözik közülünk. Mondá a vándor újból: Én hiszem, hitemből tudom, hogy ő addig el nem megy, míg én hozzá nem jövök. Én hiszem és tudom, hogy még beszélni fogok vele. Én hiszem és tudom, ha ő el is hagy engem, mégis velem lesz. Tudom, hogy örvendezni fog velem, munkálkodni fog velem, és velem lesz mindenkor. Mondá a testvére: Te elvesztetted a józan gondolkodásodat a hosszú távolléted alatt. Előtted még ötnapi járó föld van, és te még életben akarod látni, amikor ő már az utolsó óráit élte akkor, amikor én tőle elmentem.

A vándor erre felfohászkodott: Uram, én Mesterem, KIT nem ismerek, KI vagy, KIT nem látlak, de érezlek. Én hiszem és tudom, hogy TE megsegítesz, megrövidíted az én utamat, és én ott leszek, mielőtt ő eltávozik. És akkor oly erő szállt rá, hogy nem érezé a fáradtságot, a nap hevét, nem látá az éj sötétjét, és ment oly gyorsan, hogy azt a gyorsaságot elgondolni nem tudta, és két nap alatt meglátá az övéit, és az övéi hajlékát. Mikor látá a nagy sokaságot, kik valának együtt, ők elébe menének és mondák: Bizonnyal elkéstél, mert akit szerettél már nem vagyon köztünk. Ő mondá: Ó testvéreim, miért hagyott el a ti hitétek. Higgyetek, hitetekből tudjátok, hogy ő csak elaludt, de nem hagyott el engem és benneteket. Mondá közülük egy: Ím jöjj, és lásd, hogy igazunk van.

Ő mondá: Atyám, végtelen a TE jóságod és szereteted. Atyám, én hiszem, hitemből tudom, hogy ő él, és én beszélhetek vele. És bemenvén látá, hogy ott vagyon mély álomba merülve. Ő akkor szólt és mondá néki: Én szeretetem, ím lásd, sietve jöttem. Tudom, hogy egy új életnek az útjára készülsz, arra az útra, amelyen nincs többé sötétség, csak világosság és fény. Én érzem és tudom, hogy jobb lesz neked ott, jobb, mint itt volt. Én szeretnék veled még beszélni, szeretném, ha szolnál Őnéki, hogy ha lehet, hívjon el engem is, ha pedig nem telt el még az én időm, úgy adjon hitet és erősséget, hogy cselekedhessem az Ő akaratát.

Ím vala nagy csodálkozás, mert az kinyitotta az ő szemét és szóla: Elfáradtam, mert soká jöttél, s elaludtam, íme lásd, én megvártalak téged, mert éreztem, érzésemből hittem, hitemből tudtam, hogy Ő megsegít, hogy te haza jöjj, mielőtt én elmegyek. Vala nagy csodálkozás, hogy miképpen lehet az, hogy feltámadt az, aki már elment. Ő mondá testvéreinek: Íme, lássátok kinek vagyon hite, hitében erőssége, erősségében tudása, az tudja, hogy bizony megadatik minden, amit kér, amit kérünk, ami szükséges velünk, sokunknak, mindnyájunknak.

MAGYARÁZAT: A haldokló beteg, akiről a példában szó van, az IZRAEL népe. A betegsége nem mai keletű, hanem sok ezer éves. Az Izraelnek nevezett szellemcsoport ugyanis pontosan 49000 évvel Jézus nyilvános fellépése előtt jött a Földre. A 49000. évnek az utolsó napja azon a szombatnapon telt le, amikor Jézus a názáreti zsinagógában a templomszolgától kapott könyvben Ézsaiás prófétától azt olvasta, hogy: „Az Úrnak lelke van és rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.” (Lukács 4,18-19) A 49000. esztendő helyességét nemcsak a nálunk kapott szellemi leadás, hanem az a körülmény is bizonyítja, hogy a zsidóknál minden 49. esztendő végén kezdődött a kürtölés éve, amely kedves esztendeje volt az Úrnak, mert akkor szintén szabadságot hirdettek a Föld minden lakójának, hogy ki-ki, kapja vissza az ő birtokát, és térjen vissza az ő nemzetségéhez. (Mózes III. 25,8-10)

