Szellempélda – Fényes nagy kövek és fényes kis kövek

A spiritiszta kör egy szeretetiskola, ezért mondják a szellemek az ott egybegyűlt embereknek mindig, hogy: „Egy a ti célotok, hogy megtanuljátok egymást szeretni!” A szeretet folytonos emlegetésére azért van szükség, mert az ember nagyon hamar letérhet a szeretetnek a fővágányáról egy mellékvágányra, például a tudás csonkavágányára. Amint a vasútnál szükségesek a mellék- és csonkavágányok, akképp az életben is szükségesek, de a rendeltetési állomást, mint a vasútnál, csak a fővágányon haladva érhetjük el. Az élet fővágánya pedig a szeretet.

Azért figyelmeztetnek bennünket a mi szellemtestvéreink ekképpen: „Bizony, bizony mondom néktek, semmi a mi összes tudásunk, ha az nem irányul arra, hogy újból megismerjük ŐT, a végtelen SZERTETET.” Minden tudásunkban csak Ő legyen a mi vágyunk, a mi célunk, mert csak akkor jutunk el azokba a kicsiny hazákba, ahol nincs más csak szeretet és béke. Testvéreim, ne legyen köztünk egy sem, aki azt mondja, hogy én mindent tudok, mert aki ezt mondja az egy szegény, szánalomra méltó, porban fetrengő, kicsiny vándor, aki az Ő mindent tudásában elfelejtkezik a szeretetről, arról a kincsről, amely nélkül egy lépést sem tehet előre, az Atya felé, és a mi Urunk, Jézusunk felé! Kincs a tudás is és a szeretet is, de hogy mi a különbség a kincsek között, arra vonatkozólag kaptuk a következő sokatmondó példázatot.

Elindult egyszer egy vándor, hogy keresse és kutassa mindazt, ami a céljának eléréséhez szükséges volt. Hosszú útjára nem vitt magával semmi mást, csak hitet. Amint haladt az úton, jobb és balkéz felől csodásan csillogó, értékesnek látszó, nagy köveket látott, de nem hagyta magát azok csillogásától és nagyságától eltéríteni, hanem azokat az apró, kis kövecskéket szedte fel, amelyek az egyenes úton előtte megcsillantak. Ezeket felszedte, megvizsgálta, és amelyeket érdemeseknek talált a megőrzésre, azokat eltette, a többit pedig otthagyta. Történt pedig, hogy ugyanazon az úton utána mentek más keresők is, akik hagyták magukat eltéríteni a csodásan ragyogó nagy kövektől. Ők letértek az útról és ezeket gyűjtötték össze, és súlyosan megrakott teherrel értek haza. Ők nem helyeselték az előttük haladó vándor útját. Az első vándor, amikor elérte a célját megfordult és ő is hazatért. Amikor mindnyájan hazaértek és kibontották az összegyűjtött kincseiket, nagy meglepetés várt rájuk, mert az első vándor azt látta, hogy az ő apró kövei mind igen értékesek, a ti szavaitok szerint gyémántok voltak. Ő látta, hogy minden egyes kövecske egy-egy érték, amely feltétlen el fogja vezetni a végcélhoz. A többiek ellenben csalódva vették észre, hogy az általuk összegyűjtött nagy, csodásan ragyogó kövek, a ti nyelveteken szólva, csillogó kvarckövek.

MAGYARÁZAT: Ezen példában levő vándorok a kereső, kutató emberek, akik egyszer elindultak a szellemvilágból egy földi életbe, egy emberi testet öltésbe, hogy itt egy földi vándorúton kincseket keressenek, gyűjtsenek, amelyekkel aztán hazatérve a szellemvilágba eljussanak a végcélhoz, az Atyához. Ilyenek vagyunk mi mindnyájan. A csillogó nagy és súlyos kvarckövek az embereknél a világi tudás, vagy a spiritisztáknál például a mindenségről leadott tudás. Az apró értékes kövek pedig a szeretetnek a különféle válfajai, a különböző erények, amelyek mind a szeretet útján, a fővágányon találhatók. Ilyenek az alázat, szolgálat, áldozatkészség, önfeláldozás, önzetlenség, lemondás, munkálkodás, szerénység, igénytelenség, megelégedettség, erkölcsös élet, elnézés, türelem, megbocsátás, jóakarat, irgalmasság, jótékonyság stb. Ezek az értékek a gyémántok, aprók, nem súlyosak, nem húznak le és nálunk maradnak.

