Talentumok és Gírák példázata

A mi Urunk, Jézusunk útra akarván kelni az Ő fényhazájából, elméne az Ő dicsőségéből messze tartományba, vagyis az emberek lelkébe, hogy ott országot vegyen magának, hogy ott megalakítsa az Ő országát, a szeretet országát, azután ismét visszatérjen az Ő dicsőségébe. (Máté 25 és Lukács 19) Messze fekvő tartománynak azért nevezi az ember lelkét, lelkivilágát, mert az a bukás következtében nagyon messze van ŐTŐLE!

Jézus Urunk azért hozza összefüggésbe mindkét példázatot a mennyek országával, mert a mi lelkünkben akarja megteremteni azt. Mindkét példázatában azt mondja, hogy ahhoz, hogy a mi lelkünkbe eljöjjön a mennyeknek országa, ahhoz szükséges, hogy Ő előbb elküldje hozzánk az Ő szolgáit, kiket az elmenetelük előtt megajándékoz egy gírával, azaz hittel és talentumokkal, azaz tehetségekkel. Hogy a megajándékozásban ne lássunk igazságtalanságot, hogy senkise mondhassa azt, hogy miért nem ajándékoz meg az Úr engem is hittel és tehetségekkel, ha egyformán szeret mindenkit, ahhoz tudnunk kell a következőket.

A mindenségben semmi sem adatik ingyen, mindenre rá kell szolgálni. A hitet és a tehetségeket csak az Ő szolgái kapták, akik NEKI szolgáltak. Hiszen a mi világunkban is úgy van, mi csak attól várhatunk, kaphatunk valamit, akinek szolgálunk. Ha szolgálunk az Úrnak, a SZERETETNEK, vagyis ha mindenekelőtt keressük az Isten országát, a SZERETETET, és az Ő igazságát, akkor a gíra és a talentumok, vagyis a hit és a tehetségek mind megadatnak nekünk. (Máté 6,33) Az Isten országát és az Ő igazságát pedig akkor keressük, amikor kierőszakoljuk magunkból a SZERETETET. A SZERETET tehát azért nem sorolható se a gíra, se a talentumok közé, mert a szeretet az nem adatik, se el nem vétetik, hanem azt ki kell erőszakolnunk önmagunkból. Ha ezt tesszük, akkor szolgálunk NEKI, és akkor Ő megajándékoz, mert rászolgáltunk. Azért osztogatja Ő ajándékait kinek-kinek az Ő erejéhez, szeretetéhez képest. (Máté 25,15)

De ha szolgálunk a világnak, a gőgnek, a gyűlöletnek, az anyagnak, akkor ettől is kapunk gírát és talentumot, vagyis lelkünkbe lopódzik a hitetlenség és megnövekszenek bennünk az ellentétes, ellenszegülő erők. Azért nem szolgálhatunk két Úrnak. Ha nem ŐT szolgáljuk, akkor nem vagyunk az Ő szolgái, csak az Ő alattvalói, és gyűlöljük ŐT. Azért mondta Ő: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti.” (Lukács 16,13)

Azért mondja Ő a gírákról szóló példázatában, hogy: „Az ő alattvalói pedig gyűlölék őt, és követséget küldének utána, mondván: Nem akarjuk, hogy ő uralkodjék mi rajtunk.” Ha tudjuk, hogy az utána küldött követségek, a mi szeretetlen gondolataink, szavaink, cselekedeteink, akkor rájövünk, hogy mi is ilyen alattvalói vagyunk, kik gyűlöljük ŐT, és naponta küldjük HOZZÁ a követségeket, amelyekkel mind azt üzenjük NEKI, hogy nem akarjuk, hogy ő uralkodjék mi rajtunk, nem akarjuk, hogy Ő országot vegyen nálunk. (Lukács 19,14)

A mi Urunk, Jézusunk azonban mégis el akar jönni a mi lelkünkbe, hogy ott megalapítsa a szeretet országát. Hogy ez lehetséges legyen, elküldi előbb hozzánk az Ő szolgáit hittel és tehetségekkel ellátván őket. Vagyis előszólítja azokat, akik eddig csak a tízparancsolatot tartották be. Ezért használja a tízes számot. Maga elé hívatja a szellemvilágban azokat, akik eddig is szolgálták a szeretetet, de csak vallásos hittel. Tehát sem valódi hitük, sem tehetségeik nem voltak, de mivel ezekre rászolgáltak, ezért Ő kiosztja ezeket közöttük, és engedi őket leszületni a Földre, emberi testbe, egy földi életre, és azt mondja nekik, hogy kereskedjenek ezekkel addig, amíg ismét elhívatja őket a Földről, és eljön hozzájuk a szellemvilágban, hogy megtudja, ki mint kereskedett (Lukács 19,15), hogy számot vessen velük. (Máté 25,19)

