Szőlőmunkások – Mi a szőlő, sajtó, gyepű, torony, elutazás?
Máté 21,33-46; Márk 12,1-12; Lukács 20,9-19-ben Jézus Urunk egy példázatot mond a szőlőmunkásokról. A példázatot a farizeusok ellen mondja, akik nem akarják befogadni az Ő szavait, hanem inkább emberi rendelkezésekhez, hagyományokhoz, dogmákhoz, külsőségekhez, formákhoz ragaszkodnak. A farizeusok akkor meg is értették, hogy Ő ellenük beszélt, ezért akarták Őt megfogni, megölni, de megfélemlének a sokaságtól. Mi, akik most keresztényeknek és spiritisztáknak neveztetünk, ezt a példázatot még mindig csak a zsidókra vonatkoztatjuk, és azért nem vesszük észre, hogy Jézus abban most mi hozzánk beszél.
Avagy mi talán már nem vagyunk az Úr szőlőmunkásai? Mi talán már nem vagyunk az Ő szőlője? Bennünket nem Ő plántált? Bennünket nem vett körül gyepűvel? Bennünk nem ásta Ő le a sajtóját? Köztünk nem épített-e Ő tornyot? Lehet-e ezt feltételezni? Nem! Mert az örökös házi gazda, a mi Atyánk, kinek házában sok lakóhely vagyon (János 14,2) és öröktől fogva, örökké plántálja a szőlőket, vagyis a különböző világokon, a különböző szellemcsoportokat azért, hogy ott gyümölcsöt hozzanak.
1900 évvel ezelőtt a Földön tartózkodó Izrael népe volt az a szellemcsoport, akinek itt gyümölcsöt, alázatot, szeretetet kellett volna hoznia. De mivel gyümölcsöt hozni nem akart, a szőlőnek a munkálkodását, illetve az Isten országán való munkálkodást átvette a keresztényeknek elnevezett szellemcsoport, és mivel ez a szellemcsoport sem akarja beszolgáltatni a szeretetnek és alázatnak a gyümölcsét, ezért napjainkban egy harmadik szellemcsoport kezdi átvenni a szőlőben, az Isten országában való munkálkodást, és ez a spiritisztáknak elnevezett szellemcsoport.
A három szellemcsoport között éles határvonalat húzni nem lehet, mert állandóan keverednek egymással. Ezt a keveredést látjuk a spiritiszta szeánszokon jelentkező szenvedő szellemeknél is. Ott azt látjuk, hogy az a szenvedő szellem, aki az előbbi életében egy a külsőségekhez, formákhoz ragaszkodó zsidó farizeus volt, a következő életében kereszténynek születik le. Az pedig, aki az előbbi életében egy dogmatikus, fanatikus keresztény volt, az a következő életében spiritisztának születik le, illetve a spiritizmusnak egy eszköze lesz. Az Isten, a végtelen Szeretet megadja tékozló gyermekeinek újból és újból az alkalmat, hogy ha egy szellemcsoportban nem akarnak munkálkodni, akkor munkálkodjanak egy másikban.
Hogy akkor az Izrael háza volt az Istennek szőlője, azt megmondja Ézsaiás próféta is ekképpen: „A seregek Urának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az ő gyönyörűséges ültetése, és várt jogőrzésre, s ím lőn jogorzás, és irgalomra, s ím lőn siralom!” (Ézsaiás 5,7) Izrael háza után azoknak a munkásoknak adta ki az Úr a szőlőt, akiknek az Ő Fia azt mondta: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.” (János 15,5) Most pedig azok kezdenek munkálkodni a szőlőben, akik magukhoz fogadják azt, a Szentléleknek és Igazság lelkének elnevezett, tisztult szellemcsoportot, akit Jézus ígérete szerint most napjainkban az Atya küld hozzánk az egyes magánházakban ülésező, komoly spiritiszta körökbe, mert a tulajdonképpeni rendeltetési helyére, a templomokba, az egyházak befogadni nem akarják. A katolikus egyház már észrevette ezt a mulasztását, azért írta Dr. Trikál József, római katolikus egyetemi tanár, a pápai jóváhagyással megjelent könyvében, hogy: „Istenem, annyit mulasztottunk, mi keresztények, mert a gyeplőt kezünkből már is kiengedtük.” (Az okkultizmus bölcseleti szempontból, 148. oldal)
Minden szőlőt, illetve minden ideplántált szellemcsoportot az Atya kezdetben gyepűvel vesz körül, sajtót ás le benne, és tornyot emel ott, majd kiadja azt a munkásoknak, és elutazik. A gyepű, amellyel az Úr körülveszi a szellemcsoportot és mindenkit, az egy kezdetleges kerítésnek, határnak felel meg, amely megmutatja mindenkinek, hogy eddig mozoghatsz, eddig mehetsz a te gondolataidban, szavaidban, cselekedeteidben, de tovább nem! Ez a határ mindenkor a fejlődő növekedő lelkiismeret, mely kezdetben olyan kicsi és olyan könnyen áthágható, mint az a gyepű.
