Viselkedés a gonosszal szemben

A jónak és a gonosznak az egymáshoz való viszonyát szabályozta Jézus Urunk akkor, amikor azt mondta: „Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is.” (Máté 5,39) Mindnyájunknak kétféle arcunk, oldalunk van. Egy jó, és egy nem jó. A jobb felőli jelenti a bennünk levő szeretetet, a bal pedig jelenti a bennünk levő érzékenységet, gőgöt, gyűlöletet stb. A mindenség törvénye szerint, nekem mindenki felé csak a jobbik arcommal, vagyis a szeretetemmel szabad fordulnom. Ha erre aztán valaki egy csapást mér, vagyis a szeretetemet durván, fájdalmasan viszonozza, akkor természetes, hogy az én másik arcom, az érzékenységem, gőgöm, gyűlöletem, haragom, ellenszenvem azt mondja nekem: „Ne hagyd magad. Üsd vissza!”, vagyis viszonozd a rosszat és okozzál te is fájdalmat.

Ha én erre kierőszakolom magamból a szeretetet (Mózes III. 19,18 és Máté 11,12) és a gonosz testvéremnek újból jót teszek, akkor a kierőszakolt szeretetem fájni fog a másik orcámnak, az érzékenységemnek, gőgömnek, gyűlöletemnek. Mit csináltam én evvel? Nem álltam ellene a gonosznak gonosszal, hanem jóval. Jézus szavainak világosabb értelme tehát az, hogy ne álljatok ellene a gonosznak gonosszal, hanem jóval. Jézus azért nem mondta ki ezt ilyen világosan, mert azt akarta, hogy mi jöjjünk rá a szavaiban elrejtett, de bennünk élő, csak általunk már régen, igen régen elfelejtett igazságra, a SZERETETRE, amely nem ismer ütést és visszaütést.

Jézus viselkedésében azonban mi egy látszólagos ellentmondást vélhetünk felfedezni, amikor Ő egyrészről nem viszonozza az arculütést (János 18,22-23), másrészről azonban kötélostorral űzi ki a kufárokat a templomból. (Máté 21,12; Márk 11,15; Lukács 19,45; János 2,15) Ez a kétféle cselekedete azonban nem mond ellent egymásnak, mert az első esetben csak a saját személyét érte sérelem, a második esetben pedig az Isten országának a terjesztése lett megzavarva. Ezt tűrni nem szabad! (Lásd: Templomtisztítás a spiritizmus megvilágításában)

Egy spiritiszta körben is szigorúan ügyelnie kell arra, hogy a rendbontó, zavaró szellemek ne működhessenek. Ha például egy olyan szellem jön, aki a hozzáintézett kérdésekre nem reagál, vagy zavaros, értelmetlen válaszokat ad, ha hadonászik, ha a médium arcán fintor jelenik meg, ha különös hangokat ad ki, akkor azt azonnal fel kell szólítani a médium elhagyására. Ha a zavaró szellem ellenáll és nem akarja a médiumot elhagyni, akkor a körvezetőnek nem szabad elveszítenie a lélekjelenlétét, a hitét, hanem, ha kell, hittel hosszú perceken át kell végezni az eltávolítást, Jézustól is erőt kérve, és az eltávolítás sikerülni fog. Ilyen erélyesen lépett fel Jézus is az ellentétes szellemekkel szemben. Ő is parancsolt! „Némulj meg, és menj ki belőle.” (Márk 1,25; 5,8)

A zavaró szellemeket azonban csak a médium elhagyására szabad és kell felszólítani, és nem a gyülekezet elhagyására, mert mint hallgatók, tanulók maradhatnak. Ugyanígy kell viselkedni a nem helyénvaló viselkedésű, vitákat provokálni akaró embertestvérekkel szemben is. Csak hallgatásra kell felszólítani őket. Erre utasítja Pál apostol is Timóteust: „Ezekre emlékeztesd, kérvén kérve őket az Úr színe előtt, hogy ne vitatkozzanak haszontalanul, a hallgatóknak romlására.” (Timót. II. 2,14 és Titusz. I. 3,9)

Jézus Urunk se mondta soha senkinek, hogy távozz tőlem, mert hiszen a betegnek orvosra van szüksége! A magyar Bibliában csak a helytelen fordítás következtében vannak benne azok a szavak, amelyek szerint Jézus azt mondta volna Péternek: „Távozz tőlem sátán!” (Máté 16,23; Márk 8,33) Csak a tót bibliafordító használ helyes kifejezést, mert Jézus itt azt mondja Péternek: „Menj utánam ellentét!” Vagyis ne te mutasd meg nekem az utat, hanem menj utánam és én mutatom meg neked az utat. Ezekkel a szavakkal vannak összefüggésben az utánuk következő versben levő szavak is, amelyekben Jézus, folytatólag azt mondja: „Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.” Vagyis aki Jézust követni akarja, az tagadja meg a saját természetét, tagadja meg az érzékenységét, gőgjét, gyűlöletét, türelmetlenségét, és vegye fel megnyugvással az Ő szenvedését mindennap, tehát ne zúgolódjon a helyzete ellen, amelyen változtatni nem tud anélkül, hogy az által más lélekben kárt ne tenne, és a szeretet, alázat ellen ne vétene. Bizony a zúgolódásban eltöltött élet, haszontalanul eltöltött élet.