A szellemvilágba visszatérő emberek, illetve szellemek három csoportban jönnek vissza. A legelső, a leghamarabb visszatérő csoportban azok vannak, akik a legjobban kereskedtek, a legtevékenyebbek voltak. A második csoportbeliek, akik kevesebb szorgalommal kereskedtek, azokat Ő több ideig hagyja a Földön, hogy legyen idejük a késedelmet behozni. A legtöbb időt, a leghosszabb földi életet engedélyez pedig azon szolgáinak, akik nem kereskedtek, és keszkenőbe, keretekbe, formákba, külsőségekbe, dogmákba zárták el a hitüket, a gírát. (Lukács 19,20), vagy elásták magukban a kapott talentumot, tehetséget, és nem éltek vele, illetve nem helyezték el azt a pénzváltók asztalára, a szeretet terére, és nem adták át azt a pénzváltóknak, az akaratnak és értelemnek, mert ezek a pénzváltók, ezek cselekednek.

Azok, akik gírát, hitet kaptak, azok közül az első csoport tízszer akkora hittel tért vissza, a második csoport pedig ötször akkora hittel. A harmadik csoport, amelyik az Ő hitét külsőségekbe, dogmákba zárta, nem élt, nem cselekedett vele, attól az a hit elvétetett, és adatott az első csoportbelieknek. Az első csoport uralkodott ezentúl tízszer akkora, a második csoport ötször akkora hiten, vagy az írás szerint tíz, vagy öt szellemcsoporton. A harmadik csoport pedig a külső sötétségre vettetett, vagyis kiküldetett a Földre újabb létbe, még nehezebb körülmények közé, hol lészen sírás, fogcsikorgatás.

Ugyanígy jártak azok, akik a talentumokat kapták. Hogy a talentumok alatt miféle lelki tehetségeket kell értenünk, azt megmondja Pál apostol (Kor. I. 12,14): 1. Prófétálás, 2. Írásmagyarázat, 3. Gyógyítás, 4. Csodatevő erők, 5. Bölcsességek beszéde, 6. Tudományok beszéde, 7. Nyelvek nemei, nyelveken szólás, 8. Nyelvek magyarázata, 9. Tanítás, 10. Lelkek megítélése. Talentum, tehetség tehát tízféle van, és aki ötöt kapott és kereskedett, élt vele, az megszerezte hozzá még a másik ötöt is. A szellemvilágba visszatérve mind a tízet hozza magával és öröme lesz. Aki kettőt kapott és cselekedett vele, az szerzett hozzá másik kettőt, és az is bement az öröm állapotába. Aki pedig a kapott tehetségét magába ásta el, és használatlanul hozta vissza a szellemvilágba, attól az is elvétetik. Ezért mondja az írás: „Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik, akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van.” (Máté 25,29)

Utoljára pedig elrendelte az ÚR az ok és okozat törvényét, a szenvedéseket, hogy az Ő ellenségeit, a gőgöt és gyűlöletet hozzák elébe, és ELŐTTE, a szeretetre való tekintettel semmisítsék meg, mert ezek nem akarták, hogy Ő uralkodjék felettük. Hogy a gőgöt és a gyűlöletet csakis a szenvedések képesek megsemmisíteni az természetes, azt látjuk a mindennapi életben.

E két megértett példázatból csak úgy lesz hasznunk, ha megtaláljuk benne önmagunkat, mert mi vagy az Ő alattvalói vagyunk, akik gyűlöljük ŐT, vagy a szolgái vagyunk, és a leszületésünk előtt hitet vagy tehetségeket kaptunk TŐLE, hogy avval és azokkal éljünk, hogy előkészítsük a lelkekben a talajt, az alapot az Ő országa részére. Miután mi leginkább és legtöbbnyire olyan szolgái vagyunk, kik csak hitet, vagy egy talentumot, egy tehetséget kaptunk, nagyon kell vigyáznunk, hogy a hitünket ne burkoljuk bele külsőségekbe, dogmákba, és a kapott egy tehetséget ne ássuk el önmagunkba.

Nagyon szomorú valóság az, hogy mi, kik gírát kaptunk, mindnyájan beburkoljuk azt a keszkenőbe. A mi hitünk nem hit! Akik pedig valamilyen tehetséget kaptak, azok elássák azt a földbe, az anyagiasságba, amikor úgy használják azt, hogy anyagi hasznunk legyen belőle. Végül egy nagyon szomorú jelenséget látunk nap-nap után a spiritisztáknál. Amint láttuk a talentumok közt az első helyen a prófétálás, a médiumi szólás szerepel, és mégis, a legtöbben, amikor kifejlődnek médiummá, akkor az anyagi, társadalmi előnyök miatt, vagy a gyarlóságaik miatt eldobják azt maguktól, illetve elássák azt önmagukba.

Budapest, 1934. 1. 18.