Amint a lelkiismeret fejlődik, akképp növekszik a lelkünkben levő kerítés egyre magasabbra, és mi egyre nehezebben tudunk kilépni a bűn mezejére. „Aki vermet ás, abba beesik, és aki a gyepűt elhányja, megmarja azt a kígyó.” (Prédikátor 10,8) Aki a lelkiismeretet, a gyepűt elveti, azt megmarja a bűn, a kígyó.
A sajtó, melyet az Úr leásott a szőlőbe, vagyis a szellemcsoportba, illetve a szellemcsoport minden egyes szellemébe, nem más, mint az Istenhit. Mert mi a sajtó? Az a hely, ahol a gyümölcsből, szőlőből kipréselődik a vígságot és erőt adó tiszta bor lé, és visszamarad a tisztátlan seprű. No és hol préselődik ki a mi gyümölcseinkből, a mi gondolatainkból, szavainkból, cselekedeteinkből a vígság, az erő, a világosság? Az Istenhitben. És ugyanott marad vissza a tisztátlanság is, amely a szavainkban, gondolatainkban, cselekedeteinkben még bent volt.
Végül mi a torony, amelyet épít az Úr a szellemcsoportban, illetve minden egyes emberben? A kőből vagy fából épült torony a szőlőben egy magaslat, ahonnan át lehet tekinteni mindenkinek a munkáját, hogy dolgozik-e a szőlőben, vagy nem. Tehát egy toronynak megfelelő magaslatot épített az Úr minden szellemcsoportban és minden egyes emberben, ahonnan mindenki megítélheti, hogy az Úr szőlőjében dolgozik-e, vagy nem. Ez a magaslat a Zsidóknál Mózes és a próféták, nálunk pedig az evangélium.
Így rendezi be Isten minden szőlőjét, minden bolygón, minden szellemcsoportnál és minden szellemnél, embernél, amelyik már megérett arra, vagyis a fejlődésnek azon a fokán áll, hogy a lelkiismerete már elérte a gyepű magasságát, amelyikben már lehet sajtót ásni. Vagyis lehet Istenhitet teremteni és tornyot építeni, vagyis törvényeket, parancsolatokat alkotni, evangéliumot hozni. Amelyik szellemcsoport vagy ember erre már alkalmas, ott az Isten berendezi az Ő szőlőjét, és kiadja azt a munkások szabad akaratának, és elutazik.
Az Isten elutazása azt jelenti, hogy Ő megszűnik látható és érzékelhető módon érintkezni egy időre, az illető szellemcsoporttal, az illető emberrel. Az Istennel való látható és érzékelhető érintkezés pedig abban áll, hogy mi látjuk és halljuk, sőt kézzelfoghatóan érzékelhetjük az Ő szellemgyermekeit. Hiszen ha lapozzuk a Bibliát Ádámtól kezdve, minden lapon azt olvassuk, hogy: „Szólt az Isten, Mondá az Isten, Szólt az Úr, Mondá az Úr, Cselekedett az Úr, Utasítást adott az Úr, Megjelent az Úr, Megjelenék az Úr angyala stb.”
Ezek a kifejezések mind azt jelentik, hogy az emberek állandóan érintkeztek a szellemekkel látható, hallható és kézzelfogható módon, mert az Istent soha senki nem látta, az Istennel soha senki közvetlen nem beszélt, csak az Ő elsőd Fia. Tehát a szellemek vezették mindaddig az embereket, adtak nekik részletes utasításokat az anyagiakban is, sőt cselekedtek is az Ő érdekükben, amíg az Isten szőlőt nem plántált náluk. Szellemközlekedésről ír a Biblia minden lapja, de különösen az Ótestamentum. Mózes csak azért tiltotta a szellemidézést, mert az Isten jó szellemei úgyis maguktól jöttek!
Az Isten állandó jelenlétét különösen a 40 évi pusztai vándorlás alatt érzékelték a zsidók, amikor állandóan előttük volt a tűzoszlop és vezette őket. Ez a tűzoszlop, illetve fény, egy szellem által összevont fényhalmazállapot volt. A Biblia tehát a legtisztább spiritizmus, de az elfogultaknak vannak szemeik, így nem látják.
Mikor az Isten elutazott, az általános szellemközlés megszűnt, mert az Isten nem akarta befolyásolni már a lelkiismerettel, hittel, és törvényekkel bíró szellemcsoportot. Isten átadta őket teljesen a szabad akaratuknak, hogy tanuljanak önállóságot. Ezt teszi az Isten minden egyes emberrel, csak az ember nem veszi észre, mert nem figyeli az életét. A születésünk előtt vállalt feladatunkra is azért nem emlékszünk vissza, mert az annyira befolyásolná a mi szabad akaratunkat, hogy sokszor kényszerből cselekednénk, és a Jóisten ezt nem akarja. Az Isten elutazása egészen Jézusnak, a legnagyobb teremtett Szellemnek a látható megjelenéséig tartott, amikor aztán újból elutazott az Isten egészen a spiritizmus keletkezéséig. Az Isten a spiritizmusban is önállóságra neveli a körtagokat, ezért kapnak szellemi utasításokat, tanácsokat a kezdők, de a haladottabbak már nem!
Budapest, 1932. 4. 14.