Szellemi kíséret – Avagy, ki kísér ki kit?

Mindig szomorú esemény valakinek az elvesztése, különösen, ha az illető közel állt hozzánk. Teljesen természetes és nagyon is helyénvaló igény ilyenkor, ha az elhunyttól, ill. a testétől illő módon szeretnénk búcsút venni. Nézzük mi is történik ilyenkor általában. Ilyenkor a szokásos menetrend, hogy a családtagok, rokonok, barátok összegyűlnek és végignézik, ahogy eltemetik az illetőt, pontosabban, ahogy a hátrahagyott testét egy szép, de annál drágább koporsóba, fadobozba rakják, majd egy szintén igencsak költséges ceremónia keretében eltemetik, aztán egy életen át kijárkálnak a hátrahagyott testhez és évről évre szintén költségekbe verve magukat, gyertyákat és hatalmas virághalmokat hagynak ott. A temetési eljárás részletei kultúrától, szokásoktól függően természetesen kicsit különbözőek lehetnek, de nagyjából azért hasonló. Látszólag ez történik, amit leírtam, de valójában a következő történik.

Amikor valaki meghal, akkor valójában nem hal meg. Csak az elhasználódott fizikai testét, úgymond az anyagi ruháját, burkát veti le egy időre, hogy aztán a szellemvilágban egy ideig fizikai test nélkül létezzen, majd újraszülessen egy másik testben, másik anyagi burokban, ruhában. Amikor a családtagok, rokonok, barátok összegyűlnek az elhunyt temetésére, akkor az elhunyt szelleme szintén ott van, jelen van, és ő szintén végignézi az egészet. Látja, ahogy a szerettei búslakodnak, szomorkodnak, ezért hát ki kíséri őket a temetőbe a saját testének a temetésére és végignézi az egész ceremóniát. Látja és érzi a szerettei fájdalmát, pedig tudja, hogy a szomorkodásra semmi szükség, hiszen ő most is él és jól van. Látja, ahogy hatalmas és költséges temetést rendeznek a számára, miközben neki egyáltalán nincs is erre szüksége, legalábbis a drága fadobozban lévő elhasználódott testének semmiképpen sem.

Feltetted már valaha azt a kérdést magadnak, hogy valójában kinek is van erre szüksége? Mert az elhunyt szellemének nincsen, a levetett testének pedig végképp nincsen. Természetesen abban semmi rossz nincsen, ha illő módon búcsúzunk el az elhunyt testétől, de semmi szükség rá, hogy mindezt hatalmas költségek árán tegyük, főképp, hogy az elhasználódott testnek arra semmi szüksége sincsen. Ugyanis az, akit te ismertél, akit te szerettél, az nem az a test volt, hanem az azt használó szellem volt az.

Ez a szellem viszont most is él, mégpedig odaát a szellemvilágban. És a legfontosabb dolog, amit tehetsz érte, az az ima. Ima a boldogságáért, egészségéért, fejlődéséért, lelki nyugalmáért, stb. Az elhunyt szeretted szellemének csak erre van szüksége, ill. arra, hogy szeretettel és a boldog, örömteli, vidám emlékekkel gondolj rájuk, mert ezek a gondolatok nekik erőt és energiát adnak. Ez az, ami őket segíti odaát a szellemvilágban és nem a virágcsokor a temetőben. Ha szomorú, bánatos hangulatban mész ki a temetőbe és így helyezel el egy virágcsokrot azzal semmit nem segítesz, de ha mindezt abban az örömteli tudatban teszed, hogy ő most is él, akkor ez nekik is örömöt okoz odaát, mert látják, hogy nem bánkódsz utánuk.

A temetés valójában csak az élőket szolgálja, csak az élők lelkének van rá szüksége. A szellemeknek viszont csak az ima és a szeretettel teli gondolatok segítenek. Ha megteheted és neked jól esik, rendezz költséges temetést, de tudd, hogy semmi szükség rá. Az egyszerű, szerény temetés is bőségesen megteszi. Viszont a temetés ne búskomorságban, ne szomorúságban, ne fájdalommal terhesen teljen el, hanem vidámságban, örömben. Gondolj bele, ha majd eljön egyszer a te időd, akkor te mit látnál szívesen? Azt, hogy a temetéseden és utána sokáig a szeretteid búslakodnak, vagy azt hogy örvendeznek, mert tudják, hogy te jól vagy, tudják, hogy te most is élsz, mert tudják, hogy egy nap megint találkozhattok és éppen ezért nincs semmi szükség a szomorkodásra. Na ugye!

Ha legközelebb temetésen jársz, tudd, hogy az elhunyt szelleme is ott van és látja, hallja és érzi minden gondolatát a jelenlevőknek. Bizony, a tiédet is! Éppen ezért gondolj rá mindig a pozitív, örömteli emlékekkel kapcsolatosan, hogy megörvendeztesd őt, hogy feltöltsd őt, ahelyett, hogy fájdalmat okoznál neki a szomorkodásoddal. Gondolj csak bele neked is milyen rossz érzés, amikor a környezetedben valaki, akit szeretsz, nagyon rosszul érzi magát, de te nem tudsz neki segíteni. Viszont neked is milyen jó érzés, ha látod, ha ugyanez a személy boldog. Nos így van ez az elhunytak szellemével is. Ők is szomorkodnak, ha te is, és ők is vígadnak, ha te is! Ha épp virágot viszel ki a temetőbe, akkor ott is, ne szomorkodj inkább a kellemes és örömteli emlékekkel kapcsolatosan gondolj rájuk, mert ezzel és az imával tudod őket segíteni, boldoggá tenni.

Az elhunyt szeretted mindig veled lehet, amikor csak akarod, a hét bármely napján, a nap bármely percében. Csak annyi a teendőd, hogy szólítod őt és beszélsz hozzá. Bárhol is legyen épp a világmindenségben, akár itt a fizikai síkon vagy épp a szellemvilágban, ő mindig hallja minden szavad. Ha szólítod őt és a teendői épp engedik, akkor személyesen is meglátogat téged, amikor beszélsz hozzá, de van, hogy álmodban teszi meg. A szellemek általában érintéssel jelzik a jelenlétüket, amit a tarkódból induló és a gerinced mentén végig futó, kellemes, bizsergető érzésként fogsz érzékeli a fizikai testeddel. De ha épp nincsenek is jelen, mert a szellemvilágbeli teendőik, elfoglaltságaik miatt épp nem tudnak jelen lenni, akkor is a szavaidat mindig hallják és meghallgatják. Erről még többet a Kommunikáció az elhunyt szeretteink szellemével írásban olvashatsz.

A lényeg, hogy tudd, hogy nincs ok a szomorkodásra, mert az elválás csak átmeneti, de odaát majd ismét találkozhattok és együtt lehettek. És bár te nem láthatod és hallhatod őket, de ők mindig látnak és hallanak téged és végig kísérik és segítik az életedet különösen akkor, ha ezt az életükben nem tehették vagy nem tudták megtenni.