A legnagyobb elferdítése az igazságnak azonban az, amikor a Biblia Máté 7,23 és 25,41-ben azokat a szavakat tulajdonítja Jézusnak, hogy: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak!” Ez emberi kitalálás! Ezt nem mondta, nem mondja, és nem fogja mondani soha senkinek, mert az Atya minden gyermeke egyszer visszatér az Atyához, mert vissza keli térnie még annak a testvérünknek is, akit mi most sátánnak nevezünk! Aki ebből a szemszögből nézi a gonoszul cselekvő testvérét, az nem mondja neki soha, hogy: „Távozz tőlem!”

Jézus sem mondta, és nem mondja ezt soha, mert ő is ebből a szemszögből nézi a testvéreit, még a sátánnak nevezett testvérét is, mert az is egykoron hasonló volt HOZZÁ, és ismét hasonló lesz HOZZÁ! Jézus előtt, a végtelen szeretet előtt, nem átkozott senki, de még gonosz sem, csak tudatlan! Ezért mondja Ő a gyilkosaira is, hogy azok csak tudatlanok. (Lukács 23,34) Jézus még azt sem mondta soha: „Akinek a bűneit megtartjátok, megtartatnak azoknak!” (János 20,23), mert ez ellenkezik azzal, amikor azt mondja: „És ha egy napon hétszer vétkezik ellened, és egy napon hétszer te hozzád tér, mondván: Megbántam! Megbocsáss neki.” (Lukács 17,4)

Aki tehát odatér a gyóntatószékhez annak mindnek kivétel nélkül meg kell adni a feloldozást, mert hiszen a jó Isten és a mi Urunk, Jézusunk, a végtelen szeretet, a pap által kimondott bűnmegtartással és a fel nem oldozással úgy sem törődik. A bűnnek a megtartása, a fel nem oldozás, már maga is bűn, mert az Jézus ellen való cselekedet! A bűn megtartásra vonatkozó utasítást, csak a gyarló emberek írták bele a Bibliába! A Bibliának eme részre vonatkozólag 1933. 5. 15-én olvastak fel a mi szellemtestvéreink, abból az eredeti írásból, amelyet féltve őriznek Rómában, és ekképp hangzik:

„Szeretteim a Jézus Krisztusban! Írok pedig néktek az Ő kegyelméből, hogy ti is ismerjétek, miképp szólt nekünk a mi Urunk, Mesterünk, hogy cselekedjünk. Menjetek be minden házba, minden testvértekhez. Minden templomban hirdessétek és szóljátok. Szótokról bizonyságot ad a mi Jézusunk, hogy az Ő küldöttei, tanítványai vagytok. Ki elébetek járul, erősséget és bizonyságot kér, segítsetek neki, erősítsétek őt, hogy AZ, AKI veletek, velük vagyon, AKINEK nevében szóltok, hogy AZ minden bűnöket megbocsát! Ha lesznek testvéreitek, kik nem bánják, nem szánják meg bűneiket, azoknak is megbocsássatok, azokkal is éreztessétek az Ő végtelen szeretetét, jóságát, hogy érezvén, érezzék, hogy eljön amaz óra, hogy megérzik, hogy ők bűnösök, hogy a bűn megkötözte őket, hogy abban az órában a bűnük feloldoztatott, az ő bűnük le nem kötözi őket többé. Én szeretteim, mikor eljövök hozzátok szólok még néktek, addig is emlékezzetek e szókról, mert e szók nektek küldettek TŐLE, ÁLTALA, általunk, hogy evvel élve, éljetek most és mindörökké! Evvel éljenek azok a testvéreink, kiket ti tanítványokul fogtok kinevezni, akikre rászáll az Ő erőssége, és vezetni fognak mindeneket. Ezt írtam néktek, én szeretteim! A mi Urunk, Jézus Krisztus szeretete és békéje legyen veletek!”

Ezekben a szavakban sehol sincs bűnmegtartásról, megkötözésről szó. Jézus nem mondta soha, hogy akit ti megkötöztök, az meg lesz kötözve. Minden egyes testvérünk önmaga kell, hogy feloldozza magát az ő megkötöttségéből, az Ő végtelen nagy segítsége által. Ez pedig abban az órában következik be, amikor megérezzük, hogy bűnösök vagyunk.

Budapest, 1933. 6. 8.