A spiritizmus elvezet a szoros kapuhoz, és megmutatja a tágas kaput

Máté 7,12-14-ben Jézus Urunk beszél a szoros és tágas kapuról, és a keskeny és a széles útról. Amikor Jézus Urunk legelőször azt mondja, hogy: „Menjetek be a szoros kapun”, akkor rájöhetünk arra, hogy ez reánk a legfontosabb. Anyagi értelemben véve a kapu egy lehetőség ehhez, hogy mi valakihez, valahová bemehessünk, hogy ott cselekedjünk. Ha mi a kapunál állva maradunk, akkor nem cselekedhetünk semmit senkinél, sehol. Szellemi értelemben véve a kapu, illetve a cselekvési lehetőség a SZERETET, a szoros kapu, vagyis a gyűlölet, a tágas kapu. Ha mi ezeknél állva maradunk, egyikbe se megyünk be, akkor nem cselekedhetünk sehol semmit. Anyagi értelemben véve, nekünk be kell mennünk egy kapun, szellemi értelemben véve, nekünk be kell menni vagy a szeretetbe, vagy a gyűlöletbe, ha cselekedni akarunk.

Minden cselekvésnek ez a kettős kapuja. Ez a két kapu áll nyitva örökké a legmélyebben bukott szellem, az ember előtt, és a Messiás előtt is! Ebben a kétféleségben van a szabad akarat! Aki nem akarja sem az egyiket, sem a másikat, az tétlenül marad, az langymeleg. Ez a legrosszabb állapot. Mert, aki cselekszik, még ha rosszul is, az erőt fejt ki, és ezt a kifejtett erőt majd egykor jóra fogja használni. Ezért mondja Krisztus a Laodicieaiaknak, a langymelegeknek, az utolsó gyülekezetnek, vagyis nekünk, hogy: „Mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.” (Jelenések 3,16)

Mikor Jézus Urunk azt mondja: „Menjetek be a szoros kapun”, akkor evvel azt mondja, hogy menjetek be a szereteten, alázaton, és hiten át minden testvérekhez, minden cselekedetbe. Miért szoros ez a kapu, miért szoros a szeretet, alázat, hit kapuja? Azért, mert ha ezen át megyünk valakihez, valami cselekedetbe, akkor nem cselekedhetünk ott tetszésünk szerint, csak szorosan az Isten akarata szerint, csak szorosan a mi Urunk, Jézusunk példaadása szerint, illetve a lelkiismeretünk hangja szerint. Mi nem tágíthatunk a lelkiismeretünkön a szoros kapuban, a szeretetben.

A szoros kapuban, a szeretetben, alázatban, hitben nekünk vissza kell hagynunk a gyűlöletnek, gőgnek, irigységnek, önzésnek a batyuját, mert az, a szoros kapuba, a szeretetbe nem fér bele. Mi a szoros kapuban úgy járunk, mint az áru csomagokkal megrakott teve a Jeruzsálemi vámsorompónál, amelyet a tű fokának hívtak. Ugyanis volt Jeruzsálem előtt egy kapu, amelyben egy oly magasságban elhelyezett vámsorompó volt, hogy az alatt átbújhatott egy teve, ha nem voltak rajta csomagok, de csomagokkal megrakva, nem tudott alatta átbújni. Amint az árucsomagokkal megrakott teve nem tudott átmenni a tű fokán, akként nem tud bemenni a gazdagságához ragaszkodó ember a mennyek országába, és akként nem tudunk mi bemerni a szoros kapuba, a szeretetbe, ha el nem hagyjuk azt a nehéz batyut, amelyben állandóan magunkkal visszük a gyűlöletet, gőgöt, irigységet, önzést stb.

A szoros kapun, a szereteten átmenni, sokszor könnyű, de sokszor nehéz. Könnyű akkor bemenni a szereteten át, vagyis szeretettel valakihez, ha az is viszont szeret bennünket, ha az alázatos velünk szemben, ha az ő hitében belenyugszik abba, amit vele teszünk. Nehéz viszont bemenni a szoros kapun, a szereteten, illetve szeretettel valakihez, ha az nem szeret bennünket, ha bánt, ha nem alázatos velünk szemben, ha mi irigyeljük őt, ha nem akarja elfogadni a mi igazságunkat, vagy ha valamely cselekedete miatt fel vagyunk indulva ellene stb. Ha mi ilyen körülmények közt közeledünk egy testvérünkhöz, vagy ilyen körülmények közt cselekedni akarunk, akkor bizony ilyenkor nehéz, nagyon nehéz bemenni a szoros kapun, a szereteten, akár egy testvérhez, akár egy cselekvésbe, mert magunkkal visszük a nagy batyut, amely telve van gőggel, gyűlölettel, irigységgel, önzéssel. Ez a batyu a szoros kapuba, a szeretetbe nem fér be, ezt el kell hagyni.

Mi tehát mindnyájan nem tehetünk okosabbat, mint azt, ha jelszónak választjuk ezt a figyelmeztetést: „Menjetek be a szoros kapun.” És valahányszor, valakihez közeledünk, aki nekünk ellenszenves, vagy valahányszor ellentétes behatás alatt cselekedni akarunk, akkor a szoros kapura gondolva, mindig azt mondjuk magunkban: „Uram, segíts bemenni a szoros kapun, mert én csak ezen akarok bemenni, csak a szereteten át akarok bemenni a testvéreimhez és mindenbe.”

Ha tudjuk a szoros kapunak a lényegét, akkor rájövünk, hogy Jézus Urunk nem mond itt nekünk semmi újat, csak azt, hogy szeressük egymást még akkor is, ha ez kezdetben nehéznek látszik. Rájövünk, hogy a SZERETET a legfenségesebb isteni akarat; hogy a SZERETET a rendeltetés betöltése; hogy a SZERETET a békességnek, az összhangnak, a szellemi és anyagi szabadságnak, a rendnek a legtökéletesebb és egyedüli biztosítéka; hogy a SZERETET az értelemmel párosulva bölcsesség, illetve a SZERETET fejleszti ki az értelmet bölcsességgé; hogy a SZERETET az akarattal párosulva hatalom, illetve a SZERETET teszi az akaratot hatalommá;, hogy a SZERETET tartja meg az értelmet, az akaratot a törvény kereteiben; hogy a SZERETET minden életnek az indító oka, és a fejlődés és haladás feltétele; hogy a SZERETET feltétlen szükséges, mert nála nélkül nem állhat meg semmi!

Ha a szoros kapu a SZERETET, akkor világos, hogy a tág kapu ennek az ellentéte, vagyis a gyűlölet, gőg, irigység, önzés stb. Hogy ez veszedelemre visz, azt látjuk napjainkban. Ma egyre jobban haladunk a veszedelem felé. Ma egyre növekszik a nyomor, szaporodnak az öngyilkosságok, és egyre sűrűbben ismétlődnek és borzalmaikban fokozódnak a különféle elemi események, balesetek, katasztrófák. Miért? Mert sokan vagyunk, akik a tágas kapun, a gyűlöleten, gőgön, irigységen, önzésen át megyünk a testvéreinkhez, és a cselekedeteinkbe még akkor is, ha mindennap elmegyünk a templomba, vagy valami vallásos jellegű gyülekezetbe, vagy egy-egy spiritiszta szeánszra. Még akkor is, ha ott sokat imádkozunk, énekelünk, még akkor is, ha mind nap gyónunk, áldozunk, prédikációt, misét hallgatunk.

Hiszen napjainkban nagyon sokan vagyunk, akik betartjuk a külső vallásosság szabályait, formáit, dogmáit a templomokban, a templomokon kívül, a különféle gyülekezetekben, még a spiritiszta összejöveteleken is. Bizony, ha ez a sokaság mind a szoros kapun, a szereteten át menne be mindenhová, bizony nem volna nyomor, gazdasági válság, fegyverkezés, mert ez a sokaság sok-sok millió!

A vallásos külsőségekben, formákban, dogmákban élő sokaság tehát kevés kivétellel, mind a tágas kapun jár és fog járni mindaddig, amíg csak el nem múlik e Földről, mert ez e sokaság azt mondja magáról, hogy: „ÉN JÓ VAGYOK!” Ez a beképzelés, hogy „ÉN JÓ VAGYOK!”, visz engem a tágas kapu felé, viszi a világot a veszedelem fele! Ez az akadálya minden javulásnak! Jézus Urunk azért utasította vissza a jó Mester megszólítást, hogy egy földi ember se képzelje be magának azt, ne higgye azt, hogy ő jó. Amíg valaki azt mondja magáról, hogy ő jó, addig az ő helyzete reménytelen, addig a tágas kapun jár, addig szaporítja a bajt magánál és másoknál, addig nem találja meg a szoros kaput, amely az életre visz.

Ha mi a szoros kaput, a SZERETETET meg akarjuk találni, akkor nekünk a mindennapi kenyerünket szeretettel, alázattal, hittel kell keresni! SZERETETTEL akkor dolgozunk a mindennapi kenyérért, ha nem irigyeljük, gyűlöljük azt, aki ma többet talált, és juttatunk a kenyerünkből annak, aki ma kevesebbet talált. ALÁZATTAL akkor dolgozunk a kenyérért, ha nem fuvalkodunk fel azért, mert ma sokat találtunk, ha nem fordulunk el attól, aki ma keveset talált, vagy semmit se. HITTEL akkor dolgozunk, ha nem aggodalmaskodunk azért, mert ma csak a mai napra valót találtuk meg, de föltétlenül hisszük, hogy holnap megtaláljuk a holnapit.

Hogy erre a fokozatra feljussunk, szükséges, hogy az Istent ne csak az értelmünkkel, hanem az érzelmünkkel is keressük. Mert ha csak az értelemmel keressük az Istent, akkor nem találunk mást, csak láthatatlan erőket, melyek csodásan működnek, és amelyeknek nem tartozunk felelősséggel, de amelyektől nem is várhatunk semmit. Ha lélekkel keressük az Istent, akkor megtaláljuk ŐT, mint SZERETETET.

Ha megtaláljuk Istent, mint SZERETETET, akkor megtaláljuk az Ő Fiát és a szoros kaput is. Ha pedig folyton csak a szoros kapun járunk ki és be, akkor megtaláljuk a keskeny utat, illetve azon járunk, és erre tanítanak bennünket a spiritizmusban a szellemtestvéreink.

Budapest, 1933. 1. 5.

Köszönetnyilvánítás!

Szeretnék köszönetet mondani valamennyi szellemi lénynek, akik odaátról segítettek nekem az életem során, akár szellemi üzenetekkel vagy bármilyen egyéb módon. Külön szeretném megköszönni a sok szellemi segítséget és üzenetet a Nagymamám és Nagypapám szellemének, az Angyaloknak és az Őrangyalomnak is. Tudom, nem vagyok egy egyszerű eset, ezért külön hálás vagyok, hogy ennek ellenére foglalkoztok velem.

Köszönöm!