Templomtisztítás a spiritizmus megvilágításában

Máté 21,12-18; Márk 11,15-19; Lukács 19,45-48 és János 2,13-17-ben meg van írva, hogy Jézus Urunk ostorral verte ki a kufárokat a templomból, tehát erőszakot használt, amiért az Őt követni akaró emberek szintén feljogosítva érzik magukat az erőszak alkalmazására, az üldözésre, kínzásra, gyilkolásra azokkal szemben, kik vallási dolgokban más véleményen vannak. Véleménykülönbség miatt még ma is ki szeretné űzni egymást a világból a keresztény a keresztyént, a spiritiszta a spiritisztát és így tovább.

A templomtisztító Jézusra hivatkoznak azok, akik a saját vallásukat, körüket meg akarják tisztítani az idegen véleményektől, és ezt gyűlölettel, haraggal, erőszakkal teszik. Ők félreértik Jézust. Jézus nem azokat űzte ki a templomból, akik nem egy véleményen voltak Vele, hiszen akkor legelőször a farizeusokat és írástudókat kellett volna kiűznie, és azután valamennyi zsidót, és végül a templomban nem maradt volna meg más, csak Ő és a tanítványai. Így csak a vallásfelekezetek viselkednek, mert most minden templomban nincs más, csak az igehirdető és az ő tanítványai. Jézusban ellenben annyi alázatos szeretet volt, hogy örömmel látta, ha az egész templom megtelt a más véleményen levőkkel, ha az egész templom csak az ellenségeivel volt tele. Hol van ma erre példa? Van-e ma valahol ilyen alázatos szeretettel teli egyház? Nincs az egész világon!

A világ minden templomában csak az egy véleményen levő, gőgös emberek vannak, és ezek mernek még hivatkozni arra, hogy Jézus erőszakot használt a más véleményen levőkkel, az ellenségeivel szemben. Ha Jézus az Ő isteni hatalmát úgy használta volna, mint mi használjuk az e világi hatalmunkat, akkor nemcsak a jeruzsálemi templom, hanem a világ összes temploma és összes bolygója is csak az egy véleményen levőkkel volnának tele.

Jézus tehát végtelenül alázatos és türelmes volt a más véleményen levőkkel szemben. Ő csak azokat űzte ki a templomból, akik zavarták a templom csöndjét. A helyzet megértéséhez tudnunk kell azt, hogy a jeruzsálemi templom úgy volt építve, hogy a tulajdonképpeni szentély körül volt véve az előcsarnokokkal, amelyekben zajos, vásári élet folyt. Egész csordák voltak ott az áldozatra szánt ökrökből, juhokból, és garmadában állottak a galambokkal teli ketrecek is. Az áldozati állatokat azonban a farizeusok által kibocsátott templomi pénzen kellett megvásárolni, ezért ha valaki áldozati állatot akart venni, először az előcsarnokokban az asztaloknál ülő pénzváltókhoz kellett mennie, majd ott a római császár pénzét beváltotta templomi pénzre, és csak ezzel vehette meg az áldozati állatot.

Már most, ha el tudjuk képzelni az előcsarnokokban bőgő ökröket, a bégető juhokat, a pénzváltásnál és a vásárlásnál alkudozó zsidók hangos beszédét, a hajcsárok kiáltásait, akkor tudhatjuk, hogy ez a zsivaj bizony megzavarta az imádkozókat, különösen akkor, ha nyíltak az ajtók. Jézus többször figyelmeztette az előcsarnokokban kufárkodó zsidókat, hogy távozzanak. Csak miután nem engedelmeskedtek, akkor használt kötelet ostor gyanánt, és kiűzte őket. Ennyiből állt Jézus erőszakossága. Ha a vallásfelekezetek csak a templom csöndjének a megóvásában lettek volna erőszakosak, akkor a történelem nem jegyezte volna fel például a spanyol inkvizíciót, a Szent Bertalan éjszakáját, a hugenották legyilkolását, a papok gályarabságát, a templomok elkobzását, a más vallásúak átok alá helyezését, és a szószékekről nem hangzanának el még ma is gyűlöletet szító beszédek a más valláson vagy nézeten lévőkkel szemben.

Mindezen szégyenletes dolgokat nem lehet a Jézus kötélostorával igazolni. Ha pedig az erőszakoskodó emberek Jézus óta nem használtak volna más eszközt, csak kötélostort, akkor nem állna ma talpig fegyverben egész Európa, és nem volna nyomor és szenvedés. Jézus minden cselekedete, csak példaadás és látható szimbólum volt, tehát mindegyiknél csak a szellemi háttár a fontos, és nekünk a megtörtént templom megtisztításban csak a szellemi hátteret kell néznünk. Csak így bírnak örök érvénnyel Jézusnak szavai, cselekedetei, ha azoknak a szellemi értelmét keressük.

Jézus most is állandóan cselekszi azt, amit akkor cselekedett. Ő most is állandóan tanít, gyógyítja a lelkeket, és tisztogatja az Isten templomait, a lelkeket, a nem odavaló, anyagias, kufárkodó, gondolatoktól a szeretet sugaraiból font ostorral. Mert Jézus velünk van ma és mindennap a világ végezetéig. Hogy miképpen, ezt értelmesen és elfogadhatóan csak a spiritizmus magyarázza meg. Ugyanis minden emberrel állandóan vele van egy magasabb, tanító szellem, és egy alacsonyabb tanuló szellem. A vallások az egyiket őrangyalnak, a másikat megkísértőnek mondják. Az őrangyal állandóan sugalmaz bennünket a szeretetre és alázatra, és ezt a sugalmazást mi a lelkiismeret hangjának nevezzük. Az embereknél levő őrangyalokhoz, illetve őrszellemekhez pedig közvetítve a mi Urunk, Jézusunk szól. Így beszél Ő állandóan hozzánk, így cselekszik Ő állandóan nálunk és mindenhol, így gyógyít Ő most is, és így tisztítja Ő az Isten templomait, a lelkeket most is.

Amint a jeruzsálemi templomban állandóan ott voltak az állatok, a kufárok, a pénzváltók, akképp vannak állandóan a mi lelkeinkben is az adás-vevéssel, a pénzünk elhelyezésével foglalkozó gondolataink. Ezek tehát ott vannak akkor is, amikor mi meg akarjuk érezni Jézust. Amely lélek meg tudja érezni Jézust, mint valóságot, illetve amely lélekbe be tud menni Jézus, azt Ő most is megtisztítja, illetve kiűzi onnan az állatokat jelentő szenvedélyeket, a kufárkodó és pénzváltó gondolatokat, és feldönti a világ dicsősége utáni vágyakat és terveket, és nem engedi, hogy valaki az Ő lelkén keresztül egy anyagias gondolatot vigyen át (Márk 11,16), és ha a lélekben Hozzá megy a vakhit, a sánta szeretet, és a béna alázat, Ő most is meggyógyítja őket. (Máté 21,14) A gyermekeket jelentő tiszta, hívő gondolatok pedig most is kiáltanak bennünk néki, de az írástudókat és a farizeusokat jellemző és jelképező gondolatok erre most is haragra gerjednek, és igyekeznek elveszíteni őt! (Lukács 19,47)

Ha a jeruzsálemi templomtisztítást megértjük, akkor nem fogjuk továbbra is avval indokolni a mi erőszakos és gőgös viselkedésünket. Hiszen Jézus Urunk többször figyelmeztette és leintette az erőszakosságra hajlandó tanítványait. Például Lukács 9,52-56-ban a tanítványok tűzesőt kívántak az ő Jézusukat befogadni nem akaró falura, emberi gyülekezetre, de Jézus Urunk megdorgálá őket, mondván: „Nem tudjátok, minémű lélek van ti bennetek?” Illetve az eredeti görög fordítás szerint? „Nem tudjátok, hogy mily szellemnek a gyermekei vagytok?”

Vagyis nem tudjátok, hogy ti annak a gyermekei vagytok, aki felhozza az Ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt, áldást ad az igazaknak és a hamisaknak is. Legyetek ezért ti is a mennyei Atyátoknak ilyen fiai, legyetek ilyen tökéletesek, mert ez a tökéletesség: MINDENKIT SZERETNI AKARNI. Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy rossz példaadással megrontsa, elveszítse a lelkeket hanem, hogy jó példaadással megtartsa.

Máté 10,14; Márk 6,11 és Lukács 10,10-11-ben pedig Jézus Urunk avval az utasítással küldi el az Ő tanítványait, hogy ahol be nem fogadják az Ő tanításukat, ott ne használjanak erőszakot, hanem békében távozzanak onnét, sőt még a rájuk tapadt, haragos gondolatokat is, mint a port rázzák le magukról, amikor onnan elmennek. Ugyanis, ezek a gondolatok aztán náluk maradnak és a szellemvilágban bizonyságot fognak tenni ő ellenük.

Márk 9,38-40 és Lukács 9,49-50-ben arra figyelmezteti mindenkori tanítványait, hogy ha valahol, olyan valakit látnak, aki az Ő nevében cselekszik, de nem velük, az Ő tanításaik szerint, azt ne tiltsák el, csak azért, mert nincs az ő véleményükön. Máté 26,51-52 és János 18,10-11-ben leinti azokat, kik fegyvert fognak az egyházuk, a vallásuk védelmére. Ha Jézusnak nem kellett a szablyával hadonászó Péter, akkor az egyházaknak se kelljenek az ilyen Péterek. Avagy több-e az egyház, mint Jézus? Nem! Hiszen világosan megmondja ezt Jézus: „Nem nagyobb a szolga az ő uránál.” (János 13,16; 15,20) Ha tehát az Úrnak nem kellett szablya és erőszak, amikor Őt támadták és meg akarták semmisíteni, akkor az egyházaknak, az Ő szolgáinak sem szabad ezeket igénybe venni.

Budapest, 1932. 1. 14.