Vallás a spiritizmus szemszögéből nézve
A vallás akkor keletkezett, amikor az emberiség elkezdett szellemileg ébredezni. Ebből tehát következik az, hogy ha az emberiség szellemileg teljesen felébred, megszűnik a vallás. Azért mondja János az ő Jelenéseiben, hogy: „És templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma.” (Jelenések 21,22) Miután a vallásokat az emberi szellemi tökéletlenség szülte, világos, hogy a kifejlett szellem egyszer túlszárnyalja és elhagyja őket. Ennek bizonysága az, hogy a kifejlett szellemeknek nincs vallásuk. A magasabb szellemvilágban nincsen vallás. Ezt bizonyítja a Biblia is, mert az ott megjelenő angyalok éppen úgy nem beszélnek vallásról, mint a spiritizmusban tanító magasabb, tisztult szellemek. Angyal és szellem pedig egyet jelent éppúgy, mint egyet jelent a Biblia és a spiritizmus.
Hogy a szellemvilágban miért nincs vallás? Azért, mert az nem lehet a végtelen Szeretetnél! Lehetetlenség az, hogy a szellemek is éppúgy, mint a gyarló emberek a vallások által csoportokra osztva gyűlöljék egymást. Amíg vallások vannak, addig lehetetlenség az egy akol és egy pásztor. Hogy pedig egy vallás a többieket kiirtsa és így teremtse meg az egy akolt és egy pásztort, az ellenkezik Jézus tanításával, a szeretettel. Kell tehát, hogy egyszer majd a megújult Földön megszűnjön az összes vallás.
Miután azonban a Földön az emberek még nem emelkedtek fel abba a magas eszményi állapotba, amelyben a vallást már nélkülözhetik, tehát a vallásra a Földön még szükség van addig, amíg ez a korszak, amelynek végét járjuk már, le nem záródik. De ha a fejlett lélek túlnő a vallásának keretein, nem szabad a vallását megvetnie, mint ahogy nem veti meg a felnőtt ember sem az ő gyermekéveit. Sőt ellenkezőleg, mindnyájan örömmel gondolunk vissza a gyermekéveinkre dacára annak, hogy régen kinőttünk a gyermekcipőből. Ekként hálával emlékezzünk vissza a mi vallásainkra is, mert a vallások évszázadokon át hatalmas ápolói voltak a szellemi életnek. A vallások érdeme az, hogy nem merült el a feledés tengerébe a bibliai múlt. A vallásgyakorlatok még most is nagyon sok embert visznek előbbre az életben, ezért nagy hálával tartozunk a vallásgyakorlatok mestereinek, hogy annyi sok lelket emeltek a magasba.
A vallásról nagyon sok helyen beszél a Biblia, ami természetes, hiszen a Biblia képezi a vallásainknak az alapját. A Bibliában azonban Jézus Urunk a vallás szó helyett mindig azt a kifejezést használja, hogy: „Törvény és a próféták!”, ami természetes, hiszen Izrael vallását a Mózes törvényei és a próféták kijelentései képezték. Pál apostol és a többi apostolok pedig a vallás helyett csak a „Törvény” szót alkalmazták. Hogy a törvény szónak mindenütt a vallás szó felel meg, az kilátszik úgy az Ó-, mint az Újtestamentumból is.
Ha például olvassuk Sofóniás próféta 3,4-ben azt, hogy Izrael papjai erőszakot tesznek a törvényen, akkor az annyit jelent, hogy erőszakot tesznek a valláson. Amikor pedig Pál apostol azt mondja, hogy a papság megváltozásával megváltozik a törvény is (Zsidók 7,12), akkor világos, hogy az annyit jelent, hogy a papság megváltozásával megváltozik a vallás is. Ha a Bibliát ebben az értelemben olvassuk, hogy a törvény szó helyébe, mindenhová a vallás szót tesszük, akkor a Bibliából teljesen új dolgokat fogunk kihozni, vagyis megtudjuk azt, hogy Jézus Urunk és az Ő apostolai nem akartak vallást, csak SZERETETET. Ezért mondja Jézus Urunk, hogy a törvény, azaz a vallás csak Jánosig szólt. (Máté 11,13) Hogy a vallás nem áll másból, csak szeretetből. (Máté 22,40 és 7,12) Nem beszélt tehát anyaszentegyház alapításáról soha, sem Péternek, sem másnak, mert evvel ellenkezésbe jutott volna az idézett kijelentéseivel, önmagával. Ő csak egy szeretetben élő közösséget akart, hogy az egész emberiség egy szeretetben élő közösséget képezzen, amelynek alapja legyen az a sziklaszilárd hit, amely hit megvolt Péterben. Ezért a német Biblia nagyon helyesen nem beszél anyaszentegyházról, hanem csak közösségről. Pál apostol se akart vallást, mert ha az ő leveleiben a törvény szót behelyettesítjük a vallás szóval, akkor megtudjuk, hogy Pál apostol nagyon sok helyen úgy beszélt a vallásról, mint egy fölösleges dologról. Ő például azt mondja az idézett helyeken: „A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek (vallásnak) betöltése a szeretet.” (Róm. 13,10) „Mert az egész vallás ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Gal. 5,14) „Mert a vallás vége Krisztus minden hívőnek igazságára.” (Róm. 10,4) „Aki szereti a felebarátját, a vallást betöltötte.” (Róm. 13,8) „Mert én a vallás által meghaltam a vallásnak, hogy Istennek éljek.” „Most pedig megszabadultunk a vallástól, minekutána meghaltunk arra nézve.”(Róm. 7,6) „A vallás által senki sem igazul meg Isten előtt.” (Gal. 3,11) „Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a vallás alatt.” (Gal. 5,18) „Tudván azt, hogy a vallás nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya- és anyagyilkosokért, emberölőkért.” (Timót. I. 1,9) „Annak okáért a vallásnak cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte.” (Róm. 3,20) „Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a vallás cselekedetei nélkül.” (Róm. 3,28) „Mert a vallás haragot nemz.” (Róm. 4,15) „Ne gondoljátok, hogy jöttem a vallásnak vagy a prófétának eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.” (Máté 5,17) Jézus tehát a vallás helyét szeretettel akarta betölteni!