A Bibliában a számok mindig nagyobb és nagyobb arányokban ismétlődnek. Például a teremtés hat napjának hat évezredes korszak felel meg, és a 49. évnek is megfelel a 49000. év végétől kezdődő nagy ezerévi szabadulási idő. Ha Izrael elfogadta volna Jézust, mint szellemi szabadítót, akkor a Jézus utáni ezer év alatt már a legutolsó zsidó is elhagyta volna a Földet, és átment volna egy fokozattal magasabb csillagzatba. Izraelnek már régen Krisztus előtt el kellett volna mennie a Földről, de nem tudott szabadulni, mert megkötötte magát az emberi rendelkezésekkel, törvényekkel, dogmákkal, miként a keresztények is. Jézus nem azért jött Izraelhez, mert az egyistenhívő nép volt, hiszen még a több istenhívőknek is volt egy főistenük, hanem azért, mert különben még kétszerannyi ideig maradt volna lekötve a dogmáiban a Földön. A dogmák tehát nem szentségek, hanem a legnagyobb bűnök. Azért bűnhődnek a dogmák imádói a fiakban, a következményeikben harmad és negyedíziglen.

A zsidók közül azonban már sokan elmentek egy jobb szellemi hazába, de a szeretet vonzó ereje folytán elhatározták magukat sokan, hogy visszajönnek, és leszületnek itt az anyagban egy-egy földi életre, hogy segítsenek a beteg, Földön élő testvéreiken. A földi anyagba visszajövők jelképezik azt a vándort, aki elhagyta az övéit, és elindult a szellemvilágba egy messzi-messzi útra, de a szeretet ösztönzésére visszaindult a Földre az övéihez. A leszakadt szikla az anyagiasság, amely az anyagba jövő embernek elzárja a haladás útját, de a visszatérő, az igazságot hozó csoport elfordult az anyagtól, és lelkileg igyekezett hozzáférkőzni a beteg testvérei lelkéhez. Mikor a sötétség, a dogmák sötétsége reá is jött, ő nem törődött azokkal, mert hozta az igazságot.

Még a dogmák sötétjében találkozott egy másik testvéri csoporttal, amely elhagyta a beteg Izraelt és szintén az igazság felé indult. Ez a csoport hírül adta az igazságot hozónak, hogy az otthon, maradottak, a dogmákban élők nagyon betegek. Izrael lelkileg haldoklik, és meghal, mielőtt meglátná az igazságot. De, miután az igazság felé indulók még nem ismertek más odavezető utat a beteg Izraelhez, csak Mózes öt könyvének törvényein át, azért mondták, hogy odáig még ötnapi járóföld van.

Az igazságot hozók azonban felfohászkodtak Jézushoz, KIT a zsidó vallásban nem láttak, de a szellemvilágból való visszaemlékezésből tudták, hogy van, és Ő elvezette őket, az igazságot kétnapi járóföldön át, vagyis a két legnagyobb parancsolaton, az Isten szereteten és a felebaráti szereteten át a beteg testvéreik közösségéhez. A hajlék melyet megláttak, az az Izrael által felépített vallásos élet volt, és azok a kevesek, akik a haldokló körül voltak. Ők elébe mentek az érkező igazságnak. Azok még lelki életet élők voltak. A halottnak gondolt Izrael az igazság szavaira felnyitotta a szemeit, meglátta az igazságot, és így ment át, illetve így fogja elhagyni a Földet. Az igazságot hozók legtöbbje a spiritizmusban ismerte meg az igazságot, a Krisztust, és hagyta el a dogmákat.

Az egész példán keresztül kiemelkedik az a rendületlen hit, amely kell, hogy minden emberben meglegyen, aki a lelkileg beteg testvérét életre akarja kelteni. Ha ezen megismerésben olvassuk át a példát és a párbeszédeket újból, akkor értjük meg teljesen, és akkor belelátunk a jövőbe, amikor a beteg Izrael népe felnyitja a szemeit, és megismeri az igazságot a DOGMA NÉLKÜLI KRISZTUST! Erre van szüksége a kereszténységnek és minden vallásnak, aki haldoklik a dogmákban, de már hozzájuk is közeledik az igazságot hozó vándor, a spiritizmus, ami felnyitja szemüket.

Budapest, 1933. 5. 25.