Úrvacsora a spiritizmus megvilágításában

Ma, áldozó csütörtök napján időszerű Pál apostolnak ama kijelentése: „És minden pap naponként szolgálatban áll és gyakorta viszi ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. Ő azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre üle az Istennek jobbjára. Ahol pedig bűnök bocsánata vagyon, ott nincs többé bűnért való áldozat.” (Zsidók 10,11-12.18) Vagyis, egy dogmának a gyakorlása, az úrvacsorázás, az áldozás, a mise sohasem képes arra, hogy eltörölje a mi bűneinket, mert az csak a lélek felemelkedését eredményezi egy rövid időre, de a léleknek ez a felemelkedése ellobban, mint a szalmaláng, és mi tovább vonszoljuk, éljük a bűnös életünket. Akinek a lelke nem vágyódik a dogmák, az úrvacsora, az áldozás, a mise gyakorlása után, az nem követ el bűnt. Az áldozó csütörtököt csak a gyarló emberek tették azzá, ami, mert az nem áldozó csütörtök, hanem Jézus Urunk mennybemenetelének a napja.

Az áldozás elnevezés az egyháztörténelem szerint onnan ered, hogy az apostolok idejében a tehetősebbek ételeket és italokat hoztak szent áldozatul a közös vacsorához, hogy legyen a szegényeknek is enni és innivalójuk, mert az úrvacsora, akkor közös vacsora volt. Azok legalább anyagi áldozatot hoztak, de mi nem hozunk áldozatul semmit, tehát mi nem beszélhetünk áldozásról, mert mi ott, csak kapni akarunk, mégpedig bűnbocsánatot! A közös vacsora előtt vagy után egyforma adagokban vették a kenyeret és a bort, és közben az írásokat olvasták. Ebből a szokásból formálódott ki a mai misének elnevezett dogma, amely jó annak, aki kívánja. Miséznek a reformátusok, evangélikusok, és az összes keresztény felekezetek, de még a szekták is, amikor az írás olvasása, prédikálása közben egymásnak osztják a kenyeret és a bort.

Tagadhatatlan, hogy ez a dogma jó hatással van a vágyakozó lelkekre átmenetileg, de végtelenül káros azért, mert elválasztja a testvért a testvértől, mert az igazságnak ez a faragott képzete oly mozdulatlanul, mereven áll egyhelyben, mint egy szobor. Akik pedig előtte és utána állnak, azok gyűlölettel néznek farkasszemet egymással. Ez a dogma a többi dogmával, faragott képzetekkel együtt, ha örökre fennállna, örökre megakadályozná az egy akol és egy pásztor megvalósítását. Miután az Isten a faragott képzetek imádóit harmad és negyedíziglen engedi bűnhődni a fiakban, a következményeikben, ezért a dogmák a legnagyobb bűnök, és nem szentségek, mert egy bűnre sincs kiszabva a harmad és negyedízigleni bűnhődés, csak a dogmák felállítóira és imádóira.

Hogy mi a szentség, arra nagyon helyes választ ad az a katolikus egyház által kiadott és jóváhagyott könyv, amelynek címe: „A ferences szellem” Ennek a könyvnek a 304. oldalán a könyv írója felteszi azt a kérdést, hogy: „Mi a Szentség?” Ő ekképpen felel rá: „Szentség alapjában véve nem jelent egyebet, mint állandó Isten jelenlétében való időzést, életet, amely állandóan Istennek szent akarata szerint igazodik életünknek ama Krisztusi mintára való átgyúrását, mely Istennel való érintkezésünkben az imádság által történik!” Ezen helyes katolikus felfogás szerint a föld anyaga, vagyis az oltáron elhelyezett ostya nem lehet szentség, az csak egy dogma, az az igazságnak csak egy faragott képzete!

Az úrvacsorának a megnemértéséből keletkezett tehát egy dogma, és e dogma évszázadokon át oly mereven és mozdulatlanul állt egy helyben, mint egy faragott szobor, kép, és elválasztotta egymástól azokat, akik előtte és utána álltak és állnak még ma is. De már inog, és le fog dőlni azokra, akik felállították. Azért mondja az Úr: „Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen.” (Mózes II. 20,4-5), vagyis ne csináljatok magatoknak dogmákat, mert megbüntetem azok felállítóit a fiakban harmad és negyedíziglen! A dogmákhoz ragaszkodó zsidók bűnhődnek akkor, ha leszületnek a zsidóüldözések idején, és a dogmákhoz ragaszkodó katolikus, református, evangélikus és egyéb vallású emberek is bűnhődnek akkor, amikor leszületnek a hitük üldözése korában. De bűnhődik a spiritiszta is, ha dogmákat, faragott képeket imád, és nem él Jézus testével, vérével, a SZERETETTEL! Ha mi Jézus szeretetét vennénk be és adnánk egymásnak, nem lenne nyomorúságunk!

