Tudással lehetetlen a megfeszítés

Tudjuk, hogy a vallás az Istenhez vezető út, de hogy a tudás is az volna, és hogy az esetleg rövidebb út is volna, azt nem tudjuk. Pedig Jézus maga emeli ki a tudást, mint föltétlenül szükségest, amikor azt mondja, hogy: „Atyám! Bocsásd meg nékik, mert nem tudják mit cselekesznek!” (Lukács 23,34) Kik feszítették meg tehát a SZERETETET? A tudatlanok, akiknek volt vallásuk, de nem volt tudásuk!

Mi következik tehát ebből? Hogy vallással meg lehet feszíteni a SZERETETET, de vallásos tudással, illetve Isteni tudással nem! Szükséges tehát, hogy a vallásba tudást vigyünk bele! Ezt teszi a spiritizmus, mint tudás. Ezért a spiritizmus nem ellensége, hanem segítő társa a vallásoknak. Azért árasztja el az Isten egyre sűrűbben és jobban az egész világot a spiritizmussal, illetve a spiritizmusban az Ő tanító szellemeivel, hogy ezek tudást vigyenek a kereső vallásos, de tudatlan lelkeknek.

Azt kérdezi erre most már a vallásos lélek, hogy hát nincs nekem elegendő tudásom? Hiszen tudom, hogy Isten teremtménye vagyok, tudom, hogy szeretnem kell Istenemet és felebarátomat, hogy visszatérjek ismét Istenhez, tudom, hogy Krisztust kell követnem, hogy ez sikerüljön! Hát ez nem elég? És a spiritizmus tanító szellemei azt mondják, hogy nem! Azt mondják, hogy:

„Testvérem neked tudnod kell, hogy mi a mindenség, és hogy hol a te helyed a mindenségben! Ez a tudás ad neked erőt, hogy visszaküzdjed magad a te helyedre, ez a tudás meghatványozza a te erődet. Neked tudnod kell mi ez a két legnagyobb erő, amely segít téged a mi Urunk, Jézusunk követésében, neked tudnod kell, hogy hol van a szeretetnek vagy a gyűlöletnek a forrása, hogy az a gondolatban és akaratban van, és neked tudnod kell, hogy miképp bánjál vagy éljél evvel a két legnagyobb erővel, a gondolattal és akarattal! Hát tudod e te mindezeket? Tanít téged a te vallásod mindezekre? Ugye nem! Hát látod, ezért kellett jönni a spiritizmusnak.”

Ha a spiritizmusban megfigyeljük a szellemek tanítását, észrevesszük, hogy ez ebben a két irányban halad. Megfejti a Biblia első lapjain foglalt teremtésnek a titkait, feltárja előttünk a nagy mindenséget annyira, amennyire mi azt a mostani értelmünkkel fel tudjuk fogni, megmutatja azokat a paradicsomi napokat hol, mint tiszta szellemek meg lettünk teremtve, és ahová vissza kell mennünk. Ez a tudásnak az egyik iránya! A másik iránya pedig az, hogy megismertet bennünket a mindenségnek a két legnagyobb alkotóerejével, a gondolattal és akarattal, amelyek törvényszerű felhasználásával mi hamarább tudjuk megvalósítani a szeretet, biztosabban tudjuk követni a mi URUNK, JÉZUSUNKAT.

A vallás nem a dicső kezdetből, hanem a szomorú végből indul ki, mert a paradicsomi napokból lebukott Ádámoknak és Éváknak a Földön való megjelenése a mostani szomorú véget jelenti, nem vehető tehát kezdetnek. Mert ilyen kezdet láttára a mai értelmes ember önkéntelenül is azt kérdi, hogy: „Hát hová térjek vissza? Ha a lelkem, amint a vallásom állítja, a születésemnél lett Istenből, illetve az Isten leheletéből, akkor nekem a halálom után ismét az Isten leheletébe, a Nirvánába kell visszatérnem. Vagyis születésem előtt semmi voltam, tehát a halálom után semmi leszek.”

Ezért jönnek a spiritizmusban hozzánk tömegesen először azon szellemek, akik kopogásokkal, kődobálással, asztalmozgatással először azt dokumentálják, hogy: Mi vagyunk! Mi létezünk. Mi nem hagyjuk magunkat a vallások által letagadni! És csak mikor már ezek elvégezték az ő munkájukat, akkor jönnek a tanító szellemek, a megígért Szentlelkek, a tisztult lelkek, és elkezdenek bennünket tanítani, adnak tudást és a tudásban erőt, hogy gyorsabban tudjuk elsajátítani a SZERETETET, hogy a SZERETET útján, a Jézus útján gyorsabban térhessünk vissza az Atyához.

Az Atyához való visszatérést akarják a vallások is, de mivel kezdik, hol kezdik a munkát? Szintén a végénél! Vagyis a cselekedeteknél, jobban mondva az okozatoknál. Azokat akarják megváltoztatni ahelyett, hogy az okok megreformálására törekednének először.