A csodásán ragyogó nagy, súlyos kvarckövek a tudás, különösen a spiritiszta körökben leadott túlvilági állapotokról való tudás, mert ezek olyan súlyosak, hogy el sem hordozhatjuk őket. Ha csak evvel rakodunk meg, akkor az lehúz, elfáraszt bennünket. Cselekedni avval pedig nem tudunk semmit sem. Ellenben a kis, apró kövecskékkel cselekedni tudunk, és elérjük a végcélt. Az, aki csak a nagy tudás után vágyakozik, az a dzsungelben vesztegel és megveti az apró kövecskéket, amelyek a szeretet főútvonalán előtte csillognak, és ő azt mondja: „Minek ez a sok szeretet, szeretet tanítás, minek ez a sok példázat, amikor az csak mese.” Még a spiritiszta körökben is akadnak ilyenek, akik ekképpen gondolkoznak, és emiatt összeütközésbe kerülnek a kör más tagjaival is. Ezek romboló munkát végeznek, és aztán csodálkozik, ha egyszer erélyesen rászólnak a szellemtestvérek, hogy: „Testvérem, van-e benned szeretet?”

Az erélyes beszéd néha szükséges, ez természetes, mert hiszen Jézus Urunk is beszélt erélyesen, sőt nagyon is kemény szavakat mondott, amikor azt mondta a farizeusoknak, hogy: „Mérges kígyóknak fajzatai.” (Máté 12,34) vagy „Kígyók, mérges kígyóknak fajzatai.” (Máté 23,33), sőt a rendbontókat, a lármázókat pedig ki is utasította a gyülekezetből. (Lásd: Templomtisztítás a spiritizmus megvilágításában) De a dicséretet sem marad el, mert Jézus Urunk is dicsért, amikor azt mondta: „Jól vagyon jó és hű szolgám!” (Máté 25,21.23)

Tehát a nagy, csillogó kövek, a súlyos igazságok, az el nem hordozható tudás csak arra valók, hogy mi megnézzük, megvizsgáljuk őket, de nem arra valók, hogy elvigyünk magunkkal, mert akkor megkötözzük magunkat ezekkel, és a többitől elfordulunk, a többi már nem kell nekünk. A szeretet fővágánya mellett pedig jobbról és balról mindig újabb és újabb, mélyebb és nehezebb tudás adatik a végtelenségig, mert a tanulás, a tudás, a fényesen csillogó, csodás, nagy kövek sora végtelen. A megismerés végtelen!

Vigyázzon tehát mindenki, hogy ne szedje fel, ne tegye véglegesen magáévá a csodásán ragyogó, el nem hordozható nagy tudást a mindenségről, mert bármilyen csodás, bármilyen nagy is az, nem végleges, és utána újabbak jönnek a végtelenségig. A véglegesnek elfogadott tudás lehúzza az embert a gyűlöletbe, az ellenszenvbe, a haragba, a később megtalált, újabb, nagy, csillogó kövek miatt. A csodásan ragyogó súlyos, nagy kövek miatt már sok vér folyt Jézus nevében, és azóta is folyton történnek ilyen vérontások, rombolások, mert a megtalált és felvett nagy csillogó köveket egymáshoz vagdossák, azokkal megdobálják egymást. Sőt, amikor ezekből kifogynak, akkor felveszik a közönséges, piszkos köveket is, a gyűlölet, a szeretetlenség, a megrágalmazás, a megítélés, és a pletyka éles, nehéz, piszkos köveit, és azokkal dobálják meg egymást, és természetes aztán, hogy ebben a harcban eltalálnak ártatlanokat is. Az igazságokért való harc átmegy a személyeskedésbe, és akik eddig szeretettel jártak együtt, azok elkerülik egymást, és egymás háta mögött megszólják egymást. Akik így viselkednek, azok nem veszik észre, hogy már letértek az útról, a szeretetről, és ennek pedig örvendenek sokan, az emberek és az ellentétes szellemek is.

A tudás után szomjúhozó, az érdekességeket vadászó, a csillogó nagy kövek után vágyakozó azután csalással vádolja azokat a médiumokat, akik által csak az a hang jön, amely a szeretetre, alázatra, és hitre int, és amely hang nyugságot, békességet, szeretetet ad. De, a spiritiszták közül is vannak, akik nagyon sokszor tévelyegnek, mert azokat tartják magas, tiszta szellemeknek, akik a csodás, nagy köveket hozzák, és száraz, szeretet nélküli tudást adnak.

Igaz, hogy a spiritizmus tudás, amint az már sokszor mondatott, de nem az a tudás, amely csak az értelmet kápráztatja el és a lelket hidegen hagyja, hanem a hitből jövő tudás. Nekem nem csak hinnem, de tudnom kell, hogy csak a szeretet vezet el engem a célhoz, az ATYÁHOZ, ezért nekem csak azokat a parányi, kicsiny, de értékes kincseket kell gyűjtenem, amelyek a szeretet útján találhatók meg!

Budapest, 1934. 2. 8.