Az úrvacsoráról három evangélista beszél, de egyik sem mondja, hogy a kenyér és a bor osztását cselekedjük az Ő emlékezetére. Máté és Márk evangélista szerint, mikor Jézus azt mondja: „Vegyétek és egyétek.” (Máté 26:26 és Márk 14,22), akkor utána nem mondja azt, hogy ezt cselekedjetek az én emlékezetemre, mert azt Ő cselekszi, Ő adja nekünk az Ő szeretetét. Lukács evangélista szerint pedig, amikor Jézus azt mondja, hogy: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”, akkor az előtt nem mondja azt, hogy egyétek és vegyétek. Ő csak annyit mond: „Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (Lukács 22,19), vagyis a testünk adását a felebarátainkért cselekedjék az Ő emlékezetére!

Ami a bor adagolását illeti, a három evangélista szerint evvel kapcsolatban nem mondja sehol, hogy ezt cselekedjetek az én emlékezetemre, hanem csak annyit mond: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem. Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.” (Máté 26, 26-28) Az Ő pohara pedig az Ő szenvedése mindnyájunkért. Azért mondta Ő a Zebedeus két fiának is, hogy: „Megihatjátok-é a pohárt, amelyet én megiszom?” (Máté 20,22; Márk 10,38)

Jézus azért mondta a kenyérre és borra, hogy az az Ő teste és vére, mert amiképp erőt és életet ad a kenyér és a bor, akként életet és erőt ad az Ő SZERETETE. A kenyér és a bor tehát a legjobb szimbóluma, jelképe a szeretetnek, de csak a jelképe! Hogy pedig Jézus Urunk a kenyér és a bor alatt nem az Ő testét és vérét értette, hanem a szeretetet, az kilátszik onnan is, amikor azt mondja: „Én vagyok az életnek kenyere. Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá, ha valaki eszik e kenyérből, él örökké.” (János 6,48.51) Hát mi az életnek kenyere, amely örök életet ad? Világos, hogy nem lehet a föld terméke, a búzalisztből készült kenyér, az ostya és a bor! Mi lehet az az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá? Világos, hogy nem a föld anyaga, hanem a SZERETET!

Jézus a testet öltött SZERETET, és hogy az Ő teste és vére a szeretetet jelenti, azt nekünk egyszer el kell fogadnunk, mert a szeretet a legfinomabb test, a legfinomabb anyag. Jézus Urunk szellemteste a legintenzívebb fényhalmazállapot, a legfinomabb anyag, amely besugározza az egész mindenséget és minden lelket. Az Ő fényteste tehát az a szeretet, amellyel betelnek a lelkek. A szellemek lelke pedig szintén finom fényhalmazállapot, anyag. Csakis így érthető meg az, hogy a lelkek magukba szívják, eszik az Ő szeretetét, az Ő anyagát. Azért mondja Ő, hogy: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak.” (János 6,54) Vagyis, az Ő finom testét, szeretetét kell enni, inni a léleknek, és akkor örök élete van annak.

Ezt az igazságot tanítja az egész világon a spiritizmusban az a szellemsereg, amelynek elküldését Ő megígérte, amikor azt mondta, hogy elküldi hozzánk a Szentlelket és az Igazság lelkét, amely minden igazságra elvezérel. (János 16,12-13)

Amikor Ő egyforma adagokban osztotta a kenyeret és a bort, akkor Ő evvel jelképezte azt, hogy Ő egyforma adagokban osztja az Ő szeretetét, az Ő legfinomabb anyagát mindenkinek, még annak is, aki elárulja! Ezt a szeretetet, ezt a finom anyagot a léleknek TŐLE kell venni, máshonnan nem veheti. Aztán azt mondja: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Vagyis ti is a TŐLE vett szeretetet osszátok egyforma adagokban egymásnak, még annak is, aki nem szeret, aki elárul! Ez adatik néktek a bűnök bocsánatára, és nem az, ha ti a búzalisztből készült ostyát, kenyeret és a bort osztogatjátok egymásnak, és eközben nem törődtök egymással!

Budapest, 1933. 5. 25.