A csodálatos halfogás
A Lukács 5,1-11-ben feljegyzett csodálatos halfogás egy örök időkre szóló figyelmeztetés az egyházaknak, most pedig a spiritisztáknak is. Ha a halak alatt az igazságokat és Genezáret tava alatt, az igazságok tárházát, például a Bibliát értjük, amelyben az igazságok a mélyben vannak, akkor rájövünk, hogy ez a történet egyúttal egy példázat, amely ki akarja oktatni az egyházakat, most pedig a spiritisztákat is, hogy a Biblia mélységeiből miként foghatnak ki csodálatos mennyiségű igazságot.
„És lőn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, ő a Genezáret tavánál áll vala.” Ez annyit jelent, hogy amikor egy paphoz, vagy egy spiritiszta körbe megy valaki, hogy meghallgassa Isten beszédét, akkor a papnak és a körnek a Biblia mellé kell állni, mert csak ott van Isten beszéde, és nem a politikában, nem a vallásban stb.
„És láta két hajót állani a vizen.” Az egyik az Izrael háza, a másik a kereszténység hajója, amely ma is áll a vizen, a Biblián, de csak áll, tehát nem halad, nem fogja ki az ott úszkáló igazságokat. „A halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat.” A halászok a gondolkodó, igazságok után halászó embereket jelentik, akik miután kiszállottak vala az egyházak kereteiből, mossák vala, illetve tisztították az ő hálóikat, illetve a kereső gondolataikat attól a sok moszattól, dogmától, emberi kitalálástól, amelyek az egyházakban rájuk tapadtak.
„És ő bemenvén az egyik hajóba, amely a Simoné vala, kéré őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől.” Jézus most is Simon hajójába megy, vagyis abba a hajóba, közösségbe, amely a sziklaszilárd hiten és nem a világi hatalmon, a dicsőségen, a kincseken épült fel, és amiként akkor kérte Simont, akképpen azóta is folyton kéri a mindenkori közösségek vezetőit, hogy vigyék a közösség hajóját messzebbre a földtől, a földi kincsektől, a hatalomtól és dicsőségtől. „És mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot.” Vagyis Jézus csak akkor ül le egy közösségben, ha az messze elhagyja a földet, a földi hatalmat, a dicsőséget és kincseket. Amíg egy közösség vagy egyház a földi kincs, dicsőség és hatalom partján áll, addig ott Jézus nem ül le, addig nem Ő tanítja ott a sokaságot, hanem csak egy gyarló, anyagias ember, aki nem akar eltávolodni a földtől.
„Mikor pedig megszünt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.” Amikor Jézus megszűnik beszélni, akkor mindig mondja a gondolkozó igazságkeresőnek, hogy: „Evezz a mélyre!” Mikor van az az idő, amikor Jézus megszűnik beszélni? Az akkor van, amikor mi elolvasunk a Bibliából egy részt, és aztán abba hagyjuk, vagy amikor egy spiritiszta körben megszűnnek beszélni a Szentléleknek és Igazság lelkének nevezett, tiszta, tanító szellemek. Ilyenkor mondja nekünk, hogy: „Evezz a mélyre!” Vagyis egy bibliai rész elolvasása után azt mondja egy belső hang: „Gondolkozzál mélyen!” A spiritiszta körben a tanító szellemek is azt mondják, hogy, mi már eleget beszéltünk, most gondolkozzatok mélyen és beszeljetek ti, tegyétek le a vizsgát, bizonyságot abból, amit hallottatok. Vessétek ki hálóitokat, a kereső gondolataitokat a fogásra.
„És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót.” Az öreg Simon szavaiból itt az tűnik ki, hogy ő az idáig leélt egész földi életében hiába fáradozott, mégsem forgott ki semmi igazságot, amely táplálékot adott volna az éhes lelkének. Az igazságkeresésének pedig azért nem volt eredménye, mert az eddigi életére, keresésére ráborult a sötétség éjszakája, vagyis ráborult a zsidó egyházat betöltő dogmák, előírások, szabályok nagy tömege. Ez a nagy éjszaka tart még ma is a keresztény közösségekben. Ezekben is ráborul a kereső lelkére a keresztény dogmák, szabályok, előírások nagy tömege, sötétsége. Ezek miatt nem sikerül az életet adó igazságok kihalászása egészen öregkorunkig. Amiként Simonhoz jött Jézus a sokéves eredménytelen keresése, kutatása után akkor, amikor az kiemelkedett az egyházának kereteiből és tisztította az ő kereső gondolatait, a rájuk tapadt moszattól, dogmáktól, emberi kitalálásoktól, akként jön Jézus most is hozzánk sok éves, eredménytelen keresésünk, kutatásunk után akkor, ha mi is kiszállunk a keretekből és mossuk, tisztítjuk a mi kereső, kutató gondolatainkat a sok rátapadt moszattól, dogmától, emberi kitalálástól. Mindazok, akik sokéves, eredménytelen halászás, igazságkeresés után kiszálltak a keretekből, és mossák, tisztítják az ő kereső gondolataikat, mindazok most a spiritizmusban találkoznak, és az ott tanító, Szentléleknek és Igazság lelkének a parancsszavára újból bevetik az ő hálóikat, kereső gondolataikat.
„És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be, szakadoz vala pedig az ő hálójuk.” Amikor a kereső lélek ezt megteszi, vagyis, amikor a moszattól megtisztított gondolatait Jézus parancsszavára, illetve a szeretet és alázat parancsszavára újból beleveti a Genezáret tavának, a Bibliának a mélységeibe, akkor abból az igazságok nagy sokaságát keríti be, illetve érti meg, és szakadoz vala az ő hálója, kereső gondolata a nehéz igazságok tömege alatt, mert nem hordozhatja el azokat mind!
„Intének azért társaiknak, a kik a másik hajóban valának, hogy jőjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsülyedének.” Vagyis azok a dogmamentes kereső lelkek, akik a kereszténység hajójában vannak, most is intenek ama dogmamentes, kereső lelkeknek, akik a másik hajóban, az Izrael házában vannak, hogy jöjjenek és segítsenek nekik. Az Ószövetségben lévők segítségére jönnek az Újszövetségben lévőknek. Az igazságkeresés, a csodálatos halfogás csak az Ó- és Újszövetséggel együtt sikerül teljesen. Sikerül pedig annyira, hogy a két hajó, az Izrael és a kereszténység csaknem elsüllyed, ami egyszer meg fog történni, hisz ez a két hajó már most is egyre jobban süllyed azoknak a nehéz igazságoknak a súlya alatt, amiket a dogmamentes halászok kifogtak.
„Látván pedig ezt Simon Péter, Jézusnak lábai elé esik, mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!” Simon Péter viselkedésében az a figyelmeztetés foglaltatik, hogy ha mi a dogmáktól megtisztulva, akár egy belső hangnak engedve, akár a szellemtestvéreink felszólítására belevetjük a kereső gondolatainkat a Bibliába, és onnan az igazságok csodálatos mennyiségét fogjuk ki, akkor ne bizakodjunk el a mi értelmünkben, hanem alázatosan az Úr lábai elé borulva ismerjük be, hogy ez nem a mi ügyességünknek, értelmünknek az eredménye, és hogy nem vagyunk méltók erre a végtelen kegyelemre bűnös ember létünkre!
„Mert félelem fogta körül őt és mindazokat, a kik ő vele valának, a halfogás miatt, a melyet fogtak.” Vagyis minket és mindazokat is, akik velünk vannak ne a gőg, hanem a félelem fogjon el annak a sok megváltó igazságnak a felfogása miatt, amelyet felfogtunk. „És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz.” Vagyis Simonnak Jézus csak akkor mondta, hogy embereket fog halászni a mennyország részére, amikor az már sok, megváltó igazságot fogott ki, és alázatosan beismerte, hogy az nem az ő érdeme, hogy ő erre nem is méltó bűnös ember létére. Ebből most már következik, hogy ha mi, akik a dogmáktól megtisztulva, itt vagyunk a spiritizmusban, sok igazságot értünk meg, kerítünk be, és alázattal elismerjük, hogy ez nem a mi érdemünk, akkor Jézus Urunk nekünk is azt mondja: „Ne félj testvérem, mert a kifogott igazságokkal most embereket fogsz!” Hiszen látjuk azt napjainkban, hogy akik nincsenek az igazság birtokában és gőgösek, azok nem képesek embereket fogni.
„És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenöket és követék őt.” Amikor a halászok kiszállnak a hajóból, azért vonják azt a szárazra, hogy a vihar, a hullámok el ne pusztítsák azt idő előtt. A szárazon elhagyott hajóval az történik, hogy ellepi a gyermekhadsereg, és játszik benne addig, amíg az lassan el nem korhad, széjjel nem megy. Ekképpen van az egyházakkal. Vagyis, amikor a gondolkozó, igazságot halászó emberek kiszállnak az egyházból, akkor azt a szárazra, a földre, a világi hatalomra, az anyagiasságra vonják. És ha az egyház már nem áll többé a Biblián, a vizen, hanem az állam, hatalom talaján nyugszik, ellepi azt a gyermekes értelmű emberek serege, űzi benne a kisded játékait, amíg csak el nem korhad, széjjel nem esik az egyház hajója. Ez történik ma napjainkban, az egyházainkkal.
Budapest, 1933. 11. 23.