A vallás, miként Pál apostol mondja a Krisztushoz vezérlő mesterünkké lett. (Gal. 3,24) Ugyanezt teszi a bibliai alapon álló spiritizmus is, és ha már Krisztusnál vagyunk, akkor nincs szükség se a vallásra, se a spiritizmusra! Mind a kettő csak eszköz és nem cél! Egy eszközre pedig nem lehet azt mondani, hogy az örökké lesz, és a pokol kapui sem vesznek diadalmat rajta. Hogy miért van szükség a valláson kívül még a spiritizmusra is, mint eszközre? Azért, mert az bizonyságot ad a túlvilági életről, a szellemről és megmondja nekünk azt, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, hová megyünk.
Amikor a spiritizmus azt mondja nekünk, hogy mi itt csak idegen vándorok vagyunk, evvel oly erősséget ad, hogy mi a legnagyobb nyomorban és életveszedelemben is képesek vagyunk azt mondani, hogy: „Uram, Jézusom, ha Te úgy akarod, akkor örömmel megyek neki az éhhalálnak, az erőszakos halálnak is, mert tudom, hogy az csak egy boldog átmenet, hogy az nem okoz fájdalmat, hogy az csak egy édes zsibbadás, amelyből felébredve, meglátlak Téged! Ha pedig nekem még a Te kegyelmedből itt kell vándorolnom, akkor tudom Uram, hogy Te megadod nekem a mindennapi táplálékot, mint az ég madarainak, és elhárítod előlem a halálos veszedelmet, mert a Te akaratod nélkül Uram, még egy veréb sem esik le a háztetőről.”
Ha én állandóan abban a tudatban élek, hogy én itt csak egy idegen vándor vagyok, és hogy állandóan kísér az Urnak egy szellemi szolgája, akkor a lelkem állandóan teli lesz örömmel, békességgel még akkor is, ha fenyeget az éhhalál, az életveszedelem. Ebben a tudatban nem fogok rettegni az esetleges kilakoltatástól sem, hogy ki tesznek bútorostul, családostul az utcára, ha nem tudok lakbért fizetni, hanem akkor is örömmel azt fogom mondani: „Uram, legyen meg a Te akaratod, hiszen Neked sem volt fejedet hová lehajtani!” Aggodalmaskodás helyett ilyenkor inkább azon fogok gondolkozni, hogy miképp is fogom berendezni az éjjeli szállásomat az utcán. És ha a szabadban éhezni, ázni, fázni fogok, akkor is azt fogom mondani: „Uram, köszönöm, hogy megengeded, hogy ez is megtörténhetett velem.” És bizony, ha így viselkedem és gondolkozom, akkor rövid időn belül már hajlékom lesz, mert, aki az Úrban bízik, az nem csalatkozik!
Ebben a tudatban, ebben az állandó békességben élt itt a Földön egykoron Assisi Ferenc testvérünk is. Mint kolduló szerzetes ebben a tudatban kopogtatott be a gőgös emberekhez, és nem akkor volt boldog, mikor bőven megajándékozták, hanem akkor volt legnagyobb az ő boldogsága, amikor mérges szidalmak kíséretében becsapták előtte az ajtókat. Ilyenkor hálát adott ő is a Mesterének, és azt mondta: „Uram, köszönöm, hogy erőt adtál ahhoz, hogy ezt is békességgel el tudjam viselni!”
Aki megismeri ezt a békességet adó igazságot, hogy ő itt csak egy idegen vándor, az előtt Jézus egy valóság lett, és megfordítva, aki előtt Jézus egy valóság lett, az rájön arra a boldogító igazságra, hogy ő itt csak egy idegen vándor, és az már örömmel vándorol.
Budapest, 1933. 11. 9.