Szellemtestvéreinkről

Isten rendeltetése folytán az ember arra is hivatva van, hogy szeresse és megtérítse nemcsak azokat az embereket, akikkel a Jóisten összehozza, hanem szeresse és megtérítse, az Ő szellemi környezetét is. Ugyanis az ember állandóan körül van véve szellemekkel, akik folyton figyelik a gondolatait, szavait, cselekedeteit, és azokból tanulnak jót, vagy rosszat. Mi sohasem vagyok egyedül, és nemcsak a titkos cselekedeteinket, hanem a gondolatainkat is állandóan egy nagy, láthatatlan tömeg figyeli. Ez a láthatatlan tömeg aztán megbotránkozik azon, ha azt látja, hogy gondolataink ellentmondanak a szavainknak és a cselekedeteinknek. Az emberek előtt lehet színészkedni, előttük lehet az ember kétszínű, de az állandó szellemi kíséret előtt soha. Szellemi környezetünket tehát akkor szeretjük, akkor térítjük meg, ha titokban is jót cselekszünk, és ha udvarias, barátságos szavainkat szeretetteljes gondolatok kísérik.

Hogy kikből áll az ember szellemi környezete? Minden ember, mikor a Földre leszületik, először is hoz magával egy szellemet, akitől tanul, és egyet, akit tanít. Ezek állandóan vele vannak a születésétől a haláláig. A tanító szellem a lelkiismeret szavában szól hozzánk. Ha rá hallgatunk, jó példát adunk a tanuló szellemnek és magunkhoz vonzzuk a tisztákat, a haladottakat felülről, és emeljük a szegény elesetteket alulról. Ha a tanuló, illetve a megkísértő szellemre hallgatunk, akkor a szeretetlen gondolatainkkal, szavainkkal és cselekedeteinkkel eltávolítjuk magunktól a tiszta, erőt adó szellemeket, romlásba visszük a gyengéket, és magunkhoz húzzuk nagy tömegben a gonoszakat. Minden ember tehát az ő viselkedésével maga alakítja ki az ő szellemi környezetét, és felelős azokért a szenvedő szellemekért, akiket a rossz magaviseletével bukásba visz.

Ha a szenvedő, sötétségben bolyongó szellemek bűnbánatban vágyakoznak a világosság után, akkor hozzájuk jönnek a védő szellemek, és oktatják, vezetik őket. A szenvedő szellemek tehát nem szorulnak rá a spiritiszta körökre. A védő szellemek csak azért hozzák őket a spiritiszta körökbe, mert ők az Úr Jézusnak élő példázatai, amelyekkel Ő le akarja rombolni a mi hitetlenségünket, és bizonyságot akar nekünk adni arról, hogy nincs halál, csak folytatólagos élet. Amely spiritiszta kör nem akarja fogadni a szenvedő szellemeket, abban gőg van, és az Isten avval bünteti meg ezen gőgöt, hogy az ilyen körbe nem engedi a tisztult, tanító szellemgyermekeit sem.

A szenvedő szellemtestvéreket két nagy főcsoportba lehet osztani. Vannak, akik még abban a hitben élnek, hogy még emberek. Ezek csak sajnálni valók, de nem veszedelmesek. Vannak aztán olyanok, akik tudják, hogy már szellemek, de csak rosszakarat van bennük. Ezek viszont már nemcsak sajnálatraméltók, hanem még veszedelmesek is. Akik még azt hiszik, hogy még emberek, azok éppen úgy tréfálkoznak, mókáznak és kétségbeesnek, mint az emberek. Ha viccesen, tréfásan jönnek a körbe, akkor a körvezetőnek a legnagyobb komolysággal kell fogadnia őket. Körülbelül olyan komoly és erélyes hangon, amilyennel a törvényszéki tárgyaló teremben fogadja a bíró, a viccelni akaró vádlottat.

Avval a szóval kell fogadni mindegyiket, hogy: „Isten hozott testvérem!” De oly komolysággal, hogy észrevegye magát, hogy itt nincs helye a tréfának. Minden tréfás választ, újabb és újabb komoly szóval kell viszonozni addig, amíg a szellem észre nem veszi, hogy itt nem lehet tréfálni, hogy itt a helyzet nagyon komoly. Egy spiritiszta kör nem szórakozó hely, hanem az Úr Jézus szeretetiskolája. Ha a szenvedő szellem nem akar ránk hallgatni, figyelmeztetni kell, hogy Testvérem, a kegyelem ideje rövid, hallgass a szeretet szavára, mert különben megint vissza mégy a hosszú némaságba, és sötétségbe, hol sokáig kell várnod, amíg ismét megszólalhatsz.

Amint a szenvedő szellemtől megtudtuk, hogy sötétben van, a körvezető azonnal figyelmeztesse, hogy: „Testvérem, azonnal elmúlik a te sötétséged, ha kéred a világosságot a Jóistentől, vagy a mi, Urunk, Jézusunktól. A hitetlen szellemnek azt kell mondani: „Testvérem, ha te valakit valamire kérsz és ez a valaki megadja azt a valamit, akkor ugye ez a valaki van, még akkor is, ha te nem látod. Tehát, ha a világosságot Őtőle kéred, és Ő megadja, akkor Ő van. Igaz?” Ezt az érvelést minden hitetlen szellem elfogadja. Amely szellem idegenkedik az imádkozástól, annak azt kell mondani: „Testvérem, nem kell imádkozni csak kérni. Mi most csak kérni fogjuk a Jóistent a világosságért.” A világosságért való ima lehetőleg rövid legyen, körülbelül ennyiből álljon: „Édes Istenem, vagy édes Jézusom, könyörgöm hozzád, bocsásd meg az én bűneimet, és adj egy parányi világosságot az én sötét lelkembe, hogy lássam mi történt velem, hol vagyok, és lássam, mit kell cselekednem, hogy a világosságodban maradhassak, Ámen!”

A hosszú imát megunják a szenvedők, és nem is szükséges. A kétségbeesett szellemekkel a legnagyobb szeretet hangján kell beszélni. Ha egy férfi szellem, női médiumból beszél, vagy megfordítva, akkor természetesen nagyon könnyen meg lehet őt győzni, hogy csak kölcsönteste van. Ha a szenvedő szellem valami nevetséges dolgot mond, akkor a körtagok ne nevessenek, ne sugdossanak, a közbeszólások zavarják a szenvedőket. Valamely körtag csak a körvezető engedélyével veheti át a térítést.

Most áttérhetünk a szenvedőknek ama csoportjához, kik tudják, hogy meghaltak, kik tudják, hogy ők szellemek, és akik ellensége a spiritizmusnak azért, mert konokul ragaszkodnak a vallásuk dogmáihoz, vagy a saját maguk által felállított igazságokhoz. Ezek, ha nyíltan ellenszegülnek a mi tanításunknak, akkor nem veszedelmesek, mert kellő Biblia jártassággal és szeretettel leszerelhetők. Ha azonban felveszik a báránybőrt, akkor farkas módra pusztítják a spiritiszta köröket, ők tanító szellemeknek adják ki magukat, és ígérik, hogy szeretettel fogják vezetni a kört.

Káros működésüknek a legenyhébb módszere az, hogy hosszú bibliai idézetektől dagadó beszédjeikkel kihúzzák az üléseknek majdnem az egész idejét, aztán hosszú vallásos imákat és énekeket rendelnek el, meghatározzák a kör tagok számát, megszámozzák a körtagokat, különleges úrvacsorát rendelnek el. Később pedig valami ürüggyel elrendelik, hogy néhány hétig csak jöjjenek össze és imádkozzanak. Így működnek a dogmatikus, papi szellemek, és egy spiritiszta kört lassanként átváltoztatnak közönséges templomi gyülekezetté, és legvégül beszüntetik a szellemi szavakat is. Ha pedig szellemi szavak nincsenek, akkor természetesen lassanként elmaradnak a körtagok, és felbomlik a kör.

Ezekre a jelenségekre vigyázzon minden spiritiszta kör, és amint egy szellem ott parancsolni kezd, amint hangzatos neveket vesz fel, vagy imákat rendel el, vagy kegyelmet ígér, akkor azonnal utasítsák vissza az ő szavait, és az ő vezetését. Ha egy szellem a figyelmeztetés vagy a kérdőre vonás után megsértődik, megharagszik, és sértődött, indulatos hangon válaszol, akkor már egészen biztosan tudhatjuk, hogy egy gőgös, erőszakos, rosszakaratú lélek az, amelyik a romlásunkat akarja.

A jelentkező szellemek megvizsgálására János apostol is utasít bennünket ekképpen: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é, mert sok hamis próféta jött ki a világba.” (János I. 4,1) Hamis próféta minden dogmatikus papi szellem, minden saját és száraz bölcsességét ráerőszakoló, gőgös ellentét szellem, végül minden olyan szellem, aki azt állítja, hogy Jézus maga az Atya, és hogy Jézus nem létezik, mint külön szellemi egyéniség.

Az ilyen hamis prófétákat legfeljebb 10 percig lehet hagyni beszélni, aztán szeretettel fel kell kérni őket arra, hogy az eszközt hagyják el, mert az ő idejük már lejárt. Az egy órai törvényes időből, egy szellemtestvér legfeljebb 15 percet vehet csak igénybe a maga számára. Aki ezt a törvényes időt nem tartja tiszteletben, és tovább beszél anélkül, hogy erre engedélyt kérne, az törvénytelen szellem. Ha a szellem nem akar távozni, akkor ki kell delejezni az eszközből, esetleg delejező vizet is lehet itatni a médiummal. A körtagok félelme és a bizalmatlansága növeli az ilyen szellem erejét, de a hit és bizalom, magasabb segítséget vonz!

Budapest, 1931. 11. 19.