Szőlőmunkások - Mi a gyümölcs? Mikor és miképp szolgáltatandó be?

A szőlőmunkásokról szóló példázatában azt mondja az Úr Jézus: „Mikor pedig a gyümölcs ideje elérkezett vala, elküldé szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át az ő gyümölcsét.” (Máté 21,34) „És a maga idejében szolgát külde a munkásokhoz, hogy kapjon a munkásoktól a szőlő gyümölcséből.” (Márk 12,2) „És annak idején elküldé szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak néki a szőlő gyümölcséből.” (Lukács 20,10) Itt szó van szőlőről, szőlőmunkásokról és figyelmeztető szolgákról.

A szőlő, amint azt a korábbi fejezetben mondtuk (Lásd: Szőlőmunkások – Mi a szőlő, sajtó, gyepű, torony, elutazás?), egy oly szellemcsoport, amelynek lelkiismerete (gyepű), egyistenhite (sajtó) és törvénye (tornya) van. Ez volt Izrael népe a Mózes által ismertetett kezdetben, vagyis abban a kezdetben, amelyről a Biblia ír. Akkor, a fejlettségénél fogva az a szellemcsoport, vagyis Izrael volt hivatva arra, hogy a mennyek országának igéit, az isteni magot elhintse az egész Földön. Azért mondta Isten Ábrahámnak, hogy: „A te magodnak adom ezt a földet.” (Mózes I. 12,7), vagyis a te benned elvetett magnak. „És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei.” (Mózes I. 22,18), vagyis a te nálad elvetett magban, az Isten igéjében áldatnak meg. Isten tehát nem azt akarta, hogy csak a zsidók töltsék be az egész Földet, hanem a zsidóknál elvetett maggal legyen teli a Föld. Izraelnek csak magvetőnek kellett volna lennie.

Isten tehát azt akarta, hogy Izrael népe az Ő fejlettebb lelkiismeretével, egyistenhitével és törvényeivel annyira átalakítsa a Föld összes népeit, hogy azoknál is berendezhesse az Ő szőlőjét. Izrael népének tehát igen nagy, és az egész Földre kiható rendeltetése volt, és ez a rendeltetés azért hiúsult meg, mert Izrael szőlőmunkásai nem akarták beszolgáltatni a szőlőnek a gyümölcsét még akkor sem, amikor az Isten elküldte hozzájuk az Ő figyelmeztető szolgáit, és még akkor sem, amikor elküldte hozzájuk az Ő Fiát.

Kik voltak Izrael szőlőmunkásai? A főpapok, írástudók és a vének. (Márk 11,27; Lukács 20,1) Ezek a szőlőmunkások ma is, vagyis az papok, prédikátorok, az írást ismerők és a megismerésben vének. Ezeknek kell kihozni a népből a gyümölcsöt, vagyis a lelkiismeretnek, az egyistenhitnek és a törvénynek, a szeretetnek a gyümölcsét úgy, hogy körülveszik, körülkapálják azt a tanításukkal, megmetszik, megnyesik a személyes példaadásukkal, és karókhoz, bizonyságokhoz kötik a saját maguk által hozott bizonyságokhoz. A szőlőmunkások legyenek tehát bizonyságok a bizonytalanságban és sziklák a viharban. Erre figyelmeztetik a tanító szellemek szüntelenül a spiritisztákat is, tehát a spiritiszták most a szőlőmunkások, illetve azzá kell lenniük.

A spiritisztáknak kell a fent leírt módon kihozni testvéreikből a szeretetnek, alázatnak, hitnek a gyümölcsét. Mikor? Máté szerint a gyümölcsérés idején, amikor a megismerés megérleli a szeretetet, alázatot, hitet. Márk szerint a maga idejében, vagyis az Isten által meghatározott időben, amit az Isten maga szabott ki a fejlődésünkre. Lukács szerint pedig, annak idején, vagyis nálunk nyár végén, az Istennél pedig egy korszak befejezése idején.

Kik voltak most már azok a figyelmeztető szolgák, akiket az Isten küldött, és küld mindenkor a szőlőmunkásokhoz egy korszak végén, abban az időben, amelyet Ő végnek kiszabott, amikor a gyümölcsnek, a szeretet, alázat és a hit cselekedeteinek meg kell érniük a megismerés érlelő sugaraiban? Ezek mindenkor a próféták, illetve médiumok, mert akit prófétának neveztek, azt régen Izraelben nézőnek hívták (Sámuel 9,9), vagyis olyan embernek, aki nézi Isten titkos dolgait, és hallja Isten kijelentéseit, amelyeket tesz az Ő szellemgyermekei által. Ezek jönnek mindig egy vég előtt, tehát most is.

Az Isten figyelmeztető szolgája tehát a próféta, illetve médium, és pedig a látó és halló médium. Ezeket megverték, megkövezték, megölték már akkor is a szőlőmunkások, a főpapok, az írástudók és a vének, és megverik, megkövezik, megölik ma is. Megverik a közönnyel, kétellyel, és megkövezik, megölik a gőggel, gyűlölettel, gúnnyal az igazi prófétákat, az igazi médiumokat. Igaz, hogy ehhez nagyban hozzájárulnak a hamis próféták, a csaló médiumok, éppen ezért a csaló médiumok kétszeres bűnt követnek el, és kétszeresen is bűnhődnek majd a gőgjükben elkövetett csalásért.

Hogy mi és ki az Isten szőlője, és hol van az Isten szőlője, azt már tudjuk, vagyis Isten szőlője mi vagyunk, mi sokan, minden egyes ember. Ismerjük továbbá a szőlőmunkásokat is, vagyis tudjuk, hogy azzá kell lenni minden szellemcsoportnak, mindenkinek. Végül ismerjük a figyelmeztető isteni szolgákat, tudjuk, hogy azok proféták, illetve médiumok. Mert, amint a Biblia mondja, és a spiritizmus egybehangzóan tanítja, próféta, illetve médium mindazon ember, akihez hozzákapcsolódik a Szentléleknek elnevezett, tisztult szellem. (Mózes IV. 11,25 és Sámuel I. 10,6.10 és 19,20 és Samuel II. 23,2) A gőgös gyűlölettel, indulattal teljes médiumhoz pedig hozzákapcsolódik egy gonosz szellem. (Sámuel I. 18,10)

A prófétának, illetve médiumnak elnevezett emberek már a születésük előtt vállalkoznak arra, és az Isten ki is rendeli őket erre a munkára még a születésük előtt. (Jeremiás 1,5) A prófétának elnevezett médium tehát csak eszköze annak a szellemnek, aki beszél általa, aki hozzákapcsolódik, és befolyásolja a beszédre, és sokszor cselekedetekre is. A próféta, azaz médium tehát szellemi befolyás alatt áll. De, amint a spiritizmus tanítja, és amint a tapasztalat is igazolja, minden ember többé-kevésbé szellemi befolyás alatt áll, vagyis minden ember többé-kevésbé médium.

Ha tudjuk azt, hogy mi mindnyájan többé-kevésbé médiumok, illetve próféták vagyunk, vagyis hogy mindnyájunkban szólhat és szól is egy figyelmeztető szellem, akkor rájövünk arra, hogy bizony mi is megverhetjük, megölhetjük a bennünk és általunk szóló, figyelmeztető lelket, illetve szellemet, és elzavarhatjuk azt magunktól. Hiszen Pál apostol is mondja, hogy: „A próféta lelkek engednek a prófétáknak.” (Kor. I. 14,32)

Minden emberhez egy egész életre hozzá van kapcsolódva egy figyelmeztető szellem. A vallások ezt a szellemet őrangyalnak mondják. Az őrangyalnak mondott figyelmeztető szellem szól bennünk a lelkiismeretnek nevezett hangon, vagyis a lelkiismeret tulajdonképpen az ő hangja. Mi ezt a figyelmeztető szellemet rendesen megverjük a kétellyel, közönnyel, és megöljük a gőggel, gyűlölettel, hitetlenséggel, és akkor az, nem szól. Ekképp van a médiumoknál is. Amikor ők is megverik és elzavarják a hozzájuk kapcsolódó, figyelmeztető, tanító szellemet a kétellyel, közönnyel, és megölik azt a gőggel, a gyűlölettel, a hitetlenséggel, akkor a figyelmeztető szellem nem szól általuk többé, vagyis elvétetik tőlük a médiumitás. Ők aztán hiúságukban maguktól szólnak, vagyis csalnak. De elbuknak! Nagyon vigyázzunk tehát az olyan médiummal, aki gőgös, indulatos és gyűlölet van benne, mert az már vagy elbukott, az csalt, vagy el fog bukni, mert csalni fog!

Amint latjuk a szőlőmunkások jól megértett példázatában a mi Urunk, Jézusunk meg akar menteni bennünket a gonosz szőlőmunkások sorsától, és figyelmeztet minden egyes embert, médiumot, hogy ne ölje meg magában a figyelmeztető próféta lelket, szellemet, illetve a lelkiismeret hangját. Végül figyelmezteti a spiritiszta köröket is, hogy ne öljék meg a prófétákat, médiumokat, mert bizony megölik a prófétákat, médiumokat azok a spiritiszta körök, ahol nem engedik szóhoz jutni a szenvedő szellemeket, hanem csak tanítást kívánnak.

Ugyanis a szenvedő szellemek kitiltása után, vagy maguktól maradnak el a tanító szellemek, vagy pedig a körvezetők az Ő gőgjükben kijelentik, hogy nincs szükségük egyáltalában szellemi szavakra, hanem a körtagok tanuljanak a körvezetőtől, vagy egymástól. Ilyenkor tehát a gőg buktatja el nemcsak a médiumokat, hanem a spiritiszta köröket is, mert megvetik a szellemi szavakat, és szembehelyezkednek a Bibliával, ahol pedig Pál apostol azt mondja: „A prófétálást meg ne vessétek!” (Thes. I. 5,20), vagyis a szellemi szavakat meg ne vessétek!

Budapest, 1932. 4. 21.