A vallás még most sem tanítja azt, hogy az elkárhozásnak, az üdvözlésnek a kiinduló pontja, a forrása, a gondolatban és akaratban van, és hogy a gondolat és akarat az oka a mi földi tartózkodásunknak, a mi földi nyomorúságainknak és az eljövendő évben bekövetkező tömeges szenvedésnek, éhségnek és gyásznak.

Hiszen Jézus Urunk is az Ő hegyi beszédében mindjárt a kezdetnél nem a cselekedetekkel foglalkozik, hanem a cselekedeteknek az okaival, a gondolattal, amikor azt mondja: „Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az Ő atyjafiára, méltó az ítéletre, aki pedig azt mondja bolond, méltó a gyehenna tüzére!” (Máté 5,22)

Mi a harag? Szeretet nélküli gondolat! Mi az a szó, bolond? Kimondott, szeretet nélküli gondolat! Tehát Jézus szerint ítéletre méltó már az, akiben, ki nem mondott, szeretet nélküli gondolat van. Aki pedig kimondja a szeretet nélküli gondolatát, az már méltó a gyehenna tüzére! Azért mondják a tanító szellemek:

Testvéreim, a gondolat az nem semmiség! A gondolat nem marad meg nálatok, még ha akarnátok sem! A gondolat egy erő, amely cselekszik, cselekszik pediglen jót, vagy rosszat! A gondolat egy rezgés, amely fényt és színt vesz fel, azért a szellemek által és médiumok által látható, és emberek által érezhető! A gondolat rezgése és színe okozza a rokonszenvet és az ellenszenvet. Gondolatokat állandóan termel az ember tudva és tudatlanul. Állandóan küldi az ember tudatosan vagy öntudatlanul, tehát kapja is tudatosan vagy öntudatlanul. A gondolatokkal segít vagy árt az ember magának és felebarátainak és szellemtestvéreinek. Mert az emberek gondolatait felfogják a szellemek is, és a szellemek gondolatait felfogjak az emberek is.

Az embernek meg kell tudni különböztetni a saját gondolatait a küldött, kapott gondolatoktól azért, hogy át tudja venni a kapott, küldött, segítő gondolatokat és meg tudja semmisíteni, illetve átváltoztatni a saját rossz gondolatait. Az ember kötelessége, hogy csak jó gondolatokat küldjön. Ehhez az kell természetesen, hogy mindig csak megelégedettség, békesség legyen az ő lelkében. Ha tehát nyugtalanság, vagy pláne harag van az ő lelkében, akkor bűnt követ el, mert akkor a nyugtalanság, szomorkodás, harag és gyűlölet gondolatait küldi szét.

Minden rossznak a forrása tehát a gondolatban van, különösen abban a gondolatban, amelyet tudatosan, akarattal küldünk el. Mert az akarat cselekvő erőt ad a gondolatnak. Hiszen azt láthatjátok magatoknál is, hogy ti az akarattal valósítjátok meg a ti rossz vagy jó gondolataitokat.

Ha ti tudjátok azt, hogy ti a gondolattal és akarattal cselekszitek a rosszat, vagy a jót, akkor tudjátok egyúttal azt is, hogy ti felelősek vagytok már a gondolataitokért is. Ennek a tudása tehát sokkal nagyobb hatással van rátok, mint ha ti a templomban, akár egy egész életen át is folyton halljátok azt a figyelmeztetést, hogy „Szeressétek egymást!”

Ha ti annak a testvérnek, ki nektek ellenszenves, azt a gondolatot külditek, hogy: Testvérem, én nem látok benned hibát, testvérem, te jó vagy, te jobb vagy, mint gondolod, te jobb vagy, mint amilyennek én látlak! Én nem tudom elhinni, hogy te rossz vagy, hogy te rosszat akarsz, akkor ez a gondolat megsemmisíti a ti lelketekben és az ő lelkében az ellenszenvet, a haragot, illetve átváltoztatja azt szeretetre, és kitépi a gyökerét a rossz cselekedeteknek.

Ha a ti lelketek csak jó gondolatokkal telik meg, akkor ti csak a szeretet hullámhosszára berendezett rádióállomások lesztek, nem jön el hozzátok a bűn gondolata, a megkísértő és meg vagytok mentve!

Láthatjátok tehát testvéreim, hogy titeket nem a szeretetnek folytonos prédikálása, hanem a gondolataitokra való szüntelen vigyázat és az akarat munkába állítása visz el Jézushoz! Azért foglalkozik a mi Jézus Urunk az Ő hegyi beszédének mindjárt a kezdetén először a gondolattal, és csak aztán a cselekedettel, és azért ítéli meg olyan szigorúan a ki nem mondott gondolatot, a haragot, és a gyehenna tüzére ítéli a gondolat kimondóját!

Budapest, 1930. 12. 